10. A férfiak öntudatra ébredése [i.e. 7000 - 6000]

 Az i.e. VII. évezred során, D-Amerikában, a Pinturas-folyó völgyében egy barlangban az ott élő emberek sziklarajzokat készítettek. Ez a barlang a kontinens legdélibb részén található, vagyis az emberek eddigre elérték a földrész legtávolabbi részeit. A sziklarajzok a vidéken élő állatokat és – valószínűleg – vadászatot ábrázolnak.

A Cueva de las manos-barlang legősibb rajzainak egyike [a kép forrása: https://www.cuevadelasmanos.org/]

 Az amerikai emberek nagyobb részét továbbra is kőkori életmód jellemezte. Vadásztak, gyűjtögettek, kőből készült eszközöket, íjat, nyilat, dárdát használtak. Csupán az Andokban és Mexikó területén kezdtek el növényeket termeszteni. 

 Az általunk jobban ismert világrész Ny-i peremén; az évezred közepére a Brit-sziget valódi szigetté vált, a világtenger emelkedése által.

 Thesszáliában (ma Görögország) kezdetét vette a sesklo-kultúra időszaka. Ennek a kultúrának a népe egy-két szobás kis kunyhókban lakott, melyeket fából, vagy vályogból építettek, kő alapokra. A beltéri falakat piros és barna festékkel, geometrikus alakzatokkal díszítették, akárcsak a kerámiáikat. Városaikat fallal vették körül, ami arra utal, hogy már volt félteni való vagyonuk (tartalék táplálék, illetve távolról beszerezhető, ezáltal értékes, kereskedelem révén szerzett tárgyak).

Sesklo kerámia [a kép forrása: https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=103725168&t=9000303]

 Kréta szigetére megérkeztek Észak-Afrikából azok a bevándorlók, akiket a görögök majd pelaszgoknak* fognak elnevezni. Valószínűleg ők hozták magukkal a harc és vadászat istennőjének tiszteletét, akit Egyiptomban Neithnek neveztek, a görögöknél pedig Athéné lesz majd belőle.

 

*Pelaszgok: Azok az ismeretlen népek, akik a görögöket megelőzően éltek a görög szigeteken. Valószínűleg – ősi mítoszaikkal együtt – beolvadtak a görög kultúrába.

 Ez a nép települést alapított Krétán, a majdani Knósszosz területén.

 I.e. 6800-ra Anatóliában kialakult Catal Hüyük akkori viszonylatban óriási városa, ahol 1000 ház adott otthont mintegy 5000 embernek. Emeletes vályogházaikat egymáshoz tapasztva építették. Mindennapjaikat a tetőkön élték, s a lakótérbe a tetőnyíláson át, létrán tudtak lejutni. Tartottak kutyákat is és nyilván macskák is szegődtek hozzájuk.

 Edényeiket fenyőfából faragták, eszközeiket kovából, vagy obszidiánból pattintották. Ilyen ásványok nem voltak a területükön, ezért kereskedelem révén kellett hozzájutniuk. Ismerték már a rezet is – ékszereket készítettek belőle, kezdetben kalapálva, később olvasztva.  

 A házak közül némelyiknek a belső helyisége szentélyként szolgált. Ezeket falfestményekkel díszítették. A festékeket ásványokból nyerték, mint cinóber, okker, malachit, mangán. A falfestményeket azonban nem hagyták a felszínen, hanem különös módon bevakolták őket, s a vakolást évről évre felújították.

Catak hüyüki restaurált beltér [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%87atalh%C3%B6y%C3%BCk]

 A szentélyek falait az anyaistennőt, bikafejeket és bikaszarvakat ábrázoló nagy gipsz reliefek díszítették. A már ismert bika-kultusz játszott itt is nagy szerepet. A Bika csillagkép tavaszt hozó égi útjával, valamint a bika állat fogyó, illetve növő holdra emlékeztető két szarvával az élet körforgásának szimbóluma maradt továbbra is. Bikák koponyáját néha agyagba gyúrták, s az agyagot női mell alakra formálták, s ezzel is a falakat díszítették. A koponya a halál szimbóluma volt, a női mell az életé – a kettő együtt az élet körforgásáé.

 

Mellek a falon [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%87atalh%C3%B6y%C3%BCk]

 Az elmúlt matriarchizmus, anyaistennők, termékenységkultusz és „Vénusz-szobrok” évezredei után – úgy tűnik – kezdett a férfi is kicsivel fontosabbá válni. Gondolom, ahogy a pásztorkodás átalakult állattenyésztéssé, vele párhuzamosan kezdtek rájönni, hogy az új élet teremtésében a férfiak szerepe sem teljesen elhanyagolható. A bika kezdett a férfi szimbólumává válni. Catal Hüyükben készítettek olyan reliefet is, ahol egy ikernő-dombormű anya-része éppen egy bikát szül. Az élet körforgása így vált teljessé.

 

 A növő és fogyó Hold szimbólumából alakult ki, s így szintén a termékenység jelképe a kettős balta-szimbólum. Ez is megjelent már Catal Hüyükben. [Rudolf Dössler: Amikor a csillagok istenek voltak]

 A hétköznapi életben Catal Hüyük emberei jó egészségnek örvendettek, ám átlagosan csak 30 éves korukig éltek. Jellemzően vagy a malária végzett velük, vagy valamilyen balesetben haltak meg. Nem lehetett teljesen biztonságos a tetőkön és létrákon folytatott életmód. Az egészség mellett a szépség is fontos volt, természetesen elsősorban a nők számára. A férfiak a kereskedelem, meg néha rablás segítségével megszerezték a távoli tájakról származó kagyló-, elefántcsont-, réz-, stb. ékszereket, hogy odaadhassák őket a város hölgyeinek, akik, miután magukra öltötték ezeket, obszidián-tükreik segítségével ellenőrizték, hogy festenek. A tükrök és ékszerek nők életében betöltött fontos szerepét az is mutatja, hogy sírmellékletként is ezeket kapták, míg a férfiak mellé fegyvereket helyeztek. A catal hüyükiek halottaikat a házon belül, a lakótér alá temették el.

 I.e. 6500-ra a város népe egy nagyon eredeti árucikk készítését találta fel: elkezdtek szőni.

Catal Hüyük így nézhetett ki a maga idejében [a kép forrása: https://moly.hu/enciklopedia/catal-huyuk]

Catal hüyüki házak közelebbről [a kép forrása: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011-0055_alacsony_suru_beepitesu/ch03s05.html]

 

Catal hüyüki beltér [a kép forrása: https://elimperiodedes.wordpress.com/tag/mestizaje/]

 

Egy különös freskó restaurációja Catal Hüyükből [a kép forrása: http://coppercartcafe.com/catal-huyuk-art/]

A Földközi-tenger K-i partvidékén Jerikó lakói – a leendő Egyiptom és a leendő Mezopotámia települései között félúton – korábban remekül megéltek pusztán a kereskedelemből, ezért számukra fölösleges lett volna rászokni a földművelésre. A város mégis az évezred elejére elnéptelenedett, ahogyan az évezred közepére a krétai Cayönü is.

  

Körülbelül a két város között félúton kialakult egy új település: Ugarit – most még csak kis faluként – melynek lakói néha már kőből is építkeztek. 

Ugarit romjai [a kép forrása: https://www.gonomad.com/100217-ugarit-syria-place-alphabets-began]

 I.e. 6800 körül egy újabb embercsoport érkezett a kb. 100 éve kihalt Jerikó területére. A városra lelve úgy gondolhatták, kár lenne egy ilyen szépen megépített várost az enyészetnek hagyni. Fogták magukat és beköltöztek. Kicsit azért átépítették a romosodó épületeket: négyszög-alaprajzú házakat emeltek kőből, és kialakítottak egy főteret is. Ők már a város falain kívüli földeket meg is művelték.

Jerikó új, kőből épült házainak maradványai [a kép forrása: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-7-evfolyam/uj-eletforma/varosiasodas]

Édenben - az Urmia-tótól keletre elterülő, Ny-K-i irányú hosszú völgyben, mely területnek sumér neve Edin volt - már egyértelműen nem csak a nőistenséget, hanem a férfi istenséget is tisztelték. 
A törzset egy matriarcha és egy patriarcha vezette. Az itt élő adamita nép papkirálya volt az a férfi, akire Ádámként emlékezünk, s kinek neve 'vörös föld'-et jelent. Ugyanis a vizekben gazdag völgyben élő neolitikus emberek okkerral (vörös színű sárral) kenhették be a bőrüket, hogy az élősködők, pl. a szúnyogok ellen védekezzenek. 
Itt eredt a négy folyó, melyet a Biblia is megnevez; a Perath (későbbi nevén Eufrátesz), a Hiddekel (későbbi nevén a Tigris), a Gichon, ami a perzsa nyelven Dzsejhunnak nevezett folyóval azonosítható (mai neve Gajhun Arasz (török)), és a Pison, melynek mai neve Kizil Uzun. Az egy helyről (a föld alatti mélységből, sumérul 'apszu'-ból) eredő négy folyó szimbolikája nagyon sok helyen megjelenik, így például a szvasztikában*.

 A négy folyó egy kellemes éghajlatú völgy élővilágát táplálta. A völgy menedéket jelentett a felvidéki zordabb klímától és a nagy útvonalak mentén garázdálkodó rablóbandáktól is. A Földközi-tenger felől érkező csapadék dús vegetációt fakasztott. Számtalan különféle gyümölcsfa és rengeteg szőlő élt meg itt vadon. A völgy alján meleg vizű források eredtek, vadvirággal borított mezők terültek el. A perzsák később pairidaeza néven emlegetik majd ezt a helyet - innen a 'Paradicsom' elnevezés.

*Szvasztika: főként Indiában és Tibetben használt Nap-jelkép, ami jószerencsét hoz [a kép forrása: https://moly.hu/enciklopedia/szvasztika]

  Az adamitáktól és Édentől D-re magasodik a Szahand-hegy és azon túl terült el Havilla földje, ahol aranyat lehetett találni. Itt élt a huava törzs, melynek vezetője a lányát, Havvát (= Éva), Ninhurszag istennő papnőjét feleségül adta Ádámhoz. Ettől kezdve az ő feladatuk volt Édenben a szent nász végrehajtása minden évben, hogy a föld termékeny legyen.

 Forrásom, az intuitív David Rohl részben fantáziájára támaszkodva egészen kézzel foghatóan mesél el dolgokat az akkori időkből, ezért ez a következő rész meseszerű, de akár így is történhetett: A Szahand-hegy neve 'istenek hegyé'-t jelent. Csúcsát gyakran felhők fátyolozzák. Ádám, mint sámán és törzsfő (papkirály) elindult ide, hogy megkeresse az egyik patak forrását. Ahogy elmaradt mellőle a buja növényzet, egyre hátborzongatóbbá válhatott a táj, a vulkáni hegyvidék vadságával, kopárságával és 'tüzes köveivel'. Végül felért és meglátta a sötét tavat, ahonnan a csermely eredt. A tó a feltörő gázok miatt bugyborékolt. Körülötte vulkáni csúcsok magasodtak, melyek a tóban zápfogakként tükröződtek. Azt gondolhatta, hogy az alvilág bejáratát találta meg, ahol az apszu - a mélység vize - látszik. Ez lehetett az a pillanat, amikor az Anyaistennő kultusza átadta helyét a Föld ura imádásának. 
 Itt, az adamiták törzsében történhetett a konkrét (Bibliában megörökített) Káin-Ábel-konfliktus, amikor az Éden földjén élő pásztorok és földművesek életmódja a kis területen összeegyeztethetetlenné vált. Káin követői, a káiniták keletre vándoroltak, Nokd földjére (héber szójátékként a Bibliában Nod földjének nevezik a területet, mert Nod héberül száműzetést, elhagyatottságot jelent), ahol már élt egy másik nép; a kherubák - egy harcias, nomád nép. Ezek állatbőröket öltöttek magukra és szarvas fejdíszt viseltek, vezetőik pedig pompás köpenyeket hordtak, melynek anyagába keselyűtollakat fontak. Ők lettek a hagyományban Éden kapujának - ahova többé nem tudtak a káiniták visszamenni - szárnyas őrzői, a kerubok. A kerubok az akkád szövegekben is megtalálhatóak: itt a nagy szárnyas lényeket kuribúknak hívják. A feladatuk itt is a szent helyek védelmezése.

"És miután (Isten) kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost*, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat." [Biblia]

*A lángpallos a zord hegyvidéken gyakori villámot jelentheti

 A káiniták hamarosan továbbvándoroltak az Iráni-fennsíkra, ahol egy nagy belső tenger volt akkoriban, amit mocsarak vettek körül (ma sós pusztaság: Daste kavir a hely neve). Ennek nyugati partján telepedtek le és megalapították Tepe Szialkot. Ismerték a fémművességet (Káin neve kovács-ot jelent). A törzs egy része később továbbvándorolt innen is és eljutottak Szúsziána sík területére. De ekkor már Hénoch (Énok) ("alapító") volt a vezetőjük.

  Az adamita törzs másik fele, a pásztorok (Ábel követői) is eljöttek Édenből és É-Mezopotámiába vándoroltak. [David Rohl: Az elveszett testamentum]

 Létezik egy Énok könyve elnevezésű apokrif irat. Énok (Hanok) neve héberül azt jelenti: "alapító". Az ő nevét kapta a fontos sumér város, Unuk, avagy Uruk (A Bibliában Erek néven szerepel a város).

 Ebben az időben az emberek a már meghalt őseikre hatalmas tisztelettel gondoltak. Az elmúlt emberek - minél régebben éltek, annál inkább - istenekké váltak a tudatukban. Őket a mezopotámiai civilizációk annunakiknak (alapítóknak) nevezték, "akik lejöttek a mennyből (sumérul "an"), hogy letelepedjenek a földön" (sumérul a föld a "ki"). Az Atrahaszisz-eposz így is hivatkozik rájuk: "midőn az istenek emberek voltak". [David Rohl: Az elveszett testamentum]

 Mezopotámia északi részén kialakult a halaf kultúra. Ennek képviselői olyan szentélyeket építettek kő-alapra sárból és téglából, melynek alaprajza kör-alakú volt, de egy hosszú folyosón kellett hozzájuk bemenni. Engem ez is a barlangok utánzására emlékeztet.

 Kerámiáikat geometrikus vagy állati motívumokkal díszítették és színesre festették. Kereskedtek is velük. Égetett agyagból női figurákat, valamint pecsétnyomókat készítettek. Ez utóbbiakkal jelölték meg a magántulajdont: egy-egy tulajdonosra egy-egy pecsétmintázat utalt.

Halaf kerámia [a kép forrása: http://magyarnemzetikartya.hu/halaf-keramia-syria-avagy-sziria/]

Szuszianában, a Perzsa-öböl keleti partvidékén, az ott élő nép (a káiniták) megalapították Szúza városát (a város neve liliomot jelent; a liliom pedig Inanna istennő jelképe volt). Lakói kerámiaedényeket és agyagkancsókat hagytak hátra ebből az időből.

 A nagy folyókon, mint a Níluson, a Tigrisen, és az Eufráteszen már vitorlás hajókkal közlekedtek.

 Énok (Hénoch) népe (a káiniták), nádból készült, kívülről szurokkal fedett csónakjaival felfedezte a Tigris és az Eufrátesz torkolatvidékét. "Amikor keletről elindultak, Sineár földjén (= Sumér) találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek." [Biblia] 

 A Biblia is alátámasztja, hogy a vízözön előtt élt ősatyák kelet felől érkeztek érkeztek Sineár földjére. "Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek."
 Az Eufrátesz mocsaras torkolatvidékén egy kerek szigetet találtak, ahol Énok látta, ahogy egy sólyom letelepszik egy fára a nádasban, s ezt kedvező jelnek vette. Elfoglalta népével a szigetet, s itt ástak alapot a leendő város; Eridu legszentebb szentélye, az E-Apszu ("mélység háza") számára, melyben Enkit (a mélység urát, a föld urát, az ember barátját, az Ádám által is tisztelt istent) imádták. [David Rohl: Az elveszett testamentum]

Az Indus völgyében kezdetét vette az Indus völgyi kultúra, avagy Harappa-civilizáció kialakulása. Egy kis földműves falu jött létre Mehrgarh ÉK-i részén. Kezdetben lakói vályogházakban laktak. A gabonát magtárakban tárolták. Hatalmas kosárkonténereiket szurokkal vonták be, hogy a mag ne peregjen, a víz ne folyjon ki belőlük. Ők készítették a félelmetes hajú (?) ún. mehrgarh-i Vénusz szobrocskát.

Mehrgarh-i Vénusz [a kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/492649936927954/?lp=true]

 A Dekkán-fsz. DK-i partján, Srí Lankával szemben is megjelent egy civilizáció. Ennek területéről lépcső, udvar és egy templom maradványai maradtak fönn.

 A Sárga-folyó vidékén továbbra is földet műveltek és állatot tenyésztettek, Japánban pedig folytatódott a Dzsómon-kor.

--> Régészeti lelet-ihletésű kézműves munkák (ékszerek, díszek, bögrék) itt: https://www.alkotokboltja.hu/Shop/index/27279

--> Kövess facebook-on is: https://www.facebook.com/Bezzeg-r%C3%A9gen-338544310331985/?modal=admin_todo_tour