Appenini-félsziget
Etruszkok éltek ekkoriban a félsziget közép-nyugati részén. Legendáik szerint - és valószínűleg ténylegesen is - ők is trójai menekültek leszármazottjai voltak.
Hamarosan megszilárdították itteni helyzetüket, s hatalmas szántóik, földjeik, erdőik, gazdag bányáik lettek. Bányakincseikkel kereskedelmet folytattak a mediterrán népekkel és Közép-Európával. Sokat tanultak a szomszédos kultúráktól.
Eredettörténetük szerint az ide érkezett trójai Aineiasz feleségül vette a helyi Latinus király lányát, s kettejük fia alapította Alba Longa városát [lásd itt]
A matriarchátust természetesen ide is magukkal hozták még. Két fiú harcolt a hatalomért [lásd: pásztorkirályok]; Numitor és Amulius. Numitor lánya volt a papnő (ahogy rendesen, minden mariarchális kultúrában), akit Rhea Silviának (erdő úrnőjének) neveztek. Ő szült egy ikerpárt (a matriarchális kultúrákban a lány és az anya egylényegű volt. Így a király lánya egyben a király anyjaként is értelmezhető. Így lehetett "ikertestvér" király és fia, avagy vérrokonság nélkül is kijelölt helyettese, a "pünkösdi király"). A matriarchális kultúra szokásait már nem értő utódok a szájról szájra örökölt történetet úgy mesélték tovább, hogy Rhea Silvia szülte Romolust és Remust. Ám neki - papnőként - nem lehetett volna gyereke (a patriarchális szokásrend szerint), ezért, hogy elrejtse, a Tiberis folyóra bízta őket. A két kisfiút egy anyafarkas fogadta örökbe, majd egy pásztor* [lásd: pásztorkirályok] talált rájuk. Az egyik fiú, mire felnőtt, a Quinctilius törzs, másikuk pedig a Fabius törzs vezetője lett (ez elárulja, hogy nem a társadalom alján levő árva gyerekekről beszélünk, hanem valószínűleg a pásztor-király által "örökbe fogadott" trónörökösről és helyettes királyáról).
Az ikrek által vezetett két törzs letaszította trónjáról Amuliust és visszasegítették Numitort, aki hálából földet adományozott nekik.
*Azaz Numitor lehetett az igazi király, Amulius pedig a helyettes-király. Ideig-óráig Amulius király ült a trónon, hogy aztán Numitor visszatérhessen, az újjászületési szertartás révén.
A kapott területen Romolus és Remus i.e 753-ban megalapította Róma városát.
Itt ismét keveredik a legendákban a matriarchális és patriarchális értékrend, mert úgy mesélik, hogy az ikrek versengeni kezdtek városuk vezetéséért. Valójában itt is király és helyettes-király szerepről lehetett szó. Romulus megölte Remust, így ő lett az első római uralkodó.
Romulus ezt követően hadsereget alapított. Azok, akik nem voltak besorozva; voltak a köznép. S végül kiválasztott 100 nemesembert a lakosságból, akikből megalapította a szenátust, azaz tanácsot.
A nemeseket patríciusoknak nevezte, mert szerette volna, ha a hatalommal rendelkezők úgy bánnak a köznéppel, mint ahogyan apák gondoskodnak a fiaikról.
Róma befogadó politikát folytatott. A város menedékül szolgált mindenki számára, aki új életet akart kezdeni. Sok száműzött, menekült, bűnöző és szökött rabszolga érkezett ide. Ebből következően sokkal több lett a városban a férfi, mint a nő. Ez újabb problémát okozott, aminek megoldására Romulus a legenda szerint nagy ünnepséget rendezett, melyre meghívta a szomszédos szabin törzset is. Az érkezők családostul jöttek az ünnepségre, emberei pedig adott jelre (felállt, leoldotta lila palástját, majd újra magára terítette) elrabolták a szabin lányokat. Így szereztek Rómának 700 feleséget.
Így Róma népe egy vegyes: etruszkokból, latinokból, szabinokból és különféle menekültekből álló népből eredt.
Egy elrabolt szabin nő lett Romulus felesége is. Őt Hersiliának hívták.
Az elrabolt lányok szülei azonban nem ültek ölbe tett kézzel... Az egyik szabin város királyához, Titus Tatiushoz fordultak segítségért. Végül több szabin város szövetkezett, s megindultak Róma ellen, anélkül azonban, hogy megvárták volna Titus javaslatát. Romulus könnyedén leverte őket. Ezt követően Hersilia megkérte, kössön békét a szabinokkal és fogadja be őket is városába. Így lett.
Titus azonban nem volt a befogadottak között - az ő haditerve még csak mostanra készült el. Így teljességgel váratlanul tört Rómára: Egy lány becsempészte seregét a Capitoliumba* és ott lemészároltak az alvó rómaiakat, ezzel elfoglalva a fellegvárat. Azonban mielőtt másnap a két had egymásra támadt volna, a szabin nők - sokan már gyerekkel a karjukon - a két sereg közé szaladtak. A gyerekek - ahogy anyáik tanították nekik - nagyapjuk nevét kiáltozták. A harcosok döbbent csendben maradtak, s végül a két király békét kötött és megegyeztek, hogy a két népből egy lesz.
*Capitolinus Róma hét dombja közül a leginkább tisztelt magaslat volt. A köztük lévő mélyedések az évszázadok alatt teljesen feltöltődtek. A domb nagyjából 50 m magas. Ekkoriban fellegvár állt rajta.
Pompilius a szomszédos népekkel is békét kötött és befogadta Rómába a Vesta-kultuszt és a Janus-kultuszt. Megalapította a Vesta-templomot. 12 hónapos naptárat vezetett be, a korábbi 10 hónapos helyett; a két új hónap a Ianuarius és a Februarius lett. Előbbi Ianus kétarcú istenre és a nász hónapjára utalt, míg Februarius a tisztulás idejét jelentette.
Az ő felesége is papnő lehetett, mert a legendák úgy szólnak, hogy a felesége Egeria nimfa, a forrás istennője volt, aki a szent ariciai völgyben élt.
Uralkodásának 8. esztendejében, tehát i.e. 707-ben a legenda szerint az égből egy pajzs hullott alá, ami egyrészt az istenek védelmét jelképezte Róma számára, másrészt azt jelentette, hogy Róma lesz a világ ura. Numa készíttetett 11 pontos másolatot a pajzsról, hogy aki el akarná lopni, ne tudhassa, melyik az eredeti és megalapította Mars tiszteletére a Saliusi papok tizenkét tagból álló testületét, akiknek egyik feladata a pajzsok őrzése volt.
Rendeletet hozott arról is, hogy ha egy anya meghal szülés közben, a magzatot császármetszéssel meg kell menteni.
Papkirályként uralkodott, az istenek üzeneteit; a vaticinatiókat a Vaticanus-dombon hirdette ki népének.
Numa nyolc ipartestületet hozott létre (bronzművesek, fazekasok, aranyművesek, ácsok, kelmefestők, tímárok, bőrművesek, fuvolajátékosok). A munkaerő specializálódásának növekedése nagyobb népességkoncentrációhoz vezetett. Egyre több város jött létre a tengerparton és a folyóvölgyekben. [Óvilág kultúrák]
Az etruszk településeken cseréptetős, négyszögletes házak terjedtek el. A tetőcserép a görögöktől átvett újdonság volt, de míg ott csak középületeken használták, az etruszkoknál teljesen elterjedt a használata, sőt a domborművekkel ellátott, festett cseréptető évszázadokon át kifejezetten etruszk specialitásnak számított. [Óvilág kultúrák]
Az etruszkok a hallottaiknak még látványosabb sírokat építettek, mint amilyenek az élők házai voltak. A század folyamán a hamvasztást fölváltotta a csontvázas temetkezés. Importált luxuscikkekkel gazdagon ellátott síremlékeket építettek a számukra. Ezek freskóit élénk színek jellemezték, melyeken leginkább a borivást ábrázolták. Csupán egy üresen maradt dívány, vagy egy zárt ajtó utal rajtuk a halálra. [Óvilág kultúrák]
Numa Pompiliust egy latin származású király követte a trónon: Tullus Hostilius. A nép választotta őt is. Ő azonban már háborút vezetett Alba Longa, Veii és a szabinok ellen is. Ez aztán valószínűleg nem tetszett a népnek, ezért emlékezete úgy maradt meg, hogy nem tisztelte az isteneket sem, akik miatta dögvészt bocsátottak Rómára. Amikor a király végül mégis imádkozni kezdett Jupiterhez, egy villám agyonsúlytotta.
Kelták Közép-Európában
A kelták itt is a halstatti kultúrát képviselték. Eddigre teljesen elterjedt köreikben a vas használata.
Dél felől a Kárpát-medencébe érkeztek különböző illír törzsek.
Illír törzs volt a dalmatáké az Adriai-tenger partvidékén, ahogyan az ardieusoké is.
A Dráva - Száva közén telepedett le pannon törzsük nagy része. Azal törzsük pedig egészen a Dunakanyarig jött.
A trákokhoz tartozó dákok felváltották Erdély korábbi kultúráit.
A fent említett népekkel szemben, akik a hegy- és dombvidékeket kedvelték, a szkíták inkább az alföldeken telepedtek le.
Itt és Kelet-Európában (ahonnan érkeztek), a szkíták gerendavázas halomsírokba temetkeztek ebben az időben. A században egy Kaukázuson túl hadi vállalkozásba kezdtek. Az ún. urartui jelentés i.e. 774-ből származik és beszámol ezekről a harcoktról.
Ugyanekkor újabb lovas nép érkezett, a szarmaták személyében.
Balkán-félsziget
A század athéni királyainak ismét csak a neve maradt fenn: Diognétosz, Phereklész, Ariphrón, Theszpieosz.
A városállam a századra újra felemelkedett központi fekvése, biztonságos akropolisza és tengeri kijárata folytán.
Spártáról kicsivel többet lehet tudni: A városállam, amit az i.e. X. században alapítottak dór törzsek az elmúlt időszakban terjeszkedett. Környezetében további 4 dór város jött létre, amelyeket a központtal együtt Lakedaimón államnak is neveztek. Erre utalt a pajzsaikra festett vagy vésett lambda betű. A század közepére kialakult a protogeometrikus kerámia helyi változata. I.e. 776 óta 4 évente olümpiai játékokat rendeztek, melynek idejére általános fegyverszünetet hirdettek.
A század második felében megváltozott a spártai kerámia: argoszi és korinthoszi* motívumok jelentek meg rajtuk, ami arra utal, hogy a városállam engedett zárkózottságából.
*Korinthosz: Ez is dór alapítású város volt, mely jelentős kereskedelmet folytatott a cserépedényeivel.
Az i.e. 740-es években került sor az első messzénai háborúra, melyben Spárta meghódította Messzénát és megszerezte a Peloponésszoszi-fsz. DNy-i részét.
I.e. 756-ban a görögök megalapították Cyzicus (Küzikosz) városát a Márvány-tenger déli partján. A város funkciója a Földközi-tengerről a Fekete-tengerre átvezető vízi útvonal őrzése volt.
Ie. 750 körül Spártában Lükurgosz uralkodott. Születését i.e. 800-ra datálják. Amikor apja is és bátyja is meghalt, neki kellett elfoglalnia a trónt, de csak 8 hónapig uralkodott, mert amikor megtudta, hogy bátyjának özvegye terhesen maradt, önként lemondott, a törvényes trónörökös; a még meg nem született unokaöccse javára. Az özvegy azonban szerette volna, ha Lükurgosz feleségül veszi, ezért megpróbálta elhajtani a magzatot. Lükurgosz ezt megtudta, s ekkor bíztatva meggyőzte az asszonyt, hogy ne tegyen ilyet, ő majd segít felnevelni, gondoskodik róla. A gyermek fiú lett, s a Kharilaosz nevet kapta.
Az asszony azonban nem békélt meg azzal, hogy Lükurgosz nem vette őt feleségül. Ő és családja Lükurgosz ellen próbálta hangolni Spárta népét. Ezért Lükurgosz önkéntes száműzetésbe vonult: elindult világot látni. Megjárta Ióniát, Krétát és Egyiptomot is, s ott igyekezett megismerni az államok működését, törvényeit. Krétán megismerkedett Thalésszal, aki költő és törvényhozó volt (tehát nem azonos a matematikussal)
Idő közben Spártában kiderült az ártatlansága, s többször küldtek érte, hogy menjen haza, s uralkodjon.
Lükurgosz először Thalész barátját kérte meg, hogy utazzon Spártába, s ott költeményeivel készítse elő a nép szívét. Végül hazatért, gazdag pártfogókat keresett, s meggyőzte a tanácsot reformjai jogosságáról és hasznosságáról.
Mindez azonban csak legenda Lükhurgoszról, történeti adat nagyon kevés maradt róla. Ami minden bizonnyal tényleg az ő nevéhez köthető: a vének tanácsának felállítása, hogy korlátozza a királyok hatalmát. Később felnövekvő unokaöccse, Kharilaosz is támogatta reformjait.
Bevezette a népgyűlést is, amit nyílt területen tartottak, nehogy az épületek díszítése elvonja az emberek figyelmét.
Lükorgosz önellátóvá akarta tenni a spártai államokat, ezért fokozatosan elszigetelte őket a külvilágtól: Olyan pénzt veztetett be (ezüst helyett ecettel edzett vaspénzt = obeloszt), amivel nem lehetett kereskedni más városállamokkal. Ennek a pénznek a vasanyagát sem lehetett másra fölhasználni, s nem is érme alakú volt, hanem nehéz rudakba öntötték. De ezen túlmenően is a cserekereskedelmet támogatta a pénzzel való kereskedelem helyett. Az önállátóságot csak folyamatos hódításokkal lehetett fönntartani, ezért a lakosságot militarizálni kellett.
A szigorú nevelési rendszert agogé-nak nevezték. A fiú gyerek az állam tulajdona volt. A városon kívüli területeken írásra, olvasásra, zenére és harcra oktatták őket.
Ilyen oktatásban a helóták nem részesültek. Ők látták el az ipart.
Lükurgosz megtiltotta, hogy a törvényeket írásba foglalják. Sokkal inkább az esküben hitt.
Még azt is elrendelte, hogy hogyan kell megépíteni a spártai házakat: csak két szerszámot volt szabad használni; fűrészt és baltát. Ezzel elejét véve a fényűzésnek.
Bevezette a szüsszitiát, a spártai közös étkezést. Ezen minden egyes spártainak részt kellett vennie, 10-15 fős asztaltársaságokban.
A földeket egyenlően osztotta el a nép között.
"Az ifjaknak évente öltözék ruhánál többet nem engedélyezett, s azt sem engedte, hogy egyik a másiknál díszesebb ruhában járjon, bőségesebben étkezzék, hogy egymás utánzása ne váljon fényűzéssé. [...] Elrendelte, hogy kényeskedés nélkül éljék életüket, és ne térjenek előbb vissza a városba, csak amikor már férfiak lettek.
Elrendelte, hogy a hajadonok hozomány nélkül menjenek férjhez, hogy bennük a feleséget válasszák és ne a pénzüket [...] Úgy intézkedett, hogy a legnagyobb tisztelet ne a gazdagokat és hatalmasokat övezze, hanem az öregeket, kit-kit életkora szerint, s valóban: sehol a földkerekségen nagyobb tiszteletben nem részesült az öregkor." [Marcus Iunianus Iustinus]
Mivel a korábban többé-kevésbé törvények nélkül élő nép természetesen húzódozott a szigorúság alól, Lükorgosz azt mondta nekik, hogy mindezek nem az ő ötletei, hanem a Delphoi jósdában Apolló isten mondta neki.
I.e. 730 körül azt mondta, elutazik Delphoiba, hogy ismét kikérje Apolló véleményét és tanácsait, de előtte megesketett mindenkit, hogy megtartják a törvényeket, amíg ő vissza nem tér. Azonban nem állt szándékában soha visszatérni. Nem is Delphoiba, hanem Krétára ment és mikor már haldoklott, rendelkezett, hogy halála után hamvait szórják a tengerbe. Így intézte el, hogy soha ne térjen/ térhessen vissza Spártába, s így a törvényeit az eskünek megfelelően mindörökké meg kelljen tartani.
[https://jegyzettar.blog.hu/2017/08/21/miert_volt_legyozhetetlen_az_okori_sparta]
Szicília
A szigeten i.e. 734-ben korinthoszi görög telepesek megalapították Siracusát. Arkhiász vezette őket. Egy mocsaras terület után nevezték el a helyet Szirakónak. A mocsár egy szigetén a telepesek termékeny talajt találtak, s az őshonos törzsek befogadták őket.
Kis-Ázsia
Phrügia
A phrügök (a görögök hívták őket így, saját magukat brüg névvel jelölték, a hettiták pedig muskiknak hívták őket) még a korábbi századokban a Balkánról vándoroltak be Anatóliába. Legnagyobb számban a trójai háború idején érkeztek. Ekkor a királyuk Mügdón volt. Később Gordiasz, majd Midasz. Gordiasz alapította a fővárosukat, Gordiont. Midasz király az i.e. 8. évszázadban született.
Gordiasz híres csomójának titka vallási titok lehetett: Maga, a „csomó” egy marhabőr zsinórra kötött írásjel volt, mely Dionüszosz nevére utalt. Dionüszosz nevét ugyanis nem volt szabad kimondani. A Mita-dinasztia (melynek tagjai voltak ezek a királyok) őt tisztelte legfőbb isteneként. Dionüszosz szent állatai a szamarak voltak.
A görögöknél fennmaradt mítosz szerint Gordiasz eredetileg csak egy szegény paraszt volt. A phrügök eredetlegendája úgy szól, hogy valaha nem volt királyuk, ezért egy jós úgy döntött, hogy az első olyan ember legyen a király, aki egy ökrösszekérrel érkezik a városba. Ez az ember Gordiász volt, aki egy parasztember volt, akinek a sorsát egyébként már út közben megjósolta egy a szekerére szálló sas.
Már uralkodása alatt folyóparton talált rá az árva Midaszra. Örökbe fogadta, s feleségül vett egy papnőt. Amikor Phrügia királya meghalt, akkor a phrügök „egyhangúlag megválasztották őt királynak”. Ez a sztori is a rituláis királygyilkosságok hagyományát rejtheti. Az új király ezekben a kultuszokban nem a király fia, hanem a király lányának, az új papnőnek a kérője lett. Így tehát valójában nem volt vérségi kapcsolatban az öreg királlyal. A görög mítoszok azért „hallgatnak” erről a részletről, mert patriarcha társadalomként félreértelmezhették a szájról szájra fennmaradó ősi, eredetileg matriarchális történeteket…
A phrüg király szamár-álarcot viselt (Dionüszosz előtt tisztelegve), így maradhatott a görög hagyományban az meg, hogy szamárfüle volt, s ez lehetett az oka annak, hogy később visszataszítóan hosszúfülű szatírnak ábrázolták.
Midasz, mikor már ő volt a király, apja, vagy örökbefogadója uralkodásáért hálaként annak szekerét Szabaziosz phrügiai istennek ajánlotta fel (akit a görögök Zeusszal azonosítottak). Ennek a szekérnek a jármát illesztette a rúdjához a rejtélyes csomóval, melynek kötele somfaháncsból készült, s a kötél végeit a csomó belsejébe rejtette.
A legenda része, hogy Midász érintésére minden arannyá változott. Ezzel a Mita-dinasztia mesés gazdagságára utalhattak, valamint a Paktólosz medrében található aranyra.
Midász volt az a phrüg király, aki megdöntötte Kisázsiában a hettiták hatalmát.
Legendájának két legemlékezetesebb része a mesés rózsakertje és az, hogy érintésére minden arannyá változott.
A phrügöket moszkhoszoknak is nevezték, ami „borjúembereket” jelent. Ez ennek a népnek a bikaborjú kultuszára utalhatott. Az év első részét ugyanis a Bika uralta (tavasz, kikelet, termékenység), míg a második részét a szamár.
A szamárkirály halála tradícionálisan úgy következett be, hogy haját, melyben királyi hatalma lakozott, levágták, majd a fejét is. Ez utóbbit egy gödörbe temették a város határában, hogy így védje az adott irányból a várost. [Robert Graves: A görög mítoszok]
... S végül még egy kis csemege, amit az interneten találtam. Ebben a blogbejegyzésben Lükorgosz jelentkezik egy szociálpedagógiai állásra: https://tortenelmioneletrajzok.blog.hu/2017/11/07/lukurgosz_oneletrajza#comment-form
.jpg){kind=link}
.jpg){kind=link}
