26. Minósz, Mózes és Hammurapi kora [i.e. 1600-1500]

 Az itt következő részek kronológiája meglehetősen bizonytalan. Szinte nincs két forrás, amelyben egyeznének a dátumok. Ezért egyrészt a megnevezett uralkodókat igyekeztem egymáshoz igazítani, az alapján, hogy volt-e dolguk egymással (ebben az esetben ugyanis nyilvánvaló, hogy egy időben éltek), másrészt pedig a történetre fektettem a hangsúlyt. A század körülbelüli - az esetleges ellentmondások (melyeket igyekeztem kiküszönölni) a dátumok hibás mivoltából adódhatnak.

Közép-Amerikában elkezdtek megjelenni a falvak központjában vulkáni kőzetből épített piramis alakú emelvények. Voltak háziasított kutyáik, pulykáik, méheik is.

  Az ismertebb történelmű földrészen; Európában, azon belül a Brit-szigeten a Stonehenge építésének újabb szakasza következett. Ekkor a patkó-alakban elrendezett köveken belül ovális alakban rendeztek el granulitköveket. Majd i.e. 1550 körül a kövek körül kívül két koncentrikus körben lyukakat ástak, amelyekben minden bizonnyal újabb granulitköveket akartak elhelyezni, de ezzel már nem készültek el. A korábban körön belül elhelyezett granulitköveket viszont valakik, valamikor, valamiért eltávolították.

Stonehenge [a kép forrása: https://starity.hu/magazin/42933-okori-titkok-nyomaban-stonehenge/]

  Krétán a kései minószi korszak i.e. 1500-ig tartott. A sziget városállamai a király egységes uralma alá kerültek. A sziget minden végéből utak futottak a knosszoszi palotához. Az aktuális Minósz király sok föld fölé kiterjesztette hatalmát. [Anatolij Varsavszkij: Kezdetben voltak a legendák] 


 Anatóliában, a Hettita Birodalom első uralkodója a században I. Labarnasz volt. Eredetileg Nesza városában uralkodott. Trónját féltestvére, a jogos trónörökös, Papahdilmah elől szerezte meg. Őt I. Hattuszilisz követte a Hettita Birodalom trónján. Ő áttette székhelyét az Anittasz által elátkozott Hattuszasz városába. A hettita uralmat kiterjesztette a tengerig. A „Kanis királynője” és a „Calpai történet” c. hettita művek az ő korából származnak (ezek egységes elbeszélésbe szerkesztve a Calpa-szövegben maradtak fenn). Egy város ostroma közben sérült meg a király, de még haza tudott menni és ott leírta végrendeletét, melyben fia helyett unokáját, Mursziliszt jelölte ki trónörökösként. Uralkodásának történetét pár évszázaddal később írták le (vagy másolták át), ennek címe „Palotakrónika”, de csak töredékesen maradt fenn. 

 Mezopotámiában Szín-muballit i.e. 1585-1566 között uralkodott Babilon fölött. Uralkodásának idején a jamini és szimali amorita törzsek harcaiban még az előző században Tirka város királya, a jamini törzsbeli Ila-kabkabi volt az erősebb. Ám azután, hogy Mári város királya, a szimali törzsbeli Jaggid-Lim meghalt és fia, Jahud-Lim került a trónra, Mári megerősödött. Jahud-Lim megölte Ila-kabkabit és családját, csupán a herceg, Samsi-Adad élte túl a mészárlást, aki Babilonba menekült. Itt megerősödött és pár év múlva innen kiindulva meghódította Mári városát. Bosszút állt Jahud-Limen és családján. Azt adta, amit kapott: a királyi családnak csupán, egyik fiát, Zimrí-Limet hagyta életben, aki apósához, I. Jarimlíhez menekült, Halapba. 

Zimrí-Lim levele egy Terka-beli hűtőház alapításáról [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zimr%C3%AD-Lim]

  Samsi-Adad megszerezte Assur trónját, de nem vezetett be egységes adminisztrációt, csupán nomád törzsi királyként uralkodott. 

 Babilon e-századi királyai Abí-esuh, Ammiditana és Ammiszadúka voltak, akikről lényegében csak a nevük maradt fenn.

 Asszíriában Samsi-adad fia, Ismé-dagan lett a következő uralkodó, aki Elám ellen harcolt, majd fia, Mit-Askur viselte az Assur királya nevet. A további asszír királyoknak csupán a neve maradt fenn.

 

 1572-ben Ur hadserege elfoglalta Babilont, négy évvel később viszont ismét önálló király lett és visszaszerezte korábbi befolyását. I.e. 1565-ben fia, Hammurapi örökölte trónját. Aváros népessége átalakult, többen lettek az amoriták, mint az akkádok. Emiatt a király már amorita nevet viselt, míg az őt megelőző királyok még akkád néven szerepeltek (holott már ők is amoriták voltak). Hammurapi először templomokat építtetett, majd meghódította Íszínt, Urukot és több más várost. 

Hammurapi [a kép forrása: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-7-evfolyam/az-o-es-kozepbabiloni-muveszet/a-hammurapi-fej]

Hammurapi törvényoszlopa [a kép forrása: http://www.math.u-szeged.hu/~klukovit/Hallgatoknak/AlgTort/2013/mezop_a_h.pdf]

 Larsza utolsó önálló királya I. Rim-Szín volt, aki elfoglalta Íszín városát. Máriban I. Samsi-Adad uralkodott (aki korábban Babilonba menekült, majd bosszúállása során megszerezte Márit).  Samsi-Adad halálakor széthullott az óasszír állam. Mári trónjára Zimrí-Lim került, az a herceg, akit bosszúállása során Samsi-Adad életben hagyott.

 

Zimrí-Lim szövetséget kötött Hammurapival. A szövetséget kiterjesztették Elámra is. Elám segítségével elfoglalták Esnunnát. Ezután azonban az elámi király megpróbálta Zimrí-Limet és Hamurappit egymás ellen fordítani, de ők ezt időben felismerték.

 Elám sorra hódította meg az asszír városokat, most már Márit is fenyegetve, míg hadseregének másik része Babilont veszélyeztette. Elám királya még egy törzset is fellázított Hammurapi ellen, ráadásul Rim-szín nem sietett Hammurapi segítségére. Szerencséjére azonban az elámi uralkodó megbetegedett és visszavonult. Mikor i.e. 1537-ben újra támadott, Hammurapi már felkészülten várta.

 Ezt követően Larszával folytatott háborút. Az első veszteségek után Rím-Szín szövetségesei elhagyták őt. Amikor Rím-Szín meghalt, Hammurapi be is vette Larszát és ezzel ő lett egész Mezopotámia ura. Ezután Esnunnát is legyőzte. Ennek hatására eddigi hű szövetségese, Zimrí-Lim kezdett amiatt aggódni, hogy Hammurapi túl erős lett mellette és megtámadta Babilont. Hammurapi azonban legyőzte őt és földig rombolta Márit. Amikor pedig  Esnunna lázadt föl, a Dijála folyó vizét ráeresztette. Ezzel mindkét város eltűnt a történelemből.

Hamurappinak fennmaradt a híres törvény-oszlopa, amire felvésette az istenek törvényeit, a világ rendjének megőrzéséhez szükséges szabályokat. De nem csak a törvényeket jegyeztette le, hanem a sumér és agadei elődök – addig szájhagyomány útján fennmaradt – történeteit is.

 Uralkodásának végét klímaváltozás jellemezte: nagy ütemű elszikesedés zajlott, s az emiatti, Szíria felől történő népvándorlás okozott gondokat. Mikor élete végén megbetegedett Hammurapi, fia Szamszuilúna folytatta az uralkodást. Azonban ekkor hatalmas fölkelés tört ki, s a déli területek Tengerföld néven, új dinasztia vezetésével elszakadtak. Szamszuilúna (aki IV. Szobekhotep egyiptomi fáraó kortársa lesz) jóval kisebb birodalma élén i.e. 1485-ig uralkodott.

 Az amoriták és a régi mezopotámiaiak közötti ellentétet mutatja, hogy egyikük főistene óriási félelmet keltett a másik népben és viszont. Az amoriták legfőbb istene El (akit viharistennek is neveztek) volt, míg a mezopotámiaiaké Baál (akit szintén neveztek viharistennek is).

Természetesen rég nem emlékeztek rá, hogy isteneik ugyanonnan eredtek, a valamikori adamitáktól (Ádám törzsétől), akik még Éa néven tisztelték őt. Miután elvándoroltak az Édennek nevezett földről, Ábel követői Mezopotámiába kerültek, istenük neve pedig – az uralkodó néptől függően – sumér nyelven Enki lett, hettita nyelven Aja-ra változott, akkádul El lett, a babiloniaknál Éa volt, majd később Ilu (ebből lesz majd az Allah alak). Az ugaritiak pedig a saját nyelvükön egyszerűen „Úr”-nak; Baálnak nevezték őt, de náluk összemosódott a nagyon ősi, Bika-formájú termékenységistennel.

Kain követői Elám területére vándoroltak, majd onnan a Perzsa-öböl északi részére, azután Egyiptomba. Eddigre sok törzsre oszlottak szét, s közülük az amoriták eljutottak Kánaánba ( itt újra találkoztak „testvéreikkel”, de ezt ekkor már nem tudták). Éa neve náluk sumér nyelven Anu-ra változott, majd az amoriták már Ja-nak, a midiániták Jahvénak hívták.

Az amoriták legfőbb istene tehát Ja volt; a viharisten, a mezopotámiaiaké pedig Baál; a bika-alakú viharisten. Utóbbit Baál-Zebul („a szentély ura”) néven a szentélyek védőistenének is tartották és bika-szarvakkal ábrázolták. A héberek a saját nyelvükön Baál-Zebub-ra („Legyek ura”) torzították. Innen ered a Belzebub alak, amit az ördöggel azonosítottak (hiszen halálos ellenségük istene volt) és – akár a bikát – máig is szarvakkal ábrázolják. [Hahn István: Istenek és emberek]

Külön viszolygással töltötte el a hébereket az, hogy Baálnak még mindig szokás volt gyerekeket áldozni, míg náluk ez már jóideje feledésbe merült, sőt Ábrahám esete óta egyenesen tilos volt.

Baál egy héber ábrázolása [a kép forrása: https://www.facebook.com/1501670036719142/photos/a.1501674326718713/1786650484887761/?type=1&theater]

Asszíriában Samsi-adad fia, Ismé-dagan lett a következő uralkodó, aki Elám ellen harcolt, majd fia, Mit-Askur viselte az Assur királya nevet. A további asszír királyoknak csupán a neve maradt fenn.

  
 Egyiptomban ekkor már tudtak üveget készíteni.

Szehemkaré, a félig héber, félig egyiptomi származású fáraó uralkodása után anarchia következett.

  Az őt követő, félig-meddig ázsiai származású fáraók visszaszorultak a nyári palota, Avarisz környékére (a Nílus-deltába). Ott létre tudtak hozni egy kis, független királyságot – és kereskedelmet folytattak Kánaánnal, Mezopotámiával és Anatóliával. Elhelyezkedésüknek köszönhetően ellenőrzésük alatt tudták tartani a déli birodalom (Felső-Egyiptom) fáraóinak kereskedelmi ügyeit.

 III. Szobekhotepet Noferhotep követte az uralkodásban, i.e. 1565-ben. Az ő uralkodása volt az első olyan időszak, amikor a hébereket nagy számban rabszolgának hajtották, mert a fáraó már „nem ismerte Józsefet” [Biblia] és nem érzett semmiféle hálát népe iránt. Ellenben nagyon félt növekvő létszámuktól. "Izráel fiai pedig szaporodtak, gyarapodtak, megsokasodtak és annyira megerősödtek, hogy tele lett velük az ország." [Biblia] Az új fáraó így gondolkodott: "Lám, az izraeli nép nagyobb és erősebb és erősebb, mint mi. Bánjunk csak okosan vele, hogy még többen ne legyenek, mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik." [Biblia]
Vagyonukat királyi rendeletre lefoglalták, állataikat elhajtották. Csak azok a hivatalnokok tarthatták meg hivatalukat, akik feltétlen hűséget esküdtek a fáraónak.

III. Szobekhotep neve (apjáéval együtt) egy faragott Scarabeusz-bogár talpán [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Szobekhotep]

 

Scarabeusz-amulett

Noferhotep [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Noferhotep]

Mivel az északi kereskedelmet akadályozta a Nílus deltájában kialakult kis fél-héber királyság, a fáraó figyelme ismét a déli tartományok felé fordult, pl. Kus Királysággal folytatott kereskedelmet, hogy csökkentse a delta uralkodóinak befolyását. Avarisz királya (a deltában) kénytelen volt együttműködni vele, hogy ő meg a délről származó kincsekből részesülhessen. Ezzel Noferhotep sikeresen csökkentette a delta-beliek politikai befolyását. A főníciaiak, akik a Földközi-tenger keleti részén éltek, igyekeztek közvetlenül a gazdagabb felső-egyiptomi állammal üzleteket kötni. 
 

 Noferhotep maga mellé vette társuralkodónak fivérét, Szihathort, i.e. 1533-ban, de neki csak három hónap jutott a trónon, mert „szerencsétlen baleset érte őt”. Ekkor másik testévre lett a társuralkodó, IV. Szobekhotep, aki egészen 1508-ig volt Felső-Egyiptom fáraója. A testvér-fáraók szülei ugyan nem királyi családból származtak, de tisztán egyiptomiak voltak, ez volt az előnyük az északi, kevert népből származó királyokkal szemben. Koronázásakor felvette a Hanoferré („Ré tökéletessége a horizonton ragyog”) uralkodói melléknevet. Ő szövetséget kötött Paentjenuval, az északi királlyal. A szövetséget Paentjenu legidősebb lánya, Merit és IV. Szobekhotep Hanoferré közötti házassággal pecsételték meg. Így Felső-Egyiptom bekebelezte a delta-beli királyságot, s vele Gósent, az izraeliták területét is.

IV. Szobekhotep [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._Szobekhotep]

 Uralkodása alatt az izraelitákból – mint idegenekből – fokozatosan házi rabszolgák lettek. A fiatal férfiakat arra kötelezték, hogy IV. Szobekhotep Hanoferré építkezésein dolgozzanak. Az ázsiaiak maradékát pedig a palotától keletre, egy túlzsúfolt nyomornegyedbe kényszerítették. A szegénység és alultápláltság miatt tele voltak élősködőkkel és visszamaradtak a fejlődésben. Az átlagos élettartamuk 32 év körül volt.

 

 Az egyiptomiak viszont ez alatt az idő alatt sikeres harci szekeres alakulatot létesítettek, ami Avariszban állomásozott. Így ellenőrzés alatt tudták tartani a delta-beli izraelita népességet, és az északi határt, nehogy Kánaánból rokonaikkal együttérző újabb ázsiaiak támadják meg Egyiptomot. IV. Szobekhotep Hanoferré azt a rendeletet hozta, hogy minden izraelita fiú újszülöttel végezni kell. A régészek valóban megtalálták Avariszban a mészárlás áldozatainak kicsi sírjait.

  Jákob harmadik fiának, Lévinek az unokája volt Jokebed. Jokebednek és feleségének, Amramnak i.e. 1530-ban, ilyen körülmények között született egy fiuk. De volt már egy nagylányuk is, a 10 éves Mirjam. Mirjam gyakran látogatta meg ősatyja, József szobrát (bizonyosan elgondolkodott arról, hogyan lehetséges az, hogy üldözött népe ősatyjának egykor az egyiptomiak szobrot és piramist állítottak…) és szívesen hallgatta a messzi világokból érkezett kereskedők meséit. A babiloni kereskedők kifejezetten büszkék voltak frissen írásba vetett történeteikre, s szívesen szórakoztatták az idegeneket azzal, hogy eposzaikból idéztek nekik.

 Mirjam emlékezetében megragadt Nagy Sarrukín története, mely szerint egy nádból font kosárban az Eufrátesz vizére bízták őt, majd király lett belőle.

 Amikor megszületett a törvény által halálra ítélt kisöccse, úgy döntött, megmenti úgy, hogy leutánozta Sarrukín történetét: Egy csónak-szerű kosárba tette a csecsemőt és a Nílus vizére bízta, nem is teljesen véletlenszerűen.

Ugyanis a kosár a királyi fürdőhely nyugodt vizére sodródott. Ott pedig a fáraó első felesége, Merit talált rá. Merit is ázsiai származású volt, hiszen ő volt Paentjenu király lánya (a Felső-Egyiptom és Nílus-delta közötti szövetség „pecsétje”). Megsajnálta a kisfiút és örökbe fogadta őt. Hapimoszesz-nek („az áradás gyermeke”-nek) nevezte el. Ebből alakult ki később a becézett Moszesz alak, amit héberül „Móse”-re fordítottak, ami „kihúzott”-at jelent.

:) [https://www.pinterest.se/pin/682154674796388005/]

 Mózes tehát a királyi palotában nőtt fel és nagy műveltségre tett szert. Folyékonyan beszélt pl. akkádul és ismerte az ékírást is. Érdeklődött minden írott anyag iránt, így kerültek a kezébe az ékírásos táblák is, melyeket a babiloni Hammurapi király küldött Egyiptomnak ajándékba. Emellett – hercegként – megtanulta a hadviseléssel és vadászattal kapcsolatos dolgokat is és értett az emberek irányításához. Gyerekkori katonaiskola-beli társai vezérükként tekintettek rá.

 Amikor a fáraó ismét kezébe tudta venni az északi kereskedelmet, a déli kereskedelem jelentősége csökkent. Kus Királysággal való viszonya megromlott. 

Kus Királyság ebben az időben egy militarista társadalom volt. Harcos-királyaikat nagy, homokból és földből emelt halmokba temették fővárosukban, Kermában. A halmokat több részre osztó gödörkben pedig több száz szolgát temettek el velük (élve), hogy a túlvilágon is szolgáljanak majd a királynak. (A szokás még Mezopotámiából jött – Gilgamest is így temették el – „Hám fiaival”, de csak Kus földjén maradt fenn idáig).

 A kusita király elhatározta, hogy ha megvenni nem tudja Egyiptom kincseit, elveszi erővel. A Nílus áradásával egy időben megindultak hajóik északra. Meghódították a legdélibb egyiptomi, partmenti városokat, ahol a túlélőket vagy rabszolgákká tették, vagy megeskették, hogy hozzájuk lesznek hűségesek. Buhen város parancsnoka átállt hozzájuk.

 Útjuk közben a núbiai erődöket is sorra meghódították.

 Az egyiptomi hadsereg ugyan szembeszállt velük, de vesztettek és a kusiták hamarosan bevették Théba szent városát is. Kirabolták a karnaki templomot, a papokat pedig délre vitték, rabszolgának. IV. Szobekhotep Hanoferré fáraó Iti-tauiból visszavonult az északi Avariszba. A kusita harcosok elfoglalták Memphiszt is. Kifosztották sorra a városokat és a templomokat.

Karnaki templom [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Karnaki_templom]

 Mózes – hercegként – nekilátott, hogy megújítsa az egyiptomi hadsereget, aminek élére katonaiskolai barátait nevezte ki. Sikeresen vissza is foglalta Memphiszt, majd Thébát. Végül az egyiptomi erők egészen a kusita fővárosig, Kermáig űzték vissza őket. A kusita király szorult helyzetében felajánlotta, hogy megadja magát és a lányát, Tjarbit hercegnőt odaígérte Mózesnek. Mózes elfogadta a békeajánlatot.

 

 Az egyiptomiak kisebb katonai erőt hagytak Kermában helytartóként. A vályogtégla-emelvény, ahol a nagykövet háza állt, még ma is megvan (Deffufa). A város magasságában, a Nílus közepén pedig felállították a fáraó életnagyságú szobrát. Mózes, a győztes hadvezér óriási népszerűségre tett szert. Az események miatt azonban a fáraó félteni kezdte saját fiának trónörökösi jövőjét, hiszen Mózes népszerűsége meghaladta a többi királyi hercegét, holott ő csak örökbefogadott családtag volt. A fáraó már a harcok alatt is tüntetően távolmaradt.

Deffufa [a kép forrása: https://www.tripadvisor.co.uk/LocationPhotoDirectLink-g9456064-d9453878-i246047635-Kerma_s_Archeological_Site-Kerma_Northern_State.html]

 Mikor egy alkalommal Mózes saját népéhez látogatott el, szemtanúja lett annak, hogy egy egyiptomi munkafelügyelő megver egy izraelita rabszolgát. Felháborodott és úgy vágta fejbe a munkafelügyelőt, hogy az meghalt. Ez éppen kapóra jött a féltékeny fáraónak, mi az, hogy egy tisztavérű egyiptomit megöl valaki egy ázsiaiért... Mózes érezte, hogy nem tud ebből jól kijönni, ezért ázsiai kereskedőnek öltözve gyorsan eltűnt Egyiptomból. A Sínai-félsziget pusztájába menekült...

  Kínában Tang császár után fia, Ta Csia lett volna a trónörökös, de idejekorán meghalt, ezért öccse, Vaj Ping lett az új császár. Ő utána századokon át olyan császárok következtek, akiknek csupán a neve maradt fenn.

 

További érdekességekért kövess a facebook-on is (kattints)