23.2. Ábrahám kora - a Sumér Birodalomban és Kánaánban [i.e. 1900-1800]

 Kréta szigetén, akárcsak a világ más tájain ebben az időben és az ezt megelőző évezredben szokásban volt a gyermekáldozat. A régészek Krétán sok olyan gyerekcsontot találtak, amelyeken vágásnyomok maradtak.

 Anatóliában a hettita nép tagjai – amely már magába olvasztotta az ősibb idők óta ott élő hattikat – a kereskedelmi útvonal mentén fontos városokat alapítottak, pl. Hattuszaszt. Akkoriban az anatóliai területet Hattumnak nevezték – sumér nyelven a „ha-tum” azt jelentette, hogy „bronz tárgy”. Ugyanis itt a fémeknek kiemelkedő bőségű lelőhelye volt. A nyersanyagokat és az ezekből készült tárgyakat cserélték el Mezopotámiával élelmiszerekre. A közöttük közvetítő kereskedők kezdetben akkádok voltak, mostanra viszont asszírok vették át ezt a feladatot. Ez az „óasszír kereskedelem” kora.

Bronztárgyak a bronzkorból [a kép forrása: https://bencsik.rs3.hu/egyiptomi-tengeri-hajoepites-toertenete-i-e-1200-ig/31-a-bronzkori-femmuvesseg-kezdetei-az-i-e-4-evezredben.html]

  Kánaánban i. e. 1842-ben Ábrahám ágyasa, az Egyiptomból elhozott Hágár fiút szült, akit Izmáelnek neveztek el.

 A város, ahol Ábrahám unokaöccse, Lót élt a maga törzsével – Szodoma – a Holt-tenger nyugati partján állt, Gomora pedig a Holt-tenger D-i csücskétől valamivel távolabb. A kis sós „tenger”* vízszintje alacsonyabb volt, mint manapság. Szodoma földjeit az En-Gedi forrása táplálta, ami rövid távolság után bele is torkollott a „tengerbe”. A közelben aszfaltbánya is működött (ennek helye ma a víz alatt van), s az aszfaltot gyapjúra, vászonra és más javakra cserélték el. (Az előző részben ide dobták be Szodoma és Gomora előző királyainak holttestét, a mezopotámiaiakkal vívott háború után). A háború után mindkét várost – ugyan kevésbé pompásan –  újjáépítették, nem sejtve, hogy milyen rövid távra teszik ezt.

Szodoma romjai [a kép forrása: https://mult-kor.hu/megtalalhattak-a-bibliai-szodoma-varosat-20151015]

*Holt-tenger: Valójában egy magas sótartalmú tó.

 A terület tektonikai* mélyén geológia törésvonal van*. Az ennek következtében keletkezett mélyedés egyes részeit tölti ki maga a Holt-tenger és a Jordán-folyó is. Ábrahám idejében több földmozgás is megrázta a területet. A városban élő nép bízott a szilárd alapokra épített városban, ám a csak pár éve betelepült Lótot még nomád ösztönei vezették, s egy sugallat hatására jobbnak látta odébbállni. Két lányával kimenekült a városból – épp az utolsó pillanatban.

Tektonikai törésvonalak a Földön [a kép forrása: http://www.fajltube.com/biologia/szamitogepes/Java-sziget-kornyeki-foldmozga34797.php]

*tektonikai: földtani szerkezeti

*geológiai törésvonal: Jelen esetben ez egy olyan hely, ahol a mélyben, a kőzetlemezen hosszanti repedés képződött, s a nyílás egyre nagyobbá válik, vagyis a kőzetlemez két része lassan távolodik egymástól.

„A két angyal estére Sodomába érkezett,[…] ezt mondták […]: Vődet, fiaidat és leányaidat, meg mindenedet, ami a tied a városban, vidd el erről a helyről!”

 I. e. 1830-ban (Izmael egyébként ekkor 12 éves volt, de ő még Ábrahámmal élt a pusztában, így csak a messzi távolból láthatta az eseményeket…) az égből váratlan tűzeső érkezett, ami pillanatok alatt megsemmisítette a környék élőlényeit és építményeit.

„A nap éppen feljött a föld fölé […] Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára[…] Így semmisítette meg azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is[…] Reggel fölkelt Ábrahám[…] Odatekintett Sodoma és Gomora felé, meg annak az egész környéknek a földje felé, és látta, hogy már csak füst szállt a föld felett, mint az olvasztókemence füstje.”

 Stephen Collins kutatásai szerint itt is (akárcsak talán Indiában is, nemrégiben) egy légrobbanás történt, amit egy aszteroida okozott. Ez magyarázhatja például azt, hogy nem maradt kráter. A régészeti leletekből látszik, hogy a földet egy „szuperforró” lökéshullám érte el, a levegőben szétrobbanó aszteroida miatt, ami a környezetében mindent, pillanatok alatt elégetett. Eredményeképpen egy gombafelhő keletkezett (ami a nukleáris robbantás gombfelhőjéhez hasonló), ami akár több 100 km-ről is jól látható lehetett. Az eseményt alátámasztja, hogy a város sártéglái megégtek, a régészek pedig olyan kerámiadarabokat találtak, melyek csak az egyik oldalukon lettek „zománcozva” (a zománcozás technikáját jóval később fedezik majd fel az emberek). Az esemény után csupán törmelékhalmok maradtak a két városból.

Lóték menekülnek [a kép forrása: http://igemorzsa.hu/gyerek_oldal/biblia-tanulmany/I.evfolyam/I.negyed/kicsi/12.html]

 Az alábbi videó arról szól, hogy hogyan jöttek rá a kutatók, hogy mi történhetett Szodomában:

 Ekkor Sumér főkirálya még mindig Amar-Szín volt, aki szerencsés távolságban tudhatta magát a végzetes eseményektől. Uralkodásának legmaradandóbb tette az volt, hogy megépíttette Égissirgalban Ningal templomát, ahol lánytestvére, Ennirzianna főpapnő volt. Égissirgal Ur városában Színnek (sumér nevén Nanna, azaz a Holdisten) és feleségének, Ningal istennőnek épített szentélykörzet volt.

 Egy évvel a két várost ért tragédia után végre Ábrahám első feleségének, Sárának is született egy fia. Izsáknak nevezték el őt. Izmael ekkor már 13 éves volt, de idő közben Ábrahámnak másik ágyasától, Keturától is születtek fiai.

 Ez az esemény komoly feszültséget okozott Sára és a két ágyas között. Ha az örökösödési törvény ekkoriban egyértelműen tisztázva lett volna, akkor ma talán nincsen ellenségeskedés az arabok és a zsidók között. 

 Ugyanis az a szokás, hogy az elsőszülött fiú örökölje a törzsfői posztot, Hágár fia, Izmael mellett szólt. Az alapján viszont, hogy az első feleség első fia legyen az örökös, Izsáknak kellett volna Ábrahám örökösévé válni. A két törvény közötti átmeneti időszak lehetett ez; az ősibb időkben nem volt első feleség (ez nem sorrendet, hanem rangot jelentett, „szeretett feleség”-nek is lehetne mondani), csak több feleség. Így egyértelmű volt az elsőszülött fiú joga. Mostanra viszont kezdett átbillenni a törvény az első feleség fiának javára.

 Sára tehát nem látta biztosítva fia jövőjét, ezért elérte Ábrahámnál, hogy a másik kettőt, Hágárt és Keturát, fiaikkal együtt küldje el. Ábrahám engedett neki, s kísérettel és bőséges ellátással elengedte őket, hogy keressenek maguknak helyet máshol. 

Megszületett Izsák, Ábrahám és Sára fia [a kép forrása: http://igemorzsa.hu/gyerek_oldal/biblia-tanulmany/I.evfolyam/I.negyed/kozep/13.html]

 Hágár és Izmael Egyiptom felé indultak vissza, Hágár szülőföldje felé, de Szinájon (Sínai-félsziget) letelepedtek. Később, mikor felnőtt, Izmael egyiptomi nőt vett feleségül, akivel – a hagyomány szerint – 12 fiuk született, akiktől 12 törzs származott. S az egész arab nép ezektől származtatja magát.

 Ketura pedig, hat fiával kelet felé indult és a Jordánon túl telepedett le. Ők lettek a midiánita törzsek alapítói.

 I.e. 1825-ben Sumér főkirálya Amar-Szín után testvére, Su-Szín lett. Uralkodása idején a Sumér birodalmat továbbra is kisebb, de folyamatos támadások érték: északról a hurrik, nyugatról az amoriták által. Előbbiek királyával diplomáciai kapcsolatot létesített, utóbbiak elleni védelemként pedig meghosszabbította a falat, amit már Sulgi elkezdett építtetni. Ez volt az ún. „nomád fal”, akkádul „murik tidnim” (= „a nomádok visszavetője”). De egyik módszer sem bizonyult igazán sikeresnek.

 A korban sok természeti csapás érte Kánaán vidékét. Természetes szokás volt ilyenkor az isteneket áldozatokkal engesztelni. S minél kétségbe ejtőbb volt a helyzet, annál nagyobb, személyesebb áldozatot igyekeztek adni. Így alakult ki – már ezer évvel korábban – a gyermek – jobbára az elsőszülött fiú – feláldozásának bemutatása. Városok ostroma idején pl. a családok legidősebb fiait ledobták a falakról, abban a reményben, hogy a helyi istenség látva elkötelezettségüket a segítségükre siet. Ugaritban El és Baál imádatának bevett formája volt a gyerekkel bemutatott égő áldozat.

 A járványok, éhínség és egyéb bajok hatására végül Ábrahám, úgyis, mint népéért felelős törzsfő, úgy érezte, hogy neki is ezt kell tennie. Izsák ekkor tizen-kevés éves lehetett, aki már tisztában volt kora szokásaival.

 Amikor apja elhívta őt, hogy kísérje fel a hegyre, az oltárhoz, rájött, hogy miről van szó. S hogy megmutassa apja iránti feltétlen engedelmességét, hagyta, hogy az megkötözze a kezét és végigfeküdt az oltáron.

Izsák az oltárkövön [a kép forrása: http://igemorzsa.hu/gyerek_oldal/biblia-tanulmany/I.evfolyam/I.negyed/kozep/13.html]

  Amikor azonban Ábrahám döfésre emelte tőrét, neszezést hallott a bozótosból – észrevette, hogy egy kos a szarvánál fogva fennakadt. Ezt isteni jelként értelmezte – nyilván óriási megkönnyebbüléssel – s a fia helyett a kost áldozta föl.

 

 Jahve híveinek ettől kezdve tilos emberi életet kioltani.

 „Júda fiai […] fölépítették a Tófet magaslatát […], hogy áldozatul elégessék fiaikat és lányaikat, bár ilyet egyáltalán nem parancsoltam nekik, még csak eszembe se jutott” (Biblia)

 Így Izsák végül férfivá érhetett. Amikor így lett, Ábrahám egyik szolgája elment Ábrahám testvérének, Náhórnak törzséhez és Izsák számára feleségül kérte Náhór lányát, Rebekát. A törzset Náhór vezette, de a családi ügyekben már legidősebb fia, Lábán hozott döntéseket. Ő belegyezett a házasságba, s szolgálóival elengedte Rebekát Ábrahám törzséhez.

 I.e. 1816-ban Ibbi-Szín lépett a Sumér Birodalom trónjára, Su-Szín fia. Ő is folytatni kényszerült elődei harcait. A hurrik ellenében sikerrel járt, akárcsak délen az Elám-beli Ansan várossal szemben. A harcias hegyvidéki törzsek egyike azonban megtámadta a király elámi csapatait, mire Elámban általános felkelés tört ki a sumér uralom ellen. De a király sikeresen leverte ezt is, és a felkelés vezetőit Urba vitette.

 Az amoritáknak viszont sikerült áttörni a nomád falat és sorra foglaltak el sumér városokat.

 I.e. 1815-ben Ábrahám eseménydús életének végére ért. Fiai – Izsák, Izmael és Ketura fiai közül azok, akik elég közel voltak – együtt helyezték nyugalomra testét. Valószínűleg ez volt az utolsó együttműködés a különböző anyáktól származó utódai között…

 Kilenc évvel később a Sumér birodalom királya, Ibbi-Szín, aki Ur városából uralkodott, elküldte egyik katonai parancsnokát, Isbí-Errát 600 kg ezüsttel északra, hogy gabonát vásároljon. Ő azonban gondolt egyet, miszerint jobban is fel tudja használni ezt a vagyont. Nem tért vissza többé, hanem arra hivatkozva, hogy a nomádok elleni harchoz hajókra és biztonságos kikötőkre van szüksége kineveztette magát Íszín és Nippur városok helytartójává. Bölcsen választott, hiszen Nippurban volt a Sumér Birodalom vallási központja, így aki ezt a várost birtokolta, legitim uralkodónak tarthatta magát a birodalomban. Ezek után követeket küldött a városok vezetőihez, hogy elismertesse magát. Aki elismerte őt, az megtarthatta hivatalát, aki nem, azt fogságba vetette.

Isbí-Erra ábrázolása [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Isbi-Erra]

 Csupán – talán Ibbi-Szín iránt érzett valamiféle tisztelet miatt – Ur városát nem támadta meg.

További érdekességekért kövess a facebook-on is (kattints) 

23.1. Ábrahám kora [i.e. 1900-1800]

 Dél-Amerikában már nagyszámú népesség élt a Tonalá, a Coatzacoalcos és a Papaloapan folyók mentén, valamint a Campeche-i öbölben.

 A Balkán-félszigeten eddigre elterjedt és uralkodóvá vált a szőlő termesztése. A görögök ősei már megalapították Dodona, Athén és Thébai városát.

Dodona keletkezéséről egy legenda szól, miszerint az egyiptomi Thébából egy fekete galamb repült ide, letelepedett egy tölgyfára és emberi nyelven beszélve megparancsolta a helyieknek, hogy építsenek itt jóshelyet. A dodonai kultusz valóban az i.e. II. évezredből, valószínűleg Egyiptomból származott.

Athén dombtetei erődjét már az i.e. III. évezredben megépítették.

[http://titkostortenelem.org/tortenelem/1-goeroegorszag-a-goeroegoek-elott-a-pelaszgok-es-az-osi-orkhomenosz]

 Kréta továbbra is a minószi kultúra korszakát élte.

 Híresek voltak gyönyörű kézműves munkáikról. A tőröket gyakran díszítették ezüsttel, arannyal, drágakövekkel, vagy fekete niellóval (ezüst és kén keveréke). Egyes darabokon teljes jeleneteket ábrázoltak, pl. egy vadászjelenetet, ahol macskák üldöznek egy vízimadarat.

Kézműves tőrök (jobbról a második a macskás) [a kép forrása: https://www.keokesblog.hu/single-post/klasszikuskorikeskeszites]

Itt is magas fokra fejlesztették a szőlő és az olajbogyó termesztését. Főként juhot tenyésztettek.

I.e. 1900 körül felépült Phaisztosz palotája is.

Phaisztosz romjai [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Phaisztosz_(telep%C3%BCl%C3%A9s)]

  Kereskedőhajóik védelmére erős hadiflottát hoztak létre. Kis szigeteket ki is sajátítottak, mint például Küthérát, a bíborcsiga lelőhelyét. Még mindig matriarchátus volt, a termékenység istennőjét tisztelték, hegycsúcsokon és szentélyekben bemutatott hierogámiák* által.

 Hierogámia: Szent nász.

Bíborcsiga [a kép forrása: http://uszottszembe.blogspot.com/2010/01/tuskes-biborcsiga.html]

Bíborcsiga: Főként homokos tengerfenéken szeret élni. Tavasszal a példányok nagy számban összegyűlnek a partok közelében, hogy megtermékenyítsék a petesejteket. Az állat képes nemet változtatni, s a tenger szennyezettsége következtében meg is teszi, a nőstények hímivarszerveket növesztenek. Nőstények hiányában pedig nem tud szaporodni a faj. Dögevő. Belőlük nyerték ki az ókorban a bíborfestéket. A gazdagok, sőt leginkább az uralkodók kiváltsága volt az ezzel festett ruhákat viselni.

Egy régi monda szerint valamikor réges-régen a tengerparton egy kutya beleharapott egy ilyenbe. Egy főníciai pásztorlány meglátta, hogy a kutya pofája vörös lett, s egy darab szövetet is belemártott a csiga mirigyváladékába. Így fedezték fel. Fajtól függően többféle színű lehet ez a váladék: az afrikai mediterráneum bíborcsigáié vörös, az Itália közelében élőké lila, az atlanti-óceániaiaké csaknem fekete. De feldolgozástól függően elérhető belőle világosvörös, ametiszt, lila, skarlát, vérvörös, kékes és feketés szín is. A feketés színnel festett kelmék esetében a napfény beesési szögétől függően a kéktől a lilán át a vörös árnyalatig tudott változni  szövet színe.

 Anatólia északi részén, ott, ahol az Égei-tenger találkozik a Fekete-tengerrel, Trója már virágzó kereskedőváros lehetett.

 Az amoriták még mindig a sumérok, akkádok és a gutik közelében éltek, egy részük a Kánaán területén. Az egyik amorita törzsfő neve „Szerető atya” volt; akkádul Abrám (= Ábrahám). Törzse egyenesen Noé fiától, Sémtől származtatta magát. Egyik ősük nevéből hébereknek nevezték magukat. (Sém dédunokája volt Héber, Héber szépunokája volt Táré vagy Terach, s az ő fia Ábrahám).

Ábrahám [a kép forrása: https://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/1102009454]

   Ábrahám apja, Terach (akinek a neve Holdat és hónapot is jelentett) a törzsével a Kaldubeli Urból jöttek (ma Urfa, nem azonos a sumér Urral) és Kánaánba vándoroltak, a Harrán területére (amit, úgy tűnik, Ábrahám meghalt testvéréről neveztek el).

 

„Amikor Táré (= Terach) hetvenéves volt Abrámot (Ábrahámot), Náhót és Háránt nemzette. […] Hárán nemzette Lótot. Hárán meghalt még apja életében a szülőföldjén, Úr-Kaszdimban. […] Táré fogta fiát, Abrámot, és Lótot, fiának, Háránnak a fiát, és menyét, Szárajt (Sárát), fiának, Abrámnak a feleségét, és elindult velük Úr-Kaszdimból, hogy Kánaán földjére menjen. Eljutottak Háránig, ahol letelepedtek.” (Biblia)

 Legfőbb istenükként Színt, a holdistent imádták, de volt egy jóval régebbi istenség is a pantheonjukban, El-Saddái, másik nevén Il-Amurrú, vagyis El. Ugyanaz az istenség, akit a sumérok Éa néven vittek magukkal azokban az ősi időkben, amikor Ádám törzsének földjéről elindultak („az ember barátja”). (Ugyanez az istennév akkádul Ilu-ra változott, majd jóval később, az arab nyelvben ebből lesz az Allah) (Noé másik fiának, Hámnak távoli utódai pedig a Napistent imádták Samas néven, majd később Egyiptomban Ré-ként).

Az amoriták Elt és Színt gyakran azonosították egymással. Ő lett a holdisten, a hegyisten, a viharisten és az ember barátja. [David Rohl: Az elveszett testamentum]

Sumérban Babilon a III. uri dinasztia alatt már tartományi székhellyé emelkedett. A városban a hatvanas számrendszert használták, sokat tudtak a matematika, csillagászat, grammatika területén, lexikonokat és szótárakat kezdtek írni. 

 Babilon város napistene Marduk volt, aki a város felemelkedésével a legtekintélyesebb istenek közé emelkedett. A babiloni papok új tanítása szerint Enlil maga adta át hatalmát az ifjú Marduknak. A régebbi rítusok is átalakultak. Ő már nem annyira félelmetes, mint inkább jóindulatú hatalmat képviselt, aki elűzi a sötétséget, véget vet az őskáosznak, védelmezi a mindenkire kiterjedő igazságosságot, gyógyít és engesztelést nyújt a bűnösöknek. Nem áldozatot, mint inkább a törvények tiszteletét várja az emberektől. [Hahn István: Istenek és népek]

 

Marduk [a kép forrása: https://www.vilaghelyzete.com/2016/04/vajon-miert-epitik-fel-az-osi-babiloni.html]

 A III. uri dinasztia idején az egyik kormányzó székhelye Esnunna városa lett. Assur városát is sumér katonai kormányzók irányították, de Assur viszonylag hamar függetlenné tudott válni.

 

 Ur királya i.e. 1900-1883-ig Ur-nammu volt. Amikor Uruk királya, Utuhegal (aki Ur-nammut annak idején Ur élére kinevezte) is meghalt, Ur-nammu irányítása alá került egész Sumér. Hatalma és befolyása a Kánaánig kiterjedt.

Ur-Nammu [a kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/301881981253644172/?lp=true]

  Amikor Ur-nammu a trónra lépett, Lagas uralkodója Nammahani volt, de hamarosan Lagas is Ur fennhatósága alá került.

Ur-nammu nemigen háborúzott (nem is tudott volna, hiszen a gutik uralma idején a városok védtelenné váltak), helyette diplomáciai és vallási úton terjesztette ki hatalmát. Ennek része volt, hogy családtagjait nevezte ki papokká és papnőkké. Így lett két lánya és egy fia főpap(nő), egy lánya és egy fia pedig a mári király családjába házasodott be. Az egyik főpapnővé lett lány neve fennmaradt; ő volt Ennirgálanna.

 Ur-nammu nagy zikkuratokat építtetett Urban, Eriduban, Urukban és Nippurban. Újjáépíttette a városfalakat, csatornákat, amivel növelni tudta a mezőgazdasági termelést. Helyreállította a kereskedelmet.

Ur város zikkuratja [a kép forrása: https://kulturbakancslista.blog.hu/2017/02/21/kr_e_2100_ur_varos_zikkuratja_319]

Eridu város zikkuratjának romja [a kép forrása: https://www.researchgate.net/figure/32-The-Eridu-Ziggurat-By-Ayad-Kadhum-2013_fig31_319881377]

Nippur város zikkuratjának maraványai [a kép forrása: http://wikimapia.org/25618934/Ziggurat-of-Nippur]

   Uralmának vége felé azonban a gutik újból megtámadták Sumért, s ebben a harcban elesett a király.

  

Örököse az elsőszülött fia, Sulgi lett, i. e. 1882-1835-ig. Uralkodásának első felében apjához hasonlóan uralkodott. Folytatta a fejlesztéseket és építkezéseket. Az uri szentélykörzet épületein az ajtókereteket aranyfüsttel, a falakat achát- és lazúrkőberakással díszítették. Az egyik épület mennyezetét aranyból elkészített napsugarakkal és lazúrkő-csillagokkal díszítették. A sumér és akkád területeken rokon családokból kinevezett polgári helytartók uralkodtak, a peremterületeken pedig katonai parancsnokok.

 A belső területek pénzben, a peremterületek élő állatban fizették meg az adójukat. Az adók beszedésére és újraelosztására (a templomok, hivatalnokok és királyi udvartartás között) központokat létesített.

 Sulgi mestere volt az ékírásnak. Újjászervezte a mértékegységek rendszerét, új naptárat vezetett be, törvénytára pedig a legrégibb, ami büntetési tételeket is tartalmaz. Egyik lánya, Ennirzianna Sulgi testvérének, Ennirgalannának örökébe lépve szintén főpapnő lett. Három másik lánya pedig iráni fejedelemségek szövetséges uralkodóihoz mentek feleségül.

 Uralkodása vége felé a hurrik ismét támadtak északnyugaton, keleten a hegyvidéki népek jelentettek fenyegetést, nyugaton pedig a nomád amoriták.

 Sulgi uralkodásának idején, i.e. 1855-ben érkezett meg Ábrahám nomád törzse a palesztinai dombvidékre. Ábrahám itt oltárt épített Elnek, Móre szent tölgyesének a közelében (a Móre lehet, hogy nem személynév volt, hanem a sémi "tanulás" szóra visszavezetve a tanulás (beavatás) szent tölgyeséről van itt szó). Majd még tovább vándoroltak, a Negev száraz területére, ami már közel van a Sínai-félszigethez. A Negevben a már itt élő kánaániták és pereziták éppen, hogy meg tudtak élni a száraz területen fellelhető táplálékból. Így a héber törzs még itt sem állhatott meg.

 A korábban említett klímaváltozás következtében a szárazság még mindig nőtt, a sivatag terjeszkedett.

 Csupán a nagy folyamok vidékén, a Nílus, a Tigris és az Eufrátesz mellett voltak olyan területek, melyek nagy népességet el tudtak tartani.

 Ábrahám törzse így egészen Egyiptomig vándorolt és ott keresett menedéket.

„Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék.” (Biblia)

 I.e. 1853-ban érkeztek meg a Nílus-delta keleti részére, egy bőven termő vidékre. Ez volt Keszen (a Bibliában Gósen). Az alsó-egyiptomi fáraó, IV. Nebkauré Heti nyári palotája is itt volt.

 A fáraó nem volt ellenséges az idegen néppel szemben. Egy fogadáson köszöntötte az ázsiai törzsfőnököt, s az idegen nők szépsége egyenesen elkápráztatta őt. Ezért diplomáciai ajándékként el is kérte az egyiküket. Ez a nő azonban éppen Ábrahám felesége, Sára volt (Saratu akkád nyelven királynőt jelent. Ebből eredt a Sárai név, ami mára Sárára rövidült). Ábrahám – idegenként és menedékkérőként – nem mert ellentmondani a fáraónak, nem merte figyelmeztetni őt arra, hogy a nő már foglalt. Azt hazudta inkább, hogy Sára a húga és odaadta. A királyi hárembe vitték és később sehogyan sem tudtak rájönni, hogy miért nem akarja megosztani ágyát a fáraóval.

„Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak látták, hogy nagyon szép az asszony. A fáraó főemberei is meglátták őt, dicsérték a fáraónak, és elvitték az asszonyt a fáraó házába. Abrámnak pedig jó sora lett az asszony révén: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálói, nőstény szamarai és tevéi.” (Biblia)

 Ám a klímaváltozás mostanra Egyiptomot is elérte. Délen, Etiópában elmaradtak az esőzések, aminek az egyiptomiak csak a következményét tapasztalták, hogy elmaradt az áradás. Óriási forróság volt nyáron. Éhezés és lázadások fenyegettek. Ráadásul az ázsiai járvány (pestis?) is elérte az országot. [David Rohl: Az elveszett testamentum]

„nagy csapásokkal sújtotta az Úr a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt.” (Biblia)

 

Heti fáraó aggodalmában kikérdezte minden papját és bölcsét, hogy milyen vétket követhetett el, miért büntetik az istenek az országot. Végül egyik tanácsadója elmondta, mit hallott Sáráról. Heti ekkor érette meg, hogy – tudtán kívül – mekkora bűnt követett el. Kikérdezte Ábrahámot, hogy igaz-e a vád, Ábrahám pedig bevallotta. Heti szelíd ember volt, nem ölette meg a törzsfőt, aki becsapta őt és ilyen bajt hozott a fejére, csupán – törzsével együtt – száműzte őt Egyiptomból. A heberek nem tehettek mást, minthogy visszamentek az éhínség-sújtotta keleti területekre.  Szináj (Sínai-fsz.) őslakói az amalekiták voltak. Közülük sokan csatlakoztak a vándorló héberekhez és velük együtt folytatták az utat kelet felé.

„Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged? […] Most aztán itt a feleséged, fogd és menj! Embereket is rendelt mellé a fáraó, és azok kivezették őt, feleségét és mindenét, amije csak volt.” (Biblia) 
Ábrahám magyarázkodása a Biblia szerint így szólt: "Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. De valóban húgom is ő, az apám leánya, csak nem az anyám leánya; így lett a feleségem."

 Ábrahámmal eljött Egyiptomból egy szolgáló is, akit Heti fáraótól kapott ajándékba. Most őt Sárának adta. A neve Hágár volt. Egyelőre Levante déli részén telepedtek le, ahol azonban nem jutott elég legelő az egész törzs állatainak. Ezért Lót, Ábrahám unokaöccse, a saját családjával és követőivel kivált a törzsből és saját törzset alapítva a Jordán-folyó völgyében, Sziddimnél, a Holt-tengertől nyugatra szerezett magának területet.

Holt-tenger [a kép forrása: http://www.budavartours.hu/ajanlat/jordania/amman/korutazas-jordaniaban.html]

Jordán-völgye [a kép forrása: https://www.vidamszuret.hu/2017/08/29/a-jordan-volgye/]

Jordán-völgye [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Jord%C3%A1n_(foly%C3%B3)]

  Ábrahám törzse Hebron faluja vidékén, a fennsíkon maradt, Sálemtől D-re.

 

„Abrámnak igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje és aranya. […] De Lótnak is, aki Abrámmal ment, voltak juhai, marhái és sátrai, és az a föld nem bírta eltartani őket, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. Össze is vesztek Abrám jószágának pásztorai Lót jószágának a pásztoraival. Akkor még a kánaániak és a perizziek is ott laktak azon a földön. Azért Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! […] Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. […] Abrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a Jordán környékén lévő városokban telepedett le.” (Biblia)

IV. Nebkauré Heti i.e. 1876-1847-ig volt Alsó-Egyiptom fáraója. A trónon fia, Merikaré követte. A hozzá intézett intelmei fennmaradtak, melyek bizonyítják a fáraó szelíd természetét: 

„Igazoljon téged Isten, és az emberek mondják azt, büntetésed a bűnnel egyenértékű. A jó természet az égnek tetsző dolog, míg az átkozódás csupán fájdalmat okoz… Ne légy gonosz!

A kedvesség jó dolog. Igyekezz, hogy szeretetből emlékezzenek rád! Az ostoba az, aki arra vágyik, ami másoké. A földi élet elmúlik – nem tart hosszú ideig… Létezik-e valaki is, aki örökké él?

Az a király, akinek tanácsadói vannak, erős. Az, akinek sok az előkelője, gazdag. Palotádban az igazságot szóld, hogy a földek irányítói tiszteljenek téged!... ügyelj arra, hogy ne büntess hibásan! Ne ölj, mert az nem lesz szolgálatodra!... Ne vedd el olyan ember életét, akinek tisztában vagy erényeivel – olyanét, akit Isten elé idéztek!

Soha ne végezd ki azt, aki közel áll hozzád, akinek szívességeket tettél… Kedveltesd meg magadat mindenkivel! Akinek kellemes a személyisége, arra azután is még sokáig emlékeznek, hogy letöltötte idejét ezen a világon.” (Heti intelmei Merikaréhoz)

 Az ázsiaiakkal kapcsolatban pedig ezt a figyelmeztetést írta a fia számára valamikor, az után, hogy száműzte őket:

„Ügyelj a tehetetlen ázsiaira – szánnivaló, amiért szánalmas helyzetben van: kevés a vize, nincs élelme, útja számos és fárasztó a hegyek miatt! Nem lakik sehol sem, mert az élelem után kutat, és emiatt mindig mennie kell. Harcban áll már Hórusz ideje óta: nem hódít és nem hódítják meg… Ne foglalkozz vele!” (Heti intelmei Merikaréhoz)

 Merikaré i.e. 1847-ben a trónra lépve igyekezett fenntartani a békés egymás mellett élést Felső-Egyiptommal, és többé-kevésbé sikerült is neki.

 Mire a héberek visszakerültek a Holt-tenger vidékére, Sumér legfőbb ura már Amar-Szín volt, aki i.e. 1834-1826-ig uralkodott és azonos a bibliai Amráfellel, „Sineár” királyával. Az ő trónralépését közvetlenül megelőző időben sokan lázadoztak itt is, az éhínség miatt.

Amar-Szín [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Amar-Sz%C3%ADn]

 Egy holdfogyatkozás is lezajlott, i.e. 1835 július 31-én. E két dolog elég volt hozzá, hogy megszülessen a következő jóslat: „Ur és királya előjelet kapott. Ur királyára éhínség vár. Sokan meghalnak. Ur királya ellen saját fia fog vétkezni. Samas, a napisten ragadja meg őt. A király atyja gyászhelyén hal meg és a királynak az a fia szerzi meg a trónt, akit nem neveztek ki a királyságra” (Enuma Anu Enlil, 20. tábla) Így is történt; Sulgit egyik fia ölte meg. Ám mégsem ez a fiú lépett a trónra, hanem egyik testvére, Amar-Szín.

 Amikor trónra lépett, az északi amorita törzsek még mindig fenyegetést jelentettek a Sumér birodalom stabilitására.

 Elám Amar-Szín vazallusa volt. Ott Kutir-Lagamar uralkodott ebben az időben. Ő szedte be az adót a birodalomban. Ám a Holt-tengertől D-re két város, Araba és Negev királyai úgy döntöttek, hogy nem fizetnek tovább. E városokban héberek és amalekiták éltek.

 Az adó megtagadásának következtében négy mezopotámiai uralkodó – köztük maga, Amar-Szín – fosztogató hadjáratot indított ellenük. Úgy döntöttek, hogy végleg kiirtják onnan ezt a népet. Amar-Szín a birodalom rendjének fenntartását a szúzai elámitákra bízta.

 A Bibliában persze ez a történet a héber törzs nézőpontját mutatja, ami az „úgy kezdődött, hogy ő visszaütött” –mentegetőzésre emlékeztet:

„Történt pedig Amráfelnak, Sineár királyának, Arjóknak, Ellászár királyának, Kedorláómernak, Élám királyának és Tidálnak, Góim királyának idejében, hogy ezek háborút indítottak Bera, Sodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sináb, Admá királya, Seméber, Cebóim királya és Bela, azaz Cóar királya ellen.” (Biblia)

 A sumér haderőt erősítette tehát Zarikus, Assur kormányzója (a Bibliában (Z)Arjoch, Ellaszár királya), valamint a szúzai Kutir-Lagamar (a Bibliában Kedor La(g)omer, Elám királya) és az urkisi Tisdal (a Bibliában Ti(sa)dál, Gojim királya) és hurri szövetségesek.

 Megtámadták Bela városát, a falakat ledöntötték, a várost fölgyújtották. A lakosság nyugatra menekült, a Sziddim völgyébe és könyörögtek Szodoma város királyának, Berának, hogy engedjék be őket.

 Végül, Szodoma mellett sor került a csatára az öt itteni és a négy mezopotámiai uralkodó között. A síkság öt királya Szodoma királya, Bera, Gomora királya, Birsa, Adma királya, Sináb, Cebojim királya, Seméber és Bela királyai voltak. Berát és Birsát levágták és a kátránybányákba hajították (melyek egyébként az itteni városok megélhetését adták), de a másik három király el tudott menekülni, Ábrahám területére.

 Ábrahám épp a szent tölgyligetben üldögélt, mikor a menekültek elcsigázottan elébe kerültek és elmondták, hogy mi történt. Néhányuk azt is látta, hogy Ábrahám unokatestvére, Lót a mezopotámiaiak fogságába esett. Így már ő sem maradhatott tétlen.

 A hegyek-adta terepviszonyokat kihasználva gerilla haderővel titokban kísérte több napig a hazafelé tartó, győzelmét ünneplő mezopotámiai hadsereget. Az ünnepi hangulat miatt a katonák nem voltak éppen szomjasak már, s nem voltak olyan állapotban, hogy ellenálljanak. Ábrahámék ekkor lecsaptak, kiszabadították a foglyokat, majd beleolvadtak az éjszakába.

 Lót hazatért a Jordán völgyébe, de nem érezte többé biztonságosnak a nomád életet, ezért Szodoma falai között szerzett házakat a népének.

A század során Kínában Mang császárt a fia, Hszie követte, aki új területet szerzett a törzsszövetség számára. Uralkodása vége felé a környező barbár törzsek vezetőit megerősítette tisztségeikben. Halála után idősebb fia, Pu Csiang lépett a trónra.

Pu Csiang az uralkodása alatt megtámadott egy törzset. Egyik vazallusa megsemmisítette a pi-nek nevezett népet. Nem tudni, miért és hogyan, de uralkodása végén öccse, Csiung lépett trónra, miközben Csiang még 10 évig élt.

 Csiungot a fia, Csin követte. Ő komponálta a „Nyugat dallamai” című zeneművet. Az uralkodása idején aszály pusztított, mivel (ismét) "egyszerre tíz nap jelent meg az égen".

 Őt követően unokaöccse, Csiang fia, Kung Csia folytatta az uralkodást. Egyik nemesét, Liu Lejt kinevezte sárkányszelídítővé. Megkomponálta a „Kelet dallamai” c. zeneművet. A Bambusz-évkönyv történetírója szerint „Kung Csia igen csak vonzódott a természetfeletti dolgokhoz, s örömét lelte a kicsapongó, rendetlen tevékenységekben. […] a fejedelmek fellázadtak ellene.

Az Ég ekkor két sárkányt küldött, egy hímet és egy nőstényt. Kung Csia azonban sehogyan sem tudta őket megetetni, merthogy elveszítette a Huan-lung („Sárkányszelídítő”) nemzetség támogatását. […] bizonyos Liu Lej eltanulta … a sárkányidomítást, s ezért Kung Csia szolgálatába állt.”

 Őt pedig fia, Kao követte.

 Az Indus völgyében Mohendzsodaróban az adminisztratív ellenőrzés fellazult – a pecsétek, feliratok lassan eltűntek. S úgy tűnik, i.e. 1800-ra a település legnagyobb része elnéptelenedett, ahogyan sok más itteni város is.

A régészek sietve eltemetett, vagy akár az utcán heverő, lépcsőkről legurult holttestek csoportjaira bukkantak.

Több földrengés érte a vidéket ebben az időben, aminek következtében az Indus folyásiránya megváltozott, a Szaraszvati-folyórendszer pedig kiszáradt. [Az ember képes története-könyvsorozat; Óvilági kultúrák]

És még valami történt, amiről nem tudjuk, hogy micsoda: Amikor a város elpusztult, mert a csontvázak állítólag mai napig radioaktív sugárzást bocsátanak ki magukból. [https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/2017/01/10/atomrobbantas_otezer_eve]. 

 A Mahabharata szerint „ezer Nap fénye villant fel”, a Ramajana szerint pedig „a föld megrázkódott, és minden irányból tüzes nyilak hullottak”.

A város köveit sok helyen szinte kerámiává égette valamiféle tűz (ismét egy légrobbanás?) [https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/2017/01/10/atomrobbantas_otezer_eve]

 

Mohendzso-darói csontvázak [a kép forrása: http://costadelsolmagazin.com/content/tobb-ezer-eves-sugarzo-csontvazak-mohendzso-daro-ban]

Kerámiává égett kövek Mohendzso-dáróból [a kép forrása: http://costadelsolmagazin.com/content/tobb-ezer-eves-sugarzo-csontvazak-mohendzso-daro-ban]

  Az évezred folyamán a dravidák vándoroltak be a Hindusztáni-félsziget észak-nyugati részére.

  
További érdekességekért kövess a facebook-on is (kattints)