Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "hurrita holokauszt" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "hurrita holokauszt" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2021. április 7., szerda

33.3 A Hettita Birodalom vége [i.e. 900-800]

Phrüg bevándorlás

 A Balkánról Anatóliába, majd onnan egyre közelebb vándoroltak a Hettita Birodalomhoz azok az emberek, akik a trójai háború után menekültek ebbe az irányba. Az akkádok muskiknak hívták őket, a görögök phrügöknek. Egyre többen lettek.

Egy részük a Hettia Birodalom északi részére vándorolt, egészen a Kaukázusig és a Fekete-tengerig. Ők lettek a kartvéli törzsek, (akik a fémműves Kolkhiszt alapították), akik itt most együtt éltek az anno a hurrita holokauszt [itt] elől ide menekült hurriták leszármazottjaival. 

Hettita Birodalom

 III. Tudhalijasz után unokatestvére, Kuruntijasz lett a hettita király [itt]. 

Később Tudhalijasz még visszaszerezte trónját (ekkor már IV. Tudhalijaszként), ekkor Kuruntijasz megint csak a nyugati kis országrész; Tarhuntasszasz fölött uralkodott. Tudhalijasz ekkor újjáépítette Hattuszasz felső városát.

 Kuruntijasz végül valószínűleg utód nélkül halt meg és egy Hartapu nevű, a törvényes hettita királyi családból származó személy örökölte trónját - így Tarhuntasszasz visszaolvadt a Hettita Birodalomba.

 Ugyanekkor Hattuszasz városában is már III. Tudhalijasz fiai; III. Arnuvandasz és II. Szuppiluliumasz uralkodtak.

 Amikor Hartapu is meghalt utód nélkül, akkor Tarhuntasszaszt III. Arnuvandasz herceg vette át. Majd utána öccse,  II. Szuppiluliumasz fennhatósága alá került. Apja halála után az egész birodalom uralkodója lett II. Szuppiluliumasz

 Uralkodása alatt Egyiptommal még mindig fennállt a szövetség, melynek értelmében Egyiptom gabonát szállított Hattuszaszba, ahol éhínség volt. II. Szuppiluliumasz uralkodásának végén Hattuszaszt ismeretlen okból egyik napról a másikra kiürítették, elhagyták és felgyújtották. Nem ostrom történt, hanem lakói egyszerűen ismeretlen helyre költöztek. Valószínűleg a phrüg bevándorlók tehetők felelőssé a birodalom széteséséért. II. Szuppiluliumasz az utolsó, akinek neve a birodalom királyaként maradt fenn. Ezzel végetért a Hettita Birodalom története. 

Így nézhetett ki fénykorában Hattuszasz [kép forrása: https://www.turkey.fi/travel/hattusa-the-ancient-capital-of-the-hittites/]


Hattuszaszi maradványok [kép forrása: https://www.researchgate.net/figure/Reconstruction-of-Hattusa-City-walls-erected-by-Hittites-in-Turkey-5_fig1_309160606]


Egy lépcső és ismert domborművek Hattuszaszból. A bal felős kép III./IV. Tudhalijaszt ábrázolja. A jobb oldali pedig valószínűleg úgy működött, mint egy képregény - a mozgás imitálására törekedtek - a napfény vezette a tekintetet. [https://www.erdekesvilag.hu/osi-kalendariumkent-szolgalhattak-a-3200-eves-hettita-sziklaszentely-dombormuvei/]


 A Hettita Birodalom helyét hettita és hurrita fejedelemségek vették át és a phrügöklüdökgörög törzsek és tengeri népek letelepedő csoportjai.

Az asszírok pedig folyamatosan erősödtek DK-en...

AZ "UTÓDÁLLAMOK"

Karkemis

 Az egykori hettita főváros hamarosan önálló városállammá vált. De így is fontos kereskedelmi és politikai központ maradt. Uralkodója az utolsó hettita király, II. Szuppiluliumasz szépunokája, Kuzi-Teszub volt. Ő mindig benne volt az asszír-ellenes védelmi koalíciókban, s sikerült is vereséget mérniük az asszírokra a karkari csatában. Ezt pedig 8 év nyugalom követte.                                     

Úgy tűnik, hogy Karkemis nem tartott diplomáciai kapcsolatot sem a főníciai térséggel, sem Egyiptommal.

Hatti

Az arameus bevándorlás Hatti déli részén megszüntette Karkemis fennhatóságát. A független Hatti első ismert uralkodója I. Lubarna volt. I. Lubarna nem tudta megakadályozni, hogy az asszírok átkeljenek az Eufráteszen Libanon és Főnícia felé.

 Az új népek közül az arámiak voltak a legtöbben, ezért az arámi nyelv vált a közhasználatú nyelvvé. A hettita nyelv az ősök nyelvévé vált, s mint ilyen felértékelődött és a királyok előjogává vált a használata.

Aleppó

A Hettita Birodalom bukása után Aleppó is önálló városállamként működött tovább. Itt továbbra is  szinte teljesen tiszta hettita lakosság élt, s a hettita uralkodók leszármazottai kormányozták.

Hamá

Fejedelme II. Zakir, akiről annyit lehet tudni, hogy alacsony származású ember volt, s uralkodását „Baál kegyének köszöni”. Neki fennmaradt egy győzelmi sztéléje, a Zakkur-sztélé, mely szerint  sikeresen visszaverte a damaszkuszi III. Barhadad támadását. 

A Zakkur-sztélé [kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zakkur-szt%C3%A9l%C3%A9]

A KÖRNYEZŐ VÁROSOK ÉS ÁLLAMOK

Urartu és Arame

 A Kaukázusban és a Fekete-tengernél élő viszonylag frissen bevándorolt phrügök és a korábban ide menekült hurriták a Hettita Birodalom megszűnése után maguk is önálló berendezkedésű államokat hozhattak létre. 

Így jött létre HajasaMuszaszirSupria és Arame is, melyek közül az előbbi három egyesült és Urartu lett belőlük.

Ugarit

A Hettita Birodalom szétesése előtt már Ugarit is egyre függetlenebbé vált. Ekkoriban iktatták be a város királyaként VI. Ibiranut. Ő ekkor már megtehette, hogy "elfelejtsen" tiszteletet tenni beiktatása alkalmából III. Tudhalijasz hettita uralkodó előtt. VI. Ibiranut fia, III. Níkmaddu követte, őt pedig az ő fia, III. Hammurappi. Neki ismert a hettita II. Szuppiluliumasszal és a karkemisi Talmi-Teszubbal folytatott levelezése, sőt Bay egyiptomi nagyvezír is gratulált neki trónralépéséhez. 

Az ugariti vallásban is Baált tisztelték. Úgy tartották, hogy Mót, Baál ellenfele évente elragadja Baált az alvilágba, s ezért van ilyenkor aszály a földön. Anat azonban, Baál nővére kiszabadítja őt, s ekkor ismét elérkezik a termékenység időszaka. A Zsoltárok könyvében néhány vers az ugariti költemények majdnem szó szerinti fordítása [Gerhard J. Bellinger: Nagy valláskalauz]

 Uralkodása azonban városával együtt hirtelen és ismeretlen módon ért véget. A város soha többé nem állt talpra. Az újhettita királyságok közül Hatti kebelezte be.

Ugarit [kép forrása: https://www.sciencephoto.com/media/457665/view/ugarit-syria]

Szíria

 Szíria fontos kereskedelmi központ volt. Tengerparti (főníciai) városai a leggazdagabb városok közé tartoztak. Ezért a területért harcolt HattiEgyiptom és Asszíria is. 



2020. április 13., hétfő

31.2. Békétlen közel-kelet "világ"-járvánnyal [i.e. 1100-1000]


ÁZSIA

Kis-Ázsia

 E földön, mely már a bronzkor végén "egymás elől menekülő vándornépek országútja" volt [Képes Történelem: Ős napkelet], majd egyiptomi, babiloni, asszír és hettita hatalmi érdekek ütközőhelye - talán az őskor óta soha nem volt béke. E nagy népek között éltek még Mitanniban a hurriták, akik elhozták a ló-idomítás és a ló-vontatta harci szekerek használatának tudását keletről. Majd ezzel a tőlük szerzett tudással a környező népek ellenük fordultak. Ebben az időben már - a vaskor kezdetén - a nagyhatalmaknál alapvető fontosságú volt a lovak és harci szekerek megléte és használata. Annyira, hogy a királyok levelezésében a hivatalos protokoll szerint szerepelnie kellett e köszöntő fordulatnak: "Házadnak, feleségeidnek, fiaidnak, főembereidnek, válogatott harcosaidnak, lovaidnak, harci szekereidnek és országod szívének legyen nagyon jó!", de el is dicsekedtek velük a válaszlevélben: "házaim, feleségeim, fiaim, főembereim, képzett harcosaim, lovaim, harci szekereim és országom szíve nagyon jól vannak!" [Képes Történelem: Ős napkelet]

Kis-Ázsia a vaskorban
 Trójában Parisz nővérének férje, Aineiasz volt az, aki a háború után összefogott néhány túlélőt és elhajózott velük új életet kezdeni – az Itáliai-félszigetre. Róla szól Vergilius Aeneis c. műve. Aineiasz a fiát, Aszkanioszt is magával vitte. A félsziget őslakóival háborúba keveredtek, majd békét kötöttek, majd velük keveredve létrehozták a latin népcsoportot. A hagyomány szerint Aszkaniosz alapította meg Alba Longa városát, a legrégibb latin várost Latiumban, s az ő unokája lehetett az a Brutus, aki aztán Britanniáig vándorolt tovább. (ld. előző rész)

Hettita Birodalom

 Most II. Muvatallisz uralkodott. A régi fővárosban, Hattuszaszban öccsét, Hattusziliszt nevezte ki kormányzónak, maga pedig Tarhuntasszasz városból uralkodott a birodalom fölött. Valószínűleg azért, mert ennek a városnak az istenét tisztelte a legjobban (Tesubot, avagy Tarhuntaszt).


Hattuszasz város kapuja [https://funkystock.photoshelter.com/image/I0000v2RtKpDkBFY]
Teshub viharisten [https://www.wikidata.org/wiki/Q248242]
 Hattuszilisz hadakozott északon a kaszkákkal, de egyébként eleinte béke volt a birodalomban.
 Nem sokkal később azonban a nyugati területek fellázadtak II. Muvatallisz ellen, de ezt házasság révén sikerült megoldania: lánytestvérét feleségül adta az egyik kaszka királyhoz.

 Ugyanekkor keleten Mitanni királya, Sattuara, úgy döntött, hogy függetlenedni akar a hettitáktól és az asszírokhoz közeledett, tőlük várt volna törekvéséhez segítséget. Azonban segítség helyett az asszír I. Adad-nirári Mitanni ellen vonult. Végül az asszírok kényszerítették hűségesküre Sattuarát. A hettiták - mivel belharcaikkal voltak elfoglalva - Mitannit hagyták veszni. Ettől kezdve Mitannit ismét asszír nevén, asszír tartományként, Hanigalbatként emlegették.


I. Adad-Nirári [https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Adad-nir%C3%A1ri]
 II. Muvatallisz, hettita uralkodó felújította apjának az asszírokkal kötött szerződéseit.
Miután testvére, Hattuszilisz rendezte a helyzetet északon (legyőzte a kaszkákat), rábeszélte II. Muvatalliszt egy Egyiptom elleni hadjáratra. Így került sor a kádesi csatára, ami után 16 évig zajlottak a béketárgyalások, de ilyen nagy ütközetre a két birodalom között többet nem került sor.

 II. Muvatallisz halála után fia, III. Murszilisz volt a trón örököse. Ő ismét Hattuszaszt tette meg fővárosnak („visszavitte az isteneket Tarhuntasszaszból Hattuszaszba”), ahol azonban nagybátyjának, Hattuszilisznek a befolyása érvényesült. Ellenséges viszonyban voltak, s III. Murszilisznek nem is sikerült teljesen egyesítenie birodalmát, Hattuszilisszal szemben. Végül III. Murszilisznak el is kellett menekülnie országából. Egyiptomba menekült (a Hettita Birodalom legnagyobb ellenfeléhez) és a fáraótól kért – és kapott – menedéket. Emiatt a két birodalom kis híján újabb háborúba kezdett, hiszen Hattuszilisz nem tűrhette, hogy birodalmának ellensége bújtassa az ő ellenségét. Újabb háború helyett azonban inkább megírták a történelem első politikai menekültek státuszáról szóló szerződését. Ennek értelmében valószínűleg a fáraó végülis kiadta III. Mursziliszt, ugyanis Murszilisz neve ettől a dátumtól kezdve eltűnik a feliratokról és a levelekből - sejthetjük, mi történt vele...

Asszíria

 Sulmánu-asarídu uralkodott azután, hogy elődje, Adad-nirári leigázta Mitannit és Asszíria részévé tette, Hanigalbat néven, valamint véghezvitte a hurrita holokausztot (a hurriták egy része el tudott menekülni Urartu területére). Sulmánu-asarídu akkor lépett a trónra, mikor a hettiták és az egyiptomiak között zajlott a kádesi csata. Ezt kihasználva birodalmához csatolta Ny-Mezopotámiát is. Így szerzett magának egyszerre két nagy ellenséget; Egyiptomot és a Hettita Birodalmat. A két nagy birodalom (egymásnak is ellenségei) azzal próbálkozott, hogy megbénítja az asszír külkereskedelmet – de mivel az asszír kereskedőket mindenhova asszír hadsereg kísérte, nem jártak sikerrel.

 Sulmánu-asarídu deportálásokba kezdett, hogy hadakozó birodalma munkaerő-igényét kielégítse azokon a területeken, ahol nem maradt férfi a földeken dolgozni (a besorozások miatt). Az ő hadjáratain jelent meg a pszichológiai hadviselés eszközeként a látványos kegyetlenkedés: tömegmészárlások, megnyúzott vezetők bőrének városfalra szegezése, stb. Sulmánu-asarídu az ősi kultuszokat is igyekezett újjáéleszteni. Felújíttatta Assur legrégebbi templomát, Éhurszag-kurkurrát – amellyel Asszíria mindenek feletti hatalmát akarta reprezentálni.

 Fia és örököse I. Tukulti-Ninurta volt.


Assur város maradványai [https://www.almuraqeb-aliraqi.org/2017/01/26/69601/]


I. Tukulti-Ninurta [https://www.facebook.com/TukultiNinurtaI]
Babiloni Birodalom

 Kadasman-Enlilt a trónon fia, II. Burnaburias követte. II. Burnaburias levelezésben állt Ehnaton fáraóval, akárcsak apja a fáraó apjával. Egyik lányát feleségül is adta hozzá, s a jegyajándékokról terjedelmes listák maradtak fenn.


II. Burnaburias egy levele a fáraóhoz [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Burnaburias]
II. Burnaburias egy másik levele a fáraóhoz [https://artsandculture.google.com/entity/ii-burnaburias/m0bmd_n?hl=hu]
 II. Burnaburias uralkodása idején kezdtek Mezopotámia északi részén az asszírok önállósodni. II. Buranbiras az asszírokat alattvalóinak tekintette, így amikor az asszír Assur-uballit uralkodása kezdetén még alázatosan, ám Babilon közvetítése nélkül arra kérte az egyiptomi fáraót, hogy fogadja szerény követségét, II. Burnaburias teljesen fölháborodott, hogy asszír uralkodó az ő "megkerülésével" akart a fáraóhoz eljutni. S követelte a fáraótól, hogy szüntessen be az asszír uralkodóval minden kapcsolatot. Egyiptom azonban önálló volt és úgy gondolta, hogy az agresszívan terjeszkedő Hettita Birodalom ellenében mégiscsak jobb lesz nekik kapcsolatot keresni az asszírokkal. Mivel a kaszkák is (a hettiták ellenségeként) az asszírokat erősítették, Assur-uballit az uralkodása végére már annyira megerősödött, hogy ekkor már egyenrangú félként írhatott levelet az egyiptomi fáraónak. Végül II. Burnaburias is belátta, hogy az asszírok komoly ellenfél lehetnek, ezért ő a hettiták szövetségét kezdte keresni: egyik lányát, Nikalmalt feleségül adta Szuppiluliumaszhoz, az akkori hettita uralkodóhoz. E házasságból azonban nem született gyermek.

 II. Burnaburias halála után a fia, Karahardas követte őt a babiloni trónon. Azonban egy lázadás leverése során életét vesztette. Most az ismeretlen származású Nazibugas következett. Azonban ő is egy lázadás miatt halt meg viszonylag hamar.

 A lázadozások sorának végül az asszír uralkodó vetett véget, aki a megüresedett babiloni trónra II. Kurigalzut ültette. Az ő uralkodásának ideje jelentette a Babiloni Birodalom újabb felemelkedésének kezdetét. Felújíttatta Íszín, Ur és Uruk templomait és győzelmet aratott Elám fölött is.


II. Kurigalzu pecsétje [https://en.wikipedia.org/wiki/Kurigalzu_II]

Elám

 Nagyjából ez az időszak az, amit Elám második virágkorának nevezhetünk.
 A bablioni II. Kurigalzu támadásai révén egy új dinasztia lépett Elám trónjára: Igehalki.

 Egyik későbbi uralkodójuk, Sutruk-Nahhunte terjeszkedését bizonyítja a rengeteg mezopotámiai eredetű zsákmány-lelet.

Urartu

 Független államok és törzsi területek összessége volt még Urartu, ahova a hurrita holokauszt túlélői menekültek az asszírrá lett Mitanniból a múlt században.

A narancssárgával bekarikázott terület kb. Urartu

 Kánaánról a Bibliának köszönhetően bőséges információnk van ebből az időből, ezért azt a következő részben fogom megosztani Veletek. 

AFRIKA

Egyiptom

 Ehnaton uralkodásának 12. évében nagy ünnepségre – nyilván királyfiatalító szertartásra – került sor. Ugyanebben az évben egy núbiai hadjárat is lezajlott. Sírfeliratokból tudhatjuk, hogy az ünnepség többek között ünnepi felvonulásból, és a külföldi uralkodóktól érkezett ajándékok felvonultatásából (egzotikus állatok, arany- és ezüsttárgyak, rabszolgák, elfogott lázadók) állt.
 Egyiptomot csapások sora érte: Szövetségesét, Mitannit legyőzték az asszírok, a pestis-járványban, ami végigsöpört a közel-keleten, a királyi család több tagja meghalt, s Ehnaton második lánya, Maketaton meghalt szülés közben.


Maketaton síremlékének falán az ábrák elmesélik, hogy mi történt [https://www.flickr.com/photos/71637794@N04/7137240135]
 A betiltott istenek üldözése minden eddiginél nagyobb mértéket öltött.

 Ehnaton, uralkodásának vége felé megtette társuralkodóinak Nofertitit (aki a továbbiakban férfinéven, Nofernoferautonként szerepelt), valamint öccsét, Szemenhkarét.


Szemenhkaré [Szemenhkaré: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szemenhkar%C3%A9]
Kenya

Fennsíkján megjelentek a földművelő gazdálkodás legkorábbi emlékei.

ÁZSIA

Kína

 A Sang-dinasztia alatt komoly államszervezet alakult ki. A dinasztia utolsó uralkodója már akkora hatalomra tett szert, hogy a legfelsőbb istenség emberi párjának tartotta magát. Különféle feladatokat ellátó osztályokból álló kormányzata volt.
 A Sang dinasztia uralma idején a Csou nép egyre közelebb vándorolt és terjeszkedett a Sang dinasztia felségterületéhez. A Sangok a Sárga-folyó síkságán éltek főleg, a Csouk pedig az ő nyugati szomszédaik lettek. Viszonyuk kezdetben barátság és háború között váltakozott. Mivel a Sangok voltak az erősebbek, a Csouk idővel a vazallusaikká váltak. Csakhogy a Csouk is erősödtek. A Csou népnek sikerült kiépítenie egy koalíciót kisebb államokból, ami délről és nyugatról félig bekerítette a Sangokat.
 Amikor a Sangok költséges háborúkkal és expedíciókkal felélték erőforrásaikat, már nem volt nehéz legyőzni őket: vereséget szenvedtek a Csouktól – akik megörökölték a Sangok vazallusállamait. A Csouk új államközi kapcsolatok rendszerét építették ki. Helyőrségi államokat hoztak létre a Sárga-folyó síkságán. Megalapították Csengcsou fővárost.
 A háborúk azonban munkaerőhiányhoz vezettek, s ez arra kényszerítette a Csoukat, hogy együttműködjenek a Sangokkal. A Csou uralkodó, Vu megengedte a Sang hercegnek, hogy továbbra is uralkodjon a Sang terület egy része fölött. A Sang harcosok a Csou seregekkel együtt védték a helyőrségi államokat. A Csou dinasztiát házassági kapcsolatokkal is megerősítették. [Az ember képes története: Óvilági kultúrák]

 Vu király után Cseng ült a trónra, i.e. 1042-ben, de még nagyon fiatal volt, így zűrzavaros állapotok alakultak ki. Egy Vu-keng nevű, Sang-párti férfi ezt kihasználva, barbárokkal szövetkezve felkelést robbantott ki a Csou-ház ellen. A fiatal uralkodó nagybátyja, Csou-kung herceg vette kézbe a dolgokat. Lerombolták a Sangok fővárosát, a felkelésben résztvevő barbárok pedig behódoltak.


 Ebben a században készült el a Dalok könyve – egy kínai dalgyűjtemény.

Dalok könyve [https://hu.wikipedia.org/wiki/Dalok_k%C3%B6nyve]

India

Ebből az időből maradtak fenn a tamil nyelv első emlékei.


Kodzsoszon

 Ez az ország a Koreai-félszigeten létezett.


 I.e. 1120 környékén egy Kidzsa nevű uralkodó vette át a hatalmat, aki saját dinasztiát alapított. Ő a kínai Csouk által megbuktatott Sang-dinasztia utolsó uralkodójának egyik rokona volt.


Vietnám

 I.e. 1100 körül, a kora bronzkori Dong Dau-kultúrát kezdte felváltani a középső-bronzkori Go Mun-kultúra. Eddigre a bronz használata nagyrészt itt is felváltotta a kő használatát. Már nem csak a fegyvereket és az ékszereket készítették a titokzatos és értékes új anyagból, hanem a hétköznapibb* szerszámokat, mezőgazdasági eszközöket is.

*Ebben az időben a mezőgazdasági munkálatok a termékenységgel összefüggésben továbbra is szent dolgok voltak, így a „hétköznapi” kifejezés esetükben nem teljesen helytálló

Japán

 Az évezred során az éghajlat melegebbé és csapadékosabbá vált. A túl sok csapadék néhány helyet a Japán-szigeteken lakhatatlanná tett, ugyanakkor az emberek egyre északabbra tudtak költözni, mert a jég is visszahúzódott. Ekkortájt keletkeztek az ismeretlen rendeltetésű kőkörök Japán északi részén. A kőkörök közelében rendkívül sok leletet találtak, de holttestek nélkül, így azt kizárják, hogy temetkezésre használták volna.


Egy az észak-japán kőkörök közül [https://mult-kor.hu/20081216_rejtelyek_ovezik_a_titokzatos_japan_kokort]
*Ahol nem jelöltem meg külön forrást, ott a wikipédia volt segítségemre

50. [i.e. 370-360]

ÉSZAK-AMERIKA Még tart az Adena-kultúra az Ohio-folyó völgyében.  DÉL-AMERIKA Még tart a Paracas-kultúra. EURÓPA ÍR-SZIGET Előzmények: Megér...