37. A pókháló közepében új pók ül: a Perzsa Birodalom [i.e. 500-490]

 Ebből a korból már olyan sok információ áll rendelkezésre, hogy muszáj tovább szűkítenem az időperiódust - most 10 évre. S szokásomtól eltérően nem nyugatról haladok kelet felé, hanem az aktuális magaskultúra szálainak összetartójától, a "pókháló közepéből", a Perzsa Birodalomtól indulok ki.

PERZSA BIRODALOM

Előzmények: II. Kurus perzsa király megdöntötte a Méd Birodalmat és őket beolvasztva létrehozta a Perzsa Birodalmat. Hazaengedte a zsidókat, minden korábban leigázott népnek visszaadta az addig hadi zsákmányként Babilonban őrzött istenszobrokat és áldozati tárgyakat, s megengedte, hogy minden nép a maga isteneit imádja. 

"Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr [...] Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az Úr és menjen el! [...] Elindultak tehát Júda és Benjámin családfői [...]. [Biblia]

* II. Kurus idejében épültek először olyan emeletes hadi szekerek, melyeket 8 ökör vontatott. Ennek mellvédjei magasából 20 íjász szórta a halált az ellenségre. Az ilyen "guruló tornyok" emlékét őrzi a sakk játékban a bástya figura. Míg a lovasokét a huszár, a szekérharcosokét a futó és természetesen a gyalogosokét a gyalogok. [Ős napkelet - képes történelem]

Fia, II. Kambüszész kiterjesztette hatalmát Egyiptomra és Líbiára. Megpróbálkozott Karthágóval és Etiópiával is, de ekkor már nem volt beszámítható. Lázadozni kezdtek ellene, végül sebláz vitte el. Ekkor egy méd mágus, al-Bardija ült a trónra, de népszerűségi intézkedései ellenére (3 évig nem kell katonáskodni, sem adót fizetni) csak 9 hónap jutott neki, mert 7 perzsa összeesküdött ellene. [Ős napkelet - képes történelem]

 E hét egyike volt Dárajavus. 

Egy napon megegyeztek, hogy mind a heten kilovagolnak, s akinek a lova először nyerít föl, az lesz Ahura Mazda isten választottja a birodalom élére. Csakhogy Dárajavus lova be volt tanítva, így az ő  lova "szólalt meg" először. I. Dárajavus (alias Dareiosz vagy Dáriusz) még tizenkilenc csatát vívott meg egy év alatt, amikkel stabilizálta hatalmát. [Ős napkelet - képes történelem]

 Leverte a babiloni lázadást. Ezt úgy tudta megtenni, hogy egy nemesembere, Zópürosz, perzsa katonaszökevénynek adta ki magát Babilóniában, hogy azok bizalmába férkőzzön. Ennek érdekében - hogy hiteles legyen - levágatta az orrát és a füleit. Másfél év után sikerült bevenniük a perzsáknak Babilont. Zópürosz előléptetést kapott Dárajavusztól. 

 Ezek után Dárajavusz igyekezett megfélemlíteni a szkítákat, de azok sem adták könnyen magukat. Felégették a saját földjeiket, megmérgezték a kútjaikat. A királyi sereg így kénytelen volt visszavonulni.  Viszont a perzsák leigázták a trákokat és a gétákat, behódolásra kényszerítette Makedóniát. 

 Elfoglalta az Indus-völgyet, annak aranybányáival. 

 Görögországnak ez kezdett nem tetszeni, hiszen így a perzsák ellenőrizték azokat a tengerszorosokat, amelyeken át a fekete-tengeri gabona érkezett. 

 Anatólia területén három görög törzs élt. A dórok, az akhájok és az iónok. Közülük az iónok 12 - korábban hettita lakosságú - várost laktak. A lüdök uralma alatt autonómok maradhattak, ezt azonban a perzsák már nem engedték meg nekik.

 Emiatt Naxoszon nemrégiben fellázadtak a perzsa király ellen, sok királypárti naxoszi Milétoszba menekült. Ott ekkor Arisztagorasz uralkodott. Őt kérték a menekültek, hogy foglalja el a szigetet, mely föllázadt nagykirálya ellen. Arisztagorasz a hadjárat végrehajátáshoz Lüdia perzsa kormányzójának, Arthaphernésznek a segítségét kérte (aki egyébként a perzsa uralkodónak, I. Dareiosznak a testvére volt.)

 A most következő században egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy egy görög a görögök oldalán, vagy egy perzsa a perzsák oldalán harcoljon, sőt még az sem, hogy egy ember, aki egyszer az egyik oldalon harcolt, az élete végégig azon az oldalon is maradt volna...

 I.e. 499-ben Dárajavus (görögül Dareiosz, latinul Darius) 50 éves volt és már 23 éve uralkodott.  Legidősebb fia 19 éves, sőt már unokái is voltak. A nagykirály így vallott magáról: "Nem vagyok heves vérmérsékletű. Ha haragszom is, erősen uralkodom magamon akaratom erejével. A bennem lévő felett erősen uralkodom." illetve "Először értelemmel és határozathozatallal gondolkodom a cselekvésen, ha látok lázadást, éppúgy, mint ha nem látok". Birodalmát 20 tartományra osztotta, s ezek élén egy-egy szatrapa állt, de ezek a katonaságnak sehol nem parancsoltak. Az öt országos főparancsnokot legmegbízhatóbb emberei közül választotta ki. Egy-egy tartományban az ott nem élő népekből állított katonákat. Megszervezte a posta-szolgálatot is: egy-egy napi szakasznak egy-egy ember volt a felelőse.

 Az adónak azt a részét, ami arany volt, az indiaiak fizették, az ezüstöt a babilóniaiak. Aranypénzt csak ő verethetett, ezüstöt a szatrapák, rézpénzt a nagyobb városok is. Arany- és ezüstérméi egyforma súlyúak voltak, így nem kellett őket állandóan lemérni, gördülékenyebb lett a pénz használata. Könnyebben költöttek háborúkra, építkezésekre, út- és csatornaépítésekre, öntözőrendszerekre. Dáriusz leegyszerűsítette a bankrendszert is. A bankok akkor is a kölcsöneik kamataiból éltek. 

Dárajavus pénze [https://thereaderwiki.com/en/Economy_of_Iran]

 Ebben az évben az ión lakosú, de perzsa-hű városnak, Milétosznak a királya, Arisztagorasz perzsa segítséggel a szintén ión lakosú, de a perzsa hatalom ellen fellázadt város, Naxosz ostromára indult. A naxosziak azonban, Megabatész, perzsa flottaparancsnoknak köszönhetően értesültek a hadjáratról és felkészülve várták. A perzsa Megabatész azért segített az ión Naxosznak, hogy a perzsa udvar előtt megszégyenítse (az ión, de perzsa-hű) Arisztagoraszt, mert korábban nézeteltérése volt vele. Arisztagorasz 4 hónapon át ostromolta Naxoszt, de eredménytelenül. Addigra elfogyott a pénze, s a perzsa sereg hazatért. Arisztagorasz nem tudta kifizetni őket, ezért kegyvesztett lett a perzsáknál. 

I. Dárajavus [https://hu.alegsaonline.com/art/25518]

Milétosz városa [https://indafoto.hu/szarkusz/image/1672691-3b1863f7]

Naxos [https://www.thewanderlusteffect.com/10-things-to-do-in-naxos/]

 Ebben a pillanatban Arisztagorasz letett a perzsák iránti hűségéről és most éppen ő volt az, aki megpróbálta rávenni a Milétoszban élő iónokat, hogy lázadjanak föl a perzsák ellen. E tervében segítette őt apósa is, Hisztiaiosz, (aki egyébként az előző században a szkíták elleni harcokban nagy segítségére volt a perzsáknak, s ezért Dárajavus maga mellé vette tanácsadójának). Dárajavus bízott Hisztaioszban, ezért őt küldte el Milétoszba, hogy csendesítse le a felkelést.

 Hisztiaiosz és Arisztagorasz együtt megindították Milétosz városának csapatait a Perzsa Birodalom ellen. Persze tisztában voltak vele, hogy "kis halak" ők a hatalmas Perzsa Birodalommal szemben (még akkor is, ha egész Anatólia ión poliszai összefognak) segítséget kerestek az Európába szakadt rokonoknál; athéniaknál, spártaiaknál és a többi balkáni városállamnál. 

 A spártai I. Kleomenész megtagadta a segítséget (arra hivatkozva, hogy teliholdkor nem kezdhetnek háborúba). 

 Athén és Eretria segített. 20 athéni és 5 eretriai hadihajó indult Epheszoszba. Ott egyesültek a helyi ión csapatokkal és együtt Szardeisz ellen vonultak, ami Artaphernész király székhelye, fontos központ volt. Mivel Artaphernész csapatai éppen Milétosz ellen vonultak, nem voltak otthon, hogy a várost védjék. Artaphernész ezért csak a fellegvárát tudta tartani. A görögök földúlták és porig égették Szardeiszt.

Artaphernész (Dárajavus testvére) [https://en.wikipedia.org/wiki/Artaphernes]

Szardeisz [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szardeisz]

 Ám az Epheszosz felé visszavonuló hellén sereget meglepte a perzsa hadsereg és katasztrofális vereséget mért rájuk. Az athéniak visszamenekültek otthonukba és fölbontották a szövetséget az iónokkal. Az anatóliai iónok viszont folytatták a felkelést, elfoglalták Hellészpontoszt és Büzantiont. Ezután Kária és Küprosz (Ciprus) is bekapcsolódott a felkelésbe.

 Küproszon Gorgosz volt a király. Az ő testvére, Onészilosz állt a felkelők élére. Gorgosz ellenezte a lázadást, ezért Onészilosz elmozdította őt a trónról. A perzsa támadás hírére Onészilosz a többi ión várostól kért segítséget. Az iónok szépen harcoltak, azonban egy részük átállt a perzsákhoz. Ez eldöntötte a harc kimenetelét a perzsák javára. Onésziloszt megölték.

 Helleszpontoszt a perzsáknak városról városra, apránként sikerült visszafoglalniuk. A káriai felkelést pedig csak négy nagyobb csata árán sikerült leverniük. 

 I.e. 494-ben a perzsa sereg Milétosz, a felkelés központja ellen vonult. Az iónok a tengeren akarták megállítani a perzsa hadat, s Leszbosz szigeténél csatlakoztak hozzájuk az aióliaiak is.

 A perzsák azonban titokban megállapodtak a szamosziakkal (a görögök egyik egységével): Amikor megindult az összecsapás, a szamosziak - a megállapodás értelmében - egyszerűen kiváltak a flottából és hazaindultak. Ezt látva és nem értve, mi történik, a leszbosziak is megbontották a sort és hazamenekültek. A khiosziak kitartottak, de végül az iónok is visszavonultak.

 A perzsák bevették Milétoszt és lerombolták, a lakosságot lemészárolták vagy eladták rabszolgának. A milétoszi nemeseket kitelepítették, a Tigris-folyó mellé, a Perzsa-öböl partjára. 

 Hisztaiosz ekkor még folytatni akarta a felkelést, ezért Leszboszra ment. De innen Büzantionba kellett menekülnie. Ám ott egy csatában Artaphernésznek (aki szardeisz fellegvárát  védte nemrég és Dárajavusnak testvére volt), sikerült őt elfognia. Artaphernész nem küldte Hisztaioszt a nagykirályhoz, mert tudta, hogy az még mindig megbocsátana neki. Ehelyett lefejeztette és mumifikált fejét küldte el Szúszába, a birodalom fővárosába. És valóban - Dárajavus dísztemetést rendezett neki, mert még mindig hálás volt az egykor szkíták ellen nyújtott segítségért. 

 Khiosz, Leszbosz és Tenedosz szigete tartotta magát a legtovább az ión lázadásban. De végül a perzsák ezeken a helyeken is felkutattak minden rejtőzködő ellenállót. 

 Az ión felkelés leverése után Dareiosz/Dárajavus igyekezett birodalmában megnyugtatni a kedélyeket: 

Ösztönözte a perzsa nemességet - a vallási elfogadás jegyében - hogy görög vallási szertartásokra járjanak. Artaphernész pedig összehívta az ión vezetőket és ott elővezette, hogy ezentúl nem harcok útján, hanem egy választott bíróságon keresztül tárgyalják meg a poliszok az ellentéteiket. 

  Perzsák és görögök házasodhattak és házasodtak is egymással. 

 Az európai görögökre azonban sokkal ellenségesebben gondolt Dárajavus. Mivel Athén hivatalosan a perzsák szövetségese volt, s ennek ellenére mégis az iónokat támogatta, azok lázadásakor, Dárajavus bosszút fogadott Athén ellen. Egy szolgájának a feladata az volt, hogy naponta háromszor emlékeztesse őt bosszúfogadalmára e szavakkal: "Felség, emlékezzen az athéniakra!" Udvarában volt egy jól informált európai származású görög; Hippiasz. Ő az előző században egy időben Athén egyik türannosza, majd később egyedüli türannosza volt. Zsarnokoskodása miatt azonban, spártai beavatkozással elűzték. Ekkor családi birtokára vonult vissza, ami történetesen Anatóliában volt, perzsa területen. Dárajavus maga mellé vette ezt a görögöt, katonai tanácsadóként.

Hippiasz [https://teologiapolityczna.pl/michal-bizon-hippiasz-mniejszy-jako-dialog-aporetyczny-1]

 Az első perzsa bosszúhadjárat i.e. 492-ben indult meg Görögország felé. Mardoniosz vezette. Út közben "rendet rakott" Thrákia területén (ez már meghódított terület volt, de a helyben élő népek kicsit 'megfeledkeztek' erről) de ez csak súlyos veszteségek árán sikerült neki, az Athosz-hegynél viharba keveredett flottája, s teljesen elvesztette hajóhadát. Ezért megtorpant. Dareiosz visszament Perzsiába, de Mardonioszt, egy kisebb hadegységgel hátrahagyta. 

Eközben JÚDEA (a Perzsa Birodalom része)

Előzmények: A zsidók 40 éves "babiloni fogsága" alatt a helyükre telepített népek keveredtek a kevés helyben maradt izraelitával. Ők lettek a szamaritánusok. Néhány természeti csapás után arra kérték Asszíria uralkodóját, hogy néhány zsidó papot engedjen haza, hogy megtanítsák az egy igaz Isten tiszteletére őket. Az uralkodó teljesítette kívánságukat. Az Újbabiloni Birodalom megdöntése után a perzsa uralkodó, II. Kurus engedélyt adott nekik, hogy hazatérjenek.

 A hazatért zsidók hozzákezdtek Jeruzsálemben templomuk újjáépítéséhez. 

"Az építők tehát lerakták az Úr templomának az alapját [...] Énekeltek, dicsérve és magasztalva az Urat [...] Sokan az idősebb papok, léviták, családfők közül, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak" [Biblia]

 A szamaritánusok felajánlották segítségüket, hogy cserébe ők is használhassák a templomot: 

"Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket." [Biblia]

A zsidók azonban elutasították ezt mondván, hogy a szamaritánusok vallásilag és származásilag már nem tiszták. 

 Erre a szamaritánusok panaszt tettek a perzsa királynál:

"Szolgáid, a Folyamon túli emberek jelentik: Tudtára adjuk a királynak, hogy a zsidók, akik eljöttek tőled, megérkeztek hozzánk Jeruzsálembe, építik ezt a lázadó és gonosz várost, helyreállítják a várfalakat, és javítgatják az alapokat. [...] Nézzék csak át az őseid történetéről szóló könyvet! Megtalálod, és megtudod a történetek könyvéből, hogy ez a város lázadó, a királyokat és a tartományokat megkárosító város volt, régtől fogva pártütések történtek benne, ezért rombolták le ezt a várost. Mi tehát tudatjuk a királlyal, hogy ha ez a város felépül, és várfalai elkészülnek, akkor nem lesz birtokod a Folyamon túl." [Biblia] (a panaszlevélnek ez a zsidó változata, ami a Bibliának köszönhetően fennmaradt. Nem tudni, hogy valóban így szólt-e, valóban ennyire vádaskodóak voltak-e a szamaritánusok.

 Mindenesetre a nagy király azt a megoldást találta ki, hogy egyszerűen betiltotta a templom építésének folytatását. A szamaritánusok úgy döntöttek, hogy saját templomot építenek, Garizim hegyén. 

Garizim-hegyi romok [https://www.tripadvisor.fr/Attraction_Review-g667390-d11914523-Reviews-Mount_Gerizim_Site_Mount_of_Blessing-Nablus_West_Bank.html]

 A zsidók a tiltás ellenére I. Dárajavusz (aki a Bibliában Dáriuszként szerepel) uralkodásának második évében (i.e. 520) mégis folytatták az építkezést. Amikor ezt jelentette a helytartó a nagy királynak, a zsidók Kürosz királyra hivatkoztak (aki még anno elengedte őket Babilóniából azzal az utasítással, hogy építsék újra templomukat). Dáriusz meg is kerestette a Kürosz által kiadott parancsot, s szolgái meg is találták az irattekercset. Akkor megparancsolta a helytartónak, hogy hagyják, sőt segítsék a zsidókat a templom helyreállításában. "[...] Arra is parancsot adok, hogy ha valaki ezt a rendeletet megszegi, annak a házából vegyenek ki egy gerendát, és őt akasszák és szegezzék rá, házát pedig tegyék szemétdombbá emiatt. [...] Én, Dárius adtam ezt a parancsot, pontosan végre kell hajtani!" [Biblia]

 Eközben MAKEDÓNIA (a Perzsa Birodalom része)

 Előzmények: A terület királya Amüntasz volt. Amikor - i.e. 510-ben hozzá érkeztek a perzsa követek, hogy jelképesen földet és vizet kérjenek, ő rögtön behódolt. A perzsa követek azonban megsértették a helyi szokásokat, ezért a makedónok megölték őket. A perzsa szövetséggel Amüntasz lehetőséget kapott meghódítani az Axioszig terjedő síkságot. Kelet felől így biztosítva volt, tehát megindulhatott nyugat felé seregeivel. Az őshazának tekintett Pindosz hegység volt a célja, trák területeket hódított. 

 De Makedónia királya, Amüntasz nem elégedett meg a perzsa-barátsággal. A hellénekkel is jobb kapcsolatot akart. Ezért i.e. 500-ban fiát, Alexandroszt elküldte, hogy vegyen részt az olümpiai játékokon. Hogy engedték a fiút rajthoz állni, az azt jelentette, hogy a hellének elismerték a makedónokat maguk közül valónak. 

 I.e. 492 körül Amüntasz meghalt, ekkor lett fia, Alexandrosz az új uralkodó. 

A meghódított területek bányáit kihasználva saját pénzt veretett. Köpönyegforgató politikát folytatott, s még a pénzek verete is aszerint változott, hogy éppen athéni vagy barbár népekkel való kereskedelemre rendezkedett be. Hadseregében a lovasság mellé megszervezte a szabad makedón parasztságból álló gyalogosokat. A katonai szolgálatért cserébe földet kaptak. 

 A perzsa szövetségnek köszönhetően Alexandrosz kiterjeszthette országát. A perzsáknak pedig jó volt cserébe, hogy felvonulási útjuk mentén volt egy szövetségesük. 

 

BALKÁN-FÉLSZIGET

I.e. 500-ban megszületett Pheidiasz, leendő szobrász és építész,

és egy előkelő családban megszületett Anaxagórasz, leendő csillagász is.

 

I.e. 498-ban Athénba és más balkáni görög poliszokba segítségkérő követek érkeztek Kis-Ázsiából.  Azzal a hírrel jöttek, hogy az ottani ión városok fellázadtak a perzsák ellen, de azoknak nagy a túlerejük, ezért a városoknak most segítségre lenne szükségük. Athén ugyan hivatalosan a Perzsa Birodalom szövetségese volt, most mégis úgy döntött, hogy segít távoli rokonaiknak. Valószínűleg azért döntött így, mert tartott a nem rég elüldözött Hippiasz (akit elűztek spártai segítséggel, visszavonult családi birtokára, ami Anatóliában volt, perzsa területen, s mostanra I. Dárajavus/ Dareiosz katonai tanácsadója lett) visszatérésétől.  Athén hivatalos álláspontja azonban az volt, hogy nem holmi félelemből, hanem a demokrácia védelme érdekében segítenek a kis-ázsiai iónoknak. 20 csapatot küldtek Epheszoszba. 

Ugyanebben az évben egy huszonkevés éves zsenge költő, Pindarosz megírta a thesszáliai Hippokleásznak dedikált 10. püthói ódát. Költészetét elismerték Hellász-szerte. Gazdag és nagyhatalmú emberek kezdték őt felkérni dicsőítő költemények megírására.

 Amikor otthona, Thébai a perzsa fenyegetések miatt perzsa oldalra állt, Pindarosz ezt nem tudta elfogadni, ezért Aigina szigetére költözött. De ezt követően is sokat utazott. 

 I.e. 496-ban egy Athéntól északra lévő városban, Kolónoszban, egy előkelő családban megszületett Szophoklész. Aki már fiatalon tehetséget mutat a költészetben és a gimnasztikában is.

I.e. 495-ben, szintén egy Athéntól északra levő területen született meg az akamantisz törzs egyik gyermeke, mindkét ágon előkelő családból. Az apa Xanthipposz, athéni arkhón és hadvezér volt. A fiú neve Periklész lett. Legendája szerint születése előtt pár nappal az édesanyja azt álmodta, hogy egy oroszlánt szül. 

 Ugyanebben az évben meghalt Anakreón, aki a szamoszi Plükratész király udvari költője volt, majd annak halála után Athénba került, Hipparkhosz udvarába, majd onnan Larisszába, s végül Teószba vagy Abdérába. Legismertebb költeménye megmutatja, hogy az egyszeri emberek akkor sem gondolhattak mást a politikusok játékáról, a háborúról, mint manapság: "Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván, háborut emleget és lélekölő viadalt. S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák szép adományairól zengve szeretni tanít." (Radnóti fordítása)

 I.e. 493 körül, mikor már megérkezett az európai görögökhöz az ión felkelés leverésének híre, Phrünikosz a drámaköltő tragédiát írt, "Milétosz elfoglalása" címmel. A bemutató a közönséget felzaklatta, az egész nézőtér könnyekre fakadt.  Az athéni népgyűlés betiltotta a darabot és Phrünikoszra bírságot szabott ki, arra hivatkozva, hogy "a tragédia perzsa-ellenes hangulatot szít". Eszerint most a vezetés igyekezett visszatérni ahhoz a gondolathoz, hogy Athén mégis csak a Perzsa Birodalom szövetségese és elfelejteni, hogy azok éppen az ión rokonokat irtják (nem tudhatták, hogy már késő, mert a perzsa uralkodó, Dareiosz bosszút fogadott ellenük).

Aigina szigetére (ahol kezdetben minószi vagy mükénéi kultúra volt, majd dórok települtek be, az előző században élte virágkorát, cserépedények és luxuscikkek kereskedelmével foglalkoztak lakói ) i.e. 492-ben érkeztek perzsa követek, hogy békés behódolásra vegyék rá őket. Aigina szigete be is hódolt, vizet és földet küldtek Dareiosznak, ennek jelképéül.

 Athén emiatt bevádolta Aiginát Spártánál, mint a Peloponésszoszi Szövetség vezetőjénél. Kleomenész, spártai király oda is ment a szigetre, hogy megbüntesse őket, de az ottaniak nem adták ki neki a felelősöket. Erre a megoldásra egyébként a másik spártai király, Démaratosz bíztatta őket.

I.e. 491-ben perzsa követek érkeztek a görög poliszokba, hogy azok hűségének jeleként földet és vizet kérjenek tőlük. Csak Athén és Spárta utasította vissza. Athénban a felháborodott tömeg a követet egy kútba dobta, Spártában pedig szakadékban végezték a követek, mondván vigyenek onnan földet és vizet.

"This is Sparta" - a "300" című film ikonikus jelenete 

PERZSA BIRODALOM

 I.e. 490-ben Dárajavus (ekkor már 59, fia, Khsajársá 28 éves volt, utóbbinak pedig az a fia, aki majd a trónra lép, ekkor 10 éves) újra a görögök ellen vonult. Ekkor hadvezére a méd Datisz volt. Út közben - biztos, ami biztos alapon - felégették Naxosz szigetét (ami elindította az ión felkelést), és Eretria városát (ami Athén mellett segítette az ión felkelést), és még feldúltak egy-két kisebb szigetet. Ezek férfilakosságát megölték, a nőket és a gyerekeket pedig összegyűjtötték rabszolgának. 

Délosz szigetét - ami a görögök egyik legszentebb helye volt - valamilyen oknál fogva megkímélték.

 Végül egy nyári napon partra szálltak a Marathóntól 40 km-re lévő tengerparti síkságon. Amit azonban nem tudtak, az az, hogy ez egy mocsaras terület volt.

BALKÁN-FÉLSZIGET

 Miltiádészt (aki az előző században, Hisztaiosszal együtt részt vett a perzsák szkíták elleni hadjáratában, de amikor a görögök között nézeteltérés támadt, Miltiádész szembekerült Hisztaiosszal és a perzsákkal is. Ezután az ión felkeléshez is csatlakozott. A felkelés összeomlása után Athénba menekült. Fiát a perzsák foglyul ejtették, de tisztességesen bántak vele.) Athénban a 10 sztratégosz (a legmagasabb szárazföldi katonai rang) egyikének választották. Egy másik sztratégosz a 35 éves Themisztoklész volt, s megint egy másik a 40 éves Ariszteidész. A spártaiak közül itt azért nem szerepel senki, mert ők vallási okból nem vehettek részt harcban ebben az időszakban. 

Miltiádész [https://hu.wikipedia.org/wiki/Miltiad%C3%A9sz]

Themisztoklész [https://hu.wikipedia.org/wiki/Themisztokl%C3%A9sz]

 Egy nyári napon Athéntól 40 km-re, a Marathóni síkon partra szállt a perzsa hadsereg. Az athéniak - Miltiádész vezetése alatt - már várták őket. 

 Az volt a szokás, hogy a 10 sztratégosz naponta váltja egymást a fővezéri poszton. Ariszteidész azonban, úgy gondolva, hogy Miltiádész a legtehetségesebb közöttük, ezért az ő javára lemondott és engedelmeskedett parancsainak.

A PERZSÁK ÉS A HELLÉNEK TALÁLKOZÁSA A MARATHÓNI CSATÁBAN

 A két sereg 8 napig csak farkasszemet nézett egymással. A kilencedik hajnalban - míg a perzsa lovasok itatni voltak - a görögök kihasználva a pillanatot, megkezdték a támadást. Mikor a perzsa lovasok szerettek volna sietve visszatérni, elakadtak az északi mocsarakban, s végül egyáltalán nem tudtak a "labdába rúgni" a csatában. A görögök tudták, hogy a perzsa gyalogság elsősorban távol-fegyverekre (nyilak, dárdák) vannak kiképezve, nem közelharcra. Ők viszont, erős páncélzatuknak és phalanx-harcmodoruknak köszönhetően éppen a közelharcban voltak jók. Ezért a harc kezdetén egy rohammal rájuk rontottak. Az athéni sereg középső része (itt harcolt egymás mellett Themitoklész, illetve Ariszteidész seregrésze is) hamarosan visszavonulást színlelt. A perzsák utánuk nyomultak, így az athéni sereg két oldalszárnya szépen körbe tudta venni őket. Óriási győzelmet arattak, a hellének, s a perzsák visszamenekültek a hajóikra és hazautaztak.

A csatában ott volt Aiszkhülosz (35 évesen) és fivére, Künégeirosz is - aki el is esett.

 A legenda szerint ekkor egy hírnök, akinek az volt a dolga, hogy Athénba vigye a győzelem hírét, úgy futotta le a 40 km-t, hogy megérkezve csak annyit bírt mondani, "Győztünk!" és holtan esett össze.

 A spártaiak (akik vallási okból nem vettek részt a marathóni csatában) a csata után megnézték a perzsa halottakat, majd gratuláltak az athéniaknak.

Eközben INDIA (részben a Perzsa Birodalom része)

Előzmények: India területén még az ún. Mahádzsnapada vagyis a 16 királyságból álló nagy birodalom volt: Anga, Asszaka, Avanti, Csédi, Gandhára, Kási, Kamodzsa, Kósala, Kuru, Magadha, Malla, Matszja, Pancsála, Szuraszéna, Vridzsi és Vatsa.

Gandhárát, ahol a taksasilai egyetem volt, mostanra bekebelezte a Perzsa Birodalom. Magadha pedig magához csatolta Angát. 

Ahova csak közvetetten értek el a Perzsa Birodalom hatásai:

LYBIA és SZICÍLIA

KARTHÁGÓ

Előzmények: Az i.e. 814-ben, türoszi származású föníciaiak által alapított város, i.e. 509-ben szerződést kötött Rómával, melyben meghatározták kereskedelmi és befolyási övezeteiket. Még pár év és Karthágó vált a régió kereskedelmi centrumává. Viszonylag alacsony volt a lakosságszám (a földeket, ember hiányában rabszolgák művelték), ezért zsoldos hadsereget tartottak fönt. Java részt numídiai lovasok, ibér gyalogok, és baleár-szigeteki parittyások alkották a sereget. De voltak ott görögök és makedónok is. 

 A karthágóiak ónt (a bronzgyártáshoz) a Brit-szigetekről, aranyat Szenegálból szereztek be. Eljutottak Nigériáig, ahol gorillákat is láttak. 

 A városállamban a hatalom az arisztokraták kezében volt. Két főhivatalnok vezette, egy tanácsadó testület segítségével. Az arisztokraták itt is két pártra szakadtak, az egyik párt a rabszolgatartó földbirtokosoké volt, a másik a hajótulajdonos kereskedőké. Kezdett problémát jelenteni, hogy a zsoldoshadseregek parancsnokaitól zsoldos-dinasztiák származtak, s ezek rivalizálása gyengítette a poliszt. 

 Mivel Tanit isten mellett Baál istent is tisztelték, még mindig fenntartották a gyermek-áldozat szokását. 

 Flottájuk hatalmas volt. Terjeszkedésük során összeütközésbe kerültek az etruszkokkal Korzika miatt. Szicília lett Karthágó előtt az ütközőzóna. Területén ugyanis egyformán voltak görög és karthágói gyarmatvárosok is. 

IBÉRIAI-FÉLSZIGET

Előzmények: A félszigeten az ibérek keveredtek a keltákkal. Belőlük alakult ki a keltibér nép. A partvidéken hellén kereskedőgyarmatok létesültek.

A keltibérek altörzsei elterjeszkedtek a félszigeten. A luzitánok nyugaton, az asztúrok és a kantaberek északnyugaton, a turdetánok pedig délen telepedtek le. A tiszta ibérek délre, keletre és északkeletre szorultak. Az ibérek és a keltibérek is élénk kereskedelmet folytattak a Földközi-tengeren. Kerámiáikat árulták és szoros kapcsolatot tartottak félszigetük görög telepeseivel is.

NAGY-BRITANNIA

ÍR-SZIGET

 Miközben a BRIT-SZIGETEN Dyfnwal Moelmud uralkodott (nem lehet pontosan tudni az éveket), az Ír-sziget főkirálya Mug Corb volt, akinek neve azt jelenti, hogy "A szekér szolgája". Ezt akkor kapta a középkori ír legendák szerint, amikor megjavított egy törött szekeret a fia számára.  Elődjének megölésével vette át a hatalmat. 

NIGÉRIA

 A területen az ókorban fejlett kultúrája népek éltek, melyek a nok-kultúrát képviselték, i.e. 1500 óta. A kultúra máig fennmaradt terrakotta szobrocskáiról ismert. Vasat is használtak.

Nok szobrocska [https://hu.wikipedia.org/wiki/Nok_kult%C3%BAra]

APPENINI-FÉLSZIGET

Előzmények: I.e. 509-ben Brutus vezette a felkelést az utolsó etruszk-származású római király, Tarquinius Superbus ellen, mivel annak fia meggyalázta egy nőrokonát. A Római Királyságból Római Köztársaság lett, annak két consuljául pedig Brutust és Collantiust választották.

 Itt még muszáj egy kicsit visszatekinteni az előző század végére, mert már nem fért bele az előző részbe:

Brutus a 300 fősre bővített senatus kezébe adta a hatalmat. Róma városa ekkor esküt tett, hogy soha többé nem fogad el királyt maga fölött. 

Collantiust azonban a sentaus hamarosan lemondatta, mivel a Tarquinius családhoz tartozott. Helyére Publius Valerius Publicolát választották. Az ő családja szabin területekről vándorolt Rómába, másfél évszázaddal korábban. Ő is részt vett az i.e. 509-es lázadásban és Brutusnak a magánéletben barátja volt. 

Publius Valerius Publicola [https://collections.vam.ac.uk/item/O41002/publius-valerius-publicola-bust-unknown/]

 A kivívott függetlenség kezdetben hanyatláshoz vezetett a városban: megszakadtak a kereskedelmi kapcsolatok, leálltak az építkezések. A Római Köztársaság szerződést kötött Karthagóval, melyben elismerte a pun városállam kereskedelmi monopóliumát a Földközi-tengeren, ha azok cserébe gondoskodnak Róma és szövetségesei biztonságáról.

 I.e. 508-507 között újabb háború következett az etruszkokkal. Clevsin (azaz Clusium) városának királya, Lars Porsena támadta meg Rómát, mert szerette volna visszaültetni az etruszk-származású Tarquinusokat Róma trónjára. 

Lars Porsena [https://en.wikipedia.org/wiki/Lars_Porsena]

 A csatából fennmaradt Horatius Cocles és Caius Musius Scaevola neve. Az etruszk sereg a Tiberis hídján, a Pons Sublicius-on akart átjutni. A híd fából épült, cölöpökön állt. Békeidőkben jellemzően koldusok ültek a két szélén és alamizsnát kéregettek a járó-kelőktől. Közelében ömlött a Cloaca Maxima vize a folyóba. A római sereg a városon kívül, a híd és az etruszk sereg között várakozott. Az etruszkok túlerőben voltak. A csata folyamán a rómaiak visszavonultak a hídra, az ellenség pedig követte őket. Horatius a hídnál őrködött ekkor, két társával, Spurius Larcius-szal és Titus Herminius Aquilinus-szal és hármuknak jelentős szerepük volt abban, hogy az etruszkokat közelharcban feltartsák, míg a rómaiak mind vissza tudtak menekülni a hídon át a városba. Amikor ez megtörtént, Horatius - a visszavonulási parancs ellenére - helyén maradt és arra utasította embereit, hogy ha másként nem lehet visszatartani az etruszkokat, akkor rombolják le a hidat (akkor is, ha ő rajta van). Eközben ő egy halom holttestet használt védőfalként a támadók ellen. Amikor emberei szóltak, hogy le fogják rombolni a hidat, ő teljes fegyverben a folyóba ugrott és kiúszott a partra. A városban éljenző tömeg várta. "Nyugdíjazása" után állami földet biztosítottak a számára és minden római polgár köteles volt egy nap ételt adni neki. 

Így nézhetett ki a Pons Sublicius híd [https://www.youtube.com/watch?v=ziwJ3Ihbhv0]

 A másik hős, Scaevola volt, aki valószínűleg analgézisben (a fájdalomérzet hiánya) 'szenvedett'.  Egy napon beszökött az etruszk táborba, hogy végezzen azok királyával. Azonban a király helyett az írnokot sikerült megölnie. Amikor a király elé hurcolták, olyan ötlete támadt, amivel tudta, ha ezzel demonstrálja a római hősök csodálatosságát, az eléggé meg fogja ijeszteni az ellenséget. Az áldozati oltár tüze éppen égett. Ő odament és beletartotta a kezét, s miközben szemrebbenés nélkül tűrte, hogy ég a keze, kijelentette, hogy háromszáz hozzá hasonló római ifjú áll készen. A jelenet hatásos volt: Az etruszkok feladták Róma ostromát. Scaevola jobb keze csontig égett, ezért kapta "balkezes" jelentésű melléknevét.

Scaevola [https://collections.louvre.fr/en/ark:/53355/cl010094798]

 Az ostrom békeszerződéssel zárult le és Róma érintetlen maradt.

 I.e. 506-ban már Publicola testvére, Marcus volt a consul. Ekkor a szabinok támadták meg Rómát, de ismét  Róma győzött. 

 I.e. 505-ben a latin liga (Latium 30 falujának és törzsének egyesített ereje, melyet eredetileg az etruszkok ellen hoztak létre) most az etruszkokkal is egyesülve támadta meg Rómát. Ennek a háborúnak tárgyalással vetettek véget. A tárgyalás eredményeként 5000 szabin beköltözhetett Rómába. Ám hamarosan Publicola pont ezeknek a beköltözött szabinoknak a segítségével szállta  meg a szabin területeket. 

 Publicola már újra consul volt, Brutus-szal együtt, amikor Tarquinii, etruszk város támadta meg Rómát. A csatát Róma megnyerte, de 10 000 római fő és maga Brutus is odaveszett. Publicola egyedüli consul maradt. Ezt az állapotot valószínűleg szerette, mert a választások kiírását egyre csak halogatta. Róma már azt várta, hogy vissza fogja állítani a királyságot. Hogy ne lehessen őt ezzel vádolni, népszerű törvényeket fogadtatott el a senatussal. Pl. hogy bármelyik római állampolgár lehet consul. A consulok határozatai ellen fellebbezéssel lehet élni. A consul hatásköre alól kivonta a kincstárat. És ami talán ebből a szempontból legfontosabb, tárgyalás nélkül kivégezhető lett az, aki egyeduralomra tör. 

 Publicola i.e. 503-ban halt meg. 

 Az etruszkok leigázták az oszkokat, kb. i.e. 500-ban. Az oszkok egy ősi, latin nép volt, az Appennini-félsziget déli részének középső területén. Az etruszk hódítást követően átvették azok ábécéjét. Pompeii - az oszkok által alapított város - egyes házainak homlokzatán ma is láthatók még oszk feliratok.

 Az etruszkok is szerették volna visszaállítani régi hatalmukat ezért létrehozták az ariciai szövetséget. Az i.e. 496-ban megvívott regillus-tavi csatában a rómaiak legyőzték őket, de Róma elismerte a latin városok autonómiáját és maga, Róma is belépett az ariciai szövetségbe. Az elűzött egykori consul, Collantius közben felbujtotta az aequiculiakat és volscusokat, de Rómának sikerült őket is megfékeznie és Collantiust száműzték. Az aequiculi egy közép-itáliai harcias földművelő nép volt. A volscusok Latium déli vidékein éltek, sokáig a rómaiak legveszélyesebb ellenségi voltak. 

Agrippa Menenius Lanatus és Publius Postumius Tubertus voltak a consulok i.e. 494-ben, amikor a plebeius származású katonák kivonultak Rómából, ami tulajdonképpen egy ókori sztrájk volt. Ugyanis így valamennyi, általuk működtetett műhely és üzlet leállt, s mivel ők katonák voltak, még haderő nélkül is maradt a város. A dolgot az váltotta ki, hogy a senatus igen szigorú rendelkezéseket hozott az adósságokkal kapcsolatban. Ekkor az ún. plebs kivonult a Mons Sacre-ra ("Szent Hegyre") és azzal fenyegetőzött, hogy új várost alapít. Ez elég nagy nyomás volt a patríciusoknak, így aztán sikerült egyezségre jutniuk. Új magistratust (új tisztségviselőket) választottak és létrehozták a néptribunusi tisztséget, ami a törvényhozás túlkapásai ellen szolgált. E "sztrájk", azaz secessio emélke a Concordia temploma, amit i.e. 367-ben építettek. Mára csak márványpárkányzatának egy része és talapzata maradt meg, a Forum Romanum nyugati végében.

I.e. 497-ben megszületett Empedoklész, leendő görög filozófus, orvos, vallási tanító, egy jómódú, akragaszi családban. 

 I.e. 493-ban már új consulok voltak, Suprius Cassius Viscellinus és Postumus Cominius Auruncus. Mindketten betöltötték már korábban is a tisztséget. Hivatalba lépésükkor még tartott a plebs kivonulása. 

I.e. 492-ben újabb latin colonia létesült a volscusok földjén, Norba néven. 

I.e. 490-ben a rhégioniak újraalapították Messzéné városát. Rhégion egy Dél-Itáliai görög gyarmatváros volt. 

INDIA

Előzmények: India területén még az ún. Mahádzsnapada vagyis a 16 királyságból álló nagy birodalom volt: Anga, Asszaka, Avanti, Csédi, Gandhára, Kási, Kamodzsa, Kósala, Kuru, Magadha, Malla, Matszja, Pancsála, Szuraszéna, Vridzsi és Vatsa.

Gandhárát, ahol a taksasilai egyetem volt, mostanra bekebelezte a Perzsa Birodalom. Magadha pedig magához csatolta Angát. 

A "pókhálón" kívül: 

ÉSZAK-AMERIKA

Ettől az időtől kezdve különböző kultúrák alakultak, akik más-más jellegű cserépedényeket készítettek.

A St. John-folyó és Közép-Florida tavainak partján a St. John kultúra emberei már termesztettek haszonnövényeket, kukoricát is. De főleg halásztak, vadásztak és kagylóféléket gyűjtöttek. Az év egy részében az óceán partjára vándoroltak. 

A Deptford-kultúra tagjai a Mexikói-öböltől Alabamáig terjedtek el. Agyagedények puha anyagába fával rovátkákat nyomtak. Kagylóhéj-szemétdombokat hagytak maguk után Florida sós-mocsaras területein. Ők is ismerték a kukorica-termesztést. Mesterséges dombokat építettek vallási szertartások színhelyéül. 

A Weeden Island kultúra közösségeiben a törzsfőnök és családja már fontosabb szerepet töltött be, mint korábban.

Az Ft. Walton kultúra faluközösségeiben már merev osztályok jöttek létre.

A Nagy-medence területén élő indiánok (pajútok, sosonok, juték) az év nagy részét kiscsaládos csoportokban vándorolva a sivatagban töltötték. Lakóhelyeik egyszerű, nyitott tetejű, vesszőkeretből készült, rőzse vagy nád borította építmények voltak. Zsájacserjerostokból és cédruskéregből szőtt ruhákat hordtak nyáron, télen pedig nyúlbőrből varrottat. Apróvadat, magvakat, rovarokat és gyíkokat ettek. 

A DNy-i területen (anasazik, apacsok, hohokamok, hopik, jakik, kahujtekek, karankavák, navahók, pimák, pueblók, szerik, papagók, zunyik) főként vadásztak és gyűjtögettek a sivatagos területeken. De néhányan termesztettek kukoricát, tököt, babot, dohányt és gyapotot - a délebbi indiánoktól ellesve. 

KÖZÉP-AMERIKA

I.e. 450-ben a maja kultúrában már voltak olyan helyi fejedelmek, akik királyi hatalmat gyakoroltak. Cuello ekkor csak egy kb. 1000 fős falu volt, mégis nagy építkezések folytak. 

NYUGAT-EURÓPA

 Egyes helyeken elterjedt a vas, más erődített települések viszont elpusztultak. Sok helyen a La Téne kultúra dísztárgyai és rituális tárgyai kerülnek elő ekkori sírhelyekről. Művészetükön nyomon követhető a görög-etruszk, a keleti és a kelta hatás is, miközben a hallstatti kultúra jellegzetes motívumai (napkorongok, vízi madarak, lovak) eltűntek.

 A század folyamán Európa legnagyobb részét a kelták népesítették be. [Óvilági kultúrák]

KÍNA

Előzmények: La Ce és Kung-Fu-ce tevékenykedésének kora volt az előző század. 

Még mindig az ún. Tavasz és ősz korszakban vagyunk. A század során a társadalmi rendszer kezdett átalakulni. Kevésbé előkelő származású emberek is a hatalom közelébe kerülhettek, ha tehetségesek voltak. Régi arisztokrata családok kieshettek az uralkodó kegyéből és elszegényedhettek. A gazdasági fejlődésnek köszönhetően a népesség növekedett. 

 Ebben az évtizedben még mindig a Csou dinasztia-beli II. Csing Vang császár uralkodott. 

SRÍ LANKA

 Előzmények: A szigetet eddig ősi, vedda törzsek lakták, akik az Indiát elárasztó árja törzsek elől húzódtak egyre délebbre.

 Az i.e. 5. században szingaléz népek igázták le az őslakókat. [Az indiai világ atlasza]

VIETNÁM

 A Vörös-folyó völgyében végéhez ért a Go Mun-kultúra, s a Dong Son-kultúra váltotta fel. Erre az időszakra teljesen elterjedt a bronz használata ezen a vidéken is - szerszámaikat és fegyvereiket is ebből készítették. Nagyon gazdag sírokat is találtak a régészek ebből a korból; gazdag bronztárgy- és hangszer-leletekkel. [Óvilági kultúrák]

 A Dong Son-kultúra emberei rizst termesztettek, vízi bivalyt és disznót tartottak, halásztak és hosszú, vitorlás kenukat használtak. 

 A bronz dobokat háború idején használták, vagy gyász idején, illetve lakomák alkalmával.

Egy bronz olajlámpa, ami egy doboló férfit ábrázol [https://en.wikipedia.org/wiki/Dong_Son_culture]

A Vörös-folyó deltájában talált legnagyobb fatörzs-koporsójában talált leletek egy része [https://en.wikipedia.org/wiki/Vi%E1%BB%87t_Kh%C3%AA]

Japánban még tartott a jajoi-kor, ahogy Amerikában a woodland-periódus, délen pedig az olmék, és maja kultúra. 

36.2. A történelem első ismert összeesküvés-elmélete és három nagy vallás megalapítása [ie. 600-500]

 DÉL-EURÓPA

APPENINI-FÉLSZIGET

Tranqinius Priscust Róma trónján Servius Tullius követte. Ő egy szabin nemesember fia volt. Az apa elesett egy Róma elleni csatában, így került ő anyjával a városba, ahol rabszolgákként éltek. Servius a király legidősebb lányát vette feleségül és a király felesége a király meggyilkolása után csellel  segítette trónra Serviust.

Servius Tullius, miután trónra lépett öt classisra osztotta a római népet. Az addig nem szavazó szegények alkották a legalacsonyabb classist, a gazdag patríciusok pedig a legmagasabbat. A vagyontalan szegények mentesültek a katonai szolgálat alól, míg a gazdagok lovasságot és nehéz fegyverzetű katonaságot adtak. A köztes osztályok különböző könnyű fegyverzetűek voltak.

Servius Tullius [https://en.wikipedia.org/wiki/Servius_Tullius]

 Az ő uralkodása alatt épült a legrégebbi római városfal, a Serviánus fal őse;  akkor még csak egy földsánc.

Servianus-fal [https://mult-kor.hu/ma-sem-tudni-biztosan-mi-allithatta-meg-hannibalt-roma-kapujaban-20220727?pIdx=5]

 Servius vezette be Rómába Diana kultuszát.

Diana istennő [https://static.hlt.bme.hu/semantics/external/pages/Artemisz/hu.wikipedia.org/wiki/Diana_%28istenn%C5%91%29.html]

 Végül azonban a veje és a lánya megbuktatta és meggyilkolta.

Az új uralkodó Tarquinius Superbus lett. Superbus folyamatosan háborúkat vívott Itália népei ellen. Uralkodása alatt befejezték a cloaca maximát (lásd itt) és a capitoliumi templomot. Ezen épület pincéjében őrizték Sibylla 3 jóskönyvét. A jósnő 9 könyvet ajánlott fel a királynak magas áron, mely 9 könyv a jósnő állítása szerint tartalmazta a város, sőt talán a világ sorsát.

Tranquinius Superbus [https://hu.wikipedia.org/wiki/Lucius_Tarquinius_Superbus]

 A király sokallotta az árat. Ekkor a jósnő tűzbe dobott 3-at, majd az iménti áron kínálta az immár csak 6 könyvet. A király ismét sokallotta az árat, a jósnő megint tűzre vetett hármat, s az eredeti áron már csak a maradék hármat kínálta. A király végül beadta a derekát.

 Superbus fia, Sextus Tranquinius, megkívánta másodunokatestvérének feleségét, Lucretiát. Megfenyegette a nőt, hogy ha nem adja neki magát, megöli és azt állítja majd, hogy egy rabszolgával történő házasságtörés közben talált rá. Hogy a férje ne kerüljön így szégyenbe, Lucretia engedett Sextusnak. Utána azonban apjának és férjének elmondta, hogy mi történt, majd megölte magát. Egyik rokonuk a király személyes testőrségének volt a feje, s így jogában állt összehívni a népgyűlést. Ezt kihasználva feltüzelte a népet a király ellen, akit végül száműztek Rómából. A király fia is elmenekült, de a helyőrség tagjai (akik között már sok ellenséget szerzett) végül megölték Sextust.

Ezt követően Rómában két konzult szavaztak meg, hogy ezek a hatalmat megosztva tartsák: Brutust és Collantiust (Lucretia férjét).

BALKÁN-FÉLSZIGET

Athén

 Egy kereskedő, aki a megaraiak elleni harcokban szerzett nagy érdemeket, Szolón volt. Amikor az athéniak nagy veszteségeire való tekintettel megtiltották a háborús agitációt, Szolón őrültnek tettette magát, s így tüzelte fel polgártársait. Végül érdemesnek bizonyult így tenni, mert sikerült meghódítaniuk Szalamiszt.

Szolón [https://hu.wikipedia.org/wiki/Szol%C3%B3n]

 Megara kezdetben korinthoszi gyarmat volt. Majd kivívta függetlenségét, s i.e. 667-ben megalapította Bizáncot és Khalkédónt.

 Athénban, a külóni vérbűnt (lásd itt, Athénnál) követően kiélesedtek az arisztokraták közötti harcok, s noha Drakón megtiltotta a vérbosszút, az Alkmaiónidák és a Peiszisztratidák továbbra is egymás hatalmának csorbítására törtek. Közben birtokkoncentráció indult meg, sok kisparaszt vált földnélkülivé, bérlővé, vagy adósrabszolgává. A társadalmi feszültségek kezelésére az arisztokraták körében származása miatt és a démosz körében foglalkozása miatt népszerű Szolónt jelölték ki.

Szolón megszüntette az adósrabszolgaságot, elrendelte az adósságok elengedését. Akiket eladtak külföldre, azokat visszavásárolták az állam pénzén. Eltörölte az adósságokat az állammal és az egyénekkel szemben is. Akiket korábban megfosztottak földjüktől fizetésképtelenség miatt, azok most visszakapták a földjüket. Földosztásra azonban nem került sor. A teherlerázás megkönnyítette a nagybirtokosok számára, hogy olajfa ültetvényeket hozzanak létre hajdani örökbérlőik parcelláin. A felszabadított bérlők annyira nem örültek ennek a döntésnek, mert elvesztették megélhetési lehetőségüket és a legszegényebb rétegbe kerültek. Szolón négy vagyoni osztályba sorolta Athén népét, s a besorolás 4 évente megismétlődött, tehát ki lehetett mozdulni az adott osztályból. E besorolás szerint történt a tisztségviselés, az adófizetés és a katonáskodás. A hadseregbe az első két osztály adta a lovasságot, a harmadik a nehéz fegyverzetű gyalogságot, a negyedik pedig a könnyűfegyverzetű gyalogságot. Tisztségviselőket az első három osztályból választottak, arkhónokat pedig csak az elsőből. Szolón támogatta a kereskedelmet, betiltotta a gabonaexportot, viszont támogatta az olajkivitelt. Ezekkel megint a gazdagoknak kedvezett. Lehetővé tette a szabad végrendelkezést és a negyedik osztály számára is a népgyűlésen való részvételt. Létrehozta az esküdtbíróságot, amivel a démosz kiszolgáltatottságát csökkentette az arisztokráciával szemben. Rendelkezett, hogy ha Athénban viszály van, azt, aki nem akar állni egyik oldalra sem, fosszák meg polgárjogaitól és száműzzék. 

Ő vezette be a Héliaiát is, vagyis az esküdtbíróságot. Ennek tagjait sorsolással választották a 30 év fölötti polgárok közül. 

Rendelkezéseit öndicsőítő költeményekkel igyekezett népszerűsíteni.

Ezt követően megígértette a polgárokkal, hogy 100 évig betartják a törvényeit, majd elhagyta városát és Ciprusra ment, ahol részt vett Szoloi város megalapításában.

 Fiúszeretője az ifjú Peiszisztratosz volt.

 Püthagorasz Szamosz szigetén született. Egyiptomban és Babilonban tanult, s i.e. 530-ban Krotónban, a D-itáliai görög gyarmaton telepedett le. Félig-meddig titkos, vallásos táraságot alapított, mely nők és férfiak előtt is nyitva állt. Hitt abban, hogy a számoknak (főleg az első 10-nek) misztikus jelentőségük van. Az egész világegyetemet számok segítségével értelmezte. A páros számokat rossznak tartotta, mert eloszthatóak, a páratlan számoknak isteni hatalmat tulajdonított. Hitt a reinkarnációban. Azt a megállapítást tette, hogy a Föld-Nap, Föld-Hold és a bolygók közti távolságok megegyeznek a zenei skála arányaival. Ezt nevezte el a "szférák zenéje"-nek. Egy ellene szőtt összeesküvést követően visszavonult Metapontumba (ami szintén Itáliában volt). [forrás: Misztikus történetek gyűjteménye]

Püthagorasz [https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%BCthagorasz]

I.e. 510 körül megszületett Miltiádész (athéni arisztokrata) egyik fia, Kimón, leendő athéni hadvezér. 

Spárta

A megerősödő katonai szellem a kereskedelem és a kultúra hanyatlását eredményezte a városállamban. A helyi kézműves piacokon az igénytelenség lett úrrá, a kereskedelemben nem tudnak már versenyezni a perzsákkal, keltákkal, karthagóiakkal, athéniakkal. Megjelenik a spártai „egyszerűség” idalizálása és az idegengyűlölet.

Spárta kiépíti a peloponnészoszi katonai szövetséget, a szümmakhiát. A többi polisszal közösen viselték a háborúk költségeit, békében viszont semmilyen adót nem fizettek.

Milétoszban i.e. 586-ban megszületett Anaximenész, leendő filozófus. Legismertebb gondolata az anyagok egymásba-alakulása

Ugyanebben az évben ott élt Thalész, aki i.e. 585-ben már 39 éves volt, olajkereskedőként beutazta az akkori művelt világot, Mezopotámiától Egyiptomig. Politikai tanácsadóként is működött, s mint ilyen, az ión városok szövetségét sürgette, a perzsa veszéllyel szemben. Korához képest materialista gondolkodó volt, holisztikus szemlélettel. Milétoszban mérnökként dolgozott. Tanulmányai alapján előre megjósolta az i.e. 585-ös napfogyatkozást.

I.e. 546-ban (64 évesen) Anaximandrosz (Thalész tanítványa) meghalt. Ő alkotta meg az első kozmológiai modellt.

KÖZEL-KELET

LÜDIA, MÉDEK, SZKÍTÁK, PERZSÁK

A korábbi részekből: A lüdiai Gügész király asszír segítséget várt az országra áradó kimmerek ellen, de eközben hagyta az egyiptomiaknak, hogy náluk toborozzanak sereget, éppen az asszírok ellen. Így az asszírok szemet húnytak a kimmer pusztítás fölött.

A médek szkíta fennhatóság alá kerültek. 

A lüdiai király, Gügész fia, II. Ardüsz visszatért Asszíria hűségére. Őt is fia követte a trónon; Szadüattész, aki nagyobb hódításokat vitt véghez és harcolt a médek ellen, akiket Uvakhsatra vezetett.

 Szadüattészt II. Alüattész követte, aki a kimmereket végleg legyőzte. Kelet felé terjeszkedve keveredett komoly harcokba a médekkel. 

 A méd uralkodót, Khsathritát fia, Uvakhsatra követte. De ekkor már a szkíták uralkodtak a médek fölött, akik királya pedig Madüész volt. Uvakhsatra már a szkíta uralomba cseperedett bele, így volt alkalma tanulmányozni a szkíta harcmodort és a hadsereg felépítését. Trónralépése után a méd hadsereget ennek megfelelően alakította: Létrehozta a lovas és a gyalogos egységeket, s elkülönítette az íjászokat a közelharcosoktól.

 I. e. 625-ben megölte a szkíta helytartót, Madüészt pedig legyőzte és elűzte. A szkíta-asszír szövetséggel szemben Nabú-apal-uszurral létrehozta a méd-babiloni szövetséget. A szövetség megerősítésére feleségül adta lányát, Amütiszt a babiloni uralkodó fiához, II. Nabú-kudurri-uszurhoz. Végül a méd hadsereg legyőzte a szkítákat. Már Ninivét ostromolták, amikor a szkíták ismét beavatkoztak és megakadályozták az asszír főváros bevételét. Helyette a méd-babiloniak elfoglalták Assurt. Az asszír uralkodóosztály tagjait egytől-egyig kivégezték. A méd-babiloni sereg a Tigris-folyónál egyesült újra, s Ninivét együtt dúlták föl.

II. Nabú-kudurri-uszur [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Nab%C3%BA-kudurri-uszur]

 A felosztás során a babilóniaké lett a déli rész (és ellenségnek Egyiptom), a médeké pedig a nyugati rész (ellenségnek Urartu és Lüdia).

 Uvakhsatra keletre is terjeszkedett, a mai Irán és Afganisztán térségében, s az Indusig eljutott. Ekkor találkozott a szaka néppel és ekkor került méd fennhatóság alá Parsa is (a leendő perzsák területe). Uvakhsatra a szkítákat észak felé szorította, s kiszorította őket a Kaukázusból (ők pedig onnan a mai magyar Alföldre tolták a kimmerek maradékait).

  Anatóliában még volt egy állam Lüdia és Média között amire addig senki nem tartott igényt: Hilakku. I.e. 590-re a médek legyőzték az urartui törzseket, s ekkor készen álltak, hogy megharcoljanak Hilakkuért.

 I.e. 585-ben készen álltak a csatára, a Halüsz-folyó két partján. A kitűzött napon azonban napfogyatkozás történt, amit mindkét nép isteni beavatkozásnak vélt, s a csata elmaradt, Lüdia és Média békét kötött. Ennek megpecsételéséül Alüattész feleségül adta lányát, Arüéniszt Uvaksathra fiához, Istuvigához. Uvaksathra halála után a trónt fia vette át.

 I.e. 546-ban Kroiszosz, Lüdia királya jóslatot szeretett volna kérni, de előtte meg akart róla bizonyosodni, hogy melyik az a jósda, amelyik tényleg jól működik. Ezért hét jósdában tette fel inkognitóban a kérdést: "Mit csinál most éppen Lüdia királya?" Egyedül a delphoi jósdában kapott pontos választ, miszerint "A király bárányt és teknősbékát főz egy bronz edényben". Ezen felbátorodva megkérdezte, "Indíthatok-e háborút a perzsák ellen?". A válasz pedig az volt, "Ha háborút indít a perzsák ellen, hatalmas birodalmat dönt meg". Arra persze nem gondolt, hogy az a hatalmas birodalom a saját birodalma lesz. [Misztikus történetek gyűjteménye]

Delphoi jósda [https://mitoszvadasz.hu/regeszet/gorogorszag/delphoi/delphoi-josda-ismerd-meg-onmagad/7661/]

 JÚDEA ÉS BABILÓNIA

A korábbi részekből: Jójákim föllázadt Babilónia ellen, mire II. Nabú-kudurri-uszur megostromolta Jeruzsálemet. Jójákim az ostrom során halt meg.

Jójákimot Júdea trónján a fia, Jójákin követte, i.e. 598-597-ban, mindössze 3 hónapig uralkodott (18 éves volt ekkor). Kénytelen volt megadni magát II. Nabú-kudurri-uszurnak, aki őt és 10.000 júdeait Babilonba hurcolt ("babiloni fogság"). Ezek az emberek az elit tagjai és kézművesek voltak főleg. A Templom kincseit Marduk templomába szállították. 

Vazallus királynak pedig megtették Cidkiját. Ő Jósiás harmadik fia volt, Jójákin nagybátyja. 

Idő közben II. Nabu-kudurri-uszurnak egy belső lázadást is le kellett vernie Babilóniában, s keletről is ellenség jelentkezett. Igaz, őket nem volt nehéz "elintézni", mert amikor a babiloni sereg letáborozott a Tigris partján, ők azonnal elmenekültek. Aztán megint a nyugati határon kellett mozgósítani, Egyiptom miatt (amikor II. Pszammetik lépett trónra, II. Nékó fia, i.e. 594-ben. A fáraó i.e. 592-ben Núbiába vezetett hadjáratot, messze délre tudott nyomulni, s gazdag zsákmánnyal tért haza. I.e. 590-ben a palesztinai terület ellen nyomult, remélve, hogy Babilónia nem ér rá a területtel foglalkozni. Itt jelentős sikereket nem ért el. Hamarosan meghalt, s a trónon fia, II. Uahibré követte).

II. Uahibré is vezetett hadjáratokat a szíriai területre. Trónralépésének évében (i.e. 589) Édom, Moáb és Júdea is elszakadt Babilontól. Uahibré a föníciai kereskedelmi utak és kikötők megszerzésének lehetőségét látta a palesztinai lázongásokban. Segítséget ígért a többi Babilonnal harcoló népnek is, de valójában nem akart konfrontálódni Babilonnal. Júeda (és Cidkija) állt a szakadár mozgalmak élére.

A Jeruzsálem alatt állomásozó babiloni sereg az egyiptomiak közeledésének hírére elvonult. Inkább Szaidát és Sór városát ostromolta 15 éven át, amit nem sikerült elfoglalni.

 A méd fal felépítése és a Lüdia elleni háború után i.e. 587-ben megjelent II. Nabú-kudurri-uszur Palesztinában, mire az egyiptomiak Jeruzsálemig vonultak vissza, majd i.e. 586-ban teljesen kivonultak, s hazatértek. Ekkor szakadt rá Babilónia bosszúja Jeruzsálemre.

Ebben az időszakban a babilóniak elől menekülve a zsidók tömegesen költöztek Egyiptomba. Elephantinén, a Nílus egy kis szigetén alakult egy kolóniájuk.

A babiloniak még Egyiptom egy részét is megszállták, de Uahibrének sikerült őket visszaszorítania. Ekkor taktikát váltva a Földközi-tenger partmenti hajózásának lehetőségét igyekezett megszerezni. Ebben nagy segítségére volt a még nagyapja, II. Nékó által megszervezett hajóhad. Ciprust és a föníciai kereskedőállomásokat támadta.

 Sór ostromát csak akkor hagyta abba, amikor annak királya, III. Es-Baál önként II. Nabú-kudurri-uszur vazallusa lett.

II. Uahibré [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Uahibr%C3%A9]

 Az elephantinéi helyőrség egy alkalommal fellázadt az idegen (görög) csapatok miatt, s a katonák távozni akartak Egyiptomból, hogy Núbiában telepedjenek le. Ugyanis az egyiptomi és líbiai születésű helyi katonák kivételezett státuszt élveztek, de a királyság haderejének jó részét a görög zsoldosok adták.

Uahibré hagyta hátra azt a Szaiszban emelt obeliszket, amelyett később Diocletianus Rómába szállítatott, Ízisz templomába. Az obeliszk ma is áll. Fennmaradt memphiszi palotája is.

Uahibré obeliszkje [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Uahibr%C3%A9#/media/F%C3%A1jl:Pulcino_della_Minerva_(Leverich).jpg]

  A szomszédos líbiai Küréné lakossága görög volt. A görögök ellen a líbiai őslakosság Uahibré védelme alá helyezte magát. Ezért a líbiai származású uralkodó i.e. 570-ben megindult a görög kolónia ellen.  Csakhogy az egyiptomi sereg zsoldosai is nagyrészt görögök voltak, s nem szívesen harcoltak egy görög település ellen. Végül őket nem is küldte harcba, csak az egyiptomiakat, akiket Jahmesz tábornok vezetett. Ezek viszont katasztrofális vereséget szenvedtek. A szerencsétlen kimenetelt katonái úgy értékelték (ami végülis az első ismert összeesküvés-elmélet), hogy szándékosan lettek a halálba küldve (hogy a görög befolyás tovább növekedhessen) s föllázadtak, s Jahmesz hadvezért kiáltották ki királlyá - aki egyébként maga is erősen hellenizált egyiptomi volt.

 Jahmesz és a trónfosztott király, Uahibré i.e. 570-ben csaptak össze, Memphisz mellett. Uahibré vereséget szenvedett. Jahmeszt egész Egyiptom elismerte törvényes uralkodónak.

 Ezt a helyzetet Babilon is igyekezett kihasználni, és i.e. 569-ben megtámadta Egyiptomot. Ezt Jahmesz visszaverte, ami annak is volt köszönhető, hogy Babilon egyre inkább a médekkel volt elfoglalva.

I.e. 566-ban Uahibré elfoglalta Ciprust és Babilonnal szövetséget kötve hajójaddal tért vissza Egyiptomba. De meghalt. II. Jahmesz illő pompával temette el nagy ellenfelét.

II. Jahmesz [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Jahmesz]

Jahmesz elárasztotta adományaival a papságot. A földművelés, az ipar, a közlekedés, a kereskedelem hatalmas lendületet vett.

Az idegenek “dédelgetésével” azonban ő sem hagyott fel. A görögök az ő uralma alatt még több kiváltságban részesültek. A görög zsoldos csapatokat tette saját testőreivé. Megadta a görögöknek a saját törvényhatóságot, s hogy isteneiknek templomokat emeljenek. Két egyiptomi felesége mellé két görög nőt is feleségül vett.

 Meghódította Ciprust és szövetségre lépett a szamoszi Polükratésszel. Szerződéseket kötött Lüdiával és Kürénével, Spártával. 

 Az egyiptomi II. Jahmesz fáraó azonban kevés segítséget adott Júdeának. Babilónia újra megostromolta Jeruzsálemet, ami i.e. 586-ban újra elesett. 

 Az ostrom ideje alatt Jeremiás próféta türelmet hirdetett. A zsidó előkelők ezt árulásnak értelmezték és bebörtönözték Jeremiást. Amikor a babilóniak áttörték a városfalat, Cidkija éjszaka a Jordán felé menekült, de elfogták és II. Nabú-kudurri-uszur színe elé vitték. Cidkija fiait a szeme láttára megölték, ő megvakították és láncra verve Babilonba vitték. Ott raboskodott haláláig.

Cidkija [https://hu.wikipedia.org/wiki/Cidkija_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

 Jeruzsálem ostroma során a Templomot kirabolták és fölgyújtották, a lakosságot pedig Babilonba hurcolták - csak a legszegényebbeket hagyták ott. Júdea - Izraelhez hasonlóan - babiloni tartomány lett. Helyükre telepeseket költöztettek. Ők lettek - a maradék izraelitákkal keveredve - a szamaritánusok.

 I.e. 581-ben Júdea maradék népe ismét lázongott, ezért újabb deportálások történtek. Júdea tartományi különállását is megszüntették, Szamariához csatolták.

 A "babiloni fogság" vége felé fellépő próféták képviselték a deuteronomium elképzeléseit (miszerint Jahve fölötte áll a többi istennek, ő teremtette a Napot, a csillagokat... a többi nép számára istenül, de Izrael sorsának irányítását a maga számára tartotta fenn). 

 Jeremiás látta előre, hogy az újbabiloni birodalom elleni lázadás el fog bukni, de hogy erre figyelmeztesse népét, szembe kellett fordulnia a királlyal, a papokkal és nép közvéleményével is.

 Ezékiel már a szentély újjáépítését és az áldozati kultusz helyreállítását hirdette. Ő már nem a szegények szószólója volt - mint Jeremiás -, hanem a papságé. A népnek nem a kötelességtudatát erősítette, hanem a kiválasztottságtudatát.

 Egy ismeretlen nevű próféta, "második Ézsaiás", azt hirdette, Jahve a világmindenség teremtője, s őrajta kívül más isten nincsen. Ő az, aki a szenvedésekkel próbára teszi népét. Ő az egész emberiség istene, akit a népek öntudatlanul is, más neveken imádnak. De ő csak a saját népét választotta, s fölébe emelte őket más népeknek. A babiloni fogság hatására a jahvizmus ideológiája tudatosabbá vált, szükségét érezték, hogy leírják. 

Az újbabiloni birodalom megdöntése után a Júdeába visszatért közösség a jeruzsálemi főpapok közvetlen uralma alá került - perzsa fennhatóság alatt. Magukat már nem izraelitáknak, hanem júdeaiaknak nevezték, mert a Júda törzsből származtatták magukat. Innen ered a "zsidó" szó. Politikai, társadalmi és szellemi életük megszervezésében a perzsa helytartónak, Nehemiásnak, volt szerepe, aki zsidó vallású volt, valamint a perzsák engedélyével hazatért, írástudó Esdrásnak. [forrás: Hahn István: Istenek és népek]

BABILÓNIA

Előzmények: Az Újbabiloni Birodalom II. Nabú-kudurri-uszur alatt a fénykorát élte. Ekkor épült meg a "Bábel tornya", Babilon függőkertjeit pedig az ókori világ 7 csodája közé sorolták. A soknemzetiségű birodalom közvetítő nyelve az arámi volt. Egyébként a Biblia a babiloniakat nevezi kháldeusoknak. A Birodalom utolsó királya Nabú-naid volt. A perzsa Kürosz Babilónia ellen fordult és elsöpörte Nabú-naid hadait. Küroszt Babilonban örömmel fogadták, különösen Marduk papjai, akik ellene voltak Nabú-naid vallásújító politikájának. Ezért a közvéleményt is ellene formálták. Így Kürosz nem rombolta le Babilon városát. 

IRÁN

Valamikor a században élhetett valahol az Iráni-fennsíkon Zarathusztra, Vistászpa király tanácsosaként. Megfordult a perzsák között, járt Médiában, eljutott Indiába. Megtanult sokféle nyelven. Egyiptomban megismerte az írás varázslatát. Ott tapasztalta azt is, hogy az okos földművelő jobban él, mint a pásztor (otthonában a varázslók még átkozták azokat, akik a feltörik és bevetik a földeket). Amikor hazatért, nem akart visszamenni a királyhoz, mert számára már utálatos volt minden vérontás. Családjánál pásztorkodni sem akart. Inkább azokra a fennsíkokra ment, ahol az emberek földet műveltek, hogy okosabb módszerekre tanítsa őket. De először feleséget akart keresni, s ennek érdekében sorra járta a pásztor-nemzetségek sátrait, akik között családjának, s magának jó neve volt. A lány előtt, aki megtetszett neki, nyíltan vállalta terveit, s az örömmel vele tartott. Poruciszta volt a neve. Világjárása során sok istennel megismerkedett már, de itt, a fennsíkokon ismerkedett meg a helyi földművelők istenével, Áhura-Mazdával. Az istenség ellenfelének pedig Ahrimánt tartották. A területen még csak most zajlott a nagy pásztor-földműves ellentét, amit Kánaánban már Káin és Ábel korában lerendeztek. De ez nem volt elég; még veszedelmesebb hír is érkezett a fennsíkra a környékbeli vidékekről: A turáni lovas kalandozók felözönlöttek a hegyek lejtőin a fennsíkok felé és gyújtogattak, raboltak, közeledtek. 

Zarathusztra [http://adiguru.hu/mester-zarathusztra/]

 Zarathusztra az istenekhez próbált folyamodni válaszokért, ezért remeteségbe vonult. Megélése szerint találkozott egy addig teljesen ismeretlen istennel, Vohu Manah-hal, a "jó lélek"-kel, aki Ahura Mazda követeként érkezett. "Én magam vagyok a fényesség. Mindig is szemben álltam veled, amikor fényt és világosságot láttál." Tőle szerette volna Zarathusztra megtudni végre, hogy rendben van-e a földművelő életmód, vagy tényleg csak a pásztor a rendes ember. "Háromféle szentség van. Az első az igazmondó papoké. Szent a pap, aki engem hirdet [...], de Ahrimánt szolgálja a hamis pap, aki Ahrimánt mondja jónak, s engem gonosznak, aki hazug bálványokat állít az emberek elé [...] A második szentség a katonáé, aki védi a népet a veszedelmek ellen [...] De Ahrimánt szolgálja a katona, ha támad. A harmadik szentség a földművesé." Amikor lejött a hegyről, út közben egy másik látomás is érte őt, melyben Ahrimán szólt hozzá: "Áhura-Mazdá nincsen nélkülem és énáltalam minden mássá válik, mint ahogy ő akarja. Áldás árad a fényességes magasságból, de átokká válik, mire a föld mélységéig ér. Minden nappal mögött ott kullog az éjszaka. Minden békés vágy háborúba torkollik. Most te vagy Áhura-Mazdá eszköze. Rajtad áll, hogy ne következzék több vérontás, ne hangozzék több jajszó, mint eddig. - Énrajtam áll? - csodálkozott Zarathusztra. - Hogyan? - Úgy, hogy hallgatsz. Ne menj az erdő magányába, ne írd meg az új igék könyvét, ne menj el Vistászpa királyhoz Balkh városába. Műveld saját földedet, ne törődj a máséval." Ő azonban ellenállt a kísértésnek.

 A látomások hatására Zarathusztra belátta, hogy azokhoz a királyokhoz kell mennie, akik védik a földműveseket. Először az Egyiptomban tanult módon papiruszt készített, s leírta tapasztalatait, melynek az "igazság", avagy "Aveszta" címet adta.

A turáni veszély miatt éppen a királynál tartózkodott egy nagy törzsfő, Bendva vezér. A parasztok nem merték elhagyni földjeiket, hogy harcoljanak a turániak ellen, mert attól tartottak, hogy akkor a pásztorok lelegeltetik a termést.

A pásztor nézőpont így szólt: "Tudod-e király, mit cselekszik a földműves? Elpusztítja a legelőket, felszántja a füves réteket. Pedig a mélységben élő istenek tiltják a föld feltörését. Hiszen éhen pusztul a gulya és a ménes, ha nincs füve. - Marad még legelőtök. - Hol? Hol? A hegyek magasában! [...] A földműves elkeríti a földeket; magáénak akarja, ami öröktől fogva közös."

Zarathuszra így beszélt a király előtt: "Az első igazság, hogy nem létezik az a sok isten, akiről a pásztorok mesélgetnek. [...] A második igazság, hogy szent a katona, aki védi az embereket, de gyalázatos, aki öldökölve támad. [...] A harmadik igazság, hogy szent a földműves, aki kenyeret ad."

 A király nem tudott dönteni az ügyben, ezért meghívta magához a legnevesebb khaldeai mágust, valamint Csengeragácsát, az indiai bölcset. A khaldeai ellene volt, az indiai mellette.

 A király végül Zarathusztrával és a földművesekkel fogott össze, s ezzel maguk ellen fordította a pásztorokat. Média és Perzsia földműveseit is segítségül hívták. A pásztorok pedig a turániakkal szövetkeztek. A földművesek győztek, s így Zarathusztrát a népek tanítójává emelték. [forrás: Istenek, megváltók, próféták, Hegedűs Géza]

INDIA, avagy MAHÁDZSANAPADA

A században Indiában a Mahádzsanapada, vagyis a "nagy birodalom" korszaka volt. Ez 16 királyság szövetségét jelentette. A 16 királyság: Anga, Asszaka, Avanti, Csédi, Gandhára, Kási, Kamodzsa, Kósala, Kuru, Magadha, Malla, Matszja, Pancsála, Szuraszéna, Vridzsi és Vatsa voltak.

A században Magadha és Kósala államok vezető szerepre tettek szert É-Indiában. Már kialakultak a klasszikus indiai tudományok: a matematika, a csillagászat és a filozófia. 

 Magadha állam a mai India ÉK-i sarkában helyezkedett el, a világ legcsapadékosabb területét magába foglalva. A védikus szövegek már i.e. 600 előtt is említették törzsi királyságként. Az Atharvavédában a magadhai emberek együtt szerepelnek az angákkal, a gandháraiakkal és a mudzsavatokkal. Itt voltak köztársasági közösségek is, mint pl. Radzsakumara. A falvaknak saját gyűlésük volt és saját helyi vezetőik. 

 Gandhára ÉNy-on, a Himalája lábainál feküdt. Kereskedelmi és kulturális találkozási pont India, Közép-Ázsia és a Közel-Kelet között. Ehhez a királysághoz tartozott Taksasila városa, melynek ekkoriban lehetett a virágkora. Itt és ekkor létesült a világ első egyeteme: A világ minden tájáról érkeztek hallgatók, egyszerre több, mint 10.000; Babilóniából, Szíriából, Görögországból, Arábiából és Kínából is. Itt szavalták el először a Mahábharatát. Az egyetem több, mint 60 különböző kurzust kínált, matematika, orvostudomány, ájurvédikus gyógyászat, politika, hadviselés, asztrológia, csillagászat, zene, vallás és filozófia témakörökben. Volt még véda-tan, különféle készségek, pl. íjászat, elefánt-tudomány, jóga, meditáció, gyógyszertan és 18 féle művészet. Egy tanuló 16 évesen léphetett be, s maga választotta, hogy mit szeretne tanulni és kitől. Ha nem tudta kifizetni az oktatás költségeit, akkor le is dolgozhatta azt, oktatója házában. [forrás: https://bharata.hu/india-nagyjai/takshila-a-vilag-elso-egyeteme/]

Takshashila romjai [http://veda.wikidot.com/takshashila]

Takshashila romjai [https://en.wikipedia.org/wiki/Taxila]

 Kósala királyságnak Ajódhjá volt a fővárosa. A században India egyik vezető hatalma volt, a "legyőzhetetlen". A szanszkrit eposzokban főszereplőként tűnik fel. A Rámájana legtöbb elbeszélése itt játszódik. Királyai és királyfiai a legfontoabb szereplők benne. Buddha és Mahávíra is járt a királyságban. Mítikus uralkodói voltak: Dasaratha, Ráma és Bhárata.

Magadhával a legnagyobb ellenfelek voltak. 

 Ebben a században vált el a hinduizmustól a dzsainizmus. A dzsina szó győztest jelent, ez pedig azokat a tanítókat jelentette, akik önmegtartóztatásukkal uralták testüket, szenvedélyeiket, lelküket. Így elérték a megszabadulás állapotát, azaz megszabadultak a születés és halál örökös körforgásából.  E vallás alapja Mahávíra herceg (i.e. 599-527) tanítása. Szerinte az emberiség által időnként elvetett, de örök és általános igazságok újra meg újra felbukkannak a felvilágosulást nyert emberi lények tanításán keresztül. Az erőszakmentesség jegyében nem csak vegetáriánusok, de olyan növényi részt sem esznek, ami a növény életét veszélyeztetné. Az utcán járva tollseprűvel tisztítják az utat maguk előtt, nehogy rálépjenek valamilyen élőlényre, s orrukat is eltakarják, hogy nehogy belélegezzenek valamilyen rovart. Számukra a föld, a levegő és a víz is élők. 

Mahávíra [https://tklvch.wordpress.com/tag/vardhamana-mahavira/]

 A dzsainizmus kultuszának célja a lélek megtisztítása a karmától. Legrégibb és leghatalmasabb szent helyeik a barlangtemplomok (a sztúpák).

Mahávíra a Gangesz völgyéből származott. Szülei halála után, 30 évesen úgy döntött, hogy feladja minden földi kötődését. Legvégül még a ruháitól is megvált. Több millió követője lett. 72 évesen az éhhalálig folytatta az aszkézist, valószínűleg szándékosan.

 A dzsainizmus,  s a buddhizmus elterjedése egybeesett azzal az időszakkal, amikor a távolsági kereskedelem fontosabbá vált a mezőgazdaságnál. Egyiptommal és a Mediterráneummal kereskedtek., föníciai kereskedők közvetítésével. Már vertek pénzt: ezüstérméket. [forrás: Óvilági kultúrák]

dzsainisták [http://mibt.hu/dzsainizmus/]

 A dzsainizmusnak volt egy bráhmanaellenes éle, ezért hatott legerősebben a kereskedelemből és iparból élőkre. Jelentős központja lett a vallásnak a Jamuná folyó partján Mathurá, Gudzsarat és a Káthiáwár-félsziget, melyek templomaiba áradt a gazdagság. [forrás: Az indiai világ atlasza]

Dzsain templomeggyüttes Palitanában [https://hellovilag.hu/2014/marcius/dzsain-templomok-indiaban.html]

 A század kézművességére a magas hőmérsékleten égetett szürke festett kerámia volt jellemző, ami luxusáruvá vált. Néha fehérre festették, néha fémkristályokkal dúsított agyagmázzal vonták be, s így, égetés után csillogó, fekete színűk lett. Ez az ún. "északi fényezett fekete áru". [forrás: Óvilági kultúrák]

 A buddhizmus alapítója, Sziddharta i.e. 563-ban született. Apja, Suddhódana (az ősi India egyik leggazdagabb klánjának, a sákja klánnak az uralkodója) volt. Ő, a kor szokásának megfelelően egy testvérpárt vett feleségül, akik ráadásul unokatestvérei voltak. Ők Májá dévi és Mahá Padzsápati Gótami voltak. Májá dévivel 20 éven át nem született gyermekük, végül pedig a szülés után nem sokkal meghalt. Sziddharta nevelőanyja az édesanya húga lett. Volt két féltestvére is, Szundari Nanda hercegnő és Nanda herceg. Mivel születése után azt a jóslatot kapták, hogy Gautamából vagy nagy király, vagy nagy vallásalapító lesz, attól függően, hogy meglátja-e a palotán kívüli világot, nem engedték ki őt a palotából. Jólétben, kényelemben, gazdagságban nevelték és féltették. Egy alkalommal azonban a már fiatal felnőtt Sziddharta kíváncsiságában megszökött és kikocsizott a városba. Ekkor szembesült életében először a szenvedéssel, a szegénységgel, a betegséggel és a halállal. Mindez annyira megrendítette őt, hogy 29 évesen otthagyta családját (ekkor már megszületett csecsemő fiát is), hogy az 'Igazság' keresésére induljon. Az aszkétizmusnak ekkor már volt hagyománya, ezért szerzetesi életbe kezdett, a narancssárga ruhát magára öltve.

Majá dévi [https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Maya_Devi_N%C3%A9pal_Guimet_2718.jpg]

Családi jelenet a királyi házban [https://www.wikidata.org/wiki/Q3610453]

 Először Álára Kálámától tanult jógameditációt. Amikor tőle már nem tudott többet tanulni, akkor továbbállt, s találkozott Udaka Rámaputtával. Az ő segítségével jógamesterré vált. 

De egy-két év múlva rájött, teste kínzásával csak elhomályosítja az elméjét, ezért felhagyott vele.  Inkább az egyensúlyt kereste, fényűzés nélkül, de ellátta testét a szükséges dolgokkal: rendszeres étkezéssel és tisztálkodással. Eközben pedig tanulmányozta az összes szent iratot és mindenféle ismert módszert kipróbált. 

Valószínűleg a nagy kortársaktól is tanult. Mint pl. Mahávírától. 

Vagy pl. Púrana Kasszapától, aki a "nem cselekvés" tanát hirdette és azt, hogy a cselekedeteinkből nem származik sem bűn, sem érdem.

Kortársa volt Makkhali Goszála is, akinek már az apja is aszkéta volt. Ő maga Mahávíra tanítványává vált és a determinista filozófiát követte. 

Vagy például Adzsita Keszakambalí, az indiai materializmus első alakja. Az ő tanai Púranáéhoz hasonlítanak; jó vagy rossz cselekedeteinknek nincsen se gyümölcse, se eredménye és tagadta az örök lélek önálló létezését.

Hasonló elveket vallott Pakudha Kaccsájana is. Ő hét olyan elemet különböztett meg, melyek öröktől valók (azaz teremtő nélküliek) és nem változnak. Nem lépnek kapcsolatba és nem okoznak sem fájdalmat, sem örömöt. Ezek a tűz, a víz, a föld, a levegő, az öröm, a bánat és a lélek.

Szanydzsaja Belatthaputta pedig egy agnosztikus aszkéta volt. 

 Sziddharta elméje tisztává és csendessé vált. 35 évesen érte el azt az állapotot, amit megvilágosodásnak neveznek. Visszaemlékezett előző életeire, és ráébred a halál és az újjászületés lényegére. 

 Élete hátralevő idejében észak-Indiát járva terjesztette tanait. Melyek szerint az emberi élet szenvedéssel teli. E szenvedések oka mindig az emberi önzés és a vágyakozás. Egy út van, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól, ez pedig a "nyolcrétű ösvény": a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás és a helyes elmélyedés. 

Tanait a mindennapi életből vett, könnyen érthető példákkal tanította az embereknek. Saját gondolatait soha nem tartotta abszolútnak; úgy gondolta, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia.

 A családjából először az anyja vált a követőjévé, majd a testvérei és unokatestvérei, legutoljára pedig az apja. 7 évvel elvonulása után féltestvérének, Nandának esküvője volt, amire Sziddhárta (immár Buddha) hazament. Nanda még ezen a napon Buddha követője lett. Másik féltestvére, Szundari Nanda nem annyira a tanítás, hanem inkább a családhoz való hűsége miatt követte. De a tanítások helyett saját szépsége és népszerűsége jobban lefoglalta őt, ami miatt viszont lelkiismeretfurdalása volt, s félt, hogy Buddha ki fogja őt zárni a rendből. Ezért inkább kerülte őt. De egy beszélgetés alkalmával Buddha felhívta Szundari Nanda figyelmét a szépség múlandóságára, aki ezúttal mélyen megértette a tanítás lényegét és idővel magas szintű meditációra lett képes. 

 Buddhának, haláláig ezrek váltak a követőivé. 

Buddha  [https://www.facebook.com/lord.buddha.gautama/]