A fenti időszakból Mezopotámiáról és Egyiptomról már bőséges írott források maradtak fenn. A világ többi részéről azonban még mindig keveset tudunk. Ebből is Krétáról és Kínáról maradt fenn - főként legendák, mítoszok formájában - némi információ:
Kréta
Azok az emberek, akik korábban Anatóliából
eljöttek és Kréta szigetén telepedtek meg, fejlett civilizációt kezdtek
kiépíteni. Ez volt az ún. minószi
civilizáció, melynek elnevezése kissé félrevezető, mert maga, Minósz király
jóval később jelenik majd meg.
A minószi civilizáció népe saját írást
fejlesztett ki. Ez a „lineáris A” írás, amit még nem sikerült megfejteni.
Ugyanezt az írás görög nyelven is használták később (ez a "lineáris B" elnevezésű írás), de a
"lineáris A" írás esetében a ma már ismeretlen krétai nyelv szavait használták.
A phaisztoszi korongon is az ún. lineáris írás szerepel [a kép forrása: https://kripto.blog.hu/2014/04/11/a_phaisztoszi_korong_es_a_kretai-ciprusi_iraskor]
Kína
Ugyanebben az időben messze keleten, Kína területén
is nagy változások zajlottak. A törzsfők egyre nagyobb hatalommal rendelkeztek.
A Sárga-folyó
völgyében a ju-hszing törzs fejének kezében volt a fő hatalom, akit Sao-tiennek
hívtak. Ő a ju-csiao törzsből származó Fu Pao-t vette feleségül. Két fiuk
és egy lányuk neve maradt fenn: a lány Nü-hua volt, a fiúk pedig Hszüan
Jüan és Jen.
Amikor a
törzsfő meghalt, két fia vetekedni kezdett a hatalomért. Hszüan Jüan (törzsfői
nevén a Sárga Császár*) felszólította a többi törzsfőt, hogy járuljanak elé
adókkal. Ennek a felszólításnak egyedül testvére, Jen (törzsfői nevén a Lángszínű
Császár*) mert ellenállni. Természetesen harcra került sor. A legendák szerint Hszüan
Jüan saját maga által idomított tigrisek és medvék segítségével győzte
le ellenfelét. Valamikor i.e. 2697-2597 között uralkodott.
*Ezek a császár-elnevezések még nem valódi
császárokat takarnak, csupán nagy hatalmú törzsfőket. Helyesebb lenne az
’uralkodó’ fordítás, de a történelem ebben a formában őrizte meg emléküket.
A Sárga Császár [a kép forrása: http://hu.clearharmony.net/articles/a4089-Sarga-Csaszar-%E2%80%93-a-kinai-civilizacio-ose.html#.XVfxW0dS92E]
A
Sárga
Császár a nép emlékezete szerint fáradhatatlanul azon munkálkodott,
hogy nomád-vadász törzse számára minél könnyebbé, kényelmesebbé tegye az
életet. Gyakorlatilag mindent, ami a civilizációhoz szükséges, a kínai nép az ő
és családja munkálkodásának tulajdonít: A Sárga Császár vetette meg a
földművelés alapjait, megtanította népének, hogyan kell házat építeni és hogyan
kell megszelídíteni az állatokat. Egyik segítőtársa, Cang-csie alkotta meg a
kínai írásrendszert, madarak és vadak lábnyomát tanulmányozva (őt négy szemmel szokás ábrázolni, ami különleges éberségét szimbolizálja). A törzsfő egy másik segítője, Zsung Csen pedig a naptárt találta fel. Első
felesége, Lej-cu fedezte fel a selyemhernyó-tenyésztést és
selyemkészítést.
Cang Csie [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cang-csie]
A császár
második legnagyobb ellensége (testvére után) unokaöccse, a Lángszínű Császár utóda, a kilenc li
nevű törzs vezetője, Cse Ju volt. Cse Ju népe a homlokán
szarvakat viselt, s a Sárga Császárral vívott harca során felöklelte az
embereket. Csicsou vidékén még ma is létezik egy játék, melynek során a fejükön
szarvakat viselő emberek öklelik egymást, ez az ún. Cse Ju-játék.
Cse Ju [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cse_Ju]
„A Sárga
Császár megütközött Cse Juval a csolui pusztaságban. Cse Ju azonban hatalmas
ködöt támasztott, amiben a katonák mind elvesztek. Ekkor a Sárga Császár
elkészítette a délre mutató szekeret, amivel meg lehetett határozni a négy
égtájat. Ezt követően elfogták Cse Jut, a császár pedig trónra lépett.”
A Sárga Császárnak két fia született; Hszüan-hsziao
és Csang-ji.
A Sárga Császár halála után idősebb fiáé, Hszüan-hsziaoé, a Fehér császáré
lett a főhatalom. Amikor ő is meghalt, öccse, Csang-ji lett a legfőbb törzsfőnök,
aki úgy született a mítoszok szerint, hogy anyja lenyelt egy borsószemet.
Az ő uralkodása alatt egy másik törzsben Csu-zsung
volt a vezér, akinek a legendák szerint vadállat-teste és ember-feje volt és két
sárkányon utazott. Fia, Kung-kung fellázadt ellene, s végül
meg is szerezte a törzsfőséget.
Csu Zsung [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csu-zsung]
Az ő fia volt Csuan-hszü és Sao-hao. A testvérek gyerekkorukban együtt nevelkedtek, majd 20 évesen Csuan-hszüé lett a
hatalom. Kung-kung őt is megtámadta. De Csuan-hszünek harcot kellett viselnie
a szarvakat viselő kilenc-li törzs és a miao törzs ellen is.
Csuan Hszü [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csuan-hsz%C3%BC#/media/F%C3%A1jl:Zhuanxu.jpg]
Ő tiltotta meg a vérrokonok közötti házasságot.
Utána öccse, Sao-hao
lett a törzsfő, aki i.e. 2597-2514 között uralkodott.
A régészeti
bizonyítékok alapján ekkor már biztosan megkezdődött a selyemhernyó-tenyésztés.
A Gilgames-eposz egy részlete sumér nyelven, eredeti hangszerrel előadva:
Ezekben az időkben a Sumér fölötti hatalmat Kis városa (és annak királya) képviselte, míg a szellemi központot Nippur városa jelentette.
A nippuri Enlil-kultusz a többi isten kultusza fölé emelkedett. A város
szentélykörzetét Ékurnak hívták. Ide az ország minden részéről érkeztek
emberek, hogy imádkozzanak és áldozatokat mutassanak be.
A sumér
királylista szerint Kisben az i.e. 27. század elején Mebarageszi
uralkodott, akiről mindössze annyit tudunk, hogy harcolt Elámmal és győzött. A királylista szűkszavú szövege szerint
ő az, „aki Elám ország fegyvereit
zsákmányként elhozta”.
Elám
azelőtt gyakran indított rabló-hadjáratokat Mezopotámia területére, ez lehetett
az egyik ok, amiért a sumérok lerohanták az elámiakat. A másik ok pedig, hogy
fontos kereskedelmi útvonalak vezettek át Elám területén, melyek komoly bevételt hoztak a tulajdonosaiknak.
Uruk királya Gilgameslett, akinek (a királylista szövege szerint) „apja egy lillu
volt. Kullab en-papja”.* Gilgames apja Lugalbanda (az előző urui király), anyja
pedig Ninszun volt.
Egy pici részlet a Gilgames-eposzból sumér nyelven így szól: „Gilgames en kulaba kiake zamizu duggaam”,
ami azt jelenti, „Ó Gilgames, Kulaba ura,
édes dicsőíteni téged”
Kis
királya, Mebarageszit követően Agga lett, „En-Mebagareszi fia”.
Kullaba: Uruk szentélykörzete volt.
lillu: démon…
Gilgames nagy szigorral dolgoztatja népét [a kép forrása: https://www.artpresszo.hu/content/gilgames-eposz]
Gilgames életének legendás emlékét őrzi a Gilgames-eposz, melynek
részei a Gilgames és Agga, a Gilgames és Humbaba, a Gilgames és az égi bika, a
Gilgames, az Enkidu és az alvilág, és a Gilgames halála című eposzok.
Az első rész önmaga előzményeire is visszautal. Gilgames – úgy tűnik – eleinte
abban látta kimerülni uralkodói feladatait, hogy a népet sanyargatva beszedte
az adókat.Valójában
kevés intézkedéséről tudunk. Az egyik az, hogy rendelkezett róla, hogy
az Eufrátesz város alatti partján a nádast kiirtsák, a partot
lépcsősre képezzék ki és pálmaligetet telepítsenek oda. Törvényt hozott
arról,
hogy az állatokat a lakóházak földszintjéről költöztessék ki – ennek
talán
közegészségügyi oka volt. Elrendelte azt is, hogy a házakban ne létrákat
használjanak, hanem lépcsőket építsenek – ami a balesetek számának
csökkentése
érdekében lehetett fontos. Az eposzból az derül ki, hogy Gilgamest többször
kisegítette nehéz helyzetéből Agga. Egy alkalommal Urukban éhínség volt, mert a kutak, csatornák nem voltak rendesen karbantartva.
A város Kis királyától, Aggától kapott segítséget. Ugyanakkor Agga – követein
keresztül – fel is szólította Gilgamest, hogy javíttassa meg a kutakat és a
csatornákat. Ez azonban már nem tetszett Gilgamesnek, aki úgy érezte, hogy Agga
a felszólítással függetlenségében sérti őt.
Agga (a jobb oldali fej) [a kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=eMxpvKaFue0]
Amikor Agga
felszólítása megtörtént, Gilgames először a
bölcsekhez, a vének tanácsához fordult, hogy megkérdezze a véleményüket. Ők
Aggának adtak igazat. De Gilgames nem ezt akarta hallani, ezért megkérdezte az
ifjú harcosok véleményét is, akik persze önérzetesek voltak, és harcolni akartak.
Ezért Agga követeit elutasítással küldték haza, aminek hatására hamarosan
megjelent Agga serege Uruk városfala alatt.
Ekkor Gilgames egyik testőre, Birhurtura vállalta a
követi feladatot. Ő ment ki a városból, hogy tárgyaljon Aggával. De Agga serege
elfogta és megverte őt.
Volt
Gilgamesnek egy első embere, Enkidu. Az eposzból az derül ki,
hogy Enkidu a pusztából érkezett (talán pásztor nép sarja), nagy harcos
volt és Uruk népe hívta őt segítségül, hogy győzze le a sanyargató uralkodót,
Gilgamest. Gilgames anyja, Ninszun azt a tanácsot adta
fiának, hogy egy ilyen erős harcos, mint Enkidu sokkal jobb barátként, mint
ellenségként. Az uralkodói házhoz vették őt (és törzsét is talán) és Gilgames fogadott
testvérévé, Ninszun fogadott fiává tették: „Enkidu!
Enkidu! emeld föl fejedet a földről, emelkedj ki a porból! Fiammá fogadlak! Ma
szültelek téged! A felséges Gilgames legyen a fivéred! Emelkedj föl a porból!”
[Weöres Sándor: Gilgames]
Ez az Enkidu volt az, aki most felbuzdította az
uruki sereget a kisiek ellen és végül legyőzte Agga seregét.
Ezt követően Gilgames
hálája Agga felé abban nyilvánult meg, hogy békével,
sértetlenül hagyta őt hazatérni, valamint abban, amilyen tisztelettel beszélt
vele akkor is, amikor ellenfelek voltak: „Agga,
felügyelőm, Agga, én hadnagyom, Agga, hadsereg parancsnokom! Agga, lélegzetet
adtál nekem, Agga, életet adtál nekem, Agga, tartottál, mint menekültet az ő
megragadásában, Agga, gabonával gondoskodtál a menekülő madárról.”
[Gilgames és Agga eposz]
A Gilgames és Humbaba
című részből az derül ki, hogy Enkidunak volt egy gyerekkori társa,
Humbaba.
(Aki, elképzelhetőnek tartom a következők alapján, hogy egy másik pásztor-törzs
főnöke, papkirálya lehetett). Humbaba egy bizonyos cédrusligetet
őrzött (a városon kívül, a pusztában), ahol a szöveg szerint „Az erdő tele van hangos madarakkal és
tücskökkel, a fákon pedig majmok üvöltöznek és sikoltoznak”. Enkidu
– mivel már Gilgamest szolgálta – az uruki sereg élén kivágta ezt a
cédruserdőt és a fákat elvitték. Ez egy szent liget lehetett, ugyanis a
történelem folyamán nem egyszer előfordult hasonló tett; hogy a
megtámadott nép szent ligetét is kiirtották, ezzel (lelkileg is) megsemmisítvén
őket. Enkiduban ez a tett feloldhatatlan lelkifurdalást okozott. [https://mult-kor.hu/megtalaltak-a-gilgames-eposz-egy-korabban-ismeretlen-reszletet-20151005]
Humbaba, akit a sumérok - hiszen ellenség volt - szörnyként ábrázoltak [a kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Humbaba]
A Gilgames és Enkidu
eposzból úgy tűnik, hogy Enkidu egyszer csak – talán éppen a
fenti események hatására – visszavágyott a szabad életbe és megszökött a
városból. De már nem találta a helyét a pusztában sem. Visszatért (vagy elfogták és
visszavitték) a városba. Addigra azonban egészsége megromlott és egy (joggal)
sértett papnő varázsigével átsegítette őt a túlvilágra. „Ajtó, ajtó, nyílj ki piros ajtó, piros ajtó, piros száj… lélek indulj,
messze járj, ne is menj, csak ugy szállj […] nőjjön pelyhed, nyíljon szárnyad, vezéreljen a négy állat, lélek
indulj, messze járj, ne is menj, csak ugy szállj”
„Enkidu feküdt naptalan házban, nyirkos fal mellett, kockás lepelben,
fürtös fejénél szurokfáklya égett, melle barlangjából elszállt a lehelet.”
A gyönyörűen
megírt történet itt olvasható el: https://webzone.ee/aurin/vers/wsgilgames.html.
Weöres Sándor írta meg, nem szó szerinti fordításként. Inkább az eredeti mű hangulatát
akarta visszaadni költeményében.
Gilgames
annyira sajnálta, hogy elveszítette hű segítőjét, hogy elhatározta, megkeresi
Enkidu lelkét és beszél vele. Ez sikerült is neki, minek során Enkidu
elmesélte, hogy milyen sanyarú sorsa van az alvilágban azoknak a férfiaknak,
akik nem csatában haltak meg. Ez a hit nagyban befolyásolhatta a sumér
férfiak harci kedvét.
Agga és Gilgames
kortársa volt Ur
királya, Meszannepadda, kinek neve azt jelenti, „An
kiválasztottja”. Felesége Ninbanda volt.
Megindult a harc a Sumér fölötti főhatalomért, melyben főleg Uruk, Kis és Ur
királyai vettek részt.
Agga
halála után fia (?), Szuszuda lett Kis új királya.
Amikor Gilgames meghalt, feleségei és szolgái kíséretében ment a túlvilágra. Úgy tűnik, hogy ők saját akaratukból csatlakoztak uruk túlvilági útjához.
Gilgames fia, Urnungal és Meszannepadda
fia, Aannepadda
idejében tovább folytak a harcok, melyek során a nippuri szentélykörzet
többször megsérült. Ám ezt olyan tiszteletben tartotta mindenki, hogy a városállamok
királyai – a békés időkben – felváltva állították helyre a szentélyeket.
I.e. 2550-ig Kis és Ur városának közös királya lett, Meszkalamdug személyében,
Történeszek és zenészek közös kutatása szerint (eredeti szöveg, korhű hangszerek) az alábbi egy korhű zene:
Hoztam egy régi felvételt, ahol az eredeti antik egyiptomi táncot igyekeztek hűségesen felidézni:
Ebben a részben az egyiptomi IV. dinasztiát alkotó családról mesélek. A család 5 generáción keresztül uralkodott, s ezalatt 8 fáraót adott Egyiptomnak. Hogy követhető legyen, ki kicsoda, egy-egy generáció tagjait különféleképpen jelöltem:
Az 1. generáció
tagjainak nevét, pl. Hufu fáraóét félkövér, dőlt,
aláhúzott betűkkel, az ő gyermekeit és azok házastársait, tehát a 2.
generáció tagjainak nevét, pl. Kawabét félövér, dőlt betűkkel írtam. Hufu
fáraó unokáit és azok házastársait, azaz a 3. generáció tagjainak nevét, pl. Menkauré fáraóét dőlt, aláhúzott
betűkkel, a 4. generáció tagjainak nevét, pl. Sepszeszkafét csak dőlttel, végül az 5. generációt, pl. Dzsedefptah
fáraó nevét már csak aláhúzással jelöltem. Kivételesen a nem a királyi
családhoz tartozó neveket semmilyen módon nem emeltem ki.
A "családfába" csak azok neveit írtam be - az áttekinthetőség kedvéért - akik a trón közelébe kerültek. Kékkel a férfiakat, rózsaszínnel a nőket jelöltem, egyiptomi koronával azokat, akik fáraók lettek, összefűzött aranygyűrűvel pedig a házasságokat (tetsvérházasságokat) jelöltem.
Az évszázad során az egyiptomi nép háziasította a tevét.
"A sivatag hajója" [a kép forrása: https://www.vilaggamentunk.com/tevevel-a-szaharaban-a-tevegecis-naci/]
I.e. 2589-ben Sznofru és Hotepheresz másik fia (előzmények a 18.1.-es részben), Hufu
(görög nevén Kheopsz) lépett a trónra. Az ő feleségei Merititesz és Henutszen
voltak, valamint kettő további, ismeretlen nevű asszony.
Apjával
ellentétben őrá, mint durva és kegyetlen, mégis bölcs uralkodóra emlékeztek a halála után (valószínűleg hívei és ellenlábasai véleménye keveredett).
Az ő
parancsára épült meg a gízai nagypiramis, melynek tervezésében maga is részt
vett. De a tervezés főleg unokaöccsére, Hemiunu herceg- és vezírre hárult,
aki a papi méltóságot is magáénak mondhatta. E piramis tájolása már pontosan
igazodik az égtájakhoz (ÉK-DK, ÉNy-DNy). Az építkezések tekintetében már ebben az időben is a külcsín volt a legfontosabb: A piramis építése során a tökéletesen illeszkedőre csiszolt kőtömböket kívülre tették, a belső tömbökkel már nem törődtek ennyire;
ott a hézagokat kőtörmelékkel és homokkal töltötték ki. A kövek legnagyobb
része helyben bányászott mészkő. A burkolathoz viszont jó minőségű turai
mészkövet használtak. A legnagyobb terhet viselő részeken asszuáni gránitot is
alkalmaztak.
A gízai piramisok fehéren ragyogtak a sivatagi napfényben, a nagypiramis csúcsát ráadásul arannyal futtatták. Legelőször úgy tudtam, hogy a külső burkolat márványból készült, majd azt olvastam, hogy alabástromból. Jelen információm szerint turai mészkő ragyogott a felszínen. [a kép forrása: http://titkostortenelem.org/osi-technologia/38-a-gizai-nagy-piramis-mereteinek-okori-kozloirol]
Újszerű módon
ennek a piramisnak három kamrája közül kettőt a földfelszín fölött alakítottak ki (eddig, a korábban épített, kezdetlegesebb piramisokban a sírkamra a föld alatt helyezkedett el). A Király kamrájának
három fala vörös gránitból készült. A benne található szarkofágot is egyetlen
vörös gránit-tömbből faragták. A két másik kamra befejezetlenül maradt.
Az ókori
világ hét csodájának egyike ez. 147 m magas, 4000 éven át volt a világ legmagasabb
épülete. Építő munkásai nem rabszolgák voltak, hanem közrendű szabadok, akiket szakemberek irányítottak. Jó
fizetségért dolgoztak. (Valójában ebben az időben Egyiptom nem folytatott annyi harcot, hogy jelentős mennyiségű rabszolgára tegyen szert).
A piramist a maga idejében 8 m magas, 3 m széles kerítés vette körül, ami szintén turai mészkőből készült.
A közelben felépítették a Völgytemplomot és a
Halotti Templomot. Mindkettő padlóburkolatát fekete bazaltból készítették el,
falaikat turai mészkőből emelték, s gránitoszlopokkal ékesítették őket.
A piramis körül 5 nagy bárkagödröt találtak a régészek. Ezekben
egy-egy valóban használható hajó állt, melyek bárkasírokként funkcionáltak. Ré
bárkáját jelképezték, amelyen -hitük szerint - égi útját járja a napisten.
Napbárka [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka]
A piramistól K-re három mellékpiramist is felhúztak
a fáraó családtagjai és feleségei számára.
Hufu idejében épülhetett a Szfinx is. Akkoriban
kőbánya működött a helyén, aminek két része volt. A két kőfejtési helyszín között megmaradt szálkőzetben láthatták meg az oroszlánra emlékeztető formát, s ebből faragták ki a művet,
hozzá illesztve a fáraó fejszobrát. A Szfinx „hátán” eső nyomai láthatóak. Ezek
a nyomok megmutatják, hogy a szobor mely részei voltak azelőtt is a felszínen,
hogy megfaragták volna. Ugyanis a munkálatok idején itt már száraz, sivatagi
éghajlat volt; az esőnyomok sok ezer évvel korábbiak.
Hufu
is harcos fáraó volt; hadjáratokat indított Szinájra, Núbiába és Líbiába
is. Szinájon a beduinokat
uralma alá hajtotta.
Amikor pihent, két fia, Hafré és Dzsedefré
varázslatos történetekkel szórakoztatta őt, melyek emlékét a jóval később
lejegyzett Westcar-papirusz
őrzi. De nem csak a mesék, hanem a mágia is nagyon érdekelte az uralkodót. Ez irányú
kíváncsiságát egy öreg varázsló elégítette ki, aki elkápráztatta őt
mutatványaival és akinek neve Dzsedi volt. Dzsedi varázsló azt állította például, hogy bármilyen élőlény levágott fejét vissza tudja varázsolni a helyére. Hufu először egy rabot hozatott, hogy Dzsedi rajta mutassa be tudását, de Dzsedi ettől visszariadt, mondván, hogy helytelenül használnák fel a hatalmát. Egy lúddal, egy másik szent madárral és egy ökörrel azonban sikerrel járt. [Misztikus történetek gyűjteménye, Reader's digest válogatás]
A Westcar-papirusz [a kép forrása: https://www.ancient-origins.net/artifacts-ancient-writings/westcar-papyrus-and-miracle-stories-old-kingdom-006895]
Legfőbb istenségként a kos istent tisztelték ekkor,
aki a termékenység istene volt.
Hufu
uralkodása alatt a magánvagyon fogalma teljesen megszűnt.
A fáraót már életében istenként tisztelték.
Hufu
fáraó Merititesztől való gyerekei: Kawab, II.
Hotepheresz, Dzsedefhór, II. Mereszanh és II.Merititesz
voltak.
HenutszentőlHufuhaf
és Minhaf
született.
A másik két feleségtől pedig Dzsedefré,
Hafré,
Hórbaef
és Nofretiabet.
Hufuhaf
és Minhaf
apjuk uralkodása idején már vezírként szolgáltak. Hufuhaf egy Nofretkaut
nevű hölgyet vett feleségül. Fiaik neve ifjabb
Hufuhaf, Wetka és Iunka volt és egy lányuk is
született.
Minhaf
feleségének és gyerekeinek neve nem maradt fenn.
Hufu
elsőszülött fia, Kawab saját testvérét, a rangidős hercegnőt, II.
Hotephereszt vette feleségül. Gyerekeik is születtek; Kaemszehem herceg, III. Mereszanh királyné, Mindzsedef herceg és Duaenhór herceg. Ám Kawab
még apja életében meghalt. Ezért Hufu örököse végül egyik
kisebb fia, Dzsedefré lett i.e. 2566-ban, aki megözvegyült testvérét, II.Hotephereszt is feleségül vette. II. Hotepheresz egyébként
nem csupán királyné volt, hanem Thot, Bapef és Tjazepef papnője is, valamint az
„akáciaház henteseinek irányítója”.
Thot a bölcsesség, a
tudományok és a mágia istene volt. Íbisz- vagy páviánfejjel ábrázolták,
attribútumai a papirusz és az írónád. Szent száma a nyolcas.
Bapef kisebb alvilági
istenség volt, akit gyakran ábrázoltak sunyi istenségként. Papságát királynők
tartották.
Eközben
féltestvérük, Horbaef feleségül vette másik lánytestvérüket, II.
Mereszanhot. Nekik két lányuk született, III. Nofretkau és Nebtitepitesz.
Amikor Horbaef meghalt, II.MereszanhotDzsedefré
fáraó vette feleségül, így II. Mereszanh királynévé lett. (A fáraónak pedig három
felesége közül most már kettő is a testvére volt). A fáraótól született II. Mereszanh Dzsati nevű fia.
Dzsedefré
gyerekei Hornit, Baka, Szetka, Noferhotepesz,
Nikaudzsedefré és Hotpeheresz, valamint Dzsati lettek.
Dzsedefré
távol temetkezett apja piramisától (a nagytól); kb. 8 km-re, ÉNy-ra. Itt épült föl az ő
piramisa, ami kb. feleakkora, mint Hufué, ám sokkal romosabb állapotban
maradt fenn. Itt is volt völgytemplom és halotti templom, de csupán
vályogtéglából, valamint bárkagödör is volt.
A közelben itt megmaradtak a kiszolgáló
épületek maradványai is: egy pékségé, és egy sörfőzdéé, és lakhelyek amelyek a
kultuszpapság ellátását szolgálták.
Itt is volt mellékpiramis és kerítésfal is.
Dzsedefré után testvére, Dzsedefhór lett a
következő fáraó. Tőle egy bölcsesség-gyűjtemény maradt fenn, „Dzsedefhór intelmei”
címmel.
I.e. 2558-ban egy újabb testvér, Hafré
lépett a trónra. Feleségül testvérének, Kawabnak a lányát, tehát a saját unokahúgát, III. Mereszanhot vette, aki Thot papnője is volt. De rajta
kívül volt a fáraónak más felesége is; Hameremebti (Thot és Tjazepef
papnője), Hekenuhedzset (Bapef papnője) és testvére, Perszenet.
Hafré
gyerekeinek neve: Menkauré, II. Hamerernebti, Anhmaré, Ahré, Duaenré,
Hemetré, Junmin, Junré,
Khenterka, Nebemahet, Nikauré, Niuszerré,
Rehetré, Sepszetkau és Szehemkaré.
Hafré
már engedett abból, hogy egyedüli tulajdonosa legyen országának. Birtokait kis
mértékben megosztotta a királyi család egyes tagjaival.
A gízai piramisok közül övé az, amelyiknek a tetején
megmaradt egy kis burkolat.
Hufu harmadik lánya, II. Merititesz Hufu, Hathor és Neith papnője volt.
Hathor a szépség, öröm,
szerelem és anyaság istennője volt. Tehénszarvakkal és közöttük tartott
napkoronggal szokták ábrázolni.
Ő a palota
intézőjéhez, Ahethotephez ment feleségül.
A Hafré után következő fáraó az unokaöccse;
Dzsedefré fia, Baka volt.
Felesége testvére, Hotepheresz nevű
hölgy lett. Baka hatalmas
méretű piramis építtetésébe kezdett bele, de csak a bejárati folyosó lejtős
vágata és a sírkamra (vagyis az alépítmény) marad meg belőle.
Baka
fáraót unokatestvére, Menkauré
követte a trónon, aki Hafré és I. Hamerernebti fia volt. Őhozzá három testvérét/féltestvérét
is feleségül adták; II. Hamerernebtit
(aki anyja nyomdokaiba lépve szintén Thot és Tjazepef papnője volt), Rehetrét és I. Hentkueszt. Valamint Bunefert,
aki nem volt a testvére.
Menkauré
gyerekeinek neve Huenré, Sepszeszkaf,
Szehemré és Hentkauesz.
A három közismert gízai piramis közül Menkauré fáraóé a legkisebb.
Hatalmának örököse Huenré lett volna, de ő korán meghalt. Így a királyi hatalom Sepszeszkafra szállt át, aki i.e.
2503-ban lépett a trónra. Sepszeszkaf
már nem építtetett piramist, hanem valamiért 200 évvel korábbi őseinek szokásához
visszatérve óriási masztabasírt emeltetett Szakkarában. A korábbi szokástól
eltérően a nevébe se vett fel istennevet. Az ő uralma alatt alakult ki –
kedvezmények segítségével – az a papi réteg, aki már meg tudott élni önmagában
a papsággal járó tevékenységekből.
