Párhuzamos történelem időszámításunk előtt: 11. A vízözön és az első bor [i.e. 6000

Az i.e. VI. évezredben Közép- és Kelet-Európát továbbra is a Körös-kultúra uralta. Ekkor készítették a méhteleki Vénusz-szobrocsát, kerámiáikat pedig a vonaldísszel mintázták. Jellegzetességük ezeknek a kerámiáknak, hogy kezdetben még nem volt fülük. Igazából ez az évezred kellett a kancsófül, bögrefül "feltalálásához" – amit azóta is használunk. Az itteni emberek ún. hosszúházakban laktak. [http://www.wikiwand.com/hu/Vonald%C3%ADszes_ker%C3%A1mia_kult%C3%BAr%C3%A1ja]

A kőből építkezés itt még nem volt jellemző, de félteni való vagyonuk már nekik is volt, amit földvárakkal védtek meg. Ilyen körárokkal védett földvár volt például a Szombathelyhez közeli Sé község határában.

Méhteleki Vénusz [a kép forrása: https://forum.index.hu/Article/showArticle?na_order=&na_start=480&na_step=30&t=9146287]

Vonaldíszes kerámiák [a kép forrása: http://www.wikiwand.com/hu/Vonald%C3%ADszes_ker%C3%A1mia_kult%C3%BAr%C3%A1ja]

Hosszúház-makett [a kép forrása: http://www.wikiwand.com/hu/Vonald%C3%ADszes_ker%C3%A1mia_kult%C3%BAr%C3%A1ja]

Az évezred elején Krétán az ott élő pelaszgok megalapították Knósszosz városát.

A Földközi-tenger K-i partján kialakult egy település a leendő Büblosz helyén.

I.e. 5900 után Mezopotámiában az éghajlat jóval csapadékosabbá vált, ezért a terület elmocsarasodott. Így az emberek egymástól elszigetelt falvakban éltek.

Mezopotámia D-i részén létrejött az ubaid-kultúra, melynek az elejét Eridu-korszaknak is szokás nevezni. Jellemzi ezt a kultúrát, hogy kerámiáikat sötét színű festéssel díszítették. Az emberi kísérletező kreativitás fejlődését mutatja, hogy pár száz évvel később változott a divat: ekkor már a mintát a festetlen rész adta, mintegy „negatívban”. Szentélyeik – a catal hüyükiekhez hasonlóan – eleinte nem sokban különböztek egy lakóháztól, csupán annyiban, hogy alapzatra építették őket, hogy valamennyire kiemelkedjenek környezetükből. Belterükben eleinte egy falmélyedésben, később a helyiség közepén állt egy emelvény, melyeken égésnyomok maradtak fenn. Ezek lehettek az oltárok.

Önálló településként létrejött Kula, ahol templomokat kezdtek emelni (később ez Uruk város szentélykörzete lesz). Hasonlóan jelentős település már Éabzu (É-Apszu) (ami később Eridu város szentélykörzetévé válik majd).

Ubaid kerámia [a kép forrása:

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-7-evfolyam/egyiptom-muveszete-bevezetes-archaikus-kor/neolitikum-diszitett-keramia]

A fenti mintával díszített mécsest vehetsz itt (kattints!)

A közel-keleti trialeti-kultúrának vége szakadt. A mezopotámiai-síkságon, a halafi-kultúrától D-re, i.e. 5800 körül létrejött a hasszunai-szamarrai kultúra is. Náluk alakult ki először az a közel-keleti építkezési stílus, hogy lakóhelyeik helyiségeit egy középső, nyitott tér közé rendezték.

Már viszonylag sok ember élt meg a földművelésből. Az őskori maximum 50 fős törzsközösségekhez képest egy 5000-es városnak magát fenntartani egészen más szintű feladat lehetett. A mezőgazdaság kezdete lehetővé tette a nagy népességet, a nagy népesség pedig szükségessé tette a mezőgazdaság fejlesztését. A „nagyüzemi termelés” felé vezető első lépés volt az eke feltalálása.

Ekét ábrázoló sziklarajz [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Eke]

A fenti mintával díszített mécsest vehetsz itt (kattints)

Kánaán területén, Jerikóban ekkorra felhagytak azzal a szokással, hogy a holtak koponyáján fehér agyagból „új arcot” készítsenek. Ugyanekkorra Ugarit tengerparti városa elnéptelenedett.

A Szahara akkor még mediterrán éghajlatú északi részén található Tasszilin Ádzser i.e. VI. évezredi sárga-barna-vörös színű sziklarajzain vadász-jeleneteket lehet megfigyelni, melyeken zsiráfok, gazellák szerepelnek. Ennek megfelelően – cserépmaradványokon kívül – vadászeszközök kerültek elő a korból.

Tasszilin Ádzser [a kép forrása:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sziklarajz]

A fenti mintával díszített mécsest vehetsz itt (kattints)

Az Indus-völgyi Merhgarh területén nagyobb jelentőséget kapott a kézműipar. Hagyományőrzésként, kihalófélben lévő mesterségként voltak még, akik kő-pattintással foglalkoztak. A cserző-varga és a gyöngyfüzérkészítő is menő szakmának számított, a korabeli, jövőbe mutató sikerszakma pedig a fémművesség volt.

I.e. 5700-5600 között Anatóliában egy újabb település fejlődött jelentősebbé; Hacilar. Az itt élők a lakóépületeiket hasonlóan alakították ki, mint a catal hüyükiek, de ők is belső udvar köré rendezték a helyiségeiket. Minden épületet kővel alapoztak a talajvíz és az esővíz ellen. A falak napon szárított agyagtéglából készültek és meszelték őket. A födémet gerendákból készítették, a tetők laposak voltak. Valamivel később rászoktak az agyaghabarcsból készített padlóburkolásra. A falakban szekrények részére bemélyedéseket készítettek. A konyha elkülönült az élettértől. Galériát is kialakítottak, amit műhelyként és magtárként használtak. Szöveteket szőttek, kerámiáikat pedig sárga, vörös, barna színekkel díszítették és fényesre polírozták. Halottaikat már a városon kívül temették el.

Hacilari kerámia [a kép forrása:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hacilar]

Hacilar város így nézhetett ki a maga idejében [a kép forrása: https://alkaabilia.wordpress.com/2015/05/13/hacilar-hoyuk/]

I.e. 5600 körül egy mindenki számára váratlan esemény forgatta fel a közel-keleti emberek életét:

A Földközi-tengert ekkor még egy szárazföld-sáv választotta el a Fekete-tengertől. A Fekete-tenger 100 m-rel sekélyebb és édesvizű volt. A Földközi-tenger vízszintje – mivel ez a tenger közvetlen kapcsolatban volt és van a világtengerrel – a jégkor vége óta folyamatosan emelkedett – még ekkor is. Végül elérte azt a magasságot, amikor hirtelen áttörte a földsáncot, ami addig a Fekete-tengertől elválasztotta, s a hatalmas víztömeg elkezdett kiegyenlítődni a két meder között. Az átzúduló víztömeg hozama 200-szor akkora lehetett, mint a mai Niagara-vízesésé. A Fekete-tenger vízszintje naponta 15 cm-rel emelkedett és sós vizűvé vált. Valóban úgy nézhetett ki, mintha az egész világot nyelné el a víz. Anatólia egész területe elnéptelenedett és Palesztina partvidéki részei is. [https://www.origo.hu/tudomany/20011003nemmitosz.html]

A Földközi-tenger összefolyik a Fekete-tengerrel

Az akkori fejjel fölfoghatatlan változásokat a túlélők elmesélték utódaiknak:

Szamothraké szigetének lakói is pelaszgok voltak. A két tenger közötti átjáróhoz közeli sziget lakói elsőként élhették át a változásokat és a leginkább, legközvetlenebbül voltak érintettek. Ők, mint szemtanúk, ezt mesélték:

„nálunk sokkal előbb, mint más vidékeken, nagy áradás történt, mikor is először a küaneiai torkolat (két sziklasziget a Fekete-tenger bejáratánál), azután pedig Helleszpontosz átszakadt. A Fekete-tenger ugyanis akkor még belvíz volt, de a beleömlő folyóktól annyira megdagadt, hogy a túltelt tó átlépte partjait, nagy halommal Helleszpontoszra zúdult, messzire elöntötte Ázsia partvidékeit, és Szamothraké földjét nem csekély részben tengerré változtatta. Ez az oka, hogy a halászok olykor oszlopfőket húznak fel hálójukban, mert városok is elmerültek az áradatban. A lakosok a sziget magasabb részeire futottak, mikor a tenger rájuk tört, s minthogy a víz egyre jobban emelkedett, fogadalmakat tettek az isteneknek. Miután megmenekültek […] kőoszlopokat állítottak, és oltárokat emeltek” [pelaszgosz hagyomány, http://www.kagylokurt.hu/3265/kulturtortenet/a-vizozon-regeje.html]

Különös módon az ő emlékezésükben a Fekete-tenger ömlött át a Földközi-tengerbe. Ha ez tévedés, és a régészek-történészek elképzelése a helyes, akkor ennyi tévedés, sok ezer év távlatából, egy szájról szájra őrzött emlékezésben megengedhető. Viszont lenyűgöző az elbeszélés többi részének tárgyilagos pontossága. A szigeten élők valóban elsőként élhették át a földhíd átszakadását.

Ugyanekkor, kicsit távolabb a fő eseményektől, a Fekete-tenger déli partján élt egy kis neolitikus törzs, félnomád életformában. Ők csak azt észlelték, hogy a tenger szintje nagyon gyorsan (napi 15 cm) emelkedni kezdett. Az életadó víz napok alatt sóssá, ihatatlanná változott, a partot elborították az édesvízi halak tetemei. E törzs túlélői, akik a magasabb területek felé menekültek, eljutottak az Édennek nevezett területre és ott telepedtek le. [David Rohl: Az elveszett testamentum]
Ugyanakkor az éghajlat általános felmelegedése miatt a hegyek gleccserei gyors ütemben olvadtak, a tengerszint pedig a Perzsa-öbölben is emelkedett. Ráadásul egy vulkánkitörés is befolyásolta az éghajlatot a termékeny félhold vidékén: a légkörbe került vulkáni hamu nagy esőzéseket okozott éveken át.

Mezopotámia északi részén, Surippak városában élt egy papkirály, Ziuszudra. Az ő városának választott istene Enlil (a szelek istene) volt, mint ahogy minden mezopotámiai város választott egyet az istenek közül, akinek templomot emelt. Ziuszudra neve sumér nyelven "távoli hosszúéletű"-t jelent. A király annak ellenére, hogy Enlil isten városának királya volt, Enki istennek (a föld ura, az ember barátja, akit Édenben az adamiták is tiszteltek, a továbbiakban: Ádám istene) volt meggyőződéses híve. Enki isten városa azonban messze délen, a nagy folyók torkolatvidékén Eridu volt. Ziuszudra király nevét a babiloni történetírók később lefordítják majd saját nyelvükre, s a "hosszúéletű" náluk úgy hangzik, hogy "aki megtalálta az örök életet", vagyis Um-nah-pisti. Ennek a névenek a középső tagjából származik a héber Noé név.

A jégkorszak vége utáni tengerszint-emelkedés tehát elérte a Perzsa-öblöt is. A Perzsa-öböl partvidékén a Tigris és az Eufrátesz mocsaras torkolatvidékén a tengerszint feletti magasság nagyon nagy távolságban nem változott jelentősen, így az emelkedő tenger óriási területet tudott elárasztani, nagyon rövid idő alatt.

Surippak királya, Ziuszudra/Umnapisti/Noé figyelmeztetést kapott a szél urától, Enliltől a közelgő özönvízről (ezt akár úgy is lehet érteni, hogy az ijesztő szelek figyelmeztették a királyt a közelgő "apokalipszisre"). Városa bölcseinek valamilyen ürügyet mondva fogta az övéit, a családját és D-re, Eriduba ment, hogy az északi hegyekből jövő áradat elől elmeneküljön. Ott azonban a Perzsa-öböl áradásával kell majd szembenéznie.

Az Atrahaszisz-eposz szerint ezt mondta a bölcseknek:
"Úgy látszik, a ti istenetek megneheztelt az én istenemre, Enki és Enlil megharagudott egymásra [...] Többé nem tehetem a lábam Enlil földjére, őseim földjére térek, a tenger partján, Eriduban megtelepszek Apszu (a tenger) mellett és istenem pártfogóm lészen."
S az ezt követő időkben óriási mennyiségű olvadékvíz jött le észak felől a hegyekből, D felől pedig a Perzsa-öböl tengere árasztotta el a vidéket. A Mezopotámiában élő emberek valóban azt élhették meg, hogy a haragvó istenek minden irányból támadnak, hogy az egész emberiséget el akarják pusztítani.

Az összes erről szóló történet emlékezik egy óriási bárkára. A Dzsúdi-hegy lejtőin (a Zagrosz-hegység Urartu területén található részén) egy i.e. 3. századi görög történetíró, Bérosszosz szerint az itt élő gordiaiak (kurdok) még szurokdarabokat kapartak le a bárka maradványairól (a nádból készült bárkákat kívülről szurokkal kenték be, hogy vízállóvá tegyék), melyeket azután talizmánként hordtak. Ugyanezen a vidéken még a mai napig (!) a helyi törzsek gyűjtenek szurokdarabkákat, hogy ezekkel áldozatot mutassanak be az emberiség megmeneküléséért. [David Rohl: Az elveszett testamentum]

„aki a sötétséget bocsátja a világra, egyik este búzaesőt hullatott a földre, de hamarosan olyan sötét fellegek borították el az eget, hogy Umnapisti félt rájuk feltekinteni. Fellépett a bárkára, elreteszelte az ajtaját és rábízta magát minden vagyonával együtt Puzur-Amurrira, a hajósra. Hajnalra fekete felhőből mennydörgött Adad, a vihar istene, előtte jártak hegyeket és völgyeket átlépve az istenek követei, Sullat és Hanis; Irragal, az alvilág istene leszakítja a pilléreket, Nimurta, a háború istene a gátakat, az Annunaki nevű alvilági istenek fáklyát ragadnak és borzalmas fénnyel árasztják el a messzi vidéket. […] Magukat az isteneket is félelemmel töltötte el a rettenetes vihar. […] Hat napon és hat éjszakán át tartott a vihar, a hetedik napon aztán elcsitult […] Megszólalt Ea, és ezt mondta Enlilnek: - Hogy is lehettél olyan meggondolatlan, hogy vízözönbe borítsd az egész világot? Aki bűnös, az bűnhődjék […] támadhatott volna oroszlán, vagy farkas az emberekre, hogy pusztítson közöttük. […] támadhatott volna éhínség az emberek között, vagy megtámadhatta volna őket Irra, a pusztító járvány istene, és ez is megritkíthatta volna soraikat. […] – Ezelőtt ember voltál Umnapisti, de mostantól fogva Umnapisti is, meg a felesége is hozzánk, istenekhez váljék hasonlóvá, lakozzék a folyamok torkolatánál!” [http://www.literatura.hu/lexikon/mitosz/vizozon.htm, Gilgames eposz, akkád-hettita kultúra]

Itt még kézzel fogható az emberek sértett igazság-érzete. Magukat érezték felelősnek az eseményekért, tudták, hogy sok bűne van már az emberiségnek, de úgy érezték, hogy nem egyformán bűnösök. Bűnhődjenek akik megérdemlik, de hogy mindenki, válogatatlanul…? Ea is ezt magyarázta Enlilnek.

Sumér vízözön [a kép forrása: https://uh.blog.hu/2013/06/09/ozonviz_mitoszok_arviz_ihlette_mitikus_tortenetek]

A zsidó nép ősei a sumérok őseitől vették át a történetet, de itt már az események mellett az erkölcsi tanulság fontosabb, az ember már nem kritizálhatja a mindenség egy Urát. Ezért a történet nem foglalkozik az belső ellentmondásokkal:

„Ezt mondta Isten Noénak: Elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek, mert erőszakossággal telt meg miattuk a föld. […] fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái. Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre. […] Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy fölemelte a bárkát, és az fölemelkedett a földről. A víz egyre áradt és növekedett a földön, úgyhogy a bárka a víz színén úszott. A víz egyre erősebben áradt a földön, és elborította a legmagasabb hegyeket* is az ég alatt. […] csak Noé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.” [Biblia, zsidó-keresztény kultúra]

*A magas hegyeknek fordított szó az eredeti héber szövegben halmot is jelent. A mocsárban épített városokat (a Tigris és az Eufrátesz torkolatvidékén) a lápból kiemelkedő, mesterségesen magasított halmokon emelték. E szerint a fordítás szerint az áradat ezek közül borította el a legmagasabbat is. [David Rohl: Az elveszett testamentum]

Zsidó vízözön [a kép forrása: http://www.noiportal.hu/rejtely-misztika/noe-barkaja-es-a-vizozon]

S végül a történet szájról szájra terjedve eljut majd a görögökhöz (ekkor már teljesen mese-szerű és az erkölcsi tanulságra van kihegyezve):

„A Lükaón fiai által elkövetett gaztettek híre az Olümposzra is eljutott. Zeusz szegény vándornak öltözve beállított hozzájuk. Azok a levesbe, melyet elébe tettek, egyik fivérük, Nüktimosz belsőségeit is belefőzték. Csakhogy Zeuszt nem csaphatták be: fölborította az asztalt, s Nüktimosz kivételével, akit feltámasztott, valamennyiüket farkassá változtatta*.

Zeusz undorodva tért vissza az Olümposzra, s iszonyatos vízözönt zúdított a földre: ki akarta irtani az egész emberi nemet. […] elkezdett fújni a déli szél és szakadni az eső. A folyók bömbölve zúdultak a tengerbe, amely ijesztően gyorsan kicsapott a medréből, és elmosta valamennyi várost a part mentén és a síkságon.” [Robert Graves: A görög mítoszok – görög kultúra]

*Itt egy értékrend-váltás is tettenérhető. Korábban valakit megenni szakrális cselekedet volt: így tették magukévá az illető erejét. Később azonban az anyagi lét felértékelődött, s az ölés kezdett mindenképp bűnné válni. Valószínűleg volt olyan időszak, hogy egyik nemzetiség a régi hagyományokat követte, míg a mellettük élő másik nemzetség már elítélte az ősibb szokásokat, így kétféle értékrend keveredett, vagyis megszületett a bűn fogalma.

Görög vízözön [a kép forrása: https://s9.www.tvn.hu/sessyaqwsxcderfvbgtzhnmjuiklop918273645qpwoeir987freemail2002/index.tvn]

…sőt messze északra, a lappokhoz is eljutott a történet:

„Mindőn a bűnözés elhatalmasodott az emberek között, […] A haragos Isten így szólt: ’Tőhegyre fordítom a világot, megparancsolom a folyóknak, hogy fölfelé folyjanak, a tengerek vizét toronymagas fallá halmozom fel, és reádöntöm a Föld bűnös fiaira, és ekként elpusztítom őket és az összes élőt.” [http://www.kagylokurt.hu/3265/kulturtortenet/a-vizozon-regeje.html]

Az évezred közepétől aztán újra hozzáfoghattak a közel-keleti emberek, hogy benépesítsék világukat: „Ezek Noé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek a leszármazottai, mert fiaik születtek az özönvíz után.” [Biblia]

Noé fiai; Sém, Hám és Jáfet [a kép forrása:

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1fet_(No%C3%A9_fia)]

A sémitákat, vagy szemitákat jelképezi Sém, a hamitákat Hám és az indoeurópai népeket Jáfet. A sémiták Ny-Afrikában, a Szahara és a Száhel határán éltek, az akkor még termékeny területeken. Tőlük származnak majd az egyiptomiak és az akkádok. A klímaváltozás révén már megkezdődött a terület lassú elsivatagosodása. Ezen a vidéken az évezred során elkezdett differenciálódni a társadalom; lettek gazdagabbak és szegényebbek. Gazdagabbnak az számított, aki tudott szerezni elefántcsont-ékszereket, vagy például a Vörös-tengerből származó kagylókat.

A hamiták a Földközi-tenger és az Egyenlítő között élő népek voltak (belőlük lesznek majd az arabok).

Az indoeurópaiak pedig az India, Közel-Kelet és K-Európa területén élők.

A Noé utódaitól származó népek Iosephus Flavius szerint, némi vándorlás után. A kékek a szemiták, a zöldek a hamiták és a pirosak az indoeurópaiak [a kép forrása:

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1fet_(No%C3%A9_fia)]

I.e. 5500 körül kelet felől újra népesült Palesztina és Anatólia, így Ugarit városa is. A városlakók ezúttal előrelátóan földsáncot emeltek a város köré.

Lehetséges, hogy egy komolyabb népvándorlást indított el az özönvíz, s ezért érkeztek Európába is új népek. Ők – vagy az eredetileg itt élő nép és az övék keveredése – hozta létre a Körös-kultúrát felváltó Vince-tordosi kultúrát. Ennek népe a folyamvölgyekből kissé feljebb húzódott, a hegyekbe (mintha kissé tartottak volna a víztől) . Magukkal hozták a fémművesség futurisztikus tudományát, amit a helyiek is megtanultak tőlük.

Művelték az erdélyi aranybányákat (pl. Zalatnában) és nagy mennyiségben használtak rezet.

A termékenységi kultusz folytatódott a vallásukban, ehhez készítették apró agyagszobraikat. Továbbra is vonaldíszes kerámiát készítettek, de vörös bevonattal fedték őket. Talpas házaik fala borona, vagy sövény volt, padlója tapasztott agyag.

Vince-tordosi szobrocska [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vin%C4%8Da%E2%80%93tordosi_kult%C3%BAra]

Már tudtak kutat fúrni, amit a sajószentpéteri kút-lelet bizonyít. A 15 m mély kút belsejét fával bélelték. A fabélés négy db. ívelt részből áll, melyek összeillesztve csövet alkotnak. Ezt a gyűrűt, vagy csövet egyetlen, kb. 250 éves tölgyfa törzséből alakították ki. [http://kame.hu/fuszdrupal/?q=content/neolit-kutat-%C3%A1sunk-7500-%C3%A9ves-bodonk%C3%BAt-saj%C3%B3szentp%C3%A9ter-hat%C3%A1r%C3%A1ban]

A sajószentpéteri kút maradványa [a kép forrása:

http://kame.hu/fuszdrupal/?q=content/neolit-kutat-%C3%A1sunk-7500-%C3%A9ves-bodonk%C3%BAt-saj%C3%B3szentp%C3%A9ter-hat%C3%A1r%C3%A1ban]

Egy gödörben (hulladékgödör?) találták meg a tatárlakai (Erdély) agyagtáblácskákat, melyeken sumér írással készített feljegyzések szerepelnek. Van köztük egy téglalap alakú táblácska, melynek felirata így szól: „Fogadalmi ajándékul Enlilnek 5 kenő edény, 10 kur árpa, 10 ló, Unu városa.” A kör alakú táblácska felirata elszámolás-jellegű: „Liszt 60 + 10 kur Palil istennek, 20 kur a főpap-királynak, búza 60 + 60 + 2 kur Usmu istennek, Samas istennek”. Ez a darab elárul valamit az emberek korabeli számolási készségéről is.

És van még egy rajzos agyagtáblácska. Ezen egy életfa áll, mellette jobbról és balról egy-egy vadkecske.

A tatárlakai lelet [a kép forrása: https://s9.www.tvn.hu/sessyaqwsxcderfvbgtzhnmjuiklop918273645qpwoeir987freemail2002/index.tvn]

A gödör radiokarbon-vizsgálata szerint ekkortájt keletkezett maga, a gödör. De hogy az agyagtáblácskák mikor kerültek bele, nem lehet tudni. Valószínűleg jóval később.

I.e. 5400-ra Mezopotámia északi részén a halaf kultúrát is felváltotta a dél felől terjeszkedő ubaid-kultúra. Ennek népe rájött, hogy az esővarázslás hatékonyabb változata az öntözés. A világon elsőként átálltak az öntözéses földművelésre.

Egyhelyiséges szentélyeiket kezdték nagyobbra építeni. Ha a templom falai ledőltek – aminek sokféle oka lehetett, földrengéstől kezdve az anyagfáradásig – akkor annak saját törmelékén építették újjá. Ahogy ezt folytatták évszázadokon át, a templomok egyre magasabbra kerültek, s magától értetődővé vált az újabb generációk számára, hogy a templomnak magaslaton van a helye. A templom teraszára egyre hosszabb lépcső vezetett föl. Ezeket a majd később érkező akkádok „zakaru”-nak („kimagaslónak”) nevezik el, amiből a zikkurat szó származik.

A Zagrosz-hegység területén élők rájöttek, hogy hogyan kell bort készíteni. Olyasmi ízű lehetett, mint a mai görög retsina, mivel a tartósításhoz fagyantát használtak. Ezt a tudást hamar és nagy szorgalommal átvették a környező népek.

Rézkori boros "hordók"- ezek valójában csak 6000 évesek és Szicíliáról származnak [a kép forrása:

https://index.hu/tudomany/2017/08/25/6000_eves_bor_szicilia_agrigento/]

I.e. 5300-ban Thesszáliában megjelent a larissza-kultúra. Egy darabig a sesklo-kultúrával párhuzamosan létezett. A larissza-kultúra népe lovakat is tartott.

I.e. 5200-tól kezdve Szicíliáról elkezdtek elvándorolni a stentilnello-kultúra emberei, s Máltáig jutottak.

Az évezred végére a Baltikumból eltűnt a suomusjärvi kultúra.