Ehnaton olyan kereteket átlépő ember volt, aki megérdemel egy önálló részt.
Ha ezt olvasod és már valaha belemélyedtél Egyiptom történelmébe, valószínűleg felkapod a fejed a dátum helytelensége miatt.
Ha ezt olvasod és már valaha belemélyedtél Egyiptom történelmébe, valószínűleg felkapod a fejed a dátum helytelensége miatt.
Ám erre a korra háromféle kronológia volt érvényben korábban is, de David Rohl még egy negyediket is hozzá tett a készlethez. Nekem szimpatikusak az ő érvei, ezért én is ennél a dátumnál maradtam.
De 3000 év távlatából 300 év eltérés ide vagy oda talán nem is annyira fontos.
De 3000 év távlatából 300 év eltérés ide vagy oda talán nem is annyira fontos.
Az már sokkal érdekesebb lenne, hogy Ehnaton végülis megelőzte-e Mózest, vagy Mózes élt korábban - de ez sem igazán tisztázott kérdés.
Azt viszont lehet tudni az Amarna-levelekből, hogy kik voltak Ehnaton kortársai:
- a babiloni II. Barnaburias, akinek egyik lánya (kinek neve nem maradt fenn) Ehnaton felesége lett
- az asszír Assur-uballit, aki babiloni vazallusállamból Babilon riválisává emelte Asszíriát
- a hettita Szuppiluliumasz, aki feleségül vette a babiloni II. Barnaburias egy másik lányát, akinek viszont tudjuk a nevét is: ő volt Nikalmal.
Ehnaton fáraó [https://mitoszvadasz.hu/regeszet/ehnaton-a-zsarnok-es-eretnek-kiraly/2929/] |
III.
Amenhotep; az apa uralkodása alatt a birodalmat a béke, a gazdagság,
a kereskedelem és a diplomáciai kapcsolatok jellemezték. Egyiptom korábbi
ellenségével, Mitannival már sikerült békét kötni, amit két Mitanniból származó
hercegnővel is megpecsételtek. Az egyiptomiak kezdték meglátni a külföldi
népekben is az embert (s nem csupán az ellenséget); kezdték azt gondolni, hogy a
többi embert is Ré teremtette, nem csak őket.
III. Amenhotepnek, Ehnaton apja még a hagyományos stílusban, szép arcvonásokkal, merev tartásban készült szobra [https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Amenhotep] |
III. Amenhotep realisztikus ábrázolása. Az új stílus, ami Ehnaton uralkodása alatt modernnek számított. Ez a szobor Thotmesz szobrász műhelyéből származik [https://hu.wikipedia.org/wiki/Thotmesz_(szobr%C3%A1sz)#/media/F%C3%A1jl:PortraitStudyOfAmenhotepIII-ThutmoseWorkshop_EgyptianMuseumBerlin.png] |
Már III. Amenhotep uralkodása alatt a fáraók istenítése egyre nagyobb mértéket öltött. A luxori Ámon-templom falán jelenetek hirdetik mindmáig III. Amenhotepnek Amon istentől való fogantatását. Úgy tartották, hogy a fáraó tulajdonképpen azonos Amon istennel, sőt minden fáraó azonos vele; azaz fáraók Amon isten újjászületései ("avatárjai"). Ugyanakkor III. Amenhotepet, első jubileumi ünnepségén (uralkodásának 30. évében) a napbárkán hajózó Ré szerepében jelenítették meg. A vallás szoláris elemei eddig soha nem látott hangsúlyt kaptak. A napisten kultusza összefüggésbe került olyan istenek kultuszával, melyekhez korábban nem kapcsolódott. Egyre inkább megnyilvánult az a nézet, hogy az uralkodó testesíti meg a Nap ciklikusságát és a termékenység fölötti hatalmat. A fáraó építkezései is mutatták, hogy mennyire fontos neki a napistennel való azonosítás.
III. Amenhotep
háromszor tartotta meg élete során a szed-ünnepet (a fiatalító szertartást), uralkodásának 30., 33, és 36. évében. Ezeket a
szertartásokat mindig Thébában rendezték meg, Ré napszeme, majd Ré holdszeme
kiengesztelésével, majd az ünnepség részeként a fáraónak négy kört kellett futnia, hogy bizonyítsa, fizikailag is ereje teljében van még (a 29.1. és a 29.2. részben volt szó részletesebben az uralkodónak természetirányító, isteni hatalmáról, ami komoly felelősséggel járt...)
Ez után napkoronggal díszített koronával újra megkoronázták, s természetesen ruháján is napszimbólumok utaltak a napistennel való azonosságára.
Az első
fiatalító szertartásán III. Amenhotep feleségül vette legidősebb lányát,
Szitamont, a másodikon fiatalabb lányát, Iszetet, a harmadikon pedig harmadik lányát, Henuttanebet. Az ünnepségek után a királyt megfiatalodott, már-már gyermeki
arcvonásokkal ábrázolták.
III.
Amenhotep fő felesége és egyben Ehnaton anyja Tije volt. Valószínűleg még
mindketten gyerekek voltak, amikor összeházasították őket.
Tije óriási
befolyásra tett szert királynéként; ő az első királyné, akinek neve hivatalos
iratokon is megjelenik. Részévé vált annak a vallási elképzelésnek is, mely a
fáraót a napistennel azonosította: őt tartották Ré szeme megtestesülésének.
Ez után napkoronggal díszített koronával újra megkoronázták, s természetesen ruháján is napszimbólumok utaltak a napistennel való azonosságára.
Napkorongos korona [http://mitologia.csillagkapu.hu/mitologia.php?oldal=13] |
Szitamon [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szitamon] |
Szitamon trónja [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szitamon#/media/F%C3%A1jl:Sitamun_chair_replica_2.jpg] |
A szigorú arcú Tije [https://hu.wikipedia.org/wiki/Tije] |
Tije halotti maszkja [https://hu.wikipedia.org/wiki/Tije#/media/F%C3%A1jl:QueenTiyFuneraryMask-AltesMuseum-Berlin.png] |
Ehnatonnak, amikor megszületett, már volt egy bátyja is (a hivatalos trónörökös), Thotmesz herceg, és több nővére. Egy napisten-imádó apa és egy erőskezű, hatalommal élő anya mellett nőtt föl. Őt magát papnak szánták.
Thotmesz hercegnek egyébként volt egy macskája, akit Ta-Mit-nek (Cicalánynak) nevezett, s melynek nagy jelentősége lehetett, mert amikor a macska meghalt, testét bebalzsamozták és saját szarkofágban temették el.
Ebben az
időben a macskákat azért tartották nagy becsben az egyiptomiak, mert ezek az állatok hozzájárultak a gazdaság rendben tartásához (azzal, hogy fogyasztották az egereket, patkányokat... ráadásul a kígyóktól is megvédték a házat). Baszt* istennőt (Ré napisten és a
fáraó védelmezőjét) már nem nagymacskaként ábrázolták, hanem házimacskaként. Ám a herceg személyes életében lehet, hogy nem a mezőgazdasági munkálatok
eredményének megvédése miatt lehetett nagy szerepe a cicájának, hanem inkább afféle
házibarátként. A Nap-imádó
fáraócsalád szerethette azt az állatot, amely osztozott vallási
nézetükben.
*Az istennő nevét hibásan Basztet néven ismerjük.
Valójában az egyiptomiak a szó végi t-t nem ejtették, ezért a Bászt szó
esetében hozzáírtak még egy t-t, hogy tudni lehessen, itt ki kell ejteni a szó
végi „t”-t.[https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1sztet]
Napimádó macska [https://nlc.hu/szabadido/20170607/ez-a-10-macska-barmikor-aldozna-a-napisten-oltaran/] |
Baszt istennő [https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1sztet] |
Thotmesz herceg... [https://hu.wikipedia.org/wiki/Thotmesz_(herceg)] |
...és cicája [https://hu.wikipedia.org/wiki/Thotmesz_(herceg)] |
Thotmesz herceg készült elfoglalni a trónt, ezért már egész fiatalon Ptah főpapja és „a csapatok kapitánya” volt. A herceg azonban nem érte meg, hogy betölthesse a fáraói szerepet, fiatalon meghalt.
Az ifjú
Amenhotep (a későbbi Ehnaton) ekkor megörökölte bátyja szerepkörét. Ő lett az
új trónörökös. Feleségül kapta
nagybátyjának, Aynak a lányát, a híresen gyönyörű Nofertitit, azaz az
unokatestvérét.
Az ifjú
Amenhotep – mivel papnak nevelkedett – bizonyára világosan belelátott a papság
működésébe és tanult korabeli teológiát. Egyrészt volt alkalma a valláson és
annak igazságtartalmán gondolkodni, másrészt pontosan tudhatta, hogy a papok
hatalma mennyire eltúlzottá vált a fáraóéval szemben. Zavarhatta őt az az
ellentmondás, hogy a papok elméletileg a főistent imádják a fáraó személyében,
a gyakorlatban azonban irányítani akarják őt.
Nofertiti és Ehnaton [https://hu.wikipedia.org/wiki/Nofertiti] |
Nofertiti [https://www.wikiwand.com/hu/Nofertiti] |
Kialakuló
személyiségét nyilván befolyásolta az is, hogy betegségek nehezítették életét.
Szobrait és múmiáját vizsgálva megállapították, hogy valószínűleg súlyos
látáshibája volt („szellemkép-látás”). Farkastorokkal született. Jellegzetes fejformájából
(hosszúfejűség) marfan-szindrómára következtettek, amit azonban utóbb megcáfoltak. (Mindenesetre ez az a fejforma, amivel az
Aladdin c. rajzfilm Jafar-ját is ábrázolta a Disney-stúdió)
Látás-betegsége miatt valószínűleg már korán
az átlagembernél erősebben kötődött érzelmileg a fényhez és a színekhez, már
csak emiatt is fontos lehetett számára a Napisten.
Ehnaton [https://hu.wikipedia.org/wiki/Ehnaton] |
Jafar [https://www.proprofs.com/quiz-school/story.php?title=3dq-jafar_2lr] |
Apja, III.
Amenhotep az élete vége felé már komoly fogfájdalmakkal küzdött. Fogai
elkoptak, begyulladtak, elgennyesedtek. Ekkor már nyilvánvaló lehetett számára,
hogy nem sokáig húzza, lehet, hogy ekkor megtette társuralkodónak fiát. Amikor III. Amenhotep végül meghalt és az ifjú Amenhotep IV.
Amenhotep néven ténylegesen elfoglalta a trónt, az addig is nagy hatalommal
rendelkező anyja, Tije természetesen fontos tanácsadói szerepet töltött be
mellette. IV. Amenhotep valószínűleg szerette, de biztos, hogy tisztelte őt.
Amikor IV.
Amenhotep megkezdte uralkodását, még nagyjából követte a hagyományokat, de már
egész hamar megnyilvánultak kereteket feszegető, újító hajlamai.
Első fáraói
tettei között volt, hogy a karnaki templomban (Karnak egyébként Ámon isten
kultuszának központja volt) megkezdte egy kapu díszítésének, képeinek
kialakítását. Az első díszítéseken még a fáraó a hagyományoknak megfelelően a
sólyom fejű emberként ábrázolt napistent imádta. A későbbi díszítéseken viszont
már megjelent a napkorongként ábrázolt Aton.
Mivel ő Aton
istent imádta (a többi istennek a létét még elfogadta, de nem tisztelte őket), úgy
döntött, hogy templomot épített neki. Talán lassan, fokozatosan kezdte megérezni a
hatalmát és az ezzel járó lehetőségeket. S mivel mélyen el volt köteleződve Aton iránt,
kötelességének érezte, hogy az ő tiszteletére megtérítse egész népét. Vagy már ekkor megvolt
a fejében a cél, hogy a papságot visszaszorítsa. Lehet, hogy a papság túlzott
hatalmát a többi istenek hibájának vélte, s így szemében az istenek és papságuk
a közös ellenséget jelentették.
A sólyomfejű napisten-ábrázolás [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Milei.vencel/Napisten] |
Aton, a napkorongként ábrázolt napisten [https://www.graycell.ru/finddef.php?word=%E0%F2%EE%ED] |
Az Aton tiszteletére emelt templom helyéül naívan vagy direkt a karnaki templomkomplexum szomszédságát választotta. Mivel Karankot Amon központjának tartották, természetesen zavarta Amon papságát egy másik istennek épített templom ugyanabban a városban (az egész Közel-Keleten az volt a szokás, hogy egy-egy város egy-egy istennek hódolt). Ez a templom egyébként a Gempaaton („a napkorong megtaláltatott”) elnevezést kapta.
Gempaaton kövei [http://okorieygiptoklub.network.hu/kepek/ehnaton_es_kora/gempaaton_darabjai] |
IV. Amenhotep az uralkodásának 2. évében egy kiáltvánnyal súlyosbította az Amon-papokkal már amúgy is meglevő feszültséget. A kiáltványt a Gempaaton egyik pülónjára* íratta ki. Ebben azt nyilatkoztatta ki, hogy az Egyiptomban eddig tisztelt istenek beszüntették mozgásukat és templomaik romba dőltek. Egyedül az örökké mozgó Aton a létező isten, akit imádni kell.
*Pülon: Monumentális templom-kapu [http://mindenuttjooo.blogspot.com/2018/03/edfu.html] |
Uralkodása 3.
évében szokatlan módon már megtartotta első szed-ünnepét. Ez eddig csak az
uralkodás 30. évében volt szokás, hiszen épp az volt a lényege, hogy megfiatalítsa a
fáraót. Talán a betegségei miatt érezte szükségét, hogy megmutassa, igen is
elég erős az uralkodáshoz.
Uralkodásának 4. évében született meg második
gyermeke, aki szintén lány volt; Maketaton.
Az első
határozottabb lépések uralkodásának 5. évében következtek. Ekkor vette föl az
Amenhotep helyett az Ehnaton nevet. A név is mutatja vallási elkötelezettségét; jelentése: „aki hasznos Atonnak”. Ekkor már olyan szintű ellenállásba
ütközött a karnaki Amon-papok részéről, hogy nem tudta folytatni az itteni
építkezéseit. Ez valószínűleg feldühíthette őt, hogy elvileg teljhatalmú
fáraóként mégsem hódolhat istenének úgy és ott, ahogy és ahol szeretne, mégsem hódolnak neki a papok úgy, ahogyan kellene. Ekkor olyan helyet
keresett Aton számára, ahol nem kerül összeütközésbe semmilyen más istennel.
Saját szavaival, melyek fennmaradtak, ez a hely „nem volt sem
istené, sem istennőé, sem királyé, sem királynőé, senki más nem mondhatja
magáénak”.
Maketaton [https://hu.pinterest.com/pin/356065914259271752/] |
Egyébként ebben az évben született meg Nofertitiől
harmadik lánya, Anheszenpaaton.
Városának a
helyet a Nílus egy olyan szakaszánál találta meg, ami nem
véletlenül volt lakatlan addig. A sivatag egészen a folyóig ért ezen a helyen. Itt
észrevett egy sziklahasadékot, mely úgy helyezkedett el, hogy a kelő napot
keretezte. Az egyiptomi templomok bejárati pülónjai ősidőktől fogva ezt a
formát utánozták, s ő ezt isteni jelnek vélte. A várost Ahet-Atonnak nevezte el.
Hogy városa
gyorsan épüljön föl, új technikát alkalmaztatott: lényegesen kisebb kőtömböket
faragtak ki, mint addig a piramisok építésénél volt szokás. Ezeket a kisebb kőtömböket egy-egy ember egyedül is elcipelhette a rendeltetési helyére.
Uralkodásának 6.-8. évében lázas építkezés folyt. A thébai munkásait, sőt úgy néz ki, hogy azok gyerekeit, a már munkaképes, de nagyon fiatal, 10-20 éves korosztály képviselőit költöztette át az ahet-atoni munkásfaluba.
Ebben az évben megszületett az ötödik hercegnő, szintén Nofertitiől. Az ő neve Nofernoferuré lett.
Vallási
reformját ekkor kezdte el igazán beszigorítani. A többi isten kultuszát hatalmi
szóval betiltotta, ünnepeiket nem engedte többé megrendezni. A többi isten templomába
érkezett jövedelmeket átirányíttatta Aton kincstárába. A többi isten, de
különösen Amon képeit, neveit, szimbólumait mindenhonnan el kellett tüntetni.
Még az olyan szavakat, melyek egy szótag azonos hangzása miatt tartalmazták egy
isten nevét és ezért hieroglif jelükben szerepelt az istenség jelképe, a
továbbiakban inkább fonetikusan írták le. Egyedül Ré maradhatott, mert őt
Ehnaton azonosnak tekintette Atonnal.
Anheszenpaaton [https://hu.wikipedia.org/wiki/Anheszenamon] |
Ami Ahet-Atonból megmaradt [https://www.flickr.com/photos/isawnyu/7160209483] |
Uralkodásának 6.-8. évében lázas építkezés folyt. A thébai munkásait, sőt úgy néz ki, hogy azok gyerekeit, a már munkaképes, de nagyon fiatal, 10-20 éves korosztály képviselőit költöztette át az ahet-atoni munkásfaluba.
Uralkodásának 7. évében megszületett Nofertititől a negyedik lánya, Nofernoferuaton.
Uralkodásának 8. évében költözött le a királyi család, az új városba. A feleségek, az anyakirályné, és egy kb. 7, egy 4, egy 3 és egy 1 éves kis hercegnő, a leghűbb alattvalók kíséretében. Ezek közül sokat ő emelt ki, alacsony sorból hivatalnokká, hogy a papsággal szemben erre a rétegre támaszkodhasson.
Ebben az évben megszületett az ötödik hercegnő, szintén Nofertitiől. Az ő neve Nofernoferuré lett.
Nofernoferuré [https://greaterancestors.com/neferneferures-elongated-skull/] |
Városában a
művészet is megújult. Jellemzője a könnyed természetesség lett. A fáraót és
feleségét a kor szokásával ellentétben hétköznapi, természetes mozdulataikban
ábrázolták, élethűen. A falakat és oszlopokat élénk színekkel festették és
vidám természeti jelenetekkel díszítették.
Még Ehnaton szobrászának neve is fennmaradt; őt is Thotmesznek hívták, akár a már elhúnyt herceget. Thotmesz szobrász műhelye a város előkelő negyedében állt, s sok befejezetlen portré és tanulmány került elő innen, melyek Ehnatont, családtagjait és hivatalnokait ábrázolják.
Még Ehnaton szobrászának neve is fennmaradt; őt is Thotmesznek hívták, akár a már elhúnyt herceget. Thotmesz szobrász műhelye a város előkelő negyedében állt, s sok befejezetlen portré és tanulmány került elő innen, melyek Ehnatont, családtagjait és hivatalnokait ábrázolják.
Az írást is megújította a fáraó. Ugyanis a korán kialakult
írás a sok évszázaddal korábbi egyiptomi nyelvhez volt kitalálva, a fáraó pedig
közelebb hozta az aktuálisan beszélt nyelvhez. az írásmódot. A képírást kezdte felváltani a fonetikus írás.
A külpolitikában apja útját követte; diplomáciai levelezést folytatott a Közel-Kelettel (Amarna-levelek).
Az Amarna-levelek 3 "lapja" [https://www.ancientpages.com/2016/04/27/the-amarna-letters-diplomatic-correspondence-in-ancient-egypt/] |
De nem csak a
fizikai nehézségekkel kellett együtt élniük, hanem a félelemmel
is.
Miután Ehnaton betiltotta minden más isten jelképét
és megemlítését, valószínűleg büntetést is helyezett kilátásba. Az emberek
inkább kitörölték a saját személyes tárgyaikról is az egyéb istenek nevét.
Ennek következtében viszont valószínűleg azoktól az istenektől féltek, akiket
már nem tisztelhettek, akiknek nem áldozhattak… de a fáraó büntetésétől való félelem kézzel foghatóbb
lehetett.
Azok az
emberek, akiket termékeny földű otthonaikból ide költöztetett, a sivatagi hőség és porviharok világába… elképzelhető, hogyan éreztek iránta.
Az északi, bánya melletti temetővel ellentétben az
ún. déli temetőben olyan sírokat találtak, amelyeket gondosan előkészítettek,
gazdag sírmellékletet helyeztek beléjük. Ide temetkezett a jómódú réteg.
Minden döntése, rendelkezése és újítása során úgy
tűnik, egy valaki nagyon is szilárdan állt a fáraó mellett és támogatta őt egész életében. Ez
pedig nem más, mint unokatestvére, egyben felesége, Nofertiti volt.
Uralkodásának 9. évében született meg Nofertititől a hatodik lánya, Szetepenré hercegnő.
Uralkodásának 10. évében pedig egyetlen fia, Tutanhamon is a világra jött, igaz, ő nem Nofertititől, hanem egyik mellékfeleségétől, aki a testvére volt. A testvérházasság miatt azonban a fiú nem
volt egészséges. Dongalába, kapafoga volt, s valószínűleg a
farkastorkot is megörökölte apjától.
Ehnaton uralkodásának 12. évében a szövetséges
Mitannit legyőzte a Hettita Birodalom. A hettiták így már közvetlenül
Egyiptomot is fenyegették.
Egy modern rekonstrukció szerint kb. így nézhetett ki Tutanhamon [http://www.borsonline.hu/aktualis/tutanhamon-rejtelye-budapesten/184161] |
Tutanhamon rekonstrukciója (balra) és múmiája (jobbra) [https://hir.ma/tudomany/ilyen-torzszulott-volt-tutanhamon-a-valosagban-video/443650] |
A 13. évben halhatott meg Ehnaton legkisebbik lánya,
az akkor kb. 4 éves Szetepenré.
Uralkodása 14. évében egy nagy járvány pusztított,
amibe a királyi család több tagja belehalt. Pl. az ekkor kb. 10 éves második
lánya, Maketaton és a 6 éves ötödik lánya, Nofernoferuré, valamint egyik mellékfelesége, Kia is. Szintén ebben az évben vesztette el a fáraó az anyját, Tijét is. Tije számára Ahet-Atonban templomot emeltetett.
A sok tragédia megkeményítette a fáraó szívét, s most kezdett el igazán harcolni Egyiptom istenei ellen és Aton mellett.
Nofetitinek a
fáraó mellett egyre nagyobb lett a hatalma. Ehnaton uralkodásának vége felé már
férfiasított néven, társuralkodóként állt mellette.
Ehnaton
uralkodásának 16. évében feleségül vette harmadik lányát, az ekkor kb. 11 éves
Anheszenpaatont.
Ugyanettől az évtől kezdve nem találkozni többi Nofertiti nevével. Úgy tűnik, hogy őt, mint társuralkodót "férfiasították", s új nevet kapott: Nofernoferuaton. Erre abból lehet következtetni, hogy a Társuralkodás-sztélén Nofertiti nevét átjavították Nofernoferuatonra. Egy másik sztélén pedig, mely két személyt ábrázol, s Nofertiti egyedi koronája alapján jól azonosítható, három kártus mellé utólag egy negyediket is fölvéstek. Márpedig 2 kártus csak az uralkodóknak járt.
Az uralkodása
17. évében pedig megszületett Anheszenpaatontól a lánya-unokája; Anheszenpaaton
Ta-serit (= „a kisebbik Anheszenpaaton).
Mikor Ehnaton
már élete végéhez közeledett, valószínűleg már eldöntötték, hogy fia,
Tutanhamon feleségül kapja féltestvérét, Ehnatonnak azt a lányát, aki már magának, Ehnatonnak is szült egy lányt, Anheszenpaatont (azaz a fiú apjának ezt a feleségét örökölte meg).
Tutanhamon az apja halálakor még csak 9 éves lehetett, a feleségéül kijelölt Anheszenpaaton pedig 14.
Tutanhamon az apja halálakor még csak 9 éves lehetett, a feleségéül kijelölt Anheszenpaaton pedig 14.
Amikor
Ehnaton végül meghalt, a hatalmat Nofertiti/Nofernoferuaton vette át, de csak rövid időre.
Mikor ő is meghalt, a hatalom Ehnaton apósa, Nofertiti apja, Ay kezébe került.
Ő azonnal visszaállította a régi rendet. Visszaadta a papok hatalmát és
Egyiptom isteneinek tiszteletét. Nyilván a legkisebb ellenállásba sem ütközött
a nép részéről.
Nem tudom, a
papok hogyan magyarázhatták, hogy a fáraó személyében megtestesült főisten ekkorát tévedett, mint Ehnaton nevű "avatárja".... de az Ehnaton iránt érzett gyűlöletük is mutatja, hogy ők maguk aligha hittek fáraójuk isten-mivoltában:
Ehnaton
szobrának fejét összetörték, a szobor szemeit, füleit, száját tönkretették –
hogy a túlvilágon is életképtelen legyen.
Ay [https://da.wikipedia.org/wiki/Kheperkheprure_Ay] |
Karnakban a
Gempaaton templomot elbontották, köveit egy másik templom pülonjának
töltelékeként használták föl.
Ehnaton és Aton nevét mindenhonnan kitörölték, hogy
az "eretnek fáraónak" még az emléke is örökre eltűnjön.
Gempaaton köveivel feltöltött pülón [https://www.wikiwand.com/ca/Temple_d%27Aton_(Karnak)] |
Nofertiti szobrait viszont nem bántották – valószínűleg azért, mert ezt Nofertiti apja, az aktuális fáraó, Ay - aki bár nem volt a fáraói vérből való, mégis magához ragadta a hatalmat - nem engedte.
Forrásaim között volt az alábbi két film is, melyeket érdemes megnézni:
Írott forrásaim voltak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése