2020. július 2., csütörtök

31.5. Ehnaton, az ember [i.e. 1100-1000]


 Ehnaton olyan kereteket átlépő ember volt, aki megérdemel egy önálló részt.

 Ha ezt olvasod és már valaha belemélyedtél Egyiptom történelmébe, valószínűleg felkapod a fejed a dátum helytelensége miatt. 
 Ám erre a korra háromféle kronológia volt érvényben korábban is, de David Rohl még egy negyediket is hozzá tett a készlethez. Nekem szimpatikusak az ő érvei, ezért én is ennél a dátumnál maradtam. 
 De 3000 év távlatából 300 év eltérés ide vagy oda talán nem is annyira fontos. 
Az már sokkal érdekesebb lenne, hogy Ehnaton végülis megelőzte-e Mózest, vagy Mózes élt korábban - de ez sem igazán tisztázott kérdés.
 Azt viszont lehet tudni az Amarna-levelekből, hogy kik voltak Ehnaton kortársai:
- a babiloni II. Barnaburias, akinek egyik lánya (kinek neve nem maradt fenn) Ehnaton felesége lett
- az asszír Assur-uballit, aki babiloni vazallusállamból Babilon riválisává emelte Asszíriát
- a hettita Szuppiluliumasz, aki feleségül vette a babiloni II. Barnaburias egy másik lányát, akinek viszont tudjuk a nevét is: ő volt Nikalmal.

Ehnaton fáraó [https://mitoszvadasz.hu/regeszet/ehnaton-a-zsarnok-es-eretnek-kiraly/2929/]
Ehnaton amikor megszületett, még az Amenhotep nevet kapta, akárcsak apja (III. Amenhotep), dédapja (II. Amenhotep) és a kb. két évszázaddal korábban uralkodott, a múlt dicsőségébe vesző őse, I. Amenhotep.

 III. Amenhotep; az apa uralkodása alatt a birodalmat a béke, a gazdagság, a kereskedelem és a diplomáciai kapcsolatok jellemezték. Egyiptom korábbi ellenségével, Mitannival már sikerült békét kötni, amit két Mitanniból származó hercegnővel is megpecsételtek. Az egyiptomiak kezdték meglátni a külföldi népekben is az embert (s nem csupán az ellenséget); kezdték azt gondolni, hogy a többi embert is Ré teremtette, nem csak őket.

III. Amenhotepnek, Ehnaton apja még a hagyományos stílusban, szép arcvonásokkal, merev tartásban készült szobra [https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Amenhotep]


III. Amenhotep realisztikus ábrázolása. Az új stílus, ami Ehnaton uralkodása alatt modernnek számított. Ez a szobor Thotmesz szobrász műhelyéből származik [https://hu.wikipedia.org/wiki/Thotmesz_(szobr%C3%A1sz)#/media/F%C3%A1jl:PortraitStudyOfAmenhotepIII-ThutmoseWorkshop_EgyptianMuseumBerlin.png]

 Már III. Amenhotep uralkodása alatt a fáraók istenítése egyre nagyobb mértéket öltött. A luxori Ámon-templom falán jelenetek hirdetik mindmáig III. Amenhotepnek Amon istentől való fogantatását. Úgy tartották, hogy a fáraó tulajdonképpen azonos Amon istennel, sőt minden fáraó azonos vele; azaz fáraók Amon isten újjászületései ("avatárjai"). Ugyanakkor III. Amenhotepet, első jubileumi ünnepségén (uralkodásának 30. évében) a napbárkán hajózó Ré szerepében jelenítették meg. A vallás szoláris elemei eddig soha nem látott hangsúlyt kaptak. A napisten kultusza összefüggésbe került olyan istenek kultuszával, melyekhez korábban nem kapcsolódott. Egyre inkább megnyilvánult az a nézet, hogy az uralkodó testesíti meg a Nap ciklikusságát és a termékenység fölötti hatalmat. A fáraó építkezései is mutatták, hogy mennyire fontos neki a napistennel való azonosítás.
 III. Amenhotep háromszor tartotta meg élete során a szed-ünnepet (a fiatalító szertartást), uralkodásának 30., 33, és 36. évében. Ezeket a szertartásokat mindig Thébában rendezték meg, Ré napszeme, majd Ré holdszeme kiengesztelésével, majd az ünnepség részeként a fáraónak négy kört kellett futnia, hogy bizonyítsa, fizikailag is ereje teljében van még (a 29.1. és a 29.2. részben volt szó részletesebben az uralkodónak természetirányító, isteni hatalmáról, ami komoly felelősséggel járt...) 
 Ez után napkoronggal díszített koronával újra megkoronázták, s természetesen ruháján is napszimbólumok utaltak a napistennel való azonosságára.


Napkorongos korona [http://mitologia.csillagkapu.hu/mitologia.php?oldal=13]
 Az első fiatalító szertartásán III. Amenhotep feleségül vette legidősebb lányát, Szitamont, a másodikon fiatalabb lányát, Iszetet, a harmadikon pedig harmadik lányát, Henuttanebet. Az ünnepségek után a királyt megfiatalodott, már-már gyermeki arcvonásokkal ábrázolták.


Szitamon [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szitamon]
Szitamon trónja [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szitamon#/media/F%C3%A1jl:Sitamun_chair_replica_2.jpg]
 III. Amenhotep fő felesége és egyben Ehnaton anyja Tije volt. Valószínűleg még mindketten gyerekek voltak, amikor összeházasították őket.


A szigorú arcú Tije [https://hu.wikipedia.org/wiki/Tije]


Tije halotti maszkja [https://hu.wikipedia.org/wiki/Tije#/media/F%C3%A1jl:QueenTiyFuneraryMask-AltesMuseum-Berlin.png]
 Tije óriási befolyásra tett szert királynéként; ő az első királyné, akinek neve hivatalos iratokon is megjelenik. Részévé vált annak a vallási elképzelésnek is, mely a fáraót a napistennel azonosította: őt tartották Ré szeme megtestesülésének.

 Ehnatonnak, amikor megszületett, már volt egy bátyja is (a hivatalos trónörökös), Thotmesz herceg, és több nővére. Egy napisten-imádó apa és egy erőskezű, hatalommal élő anya mellett nőtt föl. Őt magát papnak szánták.

 Thotmesz hercegnek egyébként volt egy macskája, akit Ta-Mit-nek (Cicalánynak) nevezett, s melynek nagy jelentősége lehetett, mert amikor a macska meghalt, testét bebalzsamozták és saját szarkofágban temették el.
 Ebben az időben a macskákat azért tartották nagy becsben az egyiptomiak, mert ezek az állatok hozzájárultak a gazdaság rendben tartásához (azzal, hogy fogyasztották az egereket, patkányokat... ráadásul a kígyóktól is megvédték a házat). Baszt* istennőt (Ré napisten és a fáraó védelmezőjét) már nem nagymacskaként ábrázolták, hanem házimacskaként. Ám a herceg személyes életében lehet, hogy nem a mezőgazdasági munkálatok eredményének megvédése miatt lehetett nagy szerepe a cicájának, hanem inkább afféle házibarátként. A Nap-imádó fáraócsalád szerethette azt az állatot, amely osztozott vallási nézetükben.


Napimádó macska [https://nlc.hu/szabadido/20170607/ez-a-10-macska-barmikor-aldozna-a-napisten-oltaran/]
*Az istennő nevét hibásan Basztet néven ismerjük. Valójában az egyiptomiak a szó végi t-t nem ejtették, ezért a Bászt szó esetében hozzáírtak még egy t-t, hogy tudni lehessen, itt ki kell ejteni a szó végi „t”-t.[https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1sztet]


Baszt istennő [https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1sztet]


Thotmesz herceg... [https://hu.wikipedia.org/wiki/Thotmesz_(herceg)]


...és cicája [https://hu.wikipedia.org/wiki/Thotmesz_(herceg)]

 Thotmesz herceg készült elfoglalni a trónt, ezért már egész fiatalon Ptah főpapja és „a csapatok kapitánya” volt. A herceg azonban nem érte meg, hogy betölthesse a fáraói szerepet, fiatalon meghalt.
 Az ifjú Amenhotep (a későbbi Ehnaton) ekkor megörökölte bátyja szerepkörét. Ő lett az új trónörökös. Feleségül kapta nagybátyjának, Aynak a lányát, a híresen gyönyörű Nofertitit, azaz az unokatestvérét.


Nofertiti és Ehnaton [https://hu.wikipedia.org/wiki/Nofertiti]


Nofertiti [https://www.wikiwand.com/hu/Nofertiti]
 Az ifjú Amenhotep – mivel papnak nevelkedett – bizonyára világosan belelátott a papság működésébe és tanult korabeli teológiát. Egyrészt volt alkalma a valláson és annak igazságtartalmán gondolkodni, másrészt pontosan tudhatta, hogy a papok hatalma mennyire eltúlzottá vált a fáraóéval szemben. Zavarhatta őt az az ellentmondás, hogy a papok elméletileg a főistent imádják a fáraó személyében, a gyakorlatban azonban irányítani akarják őt.
 Kialakuló személyiségét nyilván befolyásolta az is, hogy betegségek nehezítették életét. Szobrait és múmiáját vizsgálva megállapították, hogy valószínűleg súlyos látáshibája volt („szellemkép-látás”).  Farkastorokkal született. Jellegzetes fejformájából (hosszúfejűség) marfan-szindrómára következtettek, amit azonban utóbb megcáfoltak. (Mindenesetre ez az a fejforma, amivel az Aladdin c. rajzfilm Jafar-ját is ábrázolta a Disney-stúdió)


Ehnaton [https://hu.wikipedia.org/wiki/Ehnaton]


Jafar [https://www.proprofs.com/quiz-school/story.php?title=3dq-jafar_2lr]
 Látás-betegsége miatt valószínűleg már korán az átlagembernél erősebben kötődött érzelmileg a fényhez és a színekhez, már csak emiatt is fontos lehetett számára a Napisten.
 Apja, III. Amenhotep az élete vége felé már komoly fogfájdalmakkal küzdött. Fogai elkoptak, begyulladtak, elgennyesedtek. Ekkor már nyilvánvaló lehetett számára, hogy nem sokáig húzza, lehet, hogy ekkor megtette társuralkodónak fiát. Amikor III. Amenhotep végül meghalt és az ifjú Amenhotep IV. Amenhotep néven ténylegesen elfoglalta a trónt, az addig is nagy hatalommal rendelkező anyja, Tije természetesen fontos tanácsadói szerepet töltött be mellette. IV. Amenhotep valószínűleg szerette, de biztos, hogy tisztelte őt.

 Amikor IV. Amenhotep megkezdte uralkodását, még nagyjából követte a hagyományokat, de már egész hamar megnyilvánultak kereteket feszegető, újító hajlamai.

 Első fáraói tettei között volt, hogy a karnaki templomban (Karnak egyébként Ámon isten kultuszának központja volt) megkezdte egy kapu díszítésének, képeinek kialakítását. Az első díszítéseken még a fáraó a hagyományoknak megfelelően a sólyom fejű emberként ábrázolt napistent imádta. A későbbi díszítéseken viszont már megjelent a napkorongként ábrázolt Aton.


A sólyomfejű napisten-ábrázolás [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Milei.vencel/Napisten]
Aton, a napkorongként ábrázolt napisten [https://www.graycell.ru/finddef.php?word=%E0%F2%EE%ED]
 Mivel ő Aton istent imádta (a többi istennek a létét még elfogadta, de nem tisztelte őket), úgy döntött, hogy templomot épített neki. Talán lassan, fokozatosan kezdte megérezni a hatalmát és az ezzel járó lehetőségeket. S mivel mélyen el volt köteleződve Aton iránt, kötelességének érezte, hogy az ő tiszteletére megtérítse egész népét. Vagy már ekkor megvolt a fejében a cél, hogy a papságot visszaszorítsa. Lehet, hogy a papság túlzott hatalmát a többi istenek hibájának vélte, s így szemében az istenek és papságuk a közös ellenséget jelentették.

 Az Aton tiszteletére emelt templom helyéül naívan vagy direkt a karnaki templomkomplexum szomszédságát választotta. Mivel Karankot Amon központjának tartották, természetesen zavarta Amon papságát egy másik istennek épített templom ugyanabban a városban (az egész Közel-Keleten az volt a szokás, hogy egy-egy város egy-egy istennek hódolt). Ez a templom egyébként a Gempaaton („a napkorong megtaláltatott”) elnevezést kapta.


Gempaaton kövei [http://okorieygiptoklub.network.hu/kepek/ehnaton_es_kora/gempaaton_darabjai]
 Uralkodása első évében már megszületett Nofertititől első gyermeke, egy hercegnő: Meritaton.

 IV. Amenhotep az uralkodásának 2. évében egy kiáltvánnyal súlyosbította az Amon-papokkal már amúgy is meglevő feszültséget. A kiáltványt a Gempaaton egyik pülónjára* íratta ki. Ebben azt nyilatkoztatta ki, hogy az Egyiptomban eddig tisztelt istenek beszüntették mozgásukat és templomaik romba dőltek. Egyedül az örökké mozgó Aton a létező isten, akit imádni kell.

*Pülon: Monumentális templom-kapu [http://mindenuttjooo.blogspot.com/2018/03/edfu.html]

 Uralkodása 3. évében szokatlan módon már megtartotta első szed-ünnepét. Ez eddig csak az uralkodás 30. évében volt szokás, hiszen épp az volt a lényege, hogy megfiatalítsa a fáraót. Talán a betegségei miatt érezte szükségét, hogy megmutassa, igen is elég erős az uralkodáshoz.

 Uralkodásának 4. évében született meg második gyermeke, aki szintén lány volt; Maketaton.


Maketaton [https://hu.pinterest.com/pin/356065914259271752/]
 Az első határozottabb lépések uralkodásának 5. évében következtek. Ekkor vette föl az Amenhotep helyett az Ehnaton nevet. A név is mutatja vallási elkötelezettségét; jelentése: „aki hasznos Atonnak”. Ekkor már olyan szintű ellenállásba ütközött a karnaki Amon-papok részéről, hogy nem tudta folytatni az itteni építkezéseit. Ez valószínűleg feldühíthette őt, hogy elvileg teljhatalmú fáraóként mégsem hódolhat istenének úgy és ott, ahogy és ahol szeretne, mégsem hódolnak neki a papok úgy, ahogyan kellene. Ekkor olyan helyet keresett Aton számára, ahol nem kerül összeütközésbe semmilyen más istennel. Saját szavaival, melyek fennmaradtak, ez a hely „nem volt sem istené, sem istennőé, sem királyé, sem királynőé, senki más nem mondhatja magáénak”.
 Egyébként ebben az évben született meg Nofertitiől harmadik lánya, Anheszenpaaton.



Anheszenpaaton [https://hu.wikipedia.org/wiki/Anheszenamon]
 Városának a helyet a Nílus egy olyan szakaszánál találta meg, ami nem véletlenül volt lakatlan addig. A sivatag egészen a folyóig ért ezen a helyen. Itt észrevett egy sziklahasadékot, mely úgy helyezkedett el, hogy a kelő napot keretezte. Az egyiptomi templomok bejárati pülónjai ősidőktől fogva ezt a formát utánozták, s ő ezt isteni jelnek vélte. A várost Ahet-Atonnak nevezte el.


Ami Ahet-Atonból megmaradt [https://www.flickr.com/photos/isawnyu/7160209483]
 Hogy városa gyorsan épüljön föl, új technikát alkalmaztatott: lényegesen kisebb kőtömböket faragtak ki, mint addig a piramisok építésénél volt szokás. Ezeket a kisebb kőtömböket egy-egy ember egyedül is elcipelhette a rendeltetési helyére. 

 Uralkodásának 6.-8. évében lázas építkezés folyt. A thébai munkásait, sőt úgy néz ki, hogy azok gyerekeit, a már munkaképes, de nagyon fiatal, 10-20 éves korosztály képviselőit költöztette át az ahet-atoni munkásfaluba. 


 Uralkodásának 7. évében megszületett Nofertititől a negyedik lánya, Nofernoferuaton.

 Uralkodásának 8. évében költözött le a királyi család, az új városba. A feleségek, az anyakirályné, és egy kb. 7, egy 4, egy 3 és egy 1 éves kis hercegnő, a leghűbb alattvalók kíséretében. Ezek közül sokat ő emelt ki, alacsony sorból hivatalnokká, hogy a papsággal szemben erre a rétegre támaszkodhasson.

 Ebben az évben megszületett az ötödik hercegnő, szintén Nofertitiől. Az ő neve Nofernoferuré lett.


Nofernoferuré [https://greaterancestors.com/neferneferures-elongated-skull/]
 Vallási reformját ekkor kezdte el igazán beszigorítani. A többi isten kultuszát hatalmi szóval betiltotta, ünnepeiket nem engedte többé megrendezni. A többi isten templomába érkezett jövedelmeket átirányíttatta Aton kincstárába. A többi isten, de különösen Amon képeit, neveit, szimbólumait mindenhonnan el kellett tüntetni. Még az olyan szavakat, melyek egy szótag azonos hangzása miatt tartalmazták egy isten nevét és ezért hieroglif jelükben szerepelt az istenség jelképe, a továbbiakban inkább fonetikusan írták le. Egyedül Ré maradhatott, mert őt Ehnaton azonosnak tekintette Atonnal.

 Városában a művészet is megújult. Jellemzője a könnyed természetesség lett. A fáraót és feleségét a kor szokásával ellentétben hétköznapi, természetes mozdulataikban ábrázolták, élethűen. A falakat és oszlopokat élénk színekkel festették és vidám természeti jelenetekkel díszítették.

 Még Ehnaton szobrászának neve is fennmaradt; őt is Thotmesznek hívták, akár a már elhúnyt herceget. Thotmesz szobrász műhelye a város előkelő negyedében állt, s sok befejezetlen portré és tanulmány került elő innen, melyek Ehnatont, családtagjait és hivatalnokait ábrázolják.

 Az írást is megújította a fáraó. Ugyanis a korán kialakult írás a sok évszázaddal korábbi egyiptomi nyelvhez volt kitalálva, a fáraó pedig közelebb hozta az aktuálisan beszélt nyelvhez. az írásmódot. A képírást kezdte felváltani a fonetikus írás.

 A külpolitikában apja útját követte; diplomáciai levelezést folytatott a Közel-Kelettel (Amarna-levelek).


Az Amarna-levelek 3 "lapja" [https://www.ancientpages.com/2016/04/27/the-amarna-letters-diplomatic-correspondence-in-ancient-egypt/]
 Az uralkodó réteg Ahet-Atonban valószínűleg nagyon jól élt. Azonban az a kb. 30.000 ember, akit Thébából költöztetett ide dolgozni, már kevésbé. Az egykori kőbánya közelében talált temetőben az elhunytak 90%-a 7 és 25 éves kora között halt meg. A csontvázak vizsgálatából az derül ki, hogy csonttöréseik, gerincsérüléseik, ízületi gyulladásaik voltak. Vagyis rendkívül nehéz fizikai munkát végeztek – amibe nem ritkán bele is haltak. Az csontvázak mérete pedig arra utal, hogy ráadásul még éheztek is. Ezek a gyerekek és fiatalok itt, rokonaiktól távol dolgoztak és haltak meg.
 De nem csak a fizikai nehézségekkel kellett együtt élniük, hanem a félelemmel is.

 Miután Ehnaton betiltotta minden más isten jelképét és megemlítését, valószínűleg büntetést is helyezett kilátásba. Az emberek inkább kitörölték a saját személyes tárgyaikról is az egyéb istenek nevét. Ennek következtében viszont valószínűleg azoktól az istenektől féltek, akiket már nem tisztelhettek, akiknek nem áldozhattak… de a fáraó büntetésétől való félelem kézzel foghatóbb lehetett.

 Azok az emberek, akiket termékeny földű otthonaikból ide költöztetett, a sivatagi hőség és porviharok világába… elképzelhető, hogyan éreztek iránta.

 Az északi, bánya melletti temetővel ellentétben az ún. déli temetőben olyan sírokat találtak, amelyeket gondosan előkészítettek, gazdag sírmellékletet helyeztek beléjük. Ide temetkezett a jómódú réteg.

 Minden döntése, rendelkezése és újítása során úgy tűnik, egy valaki nagyon is szilárdan állt a fáraó mellett és támogatta őt egész életében. Ez pedig nem más, mint unokatestvére, egyben felesége, Nofertiti volt.

 Uralkodásának 9. évében született meg Nofertititől a hatodik lánya, Szetepenré hercegnő.

 Uralkodásának 10. évében pedig egyetlen fia, Tutanhamon is a világra jött, igaz, ő nem Nofertititől, hanem egyik mellékfeleségétől, aki a testvére volt. A testvérházasság miatt azonban a fiú nem volt egészséges. Dongalába, kapafoga volt, s valószínűleg a farkastorkot is megörökölte apjától.


Egy modern rekonstrukció szerint kb. így nézhetett ki Tutanhamon [http://www.borsonline.hu/aktualis/tutanhamon-rejtelye-budapesten/184161]
Tutanhamon rekonstrukciója (balra) és múmiája (jobbra) [https://hir.ma/tudomany/ilyen-torzszulott-volt-tutanhamon-a-valosagban-video/443650]
 Ehnaton uralkodásának 12. évében a szövetséges Mitannit legyőzte a Hettita Birodalom. A hettiták így már közvetlenül Egyiptomot is fenyegették.
 A 13. évben halhatott meg Ehnaton legkisebbik lánya, az akkor kb. 4 éves Szetepenré.

Uralkodása 14. évében egy nagy járvány pusztított, amibe a királyi család több tagja belehalt. Pl. az ekkor kb. 10 éves második lánya, Maketaton és a 6 éves ötödik lánya, Nofernoferuré, valamint egyik mellékfelesége, Kia is. Szintén ebben az évben vesztette el a fáraó az anyját, Tijét is. Tije számára Ahet-Atonban templomot emeltetett.

 A sok tragédia megkeményítette a fáraó szívét, s most kezdett el igazán harcolni Egyiptom istenei ellen és Aton mellett.

 Nofetitinek a fáraó mellett egyre nagyobb lett a hatalma. Ehnaton uralkodásának vége felé már férfiasított néven, társuralkodóként állt mellette.

 Ehnaton uralkodásának 16. évében feleségül vette harmadik lányát, az ekkor kb. 11 éves Anheszenpaatont
 Ugyanettől az évtől kezdve nem találkozni többi Nofertiti nevével. Úgy tűnik, hogy őt, mint társuralkodót "férfiasították", s új nevet kapott: Nofernoferuaton. Erre abból lehet következtetni, hogy a Társuralkodás-sztélén Nofertiti nevét átjavították Nofernoferuatonra. Egy másik sztélén pedig, mely két személyt ábrázol, s Nofertiti egyedi koronája alapján jól azonosítható, három kártus mellé utólag egy negyediket is fölvéstek. Márpedig 2 kártus csak az uralkodóknak járt.

 Az uralkodása 17. évében pedig megszületett Anheszenpaatontól a lánya-unokája; Anheszenpaaton Ta-serit (= „a kisebbik Anheszenpaaton).

  Mikor Ehnaton már élete végéhez közeledett, valószínűleg már eldöntötték, hogy fia, Tutanhamon feleségül kapja féltestvérét, Ehnatonnak azt a lányát, aki már magának, Ehnatonnak is szült egy lányt, Anheszenpaatont (azaz a fiú apjának ezt a feleségét örökölte meg).

 Tutanhamon az apja halálakor még csak 9 éves lehetett, a feleségéül kijelölt Anheszenpaaton pedig 14.

 Amikor Ehnaton végül meghalt, a hatalmat Nofertiti/Nofernoferuaton vette át, de csak rövid időre. Mikor ő is meghalt, a hatalom Ehnaton apósa, Nofertiti apja, Ay kezébe került. Ő azonnal visszaállította a régi rendet. Visszaadta a papok hatalmát és Egyiptom isteneinek tiszteletét. Nyilván a legkisebb ellenállásba sem ütközött a nép részéről.

 Nem tudom, a papok hogyan magyarázhatták, hogy a fáraó személyében megtestesült főisten ekkorát tévedett, mint Ehnaton nevű "avatárja".... de az Ehnaton iránt érzett gyűlöletük is mutatja, hogy ők maguk aligha hittek fáraójuk isten-mivoltában:


Ay [https://da.wikipedia.org/wiki/Kheperkheprure_Ay]
 Ehnaton szobrának fejét összetörték, a szobor szemeit, füleit, száját tönkretették – hogy a túlvilágon is életképtelen legyen.
 Karnakban a Gempaaton templomot elbontották, köveit egy másik templom pülonjának töltelékeként használták föl.


Gempaaton köveivel feltöltött pülón [https://www.wikiwand.com/ca/Temple_d%27Aton_(Karnak)]
 Ehnaton és Aton nevét mindenhonnan kitörölték, hogy az "eretnek fáraónak" még az emléke is örökre eltűnjön. 

 Nofertiti szobrait viszont nem bántották – valószínűleg azért, mert ezt Nofertiti apja, az aktuális fáraó, Ay - aki bár nem volt a fáraói vérből való, mégis magához ragadta a hatalmat - nem engedte.



Forrásaim között volt az alábbi két film is, melyeket érdemes megnézni:

Írott forrásaim voltak:

44. Elmúlik a járvány, szünetelnek a nagy háborúk [i.e. 430-420]

ÉSZAK-NYUGAT-EURÓPA Nagyjából ebben az időben - talán klimatikus okok miatt - kezdtek a mai Németország területéről északabbra; Skandináviáb...