Erről a korról a legrészletesebb fennmaradt forrás a Biblia. Dávid király korában járunk, s az ő élete oly részletesen fennmaradt, hogy túl sok lenne, ha a történelmi párhuzamba állítás érdekében egy részbe tenném más eseményekkel. Kihagyni viszont kár lenne. Bár már megjelent az előző részben, ez a rész legyen egyedül az övé (csekély bevezetés után).
Kánaán avagy Fönícia
A Földközi-tenger keleti partvidékén élő kánaániták is
keveredtek az arameusokkal és más, tengeri népekkel.
Őket mostantól kezdve nevezi a történelemtudomány föníciaiaknak. A
terület továbbra sem volt egységes állam. Önálló városok sorakoztak
itt, mint Gebal (későbbi nevén Büblosz), Szór (Türosz), Arvád és Szaida (Szidón*) a tengerparton
és Adanijasz, Szamal, Markasu és Meliténé az Eufrátesz nagy
kanyarjánál.
*A szidóniak ekkoriban már kereskedelmi gyarmatokat alapítottak Cipruson, Szicílián, Szardínián és persze Észak-Afrikában. [Gerhard J. Bellinger: Nagy valláskalauz]
Gebal (Büblosz*) Ugarit - tengeri népek beszivárgása miatti - összeomlásával
visszanyerte régi jelentőségét.
*A város legfontosabb behozatali cikke az egyiptomi papirusz volt, ezért erről a városról nevezték el görögül a könyvet büblionnak. [Gerhard J. Bellinger: Nagy valláskalauz]
Ugarit utolsó uralkodója III. Hammurapi volt. Ő még kapott az egyiptomi Bay vezírtől (itt) gartuláló levelet a trónralépéséhez. Az ugariti király diplomáciai levelezést folytatott II. Szuppiluliumasz, utolsó hettita nagykirállyal és Karkemis alkirályával, Talmi-Teszubbal, de még megérte III. Ramszesz uralkodását is. Ugarit ereje teljében lévő városállam volt, amikor - ismeretlen módon - összeomlott. Annyi tudunk szinte biztosan, hogy a tengeri népek söpörték el. III. Hammurapi még küldött egy figyelmeztető levelet a veszélyről III. Ramszesznek - aztután eltűnt a történelemből.
Szór (Türosz) hamarosan Fönícia legjelentősebb
városállamává vált, mégpedig kereskedelme révén. Legfontosabb árucikkük a bíborfesték* volt, de Saul, Dávid és Salamon korában jelentős mennyiségű cédrus- és ciprusfát, rezet és szakértelmet adtak el Izraelnek is.
*görögül phoinikiosz = bíborvörös; innen a terület elnevezése [Gerhard J. Bellinger: Nagy valláskalauz]
A bíbor festéket a bíborcsiga által
kibocsátott váladékból nyerték ki. Maga az állat a puhatestűek számára
félelmetes ragadozó. Egy gramm festék előállításához tízezer csigára volt
szükség. [kép forrása: http://www.vous.hu/hir/20170129-textil-textilfestes-tetu-termeszetes-szinezekek]
Szamal arameus irányítás alatt még sokáig megtartotta önállóságát és helyi középhatalommá vált.
Izrael
Azután, hogy Dávid legyőzte az arámiakat/arameusokat (és a hozzájuk pártolt amalekitákat), akkortájt történt az ismert eset, amikor meglátott palotája tetejéről egy nőt, aki éppen fürdött. Annyira fellángolt iránta, hogy - bár megtudta, hogy férjes asszonyról van szó - magához hívatta és magáévá tette. Teherbe is ejtette, de hogy ezt elsunnyogja, hazahívta az asszony férjét (aki mellesleg Dávidért harcolt éppen), hogy "pihenjen egyet". A katona azonban oly lojális volt, hogy Dávid palotája előtt táborozott le: jött, mert a király hívatta, de nem pihent, mert a katonatársai sem pihenhettek még. Így nem jött össze Dávid terve, a törvényes férj nem hált az asszonnyal, nem hihette, hogy a gyerek az övé, félő volt, hogy hamarosan kiderül a turpisság.
Dávid ekkor megkérte hadvezérét, Jóábot, hogy állítsa az arcvonalba a harcokban a férjet, Uriást, hogy lehetőleg meghaljon, s le legyen róla a gond. Tervét siker koronázta.
A kötelező gyász után Dávid feleségül vette Uriás feleségét, Betsabét, de a terhességen nem volt áldás. A gyerek hét naposan, súlyos betegségben meghalt. Dávid ezt természetesen az Úr büntetéseként értelmezte, s vezekelni kezdett.
A következő fia, aki Betsabétól született, a Salamon nevet kapta.
Másik fennmaradt komoly ügye volt Dávidnak, pontosabban egyik fiának, Amnónak, aki beleszeretett féltestvére húgába, s - az alma nem esett messze fájától - erőszakkal magáévá tette. Majd megundorodott önmagától - persze akkor még nem volt pszichoterápia, tehát undorát áldozatára vetítette ki, s kitagadta őt. A lányt egyébként Támárnak hívták. Támár lassú víz partot mos típusú bátyja, Absolon két évvel később csapdába csalta és megölte Amnónt. De mivel Amnón (is) Dávid fia volt, Absolomnak tartania kellett Dávid bosszújától, ezért elmenekült anyjának városába, ahol nagyapja volt a király (Talmaj); Gesúrba.
Dávid egy idő után Absolon után küldte Jóábot (hadvezérét), hogy hozza őt haza, Jeruzsálembe, de nem engedte őt színe elé. Absolonnak hamarosan családja lett.
Absolon tehát otthon volt, Jeruzsálemben, de a király színe elé nem mehetett. Valószínűleg már ott akkor élőben sem igazán volt értelmezhető, hogy most mi van. Ki van tagadva? Bosszút forral az apja és váratlanul akar lecsapni? Vagy megbocsátott? Esetleg szégyenkezik?
Mielőtt belezavarodott volna ebbe Absolon, úgy döntött, hogy kezébe veszi sorsa irányítását - s volt is némi politikai érzéke, (sőt korai demokrata volt), meg annál is nagyobb merészsége: Letelepedett a palota előtt, s mindenkit, aki a királyhoz ment volna, megállított. Elhitette az emberekkel, hogy a király épp nem ér rá, vagy nem akar velük foglalkozni, de ha ő tehetné, ő bizony mindent elintézne.
"Reggelenként odaállt Absolon a kapun átvivő út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. [...] Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged. Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd igazságot szolgáltatnék neki. És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. [...] Így lopta be magát Abslon az izraeli emberek szívébe." [Biblia]
Hamarosan ideje volt borítani a bilit: "titkos megbízottakat küldött Absolon Izrael minden törzséhez ezzel az üzenettel: Ha meghalljátok a kürt szavát, mondjátok: Király lett Absolon Hebrónban!" [Biblia]
Amikor Dávidhoz megérkeztek a hírrel, akkor ő már tudta, hogy késő van okoskodni: "Akkor ezt parancsolta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk, mert másképpen nem tudunk elmenekülni Absolon elől. [...] Tíz másodfeleségét azonban [rendkívül lovagiasan] hátrahagyta a király, hogy őrizzék a palotát". [Biblia]
Dávid átkelt a Jordánon, az övéinek, a júdaiaknak földjére, ott hadat gyűjtött és megerősödött. Végül megkezdődött a harc Absolon ellen. Hadvezére meggyőzte Dávidot - mivel nem volt már fiatal -, hogy ne vegyen részt személyesen a harcban.
De mivel fia volt az ellensége, ezekkel a szavakkal engedte el Dávid a katonáit a harcba: "Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal."
Dávid katonái (legalábbis ezt mondták a királynak) úgy találták meg Absolont, hogy fejénél fogva fönnakadt egy tölgyfa ágai között, ahogy öszvérháton bement az ágak közé, de még életben volt. Három dárdát döftek a szívébe (kíméletesen...), azután leszedték a fáról és megölték.
De amikor a katonák egyike meg akarta vinni a győzelem örömhírét Dávidnak, Jóábnak eszébe jutott, a király utasítása a kíméletességet illetően. Visszahívta katonáját ("Miért futnál éppen te, fiam? Nem örömhír ez, amelyért jutalmat kapnál." [Biblia]) és előrelátóan, ugyanakkor elég rasszista módon egy etióp embert küldött - aki még hálás is volt, hogy ő viheti meg az örömhírt. A felvilágosítatlan katona azonban nem akarta, hogy az etiópé legyen a megtiszteltetés, és utána ment. Szinte egyszerre érkeztek Dávidhoz, aki mindjárt ezt kérdezte tőlük: "Épségben van-e Absolon fiam? Az etióp így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei, és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!" [Biblia]
"A király megrendült, fölment a kapu fölött levő helyiségbe, és sírt. És amíg ment, ezt mondogatta: Fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiam, Absolon.! [...] gyászra fordult a győzelem" [Biblia] Egy kis idő után Joáb mert bemenni a királyhoz és emlékeztetni őt a normális viselkedésre. A szavaiból kitűnik, hogy igencsak "idegállapotban lehetett": "Megszégyenítetted ma minden szolgádat, akik pedig megmentették az életedet, fiaidnak és leányaidnak az életét, feleségeidnek és másodfeleségeidnek az életét. Hiszen azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek. [...] Most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz szívhez szólóan, mert az Úrra eszküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre már egy ember sem marad melletted!" [...] Erre fölkelt a király, és leült a kapuban. Az egész hadinépnek pedig kihirdették, hogy a király a kapuban ül, és az egész hadinép a király elé járult." [Biblia]
Izrael törzseinek két pártja között (Absolon követői és Dávid követői) civakodás volt, de az absolonisták szíve is kezdett visszahajlani Dávid felé. "ezt mondták: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. Ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülni az országból Absolon miatt. De Absolon, akit mi fölkentünk, meghalt a harcban. Miért késlekedtek tehát visszahozni a királyt?" [Biblia]
Dávidot végül visszahívták Jeruzsálembe, hogy uralkodjon tovább. Amikor Dávid a Jordánon átkelt, mindenki igyekezett minél jobban bevágódni nála - különösen korábbi ellenségei, mostani visszahívói - nehogy eszébe jusson a korábbi ellenségeskedés. Ez persze nem tetszett azoknak, akik mindvégig mellette álltak, ők finoman emlékeztették a királyt: "Hát nem kell Simeinek meghalnia azért, hogy szidalmazta az Úr fölkentjét?" (Simei volt Absalon tanácsadója). Dávid azonban kegyelmes kedvében volt.
A Jordán folyónál tehát az izraeli törzsek egymást túllicitálva igyekezték segíteni a király átkelését, annyira, hogy össze is vesztek a királyon. A júdaiak - akik mindvégig Dávid mellett álltak - azt mondták, a király az övék. A többi törzs azt mondta, ők tízszer annyian vannak, tehát tízszer annyira az övék.
Míg végül az izraeliták közül egy benjaminitának, akit Sebának hívtak, eszébe jutott kihasználni a helyzetet, s így szólt: "Nincs semmi közünk Dávidhoz" [Biblia] Ezt igen meggyőzően mondhatta, mert az izraeliek átálltak hozzá, s ismét csak a júdaiak maradtak hűségesek Dávidhoz. Ekkor Dávid így szólt: "Ez a Seba [...] még Absolonnál is nagyobb bajt hozhat ránk." S megbízta Jóábot (hadvezérét), hogy üldözze Sebát. Seba bevette magát Ábét-Bét-Maaka városába, Jóáb és katonái pedig ostromolták.
A városlakók közül azonban egy asszonynak elég esze volt, hogy kommunikációba kezdjen, s meggyőzte Jóábot, ne pusztítsa már el a várost, ha már egy népből valók. Megegyeztek, hogy kiadják a városból Sebát. A város nem is Sebát adta ki, hanem mindjárt a fejét.
Most, hogy egy kis nyugalom lett volna, 3 év éhínség következett. Dávid "kérdést intézett az Úrhoz" [Biblia], hogy megtudja, mi az oka az éhínségnek. "ezt mondta neki az Úr: Saul miatt [...] mivel megölette a gibeóniakat" (Saul, Izrael előző királya, aki pásztorlegényből lett király. Gibeon pedig az a város [itt] mely az izraelita honfoglaláskor rávette Józsué népét, hogy szövetkezzenek. Saul azonban - mivel emóriak lakták - a szövetség ellenére harcolt ellenük, sőt a város nagy részét kiirtotta). Dávid felkereste a gibeoniak maradékát és megkérdezte tőlük, népe mivel engesztelhetné ki őket az árulásukért. A gibeoniak ezt mondták: "Annak az embernek, aki ki akart irtani, és megsemmisíteni bennünket, hogy sehol se maradhassunk meg Izráel területén, annak az embernek a fiai közül adjanak ki nekünk hét embert, hogy fölakasszuk őket [...] A király azt felelte: Kiadom." [Biblia] (Ekkor már Saul unokái is felnőttek voltak).
Ez jó alkalom volt Dávidnak arra, hogy egykori menyasszonyának, Mikalnak, Saul lányának (akit végül igazságtalanul máshoz adott feleségül Saul, az ellenségeskedésük idején) más férfitól született 5 fiát elvegye. A másik két áldozat Saul két kései fia volt egy másodfeleségétől. "Az aratás első napjaiban kellett meghalniuk, az árpaaratás kezdetén" [Biblia]
A hetes szám, a király-áldozat és az időpont - az aratás első napjai -, meg persze az emberélet csekély értéke - világosan mutatják, hogy itt, az emóriak között még javában a termékenység-kultusz uralkodott. Sőt a folytatás is ezt mutatja: "Ricpá [...] zsákruhát fogott, és rájuk terítette a kősziklán, az aratás kezdetén, amíg csak eső nem ömlött rájuk az égből".
Az emóriak felfogása szerint a termékenység-áldozatnak köszönhetően, az izraeliták felfogása szerint a jóvátételnek köszönhetően tehét megérkezett az eső és véget ért az éhínség.
Ennek örömére "újból harc tört ki a filiszteusok és Izrael között." [Biblia] Dávid ekkor már elég idős volt, emberei javaslatára már nem vett részt személyesen a harcokban.
Még Dávid uralkodása alatt lezajlott egy dögvész-járvány is, melyben 3 nap alatt hetvenezer ember halt meg, Dántól Beérsebáig.
Mikor Dávid megöregedett, Adónijjá nevű fia élt az ambícióval, hogy ő legyen a következő király. Ő Absalon öccse volt. A királyság azonban már esküvel oda volt ígérve a kedvenc feleség, Betsabé (ő volt, az, akit a palota tetejéről meglátott Dávid, amikor mosakodott) fiának, Salamonnak.
Adónijjá a maga pártjára tudta állítani Joábot, a hadvezért és Ebjátár főpapot. Cádók pap, Nátán próféta és Dávid vitézei azonban megmaradtak Dávid és Salamon pártján.
Amikor Dávid hűséges hívei értesültek Adónijjá szervezkedéséről, meggyőzték a királyt, hogy még életében tegye világossá, ki az örököse, nehogy aztán Salamon legyen lázadónak kikiáltva. Dávid így is tett. Ünnepélyesen felkenték Salamont. Amikor az Adónijját ünneplők meghallották a friss híreket, jobbnak látták, ha elsunnyognak az ünnepi vacsoráról... Adónijjá maga is észbekapott és rögtön Salamonhoz szaladt, hogy kegyelmet kérjen a maga számára. Salamon hazaküldte őt.
"Azután pihenni tért Dávid őseihez, és eltemették Dávid városában. Dávid negyven évig uralkodott Izráelben." [Biblia]
Itt egy két részes, nem annyira rossz film Saulról és Dávidról. A szöveghű részek szépen vannak megcsinálva. A hozzátoldásoknál és eltéréseknél olykor elönt a szekunder szégyenérzet :) (különösen a jósnő ábrázolásánál), de amúgy egészen élvezhető a film
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése