Róma
A háborús kedvű Tullus Hostilius után Ancus Martius lett Róma ura. Ő latin származású volt; Numa Pompilius unokája. Békés természetű, s Róma népe ezért választotta őt. Diplomáciával sok kisebb települést meggyőzött, hogy csatlakozzanak Rómához. A csatlakozókból lett a plebejusok társadalmi csoportja. A latinok ellen csatákat folytatott, s több városukat legyőzte. Ezek lakóit pedig az Aventinusra (a hét domb egyikére) telepítette.
Még a században Lucius Tranquinius Priscus követte őt, aki Róma első etruszk származású királya volt. Ő Etruriában született, de valójában félig korinthoszi volt. Felemás származása miatt Etruriában nem várt rá nagy jövő, ezért a vegyes népességű Rómába ment. A legenda szerint egy sas levette, majd visszatette a kalapját, amit úgy értelmeztek, hogy Jupiter isten királlyá koronázta őt.
Uralkodása alatt épült meg a Cloaca Maxima, mely lecsapolta a római mocsarakat, s ezen a területen épült a Forum Romanum.
Balkán-félsziget
A görög politikai élet mozgatórugója valószínűleg a hadviselés gyalogostaktikájára vezethető vissza. A polgárok a városuk védelmében zárt alakzatban, együtt harcoltak, így egyforma felelősség és egyforma teher hárult mindannyiukra. A csatában való egyenlőség a politikai életben való egyenlőség igényét is felvethette. Az arisztokrata családok hatalmát több városban megdöntötték és helyettük "türannoszok" kerültek hatalomra. De eközben egyre nagyobb hatalom került a férfipolgárok kezébe, akik népgyűléseken döntöttek kérdésekről és a tisztségviselők személyéről. [Óvilág kultúrák]
Korinthosz
A görög városállam uralkodója, pontosabban türannosza ekkortájt Periandrosz volt. Legfontosabb rendelkezése a diolkosz nevű hajócsúszda megépíttetése volt, amely az Iszthmoszt, azaz a korinthoszi földszorost szelte át, s így óriási hasznot szerzett a városállam kereskedői számára.
Maga a földszoros ugyanis kb. 6 km keskeny. Ha viszont hajóval az egyikről a másik oldalára akartak átjutni, 700 km-es kerülőt kellett tenniük. Csatornát vágni a sziklás, földrengéses vidéken nem tudtak. Ezért azt találták ki, hogy egy kötélpályát létesítettek, ahol a hajókat zsírral síkosítva, faszerkezetre helyezve állati és emberi erővel áthúzták a szoros egyik partjáról a másikra. Ez volt az ún. hajócsúszda.
Athén
Athénban a század királyai Agamésztór, Aiszkhülosz és Alkmaión voltak, akikről ismét nem nagyon lehet tudni semmi közelebbit. Hamarosan a királyság rendszerét felváltotta az, hogy a tanács nevezte ki a város vezetőjét, az arkhónt. I.e. 683 után a hivatalt csak egy évig viselhette valaki. Volt, amikor több arkhón vezette a várost, s volt, amikor egy.
I.e. 640-ben egy Külón nevű férfi kettős futásban az olimpiai játékok győztese lett.
Athén politikai életét két család, a régi athéni Almaiónidák és a nem rég óta athénivá lett Peiszisztratidák viszálya jellemezte. [Óvilág kultúrák] Külón Almaiónida volt és i.e. 632-ben puccsot kísérelt meg, a kilenc (Peiszisztratida) arkhón ellen (akkor éppen kilencen voltak). A puccs sikertelen volt, Külón és testvére elmenekült, de híveik beszorultak az akropoliszi Pallasz Athéné templomba. Az arkhónok meggyőzték őket, hogy jöjjenek ki és vállalják a felelősséget, cserébe megkímélik az életüket. Mikor a lázadókat már az éhhalál fenyegette, úgy döntöttek, kijönnek, de magukat kötéllel a templom szobrához kötötték, hogy ezáltal a templom tisztaságát mélyen tisztelő athéniak ne bántsák őket. A kötél azonban elszakadt, amit az athéniak úgy értelmeztek, hogy az istennő "levette a kezét" a bűnösökről. Ekkor halálra kövezték őket.
Azokat az athéniakat, akik ilyen módon megszegték ígéretüket, száműzték a városból.
Az eseményt követően kiélesedett az arisztokrata nemzetségek közötti harc. Drakón lett felkérve arra, hogy törvényekkel rendezze a helyzetet. Ez lett Athén alkotmánya (i.e. 620-ban). Ő megtiltotta a vérbosszút és megnövelte a politizálásra jogosultak körét. Immár nem a származástól, hanem a vagyoni helyzettől függött, hogy valaki beleszólhat-e a politikába. Ezzel párhuzamosan birtokkoncentráció indult meg - rengeteg kisparaszt vált földnélkülivé, telekhez kötött bérlővé vagy adósrabszolgává, mivel nem tudták kifizetni tartozásaikat a nagybirtokosoknak.
Spárta
A század során virágzásnak indult a művészetük és az árkádiai nemzetközi kapcsolataik. A szomszédos Tegeával a szántóföldekért küzdöttek, s ez akkor ért véget, amikor egy ütközőállam létesült közöttük. Ekkor már csak Argosz maradt a veszélyes rivális.
A század elején lett alkotmánya a városnak. Ez merev, konzervatív alkotmány volt (a folyamatosan modernizálódó athénival ellentétben). Spártát az alkotmánya hatékony katonai gépezetté tette. A város élén két ősi családból származó király állt, akik mellett öt évente választott tisztségvielő (ephorosz) és egy 25 fős idősek tanácsa állt, olyan emberekből, akik korábban már ephoroszok voltak. [Óvilág kultúrák]
Milétosz
I.e. 624 körül megszületett Thalész, föníciai és kár eredetű, előkelő családban.
I.e. 610-ben megszületett Anaximandrosz (Thalész leendő tanítványa, a materialista filozófia kiemelkedő alakja).
Kimmerek, Phrügia-Lüdia, médek, asszírok és szkíták
Emlékeztető: Az előző században a szkíták dél felé nyomultak, s ezzel maguk előtt "hajtották" a kimmereket, akik kénytelenek voltak még délebbre vonulni előlük. Amikor a kimmerek "nekiütköztek" a Fekete-tengernek, két ágra szakadtak - nyugatira és keletire. Illetve egy részük beszorult a Krím-félszigetre. Keleti águk lerohanta Urartut (a térképen fent középen lila). Ám ezután az asszírok hódították meg a területet, és uralmuk alá hajtották mind az urartui, mind a kimmer népet. Ekkor az urartuiak és a kimmerek szövetséget kötöttek egymással és meghódították Phrügiát (ami tőlük nyugatra, Anatólia közepén volt). A század végén Midasz király volt Phrügia királya, aki i.e. 709-ben szövetséget kötött az asszír Sarrukínnal.
Ebben a században azonban újabb "adag" kimmer érkezett, sőt a szkíták is elérték az országot Lüdiát. I.e. 695 után az áradat véget vetett Gordion városának. Ekkor - a hagyomány szerint - Midász király önkezével vetett véget az életének. Ezt követően Phrügia kimmer-urartui fennhatóságú Lüdiává lett. Lüdia királya i.e. 680-650 az urartui származású Gügész volt. Gügész szövetségre lépett az asszír Assur-bán-aplival a kimmerek ellen. Ugyanakkor azonban szövetkezett az egyiptomi fáraóval is, akinek megengedte, hogy az ő országában zsoldosokat gyűjtsön éppen Asszíria ellen. Az egyiptomiaknak ezáltal sikerült is végre lerázniuk magukról az asszír igát.
Így nem csoda, hogy az asszírok a kisujjukat sem mozdították, amikor a kimmerek Lüdiában súlyos pusztításokat vittek végbe, s megölték Gügészt.
Emlékeztető: Az észak-kelet felől érkező médek eleinte hadakoztak az asszírokkal. A kimmerek a médeket támogatták. De végül a médek behódoltak az asszíroknak.
I.e. 673-ban felkelés tört ki, melynek vezetői között ott volt Khsathrita, a médek akkori vezére. Ez a felkelés az asszírok ellen sikerrel járt. Tehát most a kimmer-méd szövetség állt szemben a szkíta-asszír szövetséggel - és nyerésre állt. I.e. 665-ben Asszíria háborúba keveredett Elámmal is.
Gügész fia, II. Ardüsz visszatért Asszíria hűségére.
A méd Khsathritát Khavakhsatra követte, aki azonban elesett. Ekkor a médek és a kimmerek is a szkíták fennhatósága alá kerültek.
A kimmerek nyugati ágát a szkíták a Kárpátokon túlra, az Alföldre szorították.
Júdea
Emlékeztető: Az asszírok megsemmisítették az Izraeli Királyságot. Népeit áttelepítették, helyükre pedig másokat telepítettek.
A kitelepített izraeliták a században Mezopotámiában és Perzsiában éltek. Az apokrif iratok szerint ezek a kitelepített törzsek elvándoroltak az Eufráteszen túlra. [Misztikus történetek gyűjteménye]
Júdea a babilóniakkal szövetkezett az asszírok ellen, ezért az asszírok büntető-hadjáratot indítottak Jeruzsálem ellen. A hatalmas sereget azonban Ezékiásnak - Ézsaiás próféta bíztatására - sikerült visszavonulásra késztetni.
Amikor Ezékiás meghalt, a fia, Manassé lépett trónra. Azonban ő még csak 12 éves volt. Ő megint eltért a zsidó vallás szigorú követésétől. Bálványokat állíttatott a jeruzsálemi templomban, később feláldozta saját fiát, pogány isteneket imádott.
Egy alkalommal Manassét Babilonba hurcolták, s ekkor ő megtért, mivel a zsidók Istenéhez könyörgött, hogy kiszabaduljon, s könyörgései meghallgatásra találtak. Hazatérve eltávolította a bályványokat a Templomból, s népének is megparancsolja, hogy csak az Urat imádják.
Manassé egyébként hű vazallusa volt az asszír királynak, így viszonylagos függetlenségben tudta kormányozni országát.
Manassét is a fia, Ámón követte a trónon, i.e. 665-641-ig. Ő is "vallási tévelygő" volt a feljegyzések szerint és ő is "asszír-barát" lehetett. Ez nem tetszhetett az udvari arisztokráciának, ezért összeesküdtek ellene és végeztek vele. A merénylet után azonban a szabad birtokosok mégis elérték, hogy az ő fia, Jósiás foglalhassa el a trónt. Mindössze 8 éves volt még. I.e. 641-609-ig uralkodott. Nagyívű vallási reformot hozott, úgy lázadt az Asszír Birodalom ellen, hogy teljesen visszaállította a zsidó vallást. Valamikor 8 és 16 éves kora között vitte végbe a vallási reformot. 20 éves volt, amikor megtisztította Júdeát az áldozóhalmoktól, Aséra-szobroktól, a faragott és öntött bálványoktól. 26 éves, amikor folytatja a Templom helyreállítását. A "férfi paráznák", azaz a kultikus prostituáltak házait is leromboltatta a Templom mellett. Ezt követően a nép megtartotta a Páska ünnepét, a bírák kora óta először.
"hordjanak ki az Úr templomából minden olyan fölszerelést, amely Baálnak, Asérának, és az ég minden seregének készült. [...] Eltávolította a bálványpapokat [...] Leromboltatta a férfiparáznák házait, amelyek az Úr háza mellett voltak, ahol az asszonyok sátracskákat szőttek a napistennőnek. [...] Az áldozóhalmok papjai [...] nem járulhattak az Úr oltárához Jeruzsálemben [...] a Tófetet [...] tisztátalanná tette, hogy senki se égethesse el fiát vagy leányát áldozatul Moloknak. [...] A napnak szentelt kocsikat is elégette." [Biblia]
Jósiás törvénykönyvet is írt, aminek története úgy maradt fönn, hogy egy ősi törvénykönyvet talált meg a Templomban. Nem tudni, hogy ez fordítási hiba, esetleg tényleg így történt, vagy így volt könnyebb elfogadtatni a néppel. "És felolvasta fülük hallatára a szövetség könyvének minden igéjét, amelyet az Úr házában találtak." [Biblia]
A század végén Asszíriának keletre kellett fordulnia, ugyanis Samas-sum-ukín, babiloniai király fellázadt fivére, Assur-bán-apli ellen. I.e. 625-ben Nabú-apal-uszurnak sikerült önállósítani magát, s megvetette az Újbabiloni Birodalom alapjait. A médek segítségével a babilóniaiak elfoglalták Ninivét is, az Asszír Birodalom fővárosát. I.e. 610-ben elűzték II. Assur-uballitot.
Jósiás ebben a zavaros időszakban uralkodott. A feltételezések szerint nem csak az izraelita kultuszt állította helyre, hanem megtagadta az adófizetést az Asszír Birodalomnak - mivel ebben a helyzetben komoly megtorlásra nem kellett számítania.
Közben Egyiptom is erősödött. Amikor az egyiptomi II. Nékó elindult, hogy segítsen az asszír Assur-uballitnak, út közben megverte Jósiás seregét Meggiddónál, i.e. 609-ben. Ez azért történt, mert Jósiás nem akarta átengedi az egyiptomi sereget az országán. Ugyanis a babiloni Nabú-kudurri-uszur épp a keleti országrészében harcolt Elám ellen, s arra kérte Jósiást, hogy tartsa fel az egyiptomiakat. Jósiás gerilla-harcmodorral Megiddó mellett lesben állt seregével, hogy váratlanul csapjon le az egyiptomiakra. Azonban a csatában súlyosan megsebesült, s a csata szervezetlen menekülésbe és mészárlásba torkollott. Jósiás célját ugyan elérte (Nékó fáraó megállt, hogy Júdeában rendet teremtsen), de halálos sebet kapott.
"Az ő idejében vonult fel Nékó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen, az Eufrátesz folyó felé. Jósiás király szembeszállt vele, de az megölte Megiddónál" [Biblia]
"Azok után, hogy Jósiás helyreállította a templomot, felvonult Nékó, Egyiptom királya [...] Jósiás azonban kivonult vele szemben. Nékó követeket küldött hozzá ezzel az üzenettel: Nem veled van dolgom, Júda királya! [...] Állj félre az Isten elől, aki velem van, hogy el ne pusztítson! Jósiás azonban nem tért ki előle [...] Fölvonult, hogy megütközzék Megiddó síkságán. Az íjászok eltalálták Jósiás királyt, [...] szolgái levették a harci kocsiról, egy másik kocsira tették és Jeruzsálembe vitték. Ott meghalt, és eltemették ősei sírjába." [Biblia]
Jósiás két fia közül a fiatalabbat, Jóákházt tették meg királynak Júdeában. De hamarosan az Jóákházt Egyiptomba vitette. Helyi királlyá a nagyobbik fiút, Jójákimot tette.
"fiát felkenték és királlyá tették [...] Nékó fáraó fogságba vetette őt [...] Az országra pedig száz tálentum ezüst és egy tálentum arany hadisarcot vetett ki. [...] Nékó fáraó Eljákimot, Jósiás fiát tettte királlyá [...] és a nevét Jójákimra változtatta. Jóákházt pedig magával vitte, aki így Egyiptomba került, és ott halt meg." [Biblia]
A babiloni sereget Nabú-apal-uszur király vezette, de átadta a fővezérséget fiának, Nabú-kudurri-uszurnak, aki egy meglepetésszerű támadással bevette Karkemist. A babiloni sereg messzire kergette az egyiptomi fáraót, csak a királyuk halálhírére fordultak vissza, hogy a trónörökös elfoglalhassa a trónt.
Jójákim három évvel később föllázadt az akkor már uralkodó babilóni II. Nabú-kudurri-uszur / Nabukodonoszor ellen, aki ezért megostromolta Jeruzsálemet. Ezzel párhuzamosan kháld, arámi, móábita és ammonita népek szorultak dél felé, immár Júdeát is megszállva. Jójákim Jeruzsálem ostromában halt meg, i.e. 598-ban.
"Az ő idejében vonult fel Nabukodnozor, Babilónia királya és szolgája lett Jójákim három éven át; de azután [...] föllázadt ellene. Ezért az Úr káldeus és arám rablócsapatokat, továbbá móábi és ammóni rablócsapatokat küldött ellene. [...] Júda ellen." [Biblia]
A század megrázkódtatásai a királyi és főpapi hatalmat arra késztették, hogy kibéküljenek a prófétai mozgalommal. Így a Jahve-kultusz jegyében egyesítsék az ország erőforrásait. E kiegyezés írásos dokumentuma Mózes ötödik könyve, az ún. Deuteronomium, i.e. 620 körülről. Ez megtiltja a jeruzsálemi szentélyen kívüli kultuszokat és felszámolja azok papságát. Ez megfelelt a centralizálós törekvéseknek és a papság ideológiai és anyagi érdekeinek is. Azonban ki kellett egyezni a prófétai mozgalom szociális követeléseivel is. A Deuteronomium a felszabadított rabszolgák számára végkielégítést írt elő, korlátozta az adósság miatti zálogolás lehetőségét, elrendelte a hetedévenkénti adósságelengedést, jótékonyságot követelt az árvák, özvegyek és a nemzetségi köteléken kívül állók számára, megtiltotta a napszámosok bérének önkényes visszatartását és a szökött rabszolgák számára bizonyos menedékjogot nyújtott.
A centralizálás végbe is ment, ám a szociális rendelkezések utopisztikus követelések maradtak.
A Deuteronomium szerint Jahve még mindig nem egyedüli isten, de fölötte áll a többieknek. Ő az, aki a Napot, csillagokat a többi nép számára istenekül rendelte, de az izraeliták sorsának irányítását a maga számára tartotta fenn (így lettek ők a "választott nép"). [Istenek és népek - Hahn István]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése