2021. április 7., szerda

33.3 A Hettita Birodalom vége [i.e. 900-800]

Phrüg bevándorlás

 A Balkánról Anatóliába, majd onnan egyre közelebb vándoroltak a Hettita Birodalomhoz azok az emberek, akik a trójai háború után menekültek ebbe az irányba. Az akkádok muskiknak hívták őket, a görögök phrügöknek. Egyre többen lettek.

Egy részük a Hettia Birodalom északi részére vándorolt, egészen a Kaukázusig és a Fekete-tengerig. Ők lettek a kartvéli törzsek, (akik a fémműves Kolkhiszt alapították), akik itt most együtt éltek az anno a hurrita holokauszt [itt] elől ide menekült hurriták leszármazottjaival. 

Hettita Birodalom

 III. Tudhalijasz után unokatestvére, Kuruntijasz lett a hettita király [itt]. 

Később Tudhalijasz még visszaszerezte trónját (ekkor már IV. Tudhalijaszként), ekkor Kuruntijasz megint csak a nyugati kis országrész; Tarhuntasszasz fölött uralkodott. Tudhalijasz ekkor újjáépítette Hattuszasz felső városát.

 Kuruntijasz végül valószínűleg utód nélkül halt meg és egy Hartapu nevű, a törvényes hettita királyi családból származó személy örökölte trónját - így Tarhuntasszasz visszaolvadt a Hettita Birodalomba.

 Ugyanekkor Hattuszasz városában is már III. Tudhalijasz fiai; III. Arnuvandasz és II. Szuppiluliumasz uralkodtak.

 Amikor Hartapu is meghalt utód nélkül, akkor Tarhuntasszaszt III. Arnuvandasz herceg vette át. Majd utána öccse,  II. Szuppiluliumasz fennhatósága alá került. Apja halála után az egész birodalom uralkodója lett II. Szuppiluliumasz

 Uralkodása alatt Egyiptommal még mindig fennállt a szövetség, melynek értelmében Egyiptom gabonát szállított Hattuszaszba, ahol éhínség volt. II. Szuppiluliumasz uralkodásának végén Hattuszaszt ismeretlen okból egyik napról a másikra kiürítették, elhagyták és felgyújtották. Nem ostrom történt, hanem lakói egyszerűen ismeretlen helyre költöztek. Valószínűleg a phrüg bevándorlók tehetők felelőssé a birodalom széteséséért. II. Szuppiluliumasz az utolsó, akinek neve a birodalom királyaként maradt fenn. Ezzel végetért a Hettita Birodalom története. 

Így nézhetett ki fénykorában Hattuszasz [kép forrása: https://www.turkey.fi/travel/hattusa-the-ancient-capital-of-the-hittites/]


Hattuszaszi maradványok [kép forrása: https://www.researchgate.net/figure/Reconstruction-of-Hattusa-City-walls-erected-by-Hittites-in-Turkey-5_fig1_309160606]


Egy lépcső és ismert domborművek Hattuszaszból. A bal felős kép III./IV. Tudhalijaszt ábrázolja. A jobb oldali pedig valószínűleg úgy működött, mint egy képregény - a mozgás imitálására törekedtek - a napfény vezette a tekintetet. [https://www.erdekesvilag.hu/osi-kalendariumkent-szolgalhattak-a-3200-eves-hettita-sziklaszentely-dombormuvei/]


 A Hettita Birodalom helyét hettita és hurrita fejedelemségek vették át és a phrügöklüdökgörög törzsek és tengeri népek letelepedő csoportjai.

Az asszírok pedig folyamatosan erősödtek DK-en...

AZ "UTÓDÁLLAMOK"

Karkemis

 Az egykori hettita főváros hamarosan önálló városállammá vált. De így is fontos kereskedelmi és politikai központ maradt. Uralkodója az utolsó hettita király, II. Szuppiluliumasz szépunokája, Kuzi-Teszub volt. Ő mindig benne volt az asszír-ellenes védelmi koalíciókban, s sikerült is vereséget mérniük az asszírokra a karkari csatában. Ezt pedig 8 év nyugalom követte.                                     

Úgy tűnik, hogy Karkemis nem tartott diplomáciai kapcsolatot sem a főníciai térséggel, sem Egyiptommal.

Hatti

Az arameus bevándorlás Hatti déli részén megszüntette Karkemis fennhatóságát. A független Hatti első ismert uralkodója I. Lubarna volt. I. Lubarna nem tudta megakadályozni, hogy az asszírok átkeljenek az Eufráteszen Libanon és Főnícia felé.

 Az új népek közül az arámiak voltak a legtöbben, ezért az arámi nyelv vált a közhasználatú nyelvvé. A hettita nyelv az ősök nyelvévé vált, s mint ilyen felértékelődött és a királyok előjogává vált a használata.

Aleppó

A Hettita Birodalom bukása után Aleppó is önálló városállamként működött tovább. Itt továbbra is  szinte teljesen tiszta hettita lakosság élt, s a hettita uralkodók leszármazottai kormányozták.

Hamá

Fejedelme II. Zakir, akiről annyit lehet tudni, hogy alacsony származású ember volt, s uralkodását „Baál kegyének köszöni”. Neki fennmaradt egy győzelmi sztéléje, a Zakkur-sztélé, mely szerint  sikeresen visszaverte a damaszkuszi III. Barhadad támadását. 

A Zakkur-sztélé [kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zakkur-szt%C3%A9l%C3%A9]

A KÖRNYEZŐ VÁROSOK ÉS ÁLLAMOK

Urartu és Arame

 A Kaukázusban és a Fekete-tengernél élő viszonylag frissen bevándorolt phrügök és a korábban ide menekült hurriták a Hettita Birodalom megszűnése után maguk is önálló berendezkedésű államokat hozhattak létre. 

Így jött létre HajasaMuszaszirSupria és Arame is, melyek közül az előbbi három egyesült és Urartu lett belőlük.

Ugarit

A Hettita Birodalom szétesése előtt már Ugarit is egyre függetlenebbé vált. Ekkoriban iktatták be a város királyaként VI. Ibiranut. Ő ekkor már megtehette, hogy "elfelejtsen" tiszteletet tenni beiktatása alkalmából III. Tudhalijasz hettita uralkodó előtt. VI. Ibiranut fia, III. Níkmaddu követte, őt pedig az ő fia, III. Hammurappi. Neki ismert a hettita II. Szuppiluliumasszal és a karkemisi Talmi-Teszubbal folytatott levelezése, sőt Bay egyiptomi nagyvezír is gratulált neki trónralépéséhez. 

Az ugariti vallásban is Baált tisztelték. Úgy tartották, hogy Mót, Baál ellenfele évente elragadja Baált az alvilágba, s ezért van ilyenkor aszály a földön. Anat azonban, Baál nővére kiszabadítja őt, s ekkor ismét elérkezik a termékenység időszaka. A Zsoltárok könyvében néhány vers az ugariti költemények majdnem szó szerinti fordítása [Gerhard J. Bellinger: Nagy valláskalauz]

 Uralkodása azonban városával együtt hirtelen és ismeretlen módon ért véget. A város soha többé nem állt talpra. Az újhettita királyságok közül Hatti kebelezte be.

Ugarit [kép forrása: https://www.sciencephoto.com/media/457665/view/ugarit-syria]

Szíria

 Szíria fontos kereskedelmi központ volt. Tengerparti (főníciai) városai a leggazdagabb városok közé tartoztak. Ezért a területért harcolt HattiEgyiptom és Asszíria is. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

44. Elmúlik a járvány, szünetelnek a nagy háborúk [i.e. 430-420]

ÉSZAK-NYUGAT-EURÓPA Nagyjából ebben az időben - talán klimatikus okok miatt - kezdtek a mai Németország területéről északabbra; Skandináviáb...