ÉSZAK-AMERIKA
Még tart az Adena-kultúra az Ohio-folyó völgyében.
DÉL-AMERIKA
Még tart a Paracas-kultúra.
EURÓPA
ÍR-SZIGET
Előzmények: Megérkeztek az Ír-szigetre a baszklenszek, Partholoim vezetésével.
Az ősi királyok neve fennmaradt, de semmi több. Ebben az időszakban III. Óengus Tuirmech Temrach (a kettővel korábbi uralkodó fia) volt az uralkodó.
BRIT-SZIGET
Előzmények: Gurguit Barbtruc, a britonok uralkodója, a Monmouth dinasztiából szolgaságba taszította a Dán-félsziget lakóit.
Továbbra is Gurguit a britonok királya.
APPENNINI-FÉLSZIGET
Előzmények: Az előző évtizedben a rómaiak harcot folytattak a praenesteiek, a volscus-ok, a latinok, az antiumiak és a tusculumiak ellen. Felépítették a várost védő Servius-falat. A városon belül a plebeiusok több jogért harcoltak.
I.e. 370-ben megszületett Marcus Valerius Corvus, leendő hadvezér és államférfi.
I.e. 367-ben megszavazták Gaius Licinius Stolo néptribunus törvényeit. A törvénycsomag neve: Leges Licinae Sextilae. Ennek célja az volt, hogy csökkentse a feszültséget a plebeiusok és a patríciusok között. Ennek érdekében leszögezték, hogy az egyik consul lehet plebejus származású. Korlátozták a patríciusok által használható állami föld méretét. Szabályozták az adósságokat. A patríciusok éveken át megakadályozták e törvények megszavazását, de Gaius Licinius Stolo úgy kényszerítette rá őket, hogy sorozatosan megvétózta a tisztviselőválasztásokat.
Marcus Furius Camillust dictatorrá választották, ő pedig legyőzte a fosztogató gallokat. Ezután elrendelte Concordia templomának megépítését a Fórumon.
I.e. 366-ban katonai tribunusok helyett újra consulokat választottak Rómában. Létrehozták a praetor tisztséget. A praetornak az lett a feladata, hogy a consul helyett a polgárok ügyeit intézze.
Először tartották meg a római játékokat (Ludi Romani), egy vallási ünnepséget.
I.e. 365-ben először léptek fel Rómában etruszk színészek.
Meghalt Marcus Furius Camillus, római hadvezér és államférfi.
I.e. 362-ben a római Forumon egy földrengés után mély hasadék keletkezett - legalábbis egy legenda szerint. E szerint egy fiatal katona a lovával beleugratott a szakadékba, ami ezután bezárult. Erről a katonáról nevezték el a Lacus Curtiust.
I.e. 361-ben ismét fosztogató gallok közelítették meg Rómát. Ezért ismét dictatort neveztek ki; Titus Quinctius Poenus személyében. Az ütközet előtt egy óriás termetű gall párbajra hívta a római katonákat. Egy Titus Manlius nevű katonának sikerült őt legyőznie.
SZICÍLIA
Előzmények: A szürakuszai I. Dionüszosz megszerezte a D-itáliai Krotónt, viszont elvesztette (a karthágóiakkal szemben) Szicíliának a Halükosz-folyótól nyugatra eső részét.
I.e. 367-ben meghalt I. Dionüsziosz, Szürakuszai türannosza. Utóda a fia, II. Dionüsziosz lett. A tapasztalatlan új uralkodót Dion segítette. Dion - védence léha életstílusát megunva Platónt hívta meg, hogy ő tanítsa az ifjút.
II. Dionüsziosz - apjáéhoz hasonló feltételekkel - békét kötött Karthágóval.
I.e. 366-ban Platón és Dion hatására II. Dionüsziosz kezdett eredményes lenni. De a korábbi, züllött életmódot folytató udvaroncok bevádolták Diont, hogy összeesküvést sző Karthágóval. Diont ezért száműzte II. Dionüszosz, Platónt pedig egy ideig őrizet alatt tartotta, majd vissza küldte Athénba.
I.e. 361-ben megszületett Szürakuszaiban Agathoklész, leendő türannosz.
MAKEDÓNIA
Előzmények: Spárta a szövetségesévé tette Makedóniát. Thesszália szövetkezett Makedóniával és Athénnal. I. Alexandrosz trónra lépett.
I.e. 370-ben megszületett Kalliszthenész, leendő történetíró. Meghalt III. Amüntasz, király. A trónon fia, II. Alexandrosz követte.
I.e. 369-ben II. Alexandrosznak, a fiatal királynak egyszerre kellett szembenéznie az illír törzsek és a trónkövetelő Pauszaniasz támadásaival.
I.e. 368-ban az aktuális uralkodót, II. Alexandroszt megölte anyjának (Eurydikének) szeretője, Ptolemaiosz.
Eurydiké és Ptolemaiosz ekkor összeházasodott. Ekkor azonban újabb trónkövetelő lépett fel; Pausanias.
Eurydiké mostohatestvére volt Iphikratész (apja fogadta örökbe). Megkérte őt, hogy űzze el Pausaniast, ezáltal megvédve Eurydiké maradék két fia számára a trónt. Iphikratész sikerrel járt.
Iphikratész athéni hadvezér volt. Több reform kötődik a nevéhez. Pl. ő vezette be a könnyűfegyveres zsoldosok felszerelésében a pelte-pajzsot. Ugyanakkor megdupláztatta a lándzsák hosszát és a kardokat is meghosszabbíttatta. Bronz páncélok helyett a vászon linothorax használatát szorgalmazta. Könnyű, könnyen kioldható katonacsizmákat is készíttetett. Ezeket róla nevezték el iphikratidésznek.
Szigorú parancsnok volt, aki nagy figyelmet fordított a gyakorlatokra. Görög földön egyetlen csapat sem volt az övéinél fegyelmezettebb.
II. Alexandrosz makedón királyt sógora, Aloroszi Ptolemaiosz felbujtására egy ünnepségen meggyilkolták. Utóda az akkor még kiskorú III. Perdikkasz lett, aki mellett Ptolemaiosz régenskedett.
Ptolemaiosz meggyilkoltatta Perdikkasz bátyját, II. Alexandroszt, hogy a még kiskorú Perdikkasz mellett régens lehessen.
Pelopidasz követségbe ment II. Artaxerxész perzsa királyhoz és meggyőzte, hogy Thébai érdekeinek megfelelően közvetítsen a görög városállamok nézeteltéréseiben. II. Artaxerxész kiadott egy rendeletet, amely tartalmazta a görögök közötti béke feltételeit. Ám ezt egyik városállam sem tartotta be.
I.e. 365-ben III. Perdikkasz megbosszulta bátyja halálát, Ptolemaiosz (Eurydiké férje) meggyilkolásával és a trón elfoglalásával.
I.e. 364-ben III. Perdikkasz, makedón király öccse, Philipposz hazatért Thébaiból, ahol 5 éve volt túsz.
I.e. 361-ben a görögöknél halálra ítélt Kallisztratosz Makedóniába menekült, ahol III. Perdikkasz király pénzügyi tanácsadója lett.
GÖRÖGORSZÁG
Előzmények: Az Athénba száműzött thébaiak fellázadtak és megdöntötték a Spárta-barát kormányzatot. Spárta makedón szövetséget szerzett, de Görögországban meggyengült, míg Thébai megerősödött.
I.e. 370-ben a félszigeten szétszóródott mantineiaiak Árkádiában újra alapították városukat, Megalopoliszt (melyet a spártaiak 15 évvel korábban leromboltak). Ekkor Spárta ismét haddal vonult ellenük. A mantineiaiak Théba segítségét kérték. A thébai sereg - Epameinondasz vezetésével - megérkeztek, erre a spártaiak visszavonultak.
Megalopoliszban dermokratikus rendszert alakítottak ki.
Meggyilkolták Pherai Iaszónt, Thesszália türannoszát.
Knidoszi Eudoxosz először alkalmazta a kimerítéses módszert egy sokszög területének kiszámítására.
A módszer lényege az, hogy az adott (szabálytalan alakú) területet egyre több oldalú sokszögekkel közelítjük meg, amíg a különbség elhanyagolhatóvá nem válik.
Szpeuszipposz megírta Homoia c. művét, amelyben az állatok és a növények fiziológiáját hasonlította össze.
Xenophón megírta az Anabaszisz c. művét, melyben ifjabb Kürosz perzsa királyfi hadjáratát meséli el II. Artaxerxész király ellen, valamint az őt segítő görög zsoldosok viszontagságos hazatérését.
Tegeában elkezdték az Athéné-templom újjáépítését (ami 14 évvel korábban leégett).
Praxitelész (kb. 30 évesen) megkezdte szobrászi munkáját.
Meghalt Démokritosz, filozófus.
Meghalt Hippokratész, orvos.
Meghalt I. Alkétasz, épeiroszi király.
I.e. 369-ben az Epameinondasz a seregével délre vonult, Messziniába (amelyet kétszáz évvel korábban a spártaiak hódítottak meg). Megkezdték a terület újjáépítését, erődítésekkel látták el és hazahívta a hellén területen szétszóródott messzénéieket. Ez jelentős érvágás volt Spártának.
Amikor ezután Epameinondasz visszatért Thébába, azzal vádolták őt politikai ellenfelei, hogy hosszabb ideig volt a hadsereg parancsnoka, mint azt a törvények megengedik. A vádakat végül ejtették.
Théba erősödését látva Athén szövetkezett Spártával.
Pherai Iaszón meggyilkolása után fia, Alexandrosz lett Thesszália türannosza. A lariasszai Aeulada nemzetség Makedóniába menekült előle.
Az ő segítségükkel a makedón király, II. Alexandrosz átvette az uralmat Larisszában és a környező városokban, de ígéretét megszegve helyőrséget helyezett el bennük. Erre Théba Pelopidaszt küldte, hogy Thesszáliából kiűzze a makedónokat. Pelopidasz azt is elérte, hogy II. Alexandrosz föladja az athéni szövetséget és Thébával kössön szerződést. Ennek betartása érdekében túszokat is kellett adnia, többek között öccsét, Philipposzt.
Spártában II. Ageszipolisz király meghalt. Helyébe fivére, II. Kleomenész lépett.
Meghalt Theaitetosz, matematikus.
I.e. 368-ban Thesszáliában a makedón csapatok kivonulása után Pherai Alexandrosz továbbra is kegyetlenül bánt alattvalóival, akik ezért Thébai segítségét kérték. Pelopidasz sietett a segítségükre, őt azonban Alexandrosz csellel elfogta.
A thébai sereg élére ismét Epameinondasz állt, aki bevonult Thesszáliába és fölénybe került. Így Pelopidaszt szabadon engedték.
Ptolemaiosz meggyilkoltatta Perdikkasz bátyját, II. Alexandroszt, hogy a még kiskorú Perdikkasz mellett régens lehessen.
I.e. 367-ben Epameinondasz ismét benyomult spártai területre. Megnyerte Théba szövetségesének Sziküónt.
Arkhidamosz, a spártai király fia csatában legyőzte az árkádiaiakat.
Pelopidasz követségbe ment II. Artaxerxész perzsa királyhoz és meggyőzte, hogy Théba érdekeinek megfelelően közvetítsen a görög városállamok nézeteltéréseiben. II. Artaxerxész kiadott egy rendeletet, amely tartalmazta a görögök közötti béke feltételeit. Ám ezt egyik városállam sem tartotta be.
Arisztotelész 17 évesen megkezdte tanulmányait Platón (kb. 60 éves volt ekkor) athéni Akadémiáján.
I.e. 366-ban Athén megalapította Kósz városát Kósz szigetén.
Epameinondasz harmadszor is visszatért Spárta felségterületére. S mivel a harcmezőn senki nem mert szembeszállni vele, demokratikus kormányzatokat ültetett a városokba. Azok azonban rövid életűek voltak. S hamarosan visszatértek a Spárta-párti oligarchák.
Théba békét kötött Spártával és Athén felé fordította figyelmét, valamint elfoglalta Oroposz városát.
I.e. 367-365 Platón legtehetségesebb tanítványa, Knidoszi Eudoxosz helyettesítette őt Platón iskolájának élén, amíg Platón Szürakuszaiban volt, II. Dionüsziosznál. Az égitestek mozgását a szférák mozgásával magyarázta. Leírta a görög csillagképeket. Szerinte a Föld gömb-alakú, s a világmindenség középpontjában van.
I.e. 365-ben III. Perdikkasz, makedón király megölette Aloroszi Ptoleimaioszt, aki régensként uralkodott helyette.
A Timótheosz-vezette athéni sereg tíz hónapos ostrom után elfoglalta a perzsa helyőrséggel védett Szamoszt.
Meghalt Antiszthenész, filozófus.
I.e. 364-ben Epameinondasz tanácsára Théba száz háromevezősoros hajóból álló flottát építtetett az Athén elleni háborúra készülve. A thébaiak elfoglalták és kifosztották Orkhomenoszt, amely rendszeresen Spárta mellé állt.
A thébai hadsereg a künoszkefaloni csatában legyőzte a thesszáliai Pherai Alexandroszt. De Pelopidasz elesett az ütközetben. Alexandrosznak el kellett ismernie a thesszáliai városok szabadságát és csatlakoznia kellett a Théba vezette boiótiai szövetséghez.
Az árkádiaiak legyőzték a spártaiakat, akiket III. Arkhidamosz vezetett.
Iphikratész athéni hadvezér apósát, I. Kotüsz trák királyt segítette a Kherszonészosz-félsziget elfoglalásában.
A korinthoszi Timophanész fivérével, Timoleonnal elfoglalta a város akropoliszát és hatalmába kerítette Korinthoszt. Zsarnoki uralmát Timoleon többször szemére vetette, de hiába. Ezután összeesküvést szőtt Timophanész meggyilkolására.
III. Perdikkasz, makedón király öccse, Philipposz hazatért Thébából, ahol 5 éve volt túsz.
Meghalt Pelopidasz, thébai hadvezér.
I.e. 363-ban Epameinondasz Théba új flottájával megpróbálta megsemmisíteni Athén tengeri birodalmát. Büzantionba hajózott, mire több athéni fennhatóság alatt lévő város föllázadt.
Athén elfoglalta Potidaiát.
I.e. 362-ben az árkádiai szövetség tagjai egymás ellen fordultak. Mantineia Spártával és Athénnal szövetkezett. Tegea és más városok Thébától kértek segítséget. Epameinondasz nagy sereget vitt Pelponésszoszra, ahol a mantineiai csatában összecsapott Théba Spártával, Athénnal és szövetségeseikkel. Théba megnyerte a csatát, de Epameinondasz elesett. Utolsó kívánsága az volt, hogy a görög városállamok béküljenek ki egymással.
Azok meg is kötötték az általános békét.
Megszületett Kardiai Eumenész, leendő hadvezér.
Nahtnebef fáraó mellett fia, Dzsedhór kormányozta Egyiptomot régensként. Az egyiptomiak megtámadták a belháború által meggyengült Perzsa Birodalmat. II. Agészilaosz király vezetésével ezer fős spártai sereg érkezett Egyiptomba, hogy segítse a perzsák elleni harcukat.
Athénban Aphidnai Kallisztratoszt és Khabriaszt árulás vádjával bíróság elé állították (mert korábban az ő tanácsukra engedték, hogy Théba megszállja Oroposz városát és most nem voltak hajlandóak távozni). Kiváló védőbeszéde ellenére (Démoszthenész, kb. 23 évesen ennek hallatán döntött úgy, hogy retorikát akar tanulni) Kallisztratoszt halálra ítélték. Ő Makedóniába menekült, ahol III. Perdikkasz király pénzügyi tanácsadója lett. Khabriaszt fölmentették, ő pedig Egyiptomba hajózott, hogy ott zsoldosként segítse a fáraó harcát a perzsák ellen.
Athén Leoszthenész vezetésével flottát küldött a thesszáliai Pherai Alexandrosz ellen. Ő azonban elsüllyesztette öt háromevezősoros hajóját és 600 athéni katona odaveszett. Leoszthenészt bíróság elé állították és kivégezték.
CIPRUS
Előzmények: Nikoklész lett az uralkodó, aki folytatta apja hellenizáló politikáját.
AFRIKA
KARTHAGO
Előzmények: A városállam megszerezte Szicília nyugati részét.
EGYIPTOM
Előzmények: Egyiptomban megalakult a XXX. dinasztia. Sikeresen védekeztek a perzsa támadások ellen.
I.e. 362-ben Nahtnebef fáraó mellett fia, Dzsedhór kormányozta Egyiptomot régensként. Az egyiptomiak megtámadták a belháború által meggyengült Perzsa Birodalmat. II. Agészilaosz király vezetésével ezer fős spártai sereg érkezett Egyiptomba, hogy segítse a perzsák elleni harcukat.
ÁZSIA
PERZSA BIRODALOM
Előzmények: Noha a görög államokra vonatkozó "király békéje" tiltotta azok szövetségeit, Théba nem volt hajlandó feloszlatni a boiótiai szövetséget. A perzsák Egyiptomot támadták, a fáraó visszaverte őket.
I.e. 366-ban Athén, Spárta és Egyiptom támogatásával több perzsa szatrapa is fellázadt II. Artaxerxész nagykirály ellen.
Athén ostrom alá vette a perzsa fennhatóság alatt álló Szamosz fővárosát.
I.e. 363-ban megszületett Barsziné hercegnő (Nagy Sándor leendő szeretője).
I.e. 362-ben Mauszólosz, Kária szatrapája csatlakozott a II. Artaxerxész elleni felkeléshez. Datamészt, Kappadókia lázadó szatrapáját meggyilkolták.
Az egyiptomiak megtámadták a belháború által meggyengült Perzsa Birodalmat. II. Agészilaosz király vezetésével ezer fős spártai sereg érkezett Egyiptomba, hogy segítse a perzsák elleni harcukat.
I.e. 361-ben tovább terjedt a belső lázongás. A föníciai Szidón városa is fölkelt II. Artaxerxész ellen.
Előzmények: Han állam annektálta Cseng államot.
I.e. 370-ben megszületett Hui Si, leendő filozófus.
I.e. 369-ben megszületett Csuang Csou, leendő taoista filozófus.
Meghalt Csou Lie-vang, a kínai Csou-dinasztia királya.
I.e. 368-ban Csou Hszian-vang lett a Csou-dinasztia királya.
I.e. 364-ben a Csi állambeli Kan Tö csillagász szabad szemmel felfedezte a Jupiter holdját, a Ganymedest.
I.e. 361-ben Csin Hsziao-kung fejedelem került Csin állam élére, aki Sang Jang segítségével átfogó reformokat vezetett be.










Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése