14. Az első városállamok [i.e. 3500 - 3200]

I.e. 3500 – 3400

Közép-Amerikában elkezdődött az archaikus kornak nevezett szakasz. Feltalálták a szövőszéket és pamutszöveteket készítettek.

Perui szövetdarab [a kép forrása: https://mult-kor.hu/az-osi-peruig-vezetheto-vissza-a-farmer-tortenete-20160916]

 Az évezred közepén éghajlatváltozás zajlott le, ami lehűlést és szárazodást jelentett.

A Kárpát-medencében a bükkerdők vették át az uralmat. A gazdálkodást az itt élők kénytelenek voltak átalakítani. A növénytermesztésről az állattenyésztésre tolódott át a gazdálkodás súlypontja. Az ekét is ekkortájt találták föl ezen a vidéken, s mivel az ekét állatok vontatták, az embereknek eszükbe jutott, hogy a kocsit is húzathatnák az állataikkal.

 Nem sokkal ezután Ny-Ázsiából a sztyeppei népek (jamna-kultúra) kezdtek el beszivárogni a Kárpát-medence keleti részére.  http://regeszet.org.hu/old/images/regeszet2000/h_005.pdf

 

 A Közel-Keleten a nagy mocsarak elkezdtek kiszáradni. Arrafelé ez előnyt jelentett, mert megnőttek a megművelhető és a lakható területek. Az egymással szomszédos települések olykor annyira kiterjedtek, hogy végül összeértek és egybeolvadtak.

 Mezopotámiában kezdett elterjedni az írás. Ebből az időből származnak az uruki archaikus szövegek*. Ezek korai gazdasági feljegyzések, valamint jellisták, melyekről az írnokok tanulhatták a jeleket. A legkorábbi időkben még piktografikus írásjeleket használtak.

*Uruki archaikus szövegek: Egy sumér proto-ékírásos agyagtáblákat jelentő leletcsoport Urukból.

 

Az egyik uruki archaikus tábla [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Uruki_archaikus_sz%C3%B6vegek]

 Az uruki kultúrában szokássá vált pecsétekkel megjelölni a magántulajdont. Az ezt megelőző évezredekben – még a törzsközösségekben – nem létezett a magántulajdon fogalma. A földművelés-kézműveskedés kapcsán azonban megjelent és fontossá vált, hogy mit ki készített, mit ki szerzett, és a letelepedés révén megőrizhetővé is váltak a tárgyak. A békesség érdekében érdemes volt megelőző jelleggel egymás tudtára adni, hogy mi kié. Ha egy tárgyon szerepelt a tulajdonos pecsétje, akkor már nem mondhatta senki, hogy „jaj bocs, nem tudtam, hogy a tiéd”. A tulajdon-jelölő pecsétek különféle ábrákat hagytak a tárgyon. Ezeken egy jellegzetes fejpántos figura gyakran felbukkan, különféle tevékenységek közben. Ez Inanna istennő főpapja lehetett, aki egyben Uruk királya, ún. papkirály volt.

Mezopotámiai papkirály [a kép forrása: https://szkitahun.wordpress.com/2011/08/22/nimrod-kus-fia-a-magyarok-osapja/]

Valószínűleg Szusziana felől vándoroltak D-Mezopotámiába, az Iráni-fennsíkon és a Zagrosz-hegységen át a sumérok ősei, akik magukat szag-giga-nak, „feketefejűek”-nek nevezték. (A David Rohl-i elmélet szerint Káin utódai, a káiniták jöttek ezen az útvonalon, akik nem azonosak a sumérokkal, hanem beilleszkedtek a már D-mezopotámiában élő sumérok közé. Mivel a hagyományos történelem az eddig itt élt népet még nem azonosítja a sumérokkal, hanem egy helyben őshonos kultúra volt (az ubaid-kultúra); elképzelhetőnek tartom, hogy az ottani őshonos nép (ubaid-kultúra) és az érkező bevándorló nép (káiniták) együttműködése, egybeolvadása alakította ki a sumérnak nevezett kultúrát).

 Az érkező nép magával hozta kultúráját Szuszianából, így D-Mezopotámiában is megjelent a háromszintű településrendszer. A települések belső szerkezete is átalakult, ebben is kifejeződött a központosítás. A lakóházak a templom köré épültek. A nagy népesség szervezését, eltartását, az öntözéses földművelés megszervezését, a városok védelmét egy kézben kellett összefogni és irányítani. Így jött létre az állam intézménye és a király szerepe, akit hivatalnokai segítettek a szerteágazó munkában.

Ettől kezdve nevezzük D-Mezopotámiát Sumer-nek.

Mezopotámia déli részét, azaz Sumert Nippur (sumér nyelven Enlil) és Kis (sumér nyelven is Kis) városok kezdték uralni.  Nippur szellemi, Kis pedig politikai központtá vált. Aki a két város királyi címét viselhette, azé lett a hatalom egész D-Mezopotámia fölött. 

 

Szusziana fokozatosan elnéptelenedett. 

Szusziána körülbelüli területe (a térképen valójában Elám van ábrázolva pirossal, ami a korábbi Szuszianából alakul majd ki) [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/El%C3%A1m]

Afrikában a Szahara szárazodása felerősödött. A Nílus vidékén, nagy területen elterjedt a nagada-kultúra. E nép kerámialeleteinek sajátossága, hogy márgás agyagból készültek. 

Innen D-ebbre, a mai Szudán területén megjelent a kerma-kultúra. Nagy, kerek alaprajzú házakban éltek.

Mindkét kultúra kereskedelmet folytatott az Etiópia területén élő, obszidiánban gazdag néppel.

  A sumér királylista szerint Uruk első királya Meszkiaggaser volt. Ő a népével és fiaival bejárta a Perzsa-öblöt, sőt hajóikkal kijutottak az Indiai-óceánra és kereskedőútjaik során, a partok mentén haladva kelet felé eljutottak az Indus-völgyébe, nyugatra pedig az Arab-félszigetre, majd a Vörös-tengerre. Az Arab-félszigeten kolóniákat alapítottak. A Vörös-tenger nyugati partjainál pedig sokféle nyersanyagot találtak; állatbőröket, elefántcsontot, obszidiánt, ébenfát és aranyat. Melyekhez ezen az úton sokkal könnyebb volt hozzájutniuk, mintha Aratta és Éden felé mentek, ahova 7 hegyláncon 7 hágóján kellett keresztülmenniük (egyébként innen a "hetedik mennyország" kifejezés Édenre).

 Meszkiaggaser király neve azt jelenti: mesz = hős, ki = föld, ag = felosztó, + gaser, aminek jelentése tisztázatlan. Tehát "Gas(er), a hős, aki elosztja a földeket." A "Gas" a sémi nyelvben Kús-sá változott. Vagyis Meszkiaggaser azonos a Bibliában Kús-ként emlegetett emberrel, aki Hám egyik fia, Noé unokája volt. "Hám fiai: Kús, Micraim, Pút és Kánaán."

 A kereskedelem révén egy sumér törzs kolóniát alapított a Vörös-tenger Nyugati partján, ahol ma Eritrea van. Ez a törzs eredetileg a Perzsa-öböl egy szigetén élt, Dilmunon (ma Bahrain). Egy kalandor hajós nép volt ez, akik mesterei voltak a tengeri utak felfedezésének. Ők voltak a poiniták (ebből a névből lesz majd a görög phoiniké, vagyis a főníciaiak elnevezés). Róluk pedig az új kolónia neve a Vörös-tenger partján Poin lett. 

 Amikor Meszkiaggaser/Kús népével elindult nyugatra, poinitákat vitt magával, hogy segítsék a navigálásban. Pointól északra értek partot, ahonnan bementek a hegyvidékes szárazföldre, a Nílusig. 

"Meszkiaggaser a tengerbe alámerült, a hegyvidék felé kiemelkedett" (A sumér királylista szövege szerint)


Meszkiaggaser/Kús itt megalapította királyságát, mely az ő nevét viselte. Békésen telepedtek be a helyi nép mellé és házasodtak is velük. Az ő utódaik lettek a kustiák.
 Az expedíció során Kússal voltak testvérei is. Micraim (az egyiptomiak Maszrinak nevezik) északabbra hajózott a Vörös-tengeren. Maszri/Micraim kíséretében is volt egy poini felderítő. Ezt a felderítőt az egyiptomi vallás később a sakálfejű istenként tiszteli majd, Upuaut néven, akinek neve annyit tesz; "az utak megnyitója". Az egyiptomi mítoszok szerint ő volt az, aki a félisteneket (az ősök idővel istenekké, félistenekké váltak), a civilizáció hordozóit a Nílus völgyébe vezette. Ez nem volt egyszerű feladat, mivel a Nílus legnagyobb áradása idején is maradt 60 km a Vörös-tenger partja és a Nílus vize között. Ezen a szakaszon a hajókat át kellett vontatni, az ún. Hammamát területén. Hammamát népe egy vadász nép volt, akik a sziklákra az állat- és emberábrázolásokon kívül korai térképeket is rajzoltak (ezeket a hegyes-völgyes vidék tette szükségessé). Amikor megérkeztek a vádi partjára (a vádi a Nílus egyik mellékága volt, egy időszakos vízfolyás, ahol arra vártak, hogy a Nílus áradásához szükséges esőzések vize az Etióp-fennsíkról leérkezzen, s vigye a hajóikat a Nílusra), várakozniuk kellett. Ez alatt az idő alatt ők is sziklarajzokat készítettek, a már meglevő, ősibb sziklarajzok mellé. Az ő rajzaik főként hajókat ábrázolnak, ami a történet ismerete nélkül elég meglepő lehet egy sivatag közepén.

 Amikor megérkezett az áradás és levitte őket a Nílusra, a kisebb hajókkal és kevésbé hatékony fegyverekkel rendelkező helyi népeket könnyedén uralmuk alá hajtották. A harc szárazon és vízen is zajlott. Az áramlat minden bizonnyal holttesteket és hajóroncsokat sodort észak felé, rossz előjelként a part mentén élő, még mit sem sejtő népek számára. Maszri/Micráim törzse megalapította kolóniáját; Hierakónpoliszt (csak ez a későbbi, görög név maradt fenn), "a sólyom városát" a folyó nyugati oldalán. A város szent kerülete lett Nehen (a szent sólyomról elnevezett kerület). A vádi torkolatánál pedig egy másik települést alapítottak, Nehebet, a keselyűistennő, Nehbet városaként.

 A hódító nép egy része, Micraim két öccsének, Putnak és Kánaánnak vezetésével (egyiptomi nyelven Paut és Kanaan) még tovább mentek, észak felé. A Nílus-delta nyugati részén kikötőt alapítottak, hogy innen járják be a Földközi-tenger keleti részét. Ez a kikötő lett Alsó-Egyiptom fővárosa, Per Uadzset. Put, vagy Paut több települést alapított a leendő Líbia partjai mentén, míg Kánaán (avagy Kanaan) és poini navigátorai a Földközi-tenger keleti partján kötöttek ki és Ugariton és Bübloszon keresztül felvették a kapcsolatot Mezopotámia északi telepeivel. Kánaán területéről libanoni cédrust szállítottak a Nílus népeinek, ami lehetővé tette a hajózás és az építkezés nagy mértékű fejlődését.

 Egyiptom területén ettől kezdve a társadalmi-politikai piramis tetejére a hódítók, a sólyom-isten (Hórusz) követői és 'leszármazottai' kerültek, vagyis a királyi család. (A "hór" szó azt is jelentette, "távoli", s Noé neve is ebből a szóból eredt ("távoli hosszúéletű"). Így Hórusz, a sólyomisten a mitológiában azonossá vált Noéval, Noé utódai pedig így lettek a Sólyom-isten leszármazottai.) A királyi család alatti réteg voltak az eri-paut, vagyis a Pauthoz/Puthoz tartozók, Put népe. Utánuk következtek az állami hivatalnokok, majd a terület korábbi lakói, a hammamáti vadászok leszármazottai. Végül a deltavidék őslakói következtek, a rehitek. Belőlük lettek (vagy ők maradtak) a földművesek. A különböző társadalmi rétegek nem keveredtek egymással, kasztrendszer-szerűen elkülönültek egymástól. Mivel Put apja Hám volt, Hám neve "forró-"t jelent, ezért őt halála után a napistennel azonosították, így Sólyomisten fiai egyben a Napisten utódai is lettek. [David Rohl: Az elveszett testamentum]

 Az évezred során Mezopotámián át dravidák érkeztek a Hindusztáni-fsz. Ny-i részére, ahol befolyásolták az Indus-völgyi civilizáció alakulását.

I.e. 3400 - 3300

 Uruk városában (Mezopotámia), a városközponttól távolabb elkezdődött Inanna istennő szentélykörzetének kiépítése. Ez a rész önálló, falakkal körülkerített területe a városnak; az Éanna-körzet. Keleti részén egy mészkő-templom, nyugaton pedig az ún. Kőtemplom állt. Itt őrizték a már említett uruki archaikus szövegeket. Még két templom, egy palota és az ún. Nagy Udvar voltak a körzet részei.

Inanna istennő egyik ábrázolása [a kép forrása: http://maga-a-valosag.com/?page_id=356]

Egy kis időre megszakadt a kapcsolat Szusziana és a sumérok között. Ekkor az ottaniak önálló írást alakítottak ki; az a proto-elámi ékírást.

A Perzsa-öböl keleti partján elterülő Anshan városa (Szuszianában) fontos kereskedelmi központtá alakult. Gyöngyház, kagylóhéjak, karneol és lazúrkő voltak a legértékesebb kereskedelmi cikkek itt.

I.e. 3300 – 3200

 Ázsiában, az Altaj északi oldalán, az Ob és a Jenyiszej közötti területen létrejött az afanaszjevói kultúra. Ők is használtak már kocsikat, melyek elé bikákat és ökröket fogtak be. A kocsikon még tömör kerekeket használtak.

Tömör kerékkel ellátott kocsi [a kép forrása: https://bencsik.rs3.hu/egyiptomi-tengeri-hajoepites-toertenete-i-e-1200-ig/34-a-harci-szekerek-okori-toertenete.html?layout=blog]

 Urukban, az Éanna-körzetben a Kő-templomhoz hozzáépítettek szíjtéglából egy kisebb építményt. A kultikus temetkezések fölöslegessé vált tárgyait itt helyezték el. Ezt követően az Éanna-körzet két részre oszlott. A DK-i rész lett a Templom-körzet. Ennek bejárata a Mozaik-udvar, ami mögött három templom áll. A másik része az ÉNy-i. Ennek házaiban éltek a papok. Nyugaton áll egy különálló épület; a Kőszög-mozaik temploma. 

Kőszög-mozaik; a templom falának maradványa [a kép forrása: http://berlin-muzeumok.blogspot.com/2011_01_24_archive.html]

 

Egy rituális alapkő, melyre fogadalmi felajánlásokat írtak és rituális építkezések megkezdése előtt, szertartás keretében helyezték el. Hasonlóak voltak a kőszögek is, melyekből mozaikot készítettek [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ritu%C3%A1lis_alapk%C5%91]

  A Nílus vidékén Nehen város szerepe gyengülni kezdett, Nagada és Abüdosz pedig megerősödött. A három város – az egyre szárazodó éghajlat miatt – kénytelen volt a szűkös, folyam-menti termékeny területekért harcolni. De ez a preheroikus hadviselés időszaka volt (talán mert még emlékeztek rá, hogy Micraim és Kús utódaiként testvér-népek voltak) ami azt jelenti, hogy ha két város között konfliktus alakult ki, akkor látványos erődemonstrációval küzdöttek meg egymással: A felek felvonultak a csatatéren, esetleg elhajítottak néhány dárdát, s „első vér után” a vének tárgyalása útján megegyeztek. 

 

 A nagada-kultúra népénél a kerámia-díszítésben új divat jelent meg: Fehér párhuzamos vonalakkal díszítették őket, majd később egymást keresztező fehér vonalakkal, majd polírozták a felületüket. Kezdetben feketére, később vörösre, végül fehérre, vagy krémszínűre mázolták őket. Az ábrák fő motívumai hajók és stilizált emberek voltak, de állatábrázolások is előfordultak.

Nagada kerámia [a kép forrása: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-7-evfolyam/egyiptom-muveszete-bevezetes-archaikus-kor/neolitikum-diszitett-keramia]

 

Halotti maszk [a kép forrása: http://real.mtak.hu/74960/1/Bacs_nyomdai_nezokeppel.pdf]

 A temetkezésekhez elkezdtek halotti maszkokat készíteni. A szegények és a gazdagok számára már külön temetőjük volt. De emellett külön temetőt alakítottak ki az állataik számára is. A társadalmi rétegek elkezdtek elkülönülni: a kézművesek rétege megkülönböztette magát a földművesektől. 

 A kovakőbányászat melléktermékeként talált aranyat kezdték felhasználni.

Arany [a kép forrása: https://24.hu/kultura/2018/10/04/arany-fiatalito-arckrem-helyett-franciaorszag-hercegno-femmergezes/]

 Nehen város központi szerepe áthelyeződött Nubitra. Nubit város istene későbbi nevén Széth (Széth neve is Kús nevéből ered: Kús - Kas - káosz - Széth --> ennek később még lesz jelentőssége). volt, így a mítoszokban Széth olykor magát a várost szimbolizálja, míg Nehenben Ozirisznak volt később kultusza (sólyomisten ~ napisten ~ Ozirisz) Így az Ozirisz-mítosz és a Hórusszal kapcsolatos mítoszok - melyekben Hórusz legyőzi testvérét, Széthet, - a Nubit és Nehen városok közti küzdelmeket örökítették meg.

A királyok számára külön temetők voltak és a királyi rang jelölésére egy piktogramot használtak. Itt is elkezdték öntözni a földeket és használtak fazekaskorongot.

 Nagadában a D-i városrészt 2 m-es fallal kerítették el, ez az ún. nagadai erőd.

 Mindhárom város népessége végül annyira megnőtt, hogy a harcok már nem oldották meg a helyzetet. A három város összeolvadt és egy állammá állt össze. Az állam első királya a Bikának nevezett király volt. 

--> Vihető régészeti lelet-ihletésű kézművek itt (vannak újak is): https://www.alkotokboltja.hu/Shop/index/27279

--> Kövess facebook-on is: https://www.facebook.com/Bezzeg-r%C3%A9gen-338544310331985/?modal=admin_todo_tour