Ebből a korból már olyan sok információ áll rendelkezésre, hogy muszáj tovább szűkítenem az időperiódust - most 10 évre. S szokásomtól eltérően nem nyugatról haladok kelet felé, hanem az aktuális magaskultúra szálainak összetartójától, a "pókháló közepéből", a Perzsa Birodalomtól indulok ki.
PERZSA BIRODALOM
Előzmények: II. Kurus perzsa király megdöntötte a Méd Birodalmat és őket beolvasztva létrehozta a Perzsa Birodalmat. Hazaengedte a zsidókat, minden korábban leigázott népnek visszaadta az addig hadi zsákmányként Babilonban őrzött istenszobrokat és áldozati tárgyakat, s megengedte, hogy minden nép a maga isteneit imádja.
"Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr [...] Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az Úr és menjen el! [...] Elindultak tehát Júda és Benjámin családfői [...]. [Biblia]
* II. Kurus idejében épültek először olyan emeletes hadi szekerek, melyeket 8 ökör vontatott. Ennek mellvédjei magasából 20 íjász szórta a halált az ellenségre. Az ilyen "guruló tornyok" emlékét őrzi a sakk játékban a bástya figura. Míg a lovasokét a huszár, a szekérharcosokét a futó és természetesen a gyalogosokét a gyalogok. [Ős napkelet - képes történelem]
Fia, II. Kambüszész kiterjesztette hatalmát Egyiptomra és Líbiára. Megpróbálkozott Karthágóval és Etiópiával is, de ekkor már nem volt beszámítható. Lázadozni kezdtek ellene, végül sebláz vitte el. Ekkor egy méd mágus, al-Bardija ült a trónra, de népszerűségi intézkedései ellenére (3 évig nem kell katonáskodni, sem adót fizetni) csak 9 hónap jutott neki, mert 7 perzsa összeesküdött ellene. [Ős napkelet - képes történelem]
E hét egyike volt Dárajavus.
Egy napon megegyeztek, hogy mind a heten kilovagolnak, s akinek a lova először nyerít föl, az lesz Ahura Mazda isten választottja a birodalom élére. Csakhogy Dárajavus lova be volt tanítva, így az ő lova "szólalt meg" először. I. Dárajavus (alias Dareiosz vagy Dáriusz) még tizenkilenc csatát vívott meg egy év alatt, amikkel stabilizálta hatalmát. [Ős napkelet - képes történelem]
Leverte a babiloni lázadást. Ezt úgy tudta megtenni, hogy egy nemesembere, Zópürosz, perzsa katonaszökevénynek adta ki magát Babilóniában, hogy azok bizalmába férkőzzön. Ennek érdekében - hogy hiteles legyen - levágatta az orrát és a füleit. Másfél év után sikerült bevenniük a perzsáknak Babilont. Zópürosz előléptetést kapott Dárajavusztól.
Ezek után Dárajavusz igyekezett megfélemlíteni a szkítákat, de azok sem adták könnyen magukat. Felégették a saját földjeiket, megmérgezték a kútjaikat. A királyi sereg így kénytelen volt visszavonulni. Viszont a perzsák leigázták a trákokat és a gétákat, behódolásra kényszerítette Makedóniát.
Elfoglalta az Indus-völgyet, annak aranybányáival.
Görögországnak ez kezdett nem tetszeni, hiszen így a perzsák ellenőrizték azokat a tengerszorosokat, amelyeken át a fekete-tengeri gabona érkezett.
Anatólia területén három görög törzs élt. A dórok, az akhájok és az iónok. Közülük az iónok 12 - korábban hettita lakosságú - várost laktak. A lüdök uralma alatt autonómok maradhattak, ezt azonban a perzsák már nem engedték meg nekik.
Emiatt Naxoszon nemrégiben fellázadtak a perzsa király ellen, sok királypárti naxoszi Milétoszba menekült. Ott ekkor Arisztagorasz uralkodott. Őt kérték a menekültek, hogy foglalja el a szigetet, mely föllázadt nagykirálya ellen. Arisztagorasz a hadjárat végrehajátáshoz Lüdia perzsa kormányzójának, Arthaphernésznek a segítségét kérte (aki egyébként a perzsa uralkodónak, I. Dareiosznak a testvére volt.)
A most következő században egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy egy görög a görögök oldalán, vagy egy perzsa a perzsák oldalán harcoljon, sőt még az sem, hogy egy ember, aki egyszer az egyik oldalon harcolt, az élete végégig azon az oldalon is maradt volna...
I.e. 499-ben Dárajavus (görögül Dareiosz, latinul Darius) 50 éves volt és már 23 éve uralkodott. Legidősebb fia 19 éves, sőt már unokái is voltak. A nagykirály így vallott magáról: "Nem vagyok heves vérmérsékletű. Ha haragszom is, erősen uralkodom magamon akaratom erejével. A bennem lévő felett erősen uralkodom." illetve "Először értelemmel és határozathozatallal gondolkodom a cselekvésen, ha látok lázadást, éppúgy, mint ha nem látok". Birodalmát 20 tartományra osztotta, s ezek élén egy-egy szatrapa állt, de ezek a katonaságnak sehol nem parancsoltak. Az öt országos főparancsnokot legmegbízhatóbb emberei közül választotta ki. Egy-egy tartományban az ott nem élő népekből állított katonákat. Megszervezte a posta-szolgálatot is: egy-egy napi szakasznak egy-egy ember volt a felelőse.
Az adónak azt a részét, ami arany volt, az indiaiak fizették, az ezüstöt a babilóniaiak. Aranypénzt csak ő verethetett, ezüstöt a szatrapák, rézpénzt a nagyobb városok is. Arany- és ezüstérméi egyforma súlyúak voltak, így nem kellett őket állandóan lemérni, gördülékenyebb lett a pénz használata. Könnyebben költöttek háborúkra, építkezésekre, út- és csatornaépítésekre, öntözőrendszerekre. Dáriusz leegyszerűsítette a bankrendszert is. A bankok akkor is a kölcsöneik kamataiból éltek.
Dárajavus pénze [https://thereaderwiki.com/en/Economy_of_Iran]
Ebben az évben az ión lakosú, de perzsa-hű városnak, Milétosznak a királya, Arisztagorasz perzsa segítséggel a szintén ión lakosú, de a perzsa hatalom ellen fellázadt város, Naxosz ostromára indult. A naxosziak azonban, Megabatész, perzsa flottaparancsnoknak köszönhetően értesültek a hadjáratról és felkészülve várták. A perzsa Megabatész azért segített az ión Naxosznak, hogy a perzsa udvar előtt megszégyenítse (az ión, de perzsa-hű) Arisztagoraszt, mert korábban nézeteltérése volt vele. Arisztagorasz 4 hónapon át ostromolta Naxoszt, de eredménytelenül. Addigra elfogyott a pénze, s a perzsa sereg hazatért. Arisztagorasz nem tudta kifizetni őket, ezért kegyvesztett lett a perzsáknál.
I. Dárajavus [https://hu.alegsaonline.com/art/25518]
Milétosz városa [https://indafoto.hu/szarkusz/image/1672691-3b1863f7]
Naxos [https://www.thewanderlusteffect.com/10-things-to-do-in-naxos/]
Ebben a pillanatban Arisztagorasz letett a perzsák iránti hűségéről és most éppen ő volt az, aki megpróbálta rávenni a Milétoszban élő iónokat, hogy lázadjanak föl a perzsák ellen. E tervében segítette őt apósa is, Hisztiaiosz, (aki egyébként az előző században a szkíták elleni harcokban nagy segítségére volt a perzsáknak, s ezért Dárajavus maga mellé vette tanácsadójának). Dárajavus bízott Hisztaioszban, ezért őt küldte el Milétoszba, hogy csendesítse le a felkelést.
Hisztiaiosz és Arisztagorasz együtt megindították Milétosz városának csapatait a Perzsa Birodalom ellen. Persze tisztában voltak vele, hogy "kis halak" ők a hatalmas Perzsa Birodalommal szemben (még akkor is, ha egész Anatólia ión poliszai összefognak) segítséget kerestek az Európába szakadt rokonoknál; athéniaknál, spártaiaknál és a többi balkáni városállamnál.
A spártai I. Kleomenész megtagadta a segítséget (arra hivatkozva, hogy teliholdkor nem kezdhetnek háborúba).
Athén és Eretria segített. 20 athéni és 5 eretriai hadihajó indult Epheszoszba. Ott egyesültek a helyi ión csapatokkal és együtt Szardeisz ellen vonultak, ami Artaphernész király székhelye, fontos központ volt. Mivel Artaphernész csapatai éppen Milétosz ellen vonultak, nem voltak otthon, hogy a várost védjék. Artaphernész ezért csak a fellegvárát tudta tartani. A görögök földúlták és porig égették Szardeiszt.
Artaphernész (Dárajavus testvére) [https://en.wikipedia.org/wiki/Artaphernes]
Szardeisz [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szardeisz]
Ám az Epheszosz felé visszavonuló hellén sereget meglepte a perzsa hadsereg és katasztrofális vereséget mért rájuk. Az athéniak visszamenekültek otthonukba és fölbontották a szövetséget az iónokkal. Az anatóliai iónok viszont folytatták a felkelést, elfoglalták Hellészpontoszt és Büzantiont. Ezután Kária és Küprosz (Ciprus) is bekapcsolódott a felkelésbe.
Küproszon Gorgosz volt a király. Az ő testvére, Onészilosz állt a felkelők élére. Gorgosz ellenezte a lázadást, ezért Onészilosz elmozdította őt a trónról. A perzsa támadás hírére Onészilosz a többi ión várostól kért segítséget. Az iónok szépen harcoltak, azonban egy részük átállt a perzsákhoz. Ez eldöntötte a harc kimenetelét a perzsák javára. Onésziloszt megölték.
Helleszpontoszt a perzsáknak városról városra, apránként sikerült visszafoglalniuk. A káriai felkelést pedig csak négy nagyobb csata árán sikerült leverniük.
I.e. 494-ben a perzsa sereg Milétosz, a felkelés központja ellen vonult. Az iónok a tengeren akarták megállítani a perzsa hadat, s Leszbosz szigeténél csatlakoztak hozzájuk az aióliaiak is.
A perzsák azonban titokban megállapodtak a szamosziakkal (a görögök egyik egységével): Amikor megindult az összecsapás, a szamosziak - a megállapodás értelmében - egyszerűen kiváltak a flottából és hazaindultak. Ezt látva és nem értve, mi történik, a leszbosziak is megbontották a sort és hazamenekültek. A khiosziak kitartottak, de végül az iónok is visszavonultak.
A perzsák bevették Milétoszt és lerombolták, a lakosságot lemészárolták vagy eladták rabszolgának. A milétoszi nemeseket kitelepítették, a Tigris-folyó mellé, a Perzsa-öböl partjára.
Hisztaiosz ekkor még folytatni akarta a felkelést, ezért Leszboszra ment. De innen Büzantionba kellett menekülnie. Ám ott egy csatában Artaphernésznek (aki szardeisz fellegvárát védte nemrég és Dárajavusnak testvére volt), sikerült őt elfognia. Artaphernész nem küldte Hisztaioszt a nagykirályhoz, mert tudta, hogy az még mindig megbocsátana neki. Ehelyett lefejeztette és mumifikált fejét küldte el Szúszába, a birodalom fővárosába. És valóban - Dárajavus dísztemetést rendezett neki, mert még mindig hálás volt az egykor szkíták ellen nyújtott segítségért.
Khiosz, Leszbosz és Tenedosz szigete tartotta magát a legtovább az ión lázadásban. De végül a perzsák ezeken a helyeken is felkutattak minden rejtőzködő ellenállót.
Az ión felkelés leverése után Dareiosz/Dárajavus igyekezett birodalmában megnyugtatni a kedélyeket:
Ösztönözte a perzsa nemességet - a vallási elfogadás jegyében - hogy görög vallási szertartásokra járjanak. Artaphernész pedig összehívta az ión vezetőket és ott elővezette, hogy ezentúl nem harcok útján, hanem egy választott bíróságon keresztül tárgyalják meg a poliszok az ellentéteiket.
Perzsák és görögök házasodhattak és házasodtak is egymással.
Az európai görögökre azonban sokkal ellenségesebben gondolt Dárajavus. Mivel Athén hivatalosan a perzsák szövetségese volt, s ennek ellenére mégis az iónokat támogatta, azok lázadásakor, Dárajavus bosszút fogadott Athén ellen. Egy szolgájának a feladata az volt, hogy naponta háromszor emlékeztesse őt bosszúfogadalmára e szavakkal: "Felség, emlékezzen az athéniakra!" Udvarában volt egy jól informált európai származású görög; Hippiasz. Ő az előző században egy időben Athén egyik türannosza, majd később egyedüli türannosza volt. Zsarnokoskodása miatt azonban, spártai beavatkozással elűzték. Ekkor családi birtokára vonult vissza, ami történetesen Anatóliában volt, perzsa területen. Dárajavus maga mellé vette ezt a görögöt, katonai tanácsadóként.
Hippiasz [https://teologiapolityczna.pl/michal-bizon-hippiasz-mniejszy-jako-dialog-aporetyczny-1]
Az első perzsa bosszúhadjárat i.e. 492-ben indult meg Görögország felé. Mardoniosz vezette. Út közben "rendet rakott" Thrákia területén (ez már meghódított terület volt, de a helyben élő népek kicsit 'megfeledkeztek' erről) de ez csak súlyos veszteségek árán sikerült neki, az Athosz-hegynél viharba keveredett flottája, s teljesen elvesztette hajóhadát. Ezért megtorpant. Dareiosz visszament Perzsiába, de Mardonioszt, egy kisebb hadegységgel hátrahagyta.
Eközben JÚDEA (a Perzsa Birodalom része)
Előzmények: A zsidók 40 éves "babiloni fogsága" alatt a helyükre telepített népek keveredtek a kevés helyben maradt izraelitával. Ők lettek a szamaritánusok. Néhány természeti csapás után arra kérték Asszíria uralkodóját, hogy néhány zsidó papot engedjen haza, hogy megtanítsák az egy igaz Isten tiszteletére őket. Az uralkodó teljesítette kívánságukat. Az Újbabiloni Birodalom megdöntése után a perzsa uralkodó, II. Kurus engedélyt adott nekik, hogy hazatérjenek.
A hazatért zsidók hozzákezdtek Jeruzsálemben templomuk újjáépítéséhez.
"Az építők tehát lerakták az Úr templomának az alapját [...] Énekeltek, dicsérve és magasztalva az Urat [...] Sokan az idősebb papok, léviták, családfők közül, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak" [Biblia]
A szamaritánusok felajánlották segítségüket, hogy cserébe ők is használhassák a templomot:
"Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket." [Biblia]
A zsidók azonban elutasították ezt mondván, hogy a szamaritánusok vallásilag és származásilag már nem tiszták.
Erre a szamaritánusok panaszt tettek a perzsa királynál:
"Szolgáid, a Folyamon túli emberek jelentik: Tudtára adjuk a királynak, hogy a zsidók, akik eljöttek tőled, megérkeztek hozzánk Jeruzsálembe, építik ezt a lázadó és gonosz várost, helyreállítják a várfalakat, és javítgatják az alapokat. [...] Nézzék csak át az őseid történetéről szóló könyvet! Megtalálod, és megtudod a történetek könyvéből, hogy ez a város lázadó, a királyokat és a tartományokat megkárosító város volt, régtől fogva pártütések történtek benne, ezért rombolták le ezt a várost. Mi tehát tudatjuk a királlyal, hogy ha ez a város felépül, és várfalai elkészülnek, akkor nem lesz birtokod a Folyamon túl." [Biblia] (a panaszlevélnek ez a zsidó változata, ami a Bibliának köszönhetően fennmaradt. Nem tudni, hogy valóban így szólt-e, valóban ennyire vádaskodóak voltak-e a szamaritánusok.
Mindenesetre a nagy király azt a megoldást találta ki, hogy egyszerűen betiltotta a templom építésének folytatását. A szamaritánusok úgy döntöttek, hogy saját templomot építenek, Garizim hegyén.
Garizim-hegyi romok [https://www.tripadvisor.fr/Attraction_Review-g667390-d11914523-Reviews-Mount_Gerizim_Site_Mount_of_Blessing-Nablus_West_Bank.html]
A zsidók a tiltás ellenére I. Dárajavusz (aki a Bibliában Dáriuszként szerepel) uralkodásának második évében (i.e. 520) mégis folytatták az építkezést. Amikor ezt jelentette a helytartó a nagy királynak, a zsidók Kürosz királyra hivatkoztak (aki még anno elengedte őket Babilóniából azzal az utasítással, hogy építsék újra templomukat). Dáriusz meg is kerestette a Kürosz által kiadott parancsot, s szolgái meg is találták az irattekercset. Akkor megparancsolta a helytartónak, hogy hagyják, sőt segítsék a zsidókat a templom helyreállításában. "[...] Arra is parancsot adok, hogy ha valaki ezt a rendeletet megszegi, annak a házából vegyenek ki egy gerendát, és őt akasszák és szegezzék rá, házát pedig tegyék szemétdombbá emiatt. [...] Én, Dárius adtam ezt a parancsot, pontosan végre kell hajtani!" [Biblia]
Eközben MAKEDÓNIA (a Perzsa Birodalom része)
Előzmények: A terület királya Amüntasz volt. Amikor - i.e. 510-ben hozzá érkeztek a perzsa követek, hogy jelképesen földet és vizet kérjenek, ő rögtön behódolt. A perzsa követek azonban megsértették a helyi szokásokat, ezért a makedónok megölték őket. A perzsa szövetséggel Amüntasz lehetőséget kapott meghódítani az Axioszig terjedő síkságot. Kelet felől így biztosítva volt, tehát megindulhatott nyugat felé seregeivel. Az őshazának tekintett Pindosz hegység volt a célja, trák területeket hódított.
De Makedónia királya, Amüntasz nem elégedett meg a perzsa-barátsággal. A hellénekkel is jobb kapcsolatot akart. Ezért i.e. 500-ban fiát, Alexandroszt elküldte, hogy vegyen részt az olümpiai játékokon. Hogy engedték a fiút rajthoz állni, az azt jelentette, hogy a hellének elismerték a makedónokat maguk közül valónak.
I.e. 492 körül Amüntasz meghalt, ekkor lett fia, Alexandrosz az új uralkodó.
A meghódított területek bányáit kihasználva saját pénzt veretett. Köpönyegforgató politikát folytatott, s még a pénzek verete is aszerint változott, hogy éppen athéni vagy barbár népekkel való kereskedelemre rendezkedett be. Hadseregében a lovasság mellé megszervezte a szabad makedón parasztságból álló gyalogosokat. A katonai szolgálatért cserébe földet kaptak.
A perzsa szövetségnek köszönhetően Alexandrosz kiterjeszthette országát. A perzsáknak pedig jó volt cserébe, hogy felvonulási útjuk mentén volt egy szövetségesük.
BALKÁN-FÉLSZIGET
I.e. 500-ban megszületett Pheidiasz, leendő szobrász és építész,
és egy előkelő családban megszületett Anaxagórasz, leendő csillagász is.
I.e. 498-ban Athénba és más balkáni görög poliszokba segítségkérő követek érkeztek Kis-Ázsiából. Azzal a hírrel jöttek, hogy az ottani ión városok fellázadtak a perzsák ellen, de azoknak nagy a túlerejük, ezért a városoknak most segítségre lenne szükségük. Athén ugyan hivatalosan a Perzsa Birodalom szövetségese volt, most mégis úgy döntött, hogy segít távoli rokonaiknak. Valószínűleg azért döntött így, mert tartott a nem rég elüldözött Hippiasz (akit elűztek spártai segítséggel, visszavonult családi birtokára, ami Anatóliában volt, perzsa területen, s mostanra I. Dárajavus/ Dareiosz katonai tanácsadója lett) visszatérésétől. Athén hivatalos álláspontja azonban az volt, hogy nem holmi félelemből, hanem a demokrácia védelme érdekében segítenek a kis-ázsiai iónoknak. 20 csapatot küldtek Epheszoszba.
Ugyanebben az évben egy huszonkevés éves zsenge költő, Pindarosz megírta a thesszáliai Hippokleásznak dedikált 10. püthói ódát. Költészetét elismerték Hellász-szerte. Gazdag és nagyhatalmú emberek kezdték őt felkérni dicsőítő költemények megírására.
Amikor otthona, Thébai a perzsa fenyegetések miatt perzsa oldalra állt, Pindarosz ezt nem tudta elfogadni, ezért Aigina szigetére költözött. De ezt követően is sokat utazott.
I.e. 496-ban egy Athéntól északra lévő városban, Kolónoszban, egy előkelő családban megszületett Szophoklész. Aki már fiatalon tehetséget mutat a költészetben és a gimnasztikában is.
I.e. 495-ben, szintén egy Athéntól északra levő területen született meg az akamantisz törzs egyik gyermeke, mindkét ágon előkelő családból. Az apa Xanthipposz, athéni arkhón és hadvezér volt. A fiú neve Periklész lett. Legendája szerint születése előtt pár nappal az édesanyja azt álmodta, hogy egy oroszlánt szül.
Ugyanebben az évben meghalt Anakreón, aki a szamoszi Plükratész király udvari költője volt, majd annak halála után Athénba került, Hipparkhosz udvarába, majd onnan Larisszába, s végül Teószba vagy Abdérába. Legismertebb költeménye megmutatja, hogy az egyszeri emberek akkor sem gondolhattak mást a politikusok játékáról, a háborúról, mint manapság: "Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván, háborut emleget és lélekölő viadalt. S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák szép adományairól zengve szeretni tanít." (Radnóti fordítása)
I.e. 493 körül, mikor már megérkezett az európai görögökhöz az ión felkelés leverésének híre, Phrünikosz a drámaköltő tragédiát írt, "Milétosz elfoglalása" címmel. A bemutató a közönséget felzaklatta, az egész nézőtér könnyekre fakadt. Az athéni népgyűlés betiltotta a darabot és Phrünikoszra bírságot szabott ki, arra hivatkozva, hogy "a tragédia perzsa-ellenes hangulatot szít". Eszerint most a vezetés igyekezett visszatérni ahhoz a gondolathoz, hogy Athén mégis csak a Perzsa Birodalom szövetségese és elfelejteni, hogy azok éppen az ión rokonokat irtják (nem tudhatták, hogy már késő, mert a perzsa uralkodó, Dareiosz bosszút fogadott ellenük).
Aigina szigetére (ahol kezdetben minószi vagy mükénéi kultúra volt, majd dórok települtek be, az előző században élte virágkorát, cserépedények és luxuscikkek kereskedelmével foglalkoztak lakói ) i.e. 492-ben érkeztek perzsa követek, hogy békés behódolásra vegyék rá őket. Aigina szigete be is hódolt, vizet és földet küldtek Dareiosznak, ennek jelképéül.
Athén emiatt bevádolta Aiginát Spártánál, mint a Peloponésszoszi Szövetség vezetőjénél. Kleomenész, spártai király oda is ment a szigetre, hogy megbüntesse őket, de az ottaniak nem adták ki neki a felelősöket. Erre a megoldásra egyébként a másik spártai király, Démaratosz bíztatta őket.
I.e. 491-ben perzsa követek érkeztek a görög poliszokba, hogy azok hűségének jeleként földet és vizet kérjenek tőlük. Csak Athén és Spárta utasította vissza. Athénban a felháborodott tömeg a követet egy kútba dobta, Spártában pedig szakadékban végezték a követek, mondván vigyenek onnan földet és vizet.
"This is Sparta" - a "300" című film ikonikus jelenete
PERZSA BIRODALOM
I.e. 490-ben Dárajavus (ekkor már 59, fia, Khsajársá 28 éves volt, utóbbinak pedig az a fia, aki majd a trónra lép, ekkor 10 éves) újra a görögök ellen vonult. Ekkor hadvezére a méd Datisz volt. Út közben - biztos, ami biztos alapon - felégették Naxosz szigetét (ami elindította az ión felkelést), és Eretria városát (ami Athén mellett segítette az ión felkelést), és még feldúltak egy-két kisebb szigetet. Ezek férfilakosságát megölték, a nőket és a gyerekeket pedig összegyűjtötték rabszolgának.
Délosz szigetét - ami a görögök egyik legszentebb helye volt - valamilyen oknál fogva megkímélték.
Végül egy nyári napon partra szálltak a Marathóntól 40 km-re lévő tengerparti síkságon. Amit azonban nem tudtak, az az, hogy ez egy mocsaras terület volt.
BALKÁN-FÉLSZIGET
Miltiádészt (aki az előző században, Hisztaiosszal együtt részt vett a perzsák szkíták elleni hadjáratában, de amikor a görögök között nézeteltérés támadt, Miltiádész szembekerült Hisztaiosszal és a perzsákkal is. Ezután az ión felkeléshez is csatlakozott. A felkelés összeomlása után Athénba menekült. Fiát a perzsák foglyul ejtették, de tisztességesen bántak vele.) Athénban a 10 sztratégosz (a legmagasabb szárazföldi katonai rang) egyikének választották. Egy másik sztratégosz a 35 éves Themisztoklész volt, s megint egy másik a 40 éves Ariszteidész. A spártaiak közül itt azért nem szerepel senki, mert ők vallási okból nem vehettek részt harcban ebben az időszakban.
Miltiádész [https://hu.wikipedia.org/wiki/Miltiad%C3%A9sz]
Themisztoklész [https://hu.wikipedia.org/wiki/Themisztokl%C3%A9sz]
Egy nyári napon Athéntól 40 km-re, a Marathóni síkon partra szállt a perzsa hadsereg. Az athéniak - Miltiádész vezetése alatt - már várták őket.
Az volt a szokás, hogy a 10 sztratégosz naponta váltja egymást a fővezéri poszton. Ariszteidész azonban, úgy gondolva, hogy Miltiádész a legtehetségesebb közöttük, ezért az ő javára lemondott és engedelmeskedett parancsainak.
A PERZSÁK ÉS A HELLÉNEK TALÁLKOZÁSA A MARATHÓNI CSATÁBAN
A két sereg 8 napig csak farkasszemet nézett egymással. A kilencedik hajnalban - míg a perzsa lovasok itatni voltak - a görögök kihasználva a pillanatot, megkezdték a támadást. Mikor a perzsa lovasok szerettek volna sietve visszatérni, elakadtak az északi mocsarakban, s végül egyáltalán nem tudtak a "labdába rúgni" a csatában. A görögök tudták, hogy a perzsa gyalogság elsősorban távol-fegyverekre (nyilak, dárdák) vannak kiképezve, nem közelharcra. Ők viszont, erős páncélzatuknak és phalanx-harcmodoruknak köszönhetően éppen a közelharcban voltak jók. Ezért a harc kezdetén egy rohammal rájuk rontottak. Az athéni sereg középső része (itt harcolt egymás mellett Themitoklész, illetve Ariszteidész seregrésze is) hamarosan visszavonulást színlelt. A perzsák utánuk nyomultak, így az athéni sereg két oldalszárnya szépen körbe tudta venni őket. Óriási győzelmet arattak, a hellének, s a perzsák visszamenekültek a hajóikra és hazautaztak.
A csatában ott volt Aiszkhülosz (35 évesen) és fivére, Künégeirosz is - aki el is esett.
A legenda szerint ekkor egy hírnök, akinek az volt a dolga, hogy Athénba vigye a győzelem hírét, úgy futotta le a 40 km-t, hogy megérkezve csak annyit bírt mondani, "Győztünk!" és holtan esett össze.
A spártaiak (akik vallási okból nem vettek részt a marathóni csatában) a csata után megnézték a perzsa halottakat, majd gratuláltak az athéniaknak.
Eközben INDIA (részben a Perzsa Birodalom része)
Előzmények: India területén még az ún. Mahádzsnapada vagyis a 16 királyságból álló nagy birodalom volt: Anga, Asszaka, Avanti, Csédi, Gandhára, Kási, Kamodzsa, Kósala, Kuru, Magadha, Malla, Matszja, Pancsála, Szuraszéna, Vridzsi és Vatsa.
Gandhárát, ahol a taksasilai egyetem volt, mostanra bekebelezte a Perzsa Birodalom. Magadha pedig magához csatolta Angát.
Ahova csak közvetetten értek el a Perzsa Birodalom hatásai:
LYBIA és SZICÍLIA
KARTHÁGÓ
Előzmények: Az i.e. 814-ben, türoszi származású föníciaiak által alapított város, i.e. 509-ben szerződést kötött Rómával, melyben meghatározták kereskedelmi és befolyási övezeteiket. Még pár év és Karthágó vált a régió kereskedelmi centrumává. Viszonylag alacsony volt a lakosságszám (a földeket, ember hiányában rabszolgák művelték), ezért zsoldos hadsereget tartottak fönt. Java részt numídiai lovasok, ibér gyalogok, és baleár-szigeteki parittyások alkották a sereget. De voltak ott görögök és makedónok is.
A karthágóiak ónt (a bronzgyártáshoz) a Brit-szigetekről, aranyat Szenegálból szereztek be. Eljutottak Nigériáig, ahol gorillákat is láttak.
A városállamban a hatalom az arisztokraták kezében volt. Két főhivatalnok vezette, egy tanácsadó testület segítségével. Az arisztokraták itt is két pártra szakadtak, az egyik párt a rabszolgatartó földbirtokosoké volt, a másik a hajótulajdonos kereskedőké. Kezdett problémát jelenteni, hogy a zsoldoshadseregek parancsnokaitól zsoldos-dinasztiák származtak, s ezek rivalizálása gyengítette a poliszt.
Mivel Tanit isten mellett Baál istent is tisztelték, még mindig fenntartották a gyermek-áldozat szokását.
Flottájuk hatalmas volt. Terjeszkedésük során összeütközésbe kerültek az etruszkokkal Korzika miatt. Szicília lett Karthágó előtt az ütközőzóna. Területén ugyanis egyformán voltak görög és karthágói gyarmatvárosok is.
IBÉRIAI-FÉLSZIGET
Előzmények: A félszigeten az ibérek keveredtek a keltákkal. Belőlük alakult ki a keltibér nép. A partvidéken hellén kereskedőgyarmatok létesültek.
A keltibérek altörzsei elterjeszkedtek a félszigeten. A luzitánok nyugaton, az asztúrok és a kantaberek északnyugaton, a turdetánok pedig délen telepedtek le. A tiszta ibérek délre, keletre és északkeletre szorultak. Az ibérek és a keltibérek is élénk kereskedelmet folytattak a Földközi-tengeren. Kerámiáikat árulták és szoros kapcsolatot tartottak félszigetük görög telepeseivel is.
NAGY-BRITANNIA
ÍR-SZIGET
Miközben a BRIT-SZIGETEN Dyfnwal Moelmud uralkodott (nem lehet pontosan tudni az éveket), az Ír-sziget főkirálya Mug Corb volt, akinek neve azt jelenti, hogy "A szekér szolgája". Ezt akkor kapta a középkori ír legendák szerint, amikor megjavított egy törött szekeret a fia számára. Elődjének megölésével vette át a hatalmat.
NIGÉRIA
A területen az ókorban fejlett kultúrája népek éltek, melyek a nok-kultúrát képviselték, i.e. 1500 óta. A kultúra máig fennmaradt terrakotta szobrocskáiról ismert. Vasat is használtak.
Nok szobrocska [https://hu.wikipedia.org/wiki/Nok_kult%C3%BAra]
APPENINI-FÉLSZIGET
Előzmények: I.e. 509-ben Brutus vezette a felkelést az utolsó etruszk-származású római király, Tarquinius Superbus ellen, mivel annak fia meggyalázta egy nőrokonát. A Római Királyságból Római Köztársaság lett, annak két consuljául pedig Brutust és Collantiust választották.
Itt még muszáj egy kicsit visszatekinteni az előző század végére, mert már nem fért bele az előző részbe:
Brutus a 300 fősre bővített senatus kezébe adta a hatalmat. Róma városa ekkor esküt tett, hogy soha többé nem fogad el királyt maga fölött.
Collantiust azonban a sentaus hamarosan lemondatta, mivel a Tarquinius családhoz tartozott. Helyére Publius Valerius Publicolát választották. Az ő családja szabin területekről vándorolt Rómába, másfél évszázaddal korábban. Ő is részt vett az i.e. 509-es lázadásban és Brutusnak a magánéletben barátja volt.
Publius Valerius Publicola [https://collections.vam.ac.uk/item/O41002/publius-valerius-publicola-bust-unknown/]
A kivívott függetlenség kezdetben hanyatláshoz vezetett a városban: megszakadtak a kereskedelmi kapcsolatok, leálltak az építkezések. A Római Köztársaság szerződést kötött Karthagóval, melyben elismerte a pun városállam kereskedelmi monopóliumát a Földközi-tengeren, ha azok cserébe gondoskodnak Róma és szövetségesei biztonságáról.
I.e. 508-507 között újabb háború következett az etruszkokkal. Clevsin (azaz Clusium) városának királya, Lars Porsena támadta meg Rómát, mert szerette volna visszaültetni az etruszk-származású Tarquinusokat Róma trónjára.
Lars Porsena [https://en.wikipedia.org/wiki/Lars_Porsena]
A csatából fennmaradt Horatius Cocles és Caius Musius Scaevola neve. Az etruszk sereg a Tiberis hídján, a Pons Sublicius-on akart átjutni. A híd fából épült, cölöpökön állt. Békeidőkben jellemzően koldusok ültek a két szélén és alamizsnát kéregettek a járó-kelőktől. Közelében ömlött a Cloaca Maxima vize a folyóba. A római sereg a városon kívül, a híd és az etruszk sereg között várakozott. Az etruszkok túlerőben voltak. A csata folyamán a rómaiak visszavonultak a hídra, az ellenség pedig követte őket. Horatius a hídnál őrködött ekkor, két társával, Spurius Larcius-szal és Titus Herminius Aquilinus-szal és hármuknak jelentős szerepük volt abban, hogy az etruszkokat közelharcban feltartsák, míg a rómaiak mind vissza tudtak menekülni a hídon át a városba. Amikor ez megtörtént, Horatius - a visszavonulási parancs ellenére - helyén maradt és arra utasította embereit, hogy ha másként nem lehet visszatartani az etruszkokat, akkor rombolják le a hidat (akkor is, ha ő rajta van). Eközben ő egy halom holttestet használt védőfalként a támadók ellen. Amikor emberei szóltak, hogy le fogják rombolni a hidat, ő teljes fegyverben a folyóba ugrott és kiúszott a partra. A városban éljenző tömeg várta. "Nyugdíjazása" után állami földet biztosítottak a számára és minden római polgár köteles volt egy nap ételt adni neki.
Így nézhetett ki a Pons Sublicius híd [https://www.youtube.com/watch?v=ziwJ3Ihbhv0]
A másik hős, Scaevola volt, aki valószínűleg analgézisben (a fájdalomérzet hiánya) 'szenvedett'. Egy napon beszökött az etruszk táborba, hogy végezzen azok királyával. Azonban a király helyett az írnokot sikerült megölnie. Amikor a király elé hurcolták, olyan ötlete támadt, amivel tudta, ha ezzel demonstrálja a római hősök csodálatosságát, az eléggé meg fogja ijeszteni az ellenséget. Az áldozati oltár tüze éppen égett. Ő odament és beletartotta a kezét, s miközben szemrebbenés nélkül tűrte, hogy ég a keze, kijelentette, hogy háromszáz hozzá hasonló római ifjú áll készen. A jelenet hatásos volt: Az etruszkok feladták Róma ostromát. Scaevola jobb keze csontig égett, ezért kapta "balkezes" jelentésű melléknevét.
Scaevola [https://collections.louvre.fr/en/ark:/53355/cl010094798]
Az ostrom békeszerződéssel zárult le és Róma érintetlen maradt.
I.e. 506-ban már Publicola testvére, Marcus volt a consul. Ekkor a szabinok támadták meg Rómát, de ismét Róma győzött.
I.e. 505-ben a latin liga (Latium 30 falujának és törzsének egyesített ereje, melyet eredetileg az etruszkok ellen hoztak létre) most az etruszkokkal is egyesülve támadta meg Rómát. Ennek a háborúnak tárgyalással vetettek véget. A tárgyalás eredményeként 5000 szabin beköltözhetett Rómába. Ám hamarosan Publicola pont ezeknek a beköltözött szabinoknak a segítségével szállta meg a szabin területeket.
Publicola már újra consul volt, Brutus-szal együtt, amikor Tarquinii, etruszk város támadta meg Rómát. A csatát Róma megnyerte, de 10 000 római fő és maga Brutus is odaveszett. Publicola egyedüli consul maradt. Ezt az állapotot valószínűleg szerette, mert a választások kiírását egyre csak halogatta. Róma már azt várta, hogy vissza fogja állítani a királyságot. Hogy ne lehessen őt ezzel vádolni, népszerű törvényeket fogadtatott el a senatussal. Pl. hogy bármelyik római állampolgár lehet consul. A consulok határozatai ellen fellebbezéssel lehet élni. A consul hatásköre alól kivonta a kincstárat. És ami talán ebből a szempontból legfontosabb, tárgyalás nélkül kivégezhető lett az, aki egyeduralomra tör.
Publicola i.e. 503-ban halt meg.
Az etruszkok leigázták az oszkokat, kb. i.e. 500-ban. Az oszkok egy ősi, latin nép volt, az Appennini-félsziget déli részének középső területén. Az etruszk hódítást követően átvették azok ábécéjét. Pompeii - az oszkok által alapított város - egyes házainak homlokzatán ma is láthatók még oszk feliratok.
Az etruszkok is szerették volna visszaállítani régi hatalmukat ezért létrehozták az ariciai szövetséget. Az i.e. 496-ban megvívott regillus-tavi csatában a rómaiak legyőzték őket, de Róma elismerte a latin városok autonómiáját és maga, Róma is belépett az ariciai szövetségbe. Az elűzött egykori consul, Collantius közben felbujtotta az aequiculiakat és volscusokat, de Rómának sikerült őket is megfékeznie és Collantiust száműzték. Az aequiculi egy közép-itáliai harcias földművelő nép volt. A volscusok Latium déli vidékein éltek, sokáig a rómaiak legveszélyesebb ellenségi voltak.
Agrippa Menenius Lanatus és Publius Postumius Tubertus voltak a consulok i.e. 494-ben, amikor a plebeius származású katonák kivonultak Rómából, ami tulajdonképpen egy ókori sztrájk volt. Ugyanis így valamennyi, általuk működtetett műhely és üzlet leállt, s mivel ők katonák voltak, még haderő nélkül is maradt a város. A dolgot az váltotta ki, hogy a senatus igen szigorú rendelkezéseket hozott az adósságokkal kapcsolatban. Ekkor az ún. plebs kivonult a Mons Sacre-ra ("Szent Hegyre") és azzal fenyegetőzött, hogy új várost alapít. Ez elég nagy nyomás volt a patríciusoknak, így aztán sikerült egyezségre jutniuk. Új magistratust (új tisztségviselőket) választottak és létrehozták a néptribunusi tisztséget, ami a törvényhozás túlkapásai ellen szolgált. E "sztrájk", azaz secessio emélke a Concordia temploma, amit i.e. 367-ben építettek. Mára csak márványpárkányzatának egy része és talapzata maradt meg, a Forum Romanum nyugati végében.
I.e. 497-ben megszületett Empedoklész, leendő görög filozófus, orvos, vallási tanító, egy jómódú, akragaszi családban.
I.e. 493-ban már új consulok voltak, Suprius Cassius Viscellinus és Postumus Cominius Auruncus. Mindketten betöltötték már korábban is a tisztséget. Hivatalba lépésükkor még tartott a plebs kivonulása.
I.e. 492-ben újabb latin colonia létesült a volscusok földjén, Norba néven.
I.e. 490-ben a rhégioniak újraalapították Messzéné városát. Rhégion egy Dél-Itáliai görög gyarmatváros volt.
INDIA
Előzmények: India területén még az ún. Mahádzsnapada vagyis a 16 királyságból álló nagy birodalom volt: Anga, Asszaka, Avanti, Csédi, Gandhára, Kási, Kamodzsa, Kósala, Kuru, Magadha, Malla, Matszja, Pancsála, Szuraszéna, Vridzsi és Vatsa.
Gandhárát, ahol a taksasilai egyetem volt, mostanra bekebelezte a Perzsa Birodalom. Magadha pedig magához csatolta Angát.
A "pókhálón" kívül:
ÉSZAK-AMERIKA
Ettől az időtől kezdve különböző kultúrák alakultak, akik más-más jellegű cserépedényeket készítettek.
A St. John-folyó és Közép-Florida tavainak partján a St. John kultúra emberei már termesztettek haszonnövényeket, kukoricát is. De főleg halásztak, vadásztak és kagylóféléket gyűjtöttek. Az év egy részében az óceán partjára vándoroltak.
A Deptford-kultúra tagjai a Mexikói-öböltől Alabamáig terjedtek el. Agyagedények puha anyagába fával rovátkákat nyomtak. Kagylóhéj-szemétdombokat hagytak maguk után Florida sós-mocsaras területein. Ők is ismerték a kukorica-termesztést. Mesterséges dombokat építettek vallási szertartások színhelyéül.
A Weeden Island kultúra közösségeiben a törzsfőnök és családja már fontosabb szerepet töltött be, mint korábban.
Az Ft. Walton kultúra faluközösségeiben már merev osztályok jöttek létre.
A Nagy-medence területén élő indiánok (pajútok, sosonok, juték) az év nagy részét kiscsaládos csoportokban vándorolva a sivatagban töltötték. Lakóhelyeik egyszerű, nyitott tetejű, vesszőkeretből készült, rőzse vagy nád borította építmények voltak. Zsájacserjerostokból és cédruskéregből szőtt ruhákat hordtak nyáron, télen pedig nyúlbőrből varrottat. Apróvadat, magvakat, rovarokat és gyíkokat ettek.
A DNy-i területen (anasazik, apacsok, hohokamok, hopik, jakik, kahujtekek, karankavák, navahók, pimák, pueblók, szerik, papagók, zunyik) főként vadásztak és gyűjtögettek a sivatagos területeken. De néhányan termesztettek kukoricát, tököt, babot, dohányt és gyapotot - a délebbi indiánoktól ellesve.
KÖZÉP-AMERIKA
I.e. 450-ben a maja kultúrában már voltak olyan helyi fejedelmek, akik királyi hatalmat gyakoroltak. Cuello ekkor csak egy kb. 1000 fős falu volt, mégis nagy építkezések folytak.
NYUGAT-EURÓPA
Egyes helyeken elterjedt a vas, más erődített települések viszont elpusztultak. Sok helyen a La Téne kultúra dísztárgyai és rituális tárgyai kerülnek elő ekkori sírhelyekről. Művészetükön nyomon követhető a görög-etruszk, a keleti és a kelta hatás is, miközben a hallstatti kultúra jellegzetes motívumai (napkorongok, vízi madarak, lovak) eltűntek.
A század folyamán Európa legnagyobb részét a kelták népesítették be. [Óvilági kultúrák]
KÍNA
Előzmények: La Ce és Kung-Fu-ce tevékenykedésének kora volt az előző század.
Még mindig az ún. Tavasz és ősz korszakban vagyunk. A század során a társadalmi rendszer kezdett átalakulni. Kevésbé előkelő származású emberek is a hatalom közelébe kerülhettek, ha tehetségesek voltak. Régi arisztokrata családok kieshettek az uralkodó kegyéből és elszegényedhettek. A gazdasági fejlődésnek köszönhetően a népesség növekedett.
Ebben az évtizedben még mindig a Csou dinasztia-beli II. Csing Vang császár uralkodott.
SRÍ LANKA
Előzmények: A szigetet eddig ősi, vedda törzsek lakták, akik az Indiát elárasztó árja törzsek elől húzódtak egyre délebbre.
Az i.e. 5. században szingaléz népek igázták le az őslakókat. [Az indiai világ atlasza]
VIETNÁM
A Vörös-folyó völgyében végéhez ért a Go Mun-kultúra, s a Dong Son-kultúra váltotta fel. Erre az időszakra teljesen elterjedt a bronz használata ezen a vidéken is - szerszámaikat és fegyvereiket is ebből készítették. Nagyon gazdag sírokat is találtak a régészek ebből a korból; gazdag bronztárgy- és hangszer-leletekkel. [Óvilági kultúrák]
A Dong Son-kultúra emberei rizst termesztettek, vízi bivalyt és disznót tartottak, halásztak és hosszú, vitorlás kenukat használtak.
A bronz dobokat háború idején használták, vagy gyász idején, illetve lakomák alkalmával.
Egy bronz olajlámpa, ami egy doboló férfit ábrázol [https://en.wikipedia.org/wiki/Dong_Son_culture]
A Vörös-folyó deltájában talált legnagyobb fatörzs-koporsójában talált leletek egy része [https://en.wikipedia.org/wiki/Vi%E1%BB%87t_Kh%C3%AA]
Japánban még tartott a jajoi-kor, ahogy Amerikában a woodland-periódus, délen pedig az olmék, és maja kultúra.
