EURÓPÁBAN
BALKÁN
Az ókori Balkán [https://hu.maps-greece.com/%C3%B3kori-g%C3%B6r%C3%B6g-vil%C3%A1g-t%C3%A9rk%C3%A9p] |
Az ókori Thesszália
királya Athamasz volt. Egyik fia volt (első feleségétől) Phrixosz.
A mítosz szerint Athamasz második felesége, Inó olyan cselt eszelt
ki, hogy megszabaduljon az első feleség fiától, ami az ősi szent király
felelősségét bizonyítja: „Amikor már
Phrixosz volt a király, Inó rávette a nőket, hogy pörköljék meg a vetőmagot.
Így aztán elmaradt a termés, és éhínség tört ki. A nép megharagudott a
királyra, s azt a jóslatot kapták, hogy ideje megölni őt. Phrixosznak azonban
egy aranygyapjas kos segítségével sikerült elmenekülnie Kolkhiszba. Ott
feleségül vette az ottani királylányt, s így ismét királlyá vált. Hálából
Zeusznak áldozta az aranygyapjas kost. A
gyapjút pedig apósának ajándékozta, aki Árész ligetében egy tölgyfára szegezte
és egy sárkánnyal őriztette azt.”
A mítosz
néhány ősi szokást tévesen magyaráz, mégis átsejlenek ködén az egykori hagyományok. A
gabonaszemek megpörkölése egy olyan szokás lehetett, amivel a Nap erejét
igyekeztek átadni a Gabona Szellemének. Képzeletükben a tűz a Nap kis része
volt (villám által került a fába, s a fadarabok összedörzsölésével kicsiholták
belőle), s ha a tűzön átemelték a gabonamagvakat, biztosították azok számára a
bőséges fényt és meleget. Nyilván nem mindet kellett „megpörkölni”, csak az
előző évi aratás utolsó gabonaszemeit, mert úgy hitték, a Gabonaszellem ezekben
lakik (az aratás során a még álló gabonába menekült, s az utolsóként levágott
kévében csapdába tudták ejteni őt). Ezeket az új vetés gabonaszemei közé
keverték, így biztosítva a jó termést.
A másik
dolog, amire a mítosz utal, hogy ha gyenge volt a termés, a szent király volt
érte a „felelős”, az ő gyengeségének vélték. S ha a király gyengült, meg
kellett halnia.
Ám a valódi Phrixosz
esetében másról lehetett szó: Phrixosz thesszáliai
uralkodása alatt még élt az előző király, Athamasz, aki ráadásul
édesapja volt neki. Vagyis Phrixosz csak a helyettes király
lehetett, akinek helyettessége végén meg kellett volna halnia az igazi király
helyett.
Az, hogy Phrixosz
föláldozta Zeusznak az aranygyapjas kost, amely megmentette őt, hálátlanságnak
tűnhet az állattal szemben, de az akkori fölfogás szerint így örök fiatalságot
biztosított neki a túlvilágon (merthogy életerős fiatalon került át a túlvilágra).
Az idők során
a király helyettesének feláldozása odáig szelídült, hogy az ember helyett egy
kost áldoztak föl – ám ilyenkor a hercegnek tilos volt a helyszínen
tartózkodnia, nehogy a szellemek észrevegyék a cserét. A kos, vagy bakkecske
ugyanakkor megkapta a bűnbak szerepét is: Szimbolikusan ráraktak minden gondot,
bajt, hogy ezek az állattal együtt eltávozzanak az életükből. Így lett az adott
állat egyszerre szent és tisztátalan.
Bűnbak [ttps://maghon.weebly.com/blog-hun/bunbak] |
Így tehát Phrixosz
lehetett a helyettes király, míg Athamasz jelképesen halott volt, ám
helyette az „aranygyapjas” kost áldozták föl. Phrixosz pedig külföldre
ment, hogy ott elnyerje egy másik király lányának a kezét és királyságát.
A
matriarchális értékrendet tükrözi az a tény is, hogy a herceg költözött a nő
országába, házába és nem fordítva.
Phrixosz
Kolkhiszban elnyerte Aiétész király lányának, Khalkiopének
a kezét, s ezzel az országot is.
Az
aranygyapjú legendája részben abból a szertartásból ered, amikor az öreg
királyt uralkodása végén fekete vagy bíborszínű juhbőrbe öltöztették,
eljátszották, hogy megölik, majd fehér juhbőrbe öltözött társai új életre
keltették. Míg „halott” volt, addig a helyettes király ült a trónon. Mivel a kolkhisziak a Phaiszisz-folyó
hordalékaranyát úgy gyűjtötték, hogy a folyó medrébe gyapjakat fektettek, a
legenda gyapjúja arannyá vált.
A legenda
magában foglalja azt is, hogy a Tavasz-ünnep idején, tehát a napéjegyenlőségkor
a Nap a Kos csillagkép jegyében kel fel. Ilyen értelemben tehát a kos meghozta
az arany fényt. [Robert Graves: A görög mítoszok és James G. Frazer: Az aranyág]
A Kos csillagkép [http://hatterkepek.gifmania.hu/Wallpapers-Asztrologia/Hatterkep-Zodiakus/Kepgaleria-Kos/kep-kos-csillagkep.htm] |
Elképzelhető, hogy a
hercegnek is volt "esőcsináló" gyapjúja (a király megölése ugyanis a
termékenység-varázslás része volt, annak pedig jelentős része volt az
esőcsinálás), amit fontos attribútumként elhozhatott magával.
A tölgyfa itt
is – mint egész Európában – a legszentebb fa volt; a király lelkét ez őrizte. A
király és az ő tölgyfája egyek voltak, s azonosak az Erdő Szellemével, a
Termékenység Istenével, a Viharistennel, a főistennel. Így érthető az is, ha a
király attribútumát a tölgyfával együtt őrizték, s az is, hogy ez az őrzés igen
szigorú volt. A sárkány rendszerint valamilyen vízszellemet jelent, ami ismét a termékenységgel függ össze.
Sárkánnyal (?) őrzött fa az aranygyapjúval - ókori kerámiakép [https://moly.hu/zonak/mindent-atszovo-mitoszok?page=24] |
Phrixosz
mítoszát úgy is mesélik, hogy mivel Phrixosz nem volt hajlandó
meghalni uralkodása végén, elmenekülése következtében aszály és pestis
dühöngött az országában. Ám Iolkoszból eljött
a gyógyító („iaszón” = gyógyító), hogy rendbe hozza a dolgokat, ehhez azonban meg kellett szereznie Phrixosz
apósától az aranygyapjút.
A Iaszón
által kiállt próbák igen hasonlóak Héraklész próbáihoz. Iaszón vándorlása pedig
talán egy kereskedelmi expedíció emlékeit idézi. A városnak, ahonnan Iaszón
elindult, Péliász volt a királya. A királynak természetesen itt is
óvakodnia kellett a trónkövetelőktől. Kapott egy jóslatot, hogy óvakodjon attól
az embertől, aki csak az egyik lábán hord sarut. Ez nem volt valami pontos
meghatározás, ugyanis minden katonára ráillett. A katonák csak bal lábukon
viseltek sarut, hogy jobban meg tudják vetni lábukat harc közben a sárban. Ilyenkor
a bal láb volt elől, mert baljukban tartották a pajzsot. Ezért bal lábbal nem illett baráti ház küszöbét átlépni,
sőt innen ered az is, hogy a katonai menetelés mindmáig bal lábbal indul. [Robert Graves: A görög mítoszok és James G. Frazer: Az aranyág]
Iaszón
azt a feladatot kapta, hogy szerezze meg az aranygyapjút a kolkhiszi Aiétésztől.
Néhány emberrel hajóra is szállt; a hajó neve Argó volt. Iaszón azonban nem csak
az aranygyapjúra, hanem mindjárt Aiétész lányára, Médeiára is igényt
tartott (azaz trónkövetelőként lépett föl). Itt a valódi események a múltba vesznek,
mert a matriarchális társadalmakban a nő nem ment el apja házából (mint Ariadné
esetében is láttuk), holott mítosza ezt meséli. A hagyomány szerint Iaszónnak
meg kellett volna ölnie Aiétészt, s neki lennie az új
kolkhiszi királynak, de a mítoszban nem ez történik, hanem hazaviszi
magával Médeiát Iolkoszba. Ott ugyan
megölik a királyt, de nem Iaszón, hanem „féltestvére”, Akasztosz
lesz az új király. Valószínűleg itt Akasztosz volt a szent király
és Iaszón
az ő hadvezére (ahogyan Iphiklész és Héraklész esetében is volt). [Robert
Graves: A görög mítoszok]
Akháj hajó [https://bencsik.rs3.hu/egyiptomi-obeliszkek-szallitasa/55-hajok-toertenete-elso-tengeri-csatak-a-foeldkoezi-tengeren.html |
Ebben az időben lehetett igazán izgalmas az utazás, mikor fogalmuk nem lehetett arról, hogy a következő szigeten vagy szárazföldön mi várja őket.
A mítoszbeli
Lemnosz-szigetéről azt mesélték, hogy fegyveres papnők védik, „akik igen büdösek voltak, ezért férjeik elhagyták őket.” – A
papnőknek igazából nem is voltak férjeik, büdösek pedig azért lehettek, mert ők
készítették az indigót, amivel a szomszédos thrákok a tetoválásaikat készítették (Trákia területén a
görögök gyarmatokat kezdtek alapítani, a terület belsejét pedig indoeurópai
népek lakták. Ez az „ország” a Márvány-tenger európai partoldalán terült el.)
Az argonauták
(az Argosz hajó legénysége) útjuk során láttak egy-két ősi, matriarchális szokást,
emberáldozatot, melyeket hazatérve elmeséltek földijeiknek. A történetek szájról-szájra
öröklődtek, s a görög mítoszok máig őrzik őket.
A tibarénoszok országában érdekes
hagyományt figyeltek meg: „a férjek nyögnek,
mintha szülnének, mialatt feleségük vajúdik”. A -férfi gyermekágy- szokása
még a skóciai pikteknél és az írországi szidheknél a legutóbbi időkben is
létezett, s ezek a népek az antik időkben, mint láttuk, a Közel-Keletről érkeztek ode. A tibarénoszok egyébként Arméniából
vándoroltak szét és az ókor első vasművesei voltak! A görögök khalüböknek is nevezték őket (khalübsz görögül vas). A Bibliában a
Teremtéstörténet szintén tesz róluk említést – Thubálnak nevezi földjüket,
őket pedig Tubálkain személyesíti meg.
Az Árész-szigeti
madarak az argonauták mítoszában azok a fürjek lehettek, melyek tömeges vonulásából a Sínai-félszigeten
nem olyan régen Mózes népe is jóllakott. [Kivonulás] A madarak ilyenkor rengetegen voltak, nem
csoda, ha néhányan nem a szigeten, hanem (madár-aggyal) a sziget folytatásának
vélt hajón pihentek meg. A hajó legénysége azonban megijedt tőlük, mert
Árész-szigetéről jöttek.
Érdekes
részei még az Argó mítoszának a lengő kövek és az összecsapódó sziklák. A lengő
kövek jobbra-balra kimozduló hatalmas szikla-síremlékek voltak, az i.e. III.
évezredből, melyeket Líbiából származó útépítő munkások állítottak. [Robert Graves: A görög mítoszok]
Az
összecsapódó szikláknak árulkodó a másik elnevezése: kék sziklák. Ezek az orosz
folyókból a Fekete-tengerbe sodródott úszó jégtáblák lehettek. A hideget és havat-jeget
soha nem tapasztalt utazó görögök hogyan máshogyan magyarázhatták volna ezt (bizonyára nem ők utaztak borostyánért Skandináviába).
"Összecsapódó sziklák" [https://www.fotocommunity.de/photo/joekullsarlon-03-uwe-yves-becker/31116515] |
Amikor
megérkeztek Kolkhiszba az argonauták, rémülten látták, hogy nyers
ökörbőrbe burkolt holttestek voltak kitéve a fűzfák tetejére a madaraknak.
Valóban ez volt ott a „temetkezési” szokás, legalábbis a férfiakat illetően. Kitették őket a madaraknak. Csak a nőket temették a földbe.
Amikor az
Argó hazafelé haladt a megszerzett aranygyapjúval, a kolkhisziak üldözőbe vették őket.
Kerkira (Korfu) szigeténél
érték utol a hajót. Követelték Áiétész nevében, hogy adják vissza a gyapjút, de
nem sikerült visszaszerezniük, ezért nem mertek hazatérni sem. Egy részük
letelepedett Korfun, mások pedig az Isztriai földnyelven maradtak
és megalapították Póla városát, melynek neve azt jelentette, hogy „a szökevények városa”.
Valójában a területen az i.e. III. évezred óta illír törzsek éltek
(indoeurópai nép), akik gyümölcstermesztéssel és állattenyésztéssel
foglalkoztak, tengerparti törzseik pedig az Adriai-tenger rettegett kalózai
voltak.
Anapé
szigetén azt tapasztalták a hajósok, hogy a helyiek az áldozati tűzre csak
vizet löttyintenek. Azt hitték azért, mert nincsenek a szigeten állatok,
melyeket feláldozhatnának – és kinevették őket. Pedig az Anapé-szigetiek azért
öntöttek vizet a tűzre, mert így mutattak be víz-áldozatot.
Aigina
szigetén a vízhordó-versenyt láthatták, ami az őszi termékenységünnep része
volt.
Mikor
hazaértek, már csak az volt hátra, hogy Iaszón legyőzze az öreg királyt, Péliászt.
Ezt azonban nem saját maga hajtotta végre, hanem a helyi szokásoknak
megfelelően a király lányai (/papnői).
Utána földarabolták és levest főztek
belőle. Megették, így a király szelleme bele költözött valamelyikükbe, hogy
újra megszülethessen.
Nem Iaszón
lett az új király, hanem „féltestvére”, Akasztosz. Valószínűleg ez is
szent király – hadvezér-páros volt. [Robert Graves: A görög mítoszok]
KIS-ÁZSIA
Trója városa a Helleszpontosz (az Égei-tenger és a Márvány-tenger közötti átjáró) kapujában a
K-Ny-i kereskedelem központjává vált. Már ekkor ősi város volt, hiszen úgy
tűnik, hogy már az özönvíz idején is létezett. Gazdagsága és központi szerepe
miatt gyakran érték támadások, minden irányból. Eddigre már többször újjáépítették. A városban a szent király meghalása a vízbefojtásával történt meg –
esővarázslás érdekében. Azt hitték, ha ebben a folyóban megfürdik egy lány, az
teherbe fog esni, mégpedig a szent királytól. Előre meghatározott uralkodási
ideje 19 év volt.
Kis-Ázsia és a Közel-Kelet a bronzkor vége felé (a dátumok ebben a korban igen bizonytalanok) [https://history.wikia.org/nl/wiki/Assyrische_Rijk] |
Iliosz
idejében került a városba az azt őrző Palladión nevű Athéné-szobor, melyet a
mítoszokban „égből hullott istennő”-ként emlegettek. Az ekkori emberek
szilárdan hittek abban, hogy ha az istenségnek szobra van a városban, az
istenség óvó-védő hatalma oda összpontosul.
Héraklész
idejében Laomedón volt Trója
királya. Laomedón
ellenezte, hogy a balkániak részt vegyenek a fekete-tengeri
kereskedelemben. Ezért azok (a mítoszok szerint Héraklész vezetésével)
megtámadták és lerombolták a várost (ez még nem az a támadás, amely a falóval ért véget, hanem egy korábbi). A történészek szerint ez volt Trója
városának ötödik lerombolása a történelem során. Nem volt nehéz dolguk, ugyanis kihasználhatták, hogy előzőleg egy földrengés itt-ott lerombolta a
városfalat. Ez a földrengés i.e. 1260 körül történt. Héraklész (amennyiben
valóban ő támadta meg a várost), a királyi családból csak a legfiatalabb fiút
hagyta életben – ő lett az új királya Trójának:
Priamosz.
Priamosz neve is megjelenik az ékírásos emlékek között; Pariyamuwas-ként.
Ilyen lehetett Trója [http://fokusz.info/index.php?cid=1285654298&sid=1702829741&honnan=Nemzeti_Hirhalo] |
Palladión [https://hu.wikipedia.org/wiki/Palladi%C3%B3n] |
Ugyanekkor Spárta királya Menelaosz volt,
aki Helenével
– a spártai Hold-istennővel – kötött házasság révén lett az uralkodó (a helené
itt is állandó mellékneve lehetett az aktuális királynőnek).
Úgy tűnik, hogy „Helené kérői”-nek története egy
félrehallott, rosszul idézett vagy szándékosan megmásított mondaton alapszik. A
„mnisztirasz tész Helenész” ugyanis
valóban azt jelenti, hogy „Helené
jegyesei”. Az a cím azonban, melyen eredetileg emlegették a történteket,
inkább úgy hangozhatott, hogy „mnésztéresz
tu Hellészpontu”, vagyis akik „jogosultak
a Helleszpontoszra” [köszönet a görög nyelv-beli segítségért barátnőmnek
;)] A mítoszkutatók arra jutottak, hogy maga a hölgy, akiért az akhájosított
mítoszban az egész háború folyt, azaz Helené, nem is létezett. A harc valójában
pontosan arról szólt, hogy az akhájok megszerezzék a jogot a Helleszpontoszon
való átkelésre és ezáltal a fekete-tengeri kereskedelemre. [Robert Graves: A
görög mítoszok]
Az akháj-prehellén szövetség tagjai nem
azok voltak – a mítosszal ellentétben – akik megesküdtek, hogy megvédik azt a
kérőt, aki elnyeri Helené kezét, hanem azok a királyok, akik megharcoltak a
jogért a Helleszpontoszon való átkelésre. Hellé az ő istennőjük neve volt.
Priamosz „ötven fiát” (ahol két
„ikerkirály” uralkodott, ott gyakran időben osztották fel az uralkodást; a Nagy
Év egyik felében – azaz 50 hónapig – egyikük, a másik felében másikuk
uralkodott. Erre utal az 50 fiú szimbólum) legyőzte a futóversenyen Parisz,
tehát neki kellett lenni a következő királynak.
Amikor a Hettita Birodalom trónját II. Huccijasz foglalta el, abban az időben történtek I. Thotmesz egyiptomi fáraó hadjáratai is a Közel-Keleten (lsd. Egyiptomnál). De II. Huccijasz valószínűleg még III. Thotmesz önálló uralkodását is megélte.
Amikor a Hettita Birodalom trónját II. Huccijasz foglalta el, abban az időben történtek I. Thotmesz egyiptomi fáraó hadjáratai is a Közel-Keleten (lsd. Egyiptomnál). De II. Huccijasz valószínűleg még III. Thotmesz önálló uralkodását is megélte.
II.
Huccijaszt a testőrség parancsnoka ölte meg, aki azután elfoglalta
a trónt. Ő Muvatallisz volt. Uralkodása alatt történt az egyiptomi II. Amenhotep szíriai
hadjárata (lsd. Egyiptomnál).
Muvatallisznak a fia, Muvasz
lett a testőrparancsnoka.
Muvatallisztól
a hatalmat puccsal vették el, amit a palota alkalmazottainak vezetője
robbantott ki. Részt vett benne az Arany Harciszekeresek parancsnoka, Kantuccilisz
is. Ő lépett a Hettita Birodalom trónjára, de csak rövid időre.
Suttarnát Parattarna
követte Mitanni trónján.
Valószínűleg az ő idejében nyomult előre III. Thotmesz az Eufráteszig,
de lehet, hogy már Parsatatar ült ekkor a trónon (lásd Egyiptomnál).
Parsatatar
– Egyiptom győzelme után –
talán, hogy Mitanni
tekintélyét megőrizze vazallusai előtt, lerombolta a szír Assurt és Ninivét. Ezek a városok a közép-asszír korig Mitanni uralma alatt maradtak.
Assuri romok [https://www.almuraqeb-aliraqi.org/2017/01/26/69601/] |
Ninive maradványai [https://www.pinterest.cl/pin/692006298967892063/] |
Kizzuvatna
még továbbra is Mitanni
fennhatósága alatt állt. Az ottani uralkodó ebben az időben II.
Pillijasz volt, majd néhány király, akinek csak a neve maradt fenn.
KÖZEL-KELET
KÖZEL-KELET
Kánaánban
az indoeurópai nyelveket beszélő
uralkodó réteg a déli területen még meg tudott maradni. Az izraeliták inkább csak a ritkábban lakott hegyvidéki területeket
tudták elfoglalni, míg az alföldi területek a régiek kezében maradtak. Ezek
számos erődöt építettek megijedve a támadásoktól. Az izraeliták
elől az északiak közül is sokan ezekbe az erődökbe menekültek.
Kirjat-Arba (ma Hebron) és Kirjat-Szefer területéről, az ottani erődökből Kálebnek sikerült
kiszorítania az amalekitákat, akik
így a Gáza körüli tengerparti síkságra szorultak.
Az izraeliták minden évben megismételték a
szövetségkötés szertartását a fehér kő felállításának évfordulóján. (--> "A szent terület udvarán, ahol Ábrahám tölgyfája állt, s amit aztán Jákob megvásárolt, Józsué egy nagy fehér sziklát állíttatott föl. Itt Izrael egész gyülekezete esküvel fogadta, hogy követik Jahve törvényeit. A fehér kő ma is ott van a városromok között." - innen)
A nép
ilyenkor egy holdhónapot együtt töltött és – közmunkaként – templomot emelt a
helyen, vastag kőalapra, vályogtéglából. Így lett Szichem az izraelita törzsszövetség
ünnepi fővárosa és éves zarándokhelye. A templom neve Baál-Berit („a szövetség
ura”) volt, de nevezték Migdol-Szichemnek („Szichem tornyának”) is. A szövetség
kövét a templom elé állították, az elé pedig oltárt emeltek. Az épületet és a
várost fallal vették körül.Szichem köve [https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-haag-lexikon-C8B18/s-sz-C950E/szichem-C95EB/] |
Ilyen lehetett a szentek szentje [https://yahushua-thechiefcornerstone.com/the-tabernacle-of-moshe-moses/] |
Közben a moábiták* ura, Eglon király a
Jordánon túl élő izraelita törzsek
ellen indított háborút.
*Lót utódai ezek, aki Ábrahám unokaöccse volt és
akkor telepedett le népével ezen a földön, amikor Szodomából elmenekült.
A benjaminita
törzsből származó Ehud csellel végzett Eglonnal,
majd fellázította a törzseket a moábiták
ellen. A moábiták követelték az izraelitáktól, hogy adják ki a királ gyilkosát. De izrael népe inkább a harcot választotta és
megszabadította magát edomita
ellenségeitől is.
Júda és
Simeon területét a midiániták* és az
amalekiták* fosztogatták. A midiánitáknak volt egy stratégiájuk,
miszerint aratás előtt támadtak és fölgyújtották a termést, elhajtották az éves
szaporulatot, nagy éhínséget okozva.
*Midián volt Ábrahámnak az egyik száműzött fia, akit
azért űzött el, hogy a kedvenc feleségétől való Izsák lehessen az örököse. Midián,
anyjával és 5 testvérével az Arab-fsz. ÉNy-i részén telepedtek le és ők lettek
az arabok ősei.
[ "Ketura pedig, hat fiával kelet felé indult és a Jordánon túl telepedett le. Ők lettek a midiánita törzsek alapítói." - ebben a részben ]
*Az amalekiták Ameleknek, Ézsau utódjának a
leszármazottai, akik a Sínai-fsz.-en telepedtek le főleg (ott ők segítették
Mózest), de sokan visszamentek közülük a Kánaánba.
Történt
egyszer, hogy egy levita törzsbeli férfi másodfeleségével útja
közben betért megpihenni Gibea városába. Senki nem fogata őt és másodfeleségét, akivel volt a házába
éjszakai szállásra, csak egy, aki maga is jövevény volt a
városban (vagyis nem benjaminita volt, mint amúgy a város népe).
Azonban „a
város férfiai, elvetemült emberek körülvették a házat” és részegen
kötözködni kezdtek: „Hozd ki azt a
férfit, aki a házadba jött, hadd ismerjük őt” A házigazda így próbálta
megvédeni vendégét: „Atyámfiai, ne
tegyetek rosszat […] Itt van az én
hajadon lányom, meg a férfi másodfelesége, kihozom őket, erőszakoskodjatok
azokkal* […] fogta az az ember a
másodfeleségét, és kivitte hozzájuk az utcára. Azok pedig egész éjjel vele
háltak és erőszakoskodtak vele reggelig, és csak hajnalhasadtakor engedték el.
Reggelre kelve megjött az asszony, de összeesett annak az embernek a háza
előtt, akinél az ura volt” „A férfi föltette a szamárra, útnak indult és
hazament. […] Testét tizenkét darabra
vágta, és szétküldte Izráel egész területére” [Biblia]
*Az őslakosok és a megszálló izraeliták közötti
mélységes ellenszenv; az, hogy nem asszimilálódott a két nép, leginkább ebből
adódhatott: Az őslakos nép még közel matriarchális elveket vallott, az
izraeliták viszont szélsőségesen patriarchálisak voltak, mint a
fentiekből kiderül.
A test
szétküldése a 12 törzsnek azok hadba szólítását jelentette, hogy bosszút
álljanak. Valószínűleg a férfi tudta előre, mi fog történni a feleségével.
Lehet, hogy gyávaságában döntött így, de az is lehet, hogy szándékos ürügy
kellett neki és népének a háborúskodásra.
A had össze
is állt, s először felszólították a várost, hogy adja ki a bűnösöket. Azonban
ők inkább harcba szálltak.
A
bosszúhadjárat során Gibeát, a várost,
ahonnan az elkövetők származtak, fölégették, lakóit egytől egyig megölték. Benjámin egész
törzsét megölték 600 ember híján. Ezeknek sikerült elmenekülni.
Az izraelita férfiak megesküdtek, hogy
senki se adja a lányát benjaminitához feleségül.
A bosszúhadjárat után bánkódtak egy keveset azon,
hogy a benjáminita
törzs elveszett, majd megállapították, hogy Jábes-Gileádból
nem jött senki a bosszú-hadjáratba, ezért elindultak, hogy elpusztítsák azt a
várost is. Csak a fiatal lányokat hagyták életben.
„Akkor
követeket küldött az egész népközösség, hogy beszéljenek a benjáminiakkal
[…] és hirdessék ki nekik a békességet.
Benjámin (törzse) azonnal vissza is
tért, és nekik adták azokat, akiket életben hagytak a jábés-gileádi nők közül.
De így sem jutott nekik elég.” [Biblia]
Vagyis, hogy
mégis megmaradjon a benjaminita törzs (azaz megmaradjon mind a
12 izraelita törzs), a letarolt
város szüzeit hozzájuk adták. Hiszen saját lányaikat nem adhatták – erre esküt
tettek nemrégiben.
Mivel azonban
nem jutott így feleség mindegyiknek, a törzsek vénei úgy határoztak, hogy
raboljanak maguknak nőt az éves silói
ünnepségen – nem kapnak érte büntetést sem ők, sem a lányok apái. Ők a
lányrablásért, a lányok apái pedig azért, hogy az eskü ellenére mégis egy benjáminita
lett a vejük.
„Ezt
parancsolták tehát a benjáminiaknak: […] ha látjátok, hogy jönnek a silói leányok, körtáncot járva, akkor
jöjjetek elő a szőlőkből, és ragadjon el mindenki magának egyet […] Ha pedig eljönnek az apák vagy a testvérek,
hogy pereljenek velünk, akkor ezt mondjuk majd nekik: Könyörüljetek rajtuk,
hiszen nem tudtunk mindenkinek háborúban feleséget szerezni, ti pedig nem úgy
adtátok nekik őket, ezért nem terhel vétek benneteket.” [Biblia]
A Biblia meg is magyarázza az anarchikus állapotokat: „Abban az időben nem volt király
Izráelben. Mindenki azt csinálta, amit jónak látott.” [Biblia] Valójában a
törzseket bírák vezették, akik fölött volt egy legfőbb bíra.
Korábban, a
népvándorlás második hullámával – a mükénéi görög városállamok
összeomlása után újabb filiszteusok
(indoeurópai nyelvet beszélő nép, héberül peleszet)
érkeztek a térségbe. Főként Krétáról, Anatólia déli partvidékéről
és az Égei-tenger szigeteiről érkeztek. Ugarit magasságában érték el a kánaáni partvidéket. Innen Dél
felé vonultak – a hadsereg a parton, a hajóflotta pedig a vízen. Régi rokonaik
mellett telepedtek le. A Zagrosz-hegységből
érkezett hurriták csatlakoztak
hozzájuk. A Bibliában avvitákként
szereplő helyi lakosságot lemészárolták, s amikor elérték a Nílus deltavidékét,
az ott élő amalekiták is az ő
hatalmuk alá kerültek. Megalapították Avariszban
a nagy hükszósz dinasztiát. (Tehát –
David Rohl szerint – a hükszoszok azonosak a filiszteusokkal)
Később az
északi kánaáni törzsek összecsaptak Hácór
kánaánita királyával, Jabinnal.
Jabin
hadsereg parancsnoka Sziszera volt, aki 900 harci szekérből álló hurrita sereget vezetett, ám a sziklás
hegyvidéken nem mentek sokra szekereikkel a gerilla harcmodort alkalmazó izraelitákkal
szemben.
Debora,
az izraelita prófétanő azt mondta,
hogy a seregüket a naftali törzséből való Báráknak
kell vezetnie.
Egy téli
hónapban csaptak össze, amikor gyakori ezen a vidéken a hirtelen érkező, nagy
esőzés. Este kitört a vihar, s a völgy talaja teljesen felázott. Ekkor indultak
el az izraeliták Tanach városa ellen. A tanachiak a hácóri Sziszera
segítségét kérték, vagyis az izraeliták
terve, hogy a két kánaánita sereget a völgy sárcsapdájába ejtsék, sikerült. Bárák
10 000 gyalogossal hátba támadta Sziszera seregét. A szekeres-lovas
zsoldos egységek beleragadtak a sártengerbe a völgyben. Sziszerát megölték.
Jabin
és utódai ugyan tovább uralkodtak Hácórban,
ám az északi izraelita törzseknek
soha többé nem kellett az északi kánaánita
uralkodóktól tartaniuk.
A
nyugalmasabb időkben sok izraelita
átvette a helyi, kánaánita istenek
tiszteletét, hiszen közöttük éltek. Elsősorban Baálét, a Viharistenét.
A Manasszé
törzséből való Gedeon azonban emlékezett Mózes
tanítására és Jahvéért lerombolta Baál oltárát, kivágta a Baál feleségét
(Asztartét/Istárt) jelképező szent ligetet. A midiániták, hogy ezt megbosszulják, megtámadták a területet, ahol Gedeon élt.
Gedeonék ezután gerillaharcot
folytattak: Egy éjjel megtámadták az ellenséges tábort, fölgyújtották sátraikat,
óriási kavarodást okozva, hajnalban pedig elűzték a sereg maradékát. A midiániták királyait, Zebahot
és Calmunnát
Gedeon
elfogta és kivégezte.
Ám bosszút
állt azokon az izraelita törzseken
is, amelyek nem vettek részt a midiániták
elleni harcban, vagy nem adtak élelmet és vizet seregének. [David Rohl: Az
elveszett testamentum]
Gedeon legyőzi a midiánitákat [https://www.jw.org/hu/konyvtar/konyvek/bibliai-tortenetek-gyerekeknek/6/gedeon-midianitak/] |
Amikor meghalt,
a nép ismét azonnal visszatért Baál imádatához. Gedeon egyik fia Abímelek
volt. Ő arra buzdította törzsének véneit, hogy állítsanak fel számára egy
habiru* („habaru” = „vándorolni” akkádul) zsoldosokból álló sereget. Ezek élén
betört apja területére és testvéreit és féltestvéreit megölte, pontosabban
feláldozta azon a kőoltáron, amit apja állított Jahve tiszteletére. Csak a
legkisebbet, Jotamot hagyta életben. Abímelek lett a király.
Azonban hamarosan összeesküvést szőttek ellene Szichemben.
Abímelek
és testőrsége megölték az összeesküvőket, majd a városban mindenkit és
fölgyújtottak mindent. A maradék lakosság a Migdol-templomba menekült. Abílmelek
erre fákat halmoztatott a templom köré és meggyújtották a máglyát. Ezután közel
100 évig nem lakott a városban senki.
*A habiru szó nem egy népet jelöl, hanem lényegében
annyit jelent, „zsoldos”. Mindenféle népből összeverődött katonák voltak ezek, akik a
saját érdekeiket tartották szem előtt. Rendszerint ahhoz a harcoló félhez
csatlakoztak, amelyik esélyesebb volt a győzelemre.
A Migdol-templom maradványai [https://www.alamy.com/stock-photo-mosaic-floor-at-the-ruins-of-magdala-mejdel-current-day-migdal-on-84932285.html |
Ezt követően Abímelek
Tebes (Tubasz) várost támadta meg. Azonban
amikor az eltorlaszolt kapuhoz ért, egy asszony a várfal tetejéről nehéz
malomkövet dobott rá. Így halt meg Abímelek*. A zsoldosok
visszavonultak.
Abímelek halála [http://baptistatemplom.hu/2016/07/16/egy-lepessel-masok-elott/] |
*Az erős patriarchizmus jele az is, hogy mikor
Abímelek nem azonnal halt meg a malomkő ütésétől, de egyértelmű volt, hogy nem
fogja túlélni; felszólította egyik katonáját, hogy szúrja le őt, „ne egy
asszony kezétől” kelljen meghalnia.
Ebben az
időben az izraeliták megint a helyi isteneket imádták – az utókor ezzel
magyarázta veszteségeiket az ammonitákkal* szemben.
*Ammoniták: szintén Lót egyik fiának leszármazottai
Hamarosan Jiftach
lett a bíra. Ő egy parázna asszony gyermeke volt, ezért elűzték, de amikor
megtámadták az izraelitákat az ammóniták, akkor már szükség volt rá;
visszahívták őt, sőt felkérték vezérüknek. Jiftach ismét visszatérítette
a népet Jahve tiszteletére, s megesküdött, hogy ha győz, „bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az
ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul”. Arra nem számított,
hogy éppen az egyetlen lánya lesz az a „bármi”. Azonban tartotta szavát, lánya
pedig engedelmesen hagyta magát feláldozni – az Írás szerint.
Jiftach halála után
a nép ismét „elkanászodott”. Most egy Dán
nemzetségéből való ember felesége kapta a jóslatot, hogy fiút szül, akinek soha nem szabad leborotválni a haját, „mert Istennek szentelt lesz az a gyermek”. Ez a gyermek volt Sámson.
Sámson mikor felnőtt,
beleszeretett egy filiszteus lányba,
s apja segítségével feleségül kérte őt, de aztán hosszú időre elment. A lány Timna városából származott. Idő közben a lány
apja azt hitte, hogy Sámson lemondott asszonyáról és már
nem is jön vissza, esetleg meghalt. Így lányát újra férjhez adta. Mikor Sámson
visszatért és követelte, hogy beengedjék feleségéhez, annak apja elmondta, hogy
mi történt, de jóvátételként felajánlotta a lány húgát Sámsonnak feleségül. Sámson
azonban nem fogadta el a cserét; inkább fölgyújtotta Timna
város búzamezőit.
Ezután izraelita területre menekült, de népe
inkább kiadta őt, minthogy emiatt hadba szálljon a filiszteusokkal. Sámsonnak később sikerült
elszöknie tőlük. Ezt követően gerillaharcot folytatott a filiszteusok ellen, majd – sikereire való tekintettel – 20 évig az izraeliták bírája lett.
Azonban ismét
egy filiszteus lányba szeretett
bele; Delilába. A lány viszont – saját népe nyomására – kiderítette,
hogy hogyan lehet Sámsont legyőzni. Elfogták őt, megvakították és a Dágon
templomának bejáratát tartó oszlopokhoz láncolták. Sámson – utolsó
erejével – kibillentette az oszlopokat, hogy minden ott tartózkodóra (saját
magára is) ráomoljon az épület. [David Rohl: Az elveszett testamentum]
Sámson ledönti a templomot [https://www.baptist.hu/2017/04/samson/] |
AFRIKÁBAN
EGYIPTOM
Az amalekita származású
Sesi
(vagy Sesai) hódította meg a Nílus-deltát és viselte Alsó-Egyiptom vörös koronáját, a hükszosz dinasztiát megalapítva. Uralkodói neve Maibré volt.
Sesi neve egy skarabeus alján [https://hu.wikipedia.org/wiki/Sesi] |
Néhány évvel később, egy tavaszon
a thébai fáraó*, I. Jahmesz, óriási
egyiptomi sereg élén bevonult Héliopliszba, hogy megvívjon a hükszosz uralkodóval, Aaszerhré Hamudival.
Ezután északon Avariszt támadta meg és a hükszosz sereget a Sás-tenger melletti Zsila város felé szorította, áradás idején. A hükszoszok annyira megszorultak, hogy
végül békét kértek és engedélyt, hogy elvonulhassanak Egyiptomból. Elmenekülve David Rohl szerint az égei-tengeri
szigeteken és Peloponésszoszon találtak új hazát.
*Felső-Egyiptom, azaz a déli rész fáraója uralkodott
Thébából.
I. Jahmesz fáraó [https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Jahmesz] |
Théba [https://hu.wikipedia.org/wiki/Th%C3%A9ba] |
Jahmesz
Núbia ellen is hadat viselt és igyekezett Egyiptom határait D felé is kiterjeszteni.
Jahmesz felesége a testvére volt, Ahmesz-Nofertari,
fia pedig Amenhotep. Mivel még fiatal volt a fiú, mikor megörökölte a
trónt, anyja régenskedett mellette.
I. Amenhotep fáraó [https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Amenhotep] |
Jahmesz
fáraó nekilátott, hogy a hükszoszoknak
a nyomait is eltüntesse Avariszból: A palota
falairól az egyiptomi szemmel dekadens freskókat; bikaugrókat, vörösre festett
ajkú, fodros szoknyájú nőket átfestették, csak magát az épületet nem rombolták
le:
„a hikszoszok
kiűzése után az egyiptomiak gondosan kitöröltek, kivakartak, leromboltak,
megsemmisítettek minden nyomot, ami saját gyalázatukra emlékeztette őket”
[Kodolányi János: Az égő csipkebokor]
Mivel
sikerült visszafoglalni Avariszt, az egyiptomiak ismét kereskedhettek a főníciai
Büblosszal és Libanonnal.
Egyiptom
igyekezett biztosítani, hogy az izraeliták,
akik egyébként jelentős sikereket értek el a kánaáni vidéken, ne tartsák
állandó rettegésben kereskedelmi útjaikat, a Via Marist és a Király Útját.
A filiszteusoknak és az amalekitáknak az egyiptomiaktól és az izraelitáktól
egyaránt tartaniuk kellett ősi földjükön, ezért az tűnhetett a legjobb megoldásnak, ha Egyiptommal szövetkeznek: Ők
lettek a kereskedelmi utak környékén a rendfenntartók, Egyiptom nevében.
Amenhotep,
amikor trónra lépett – apjának köszönhetően – már ténylegesen uralkodott Alsó- és Felső-Egyiptom fölött.
Folytatta apja núbiai hadjáratait, hogy magáénak tudhassa az ottani
aranybányákat. Úgy tűnik, hogy hadat viselt Mitanni és Kánaán ellen is (az ő idejében élt az izraeliták
között a harcias Abímelek, aki a malomkőtől halt meg), de uralkodása nagyobb
részében béke volt. Halála előtt – mivel saját fia nem volt – húgának fiát, Thotmeszt
jelölte ki örökösül. A békeidőkben építkezésre is jutott ereje és ideje;
elkezdte felépíttetni a karnaki templomot. A
hükszoszok fölötti győzelem emlékéül oszlopcsarnok is épült Karnakban. Főépítésze Ineni volt. Ineninek más hivatalai
is voltak, nem csak főépítész volt, hanem Ámon magtárainak felügyelője, a
karnaki kincstár munkásainak felügyelője és Théba
polgármestere. Emellett úgy tűnik, szeretett kertészkedni is – sírjában
felsorolják a több száz fát, ami a kertjében volt.
A karnaki templom maradványai [https://blog.nilustravel.hu/2019/11/07/karnaki-templom/] |
Az oszlopcsarnok [https://pixabay.com/hu/photos/karnaki-templom-egyiptom-%C3%BCnnep-2698849/] |
Ineni sírjában szobrok. Balról jobbra: Ineni felesége, Ineni, Ineni apja és Ineni nővére [http://ib205.tripod.com/tt81.html |
Ineni kertje talán ilyen volt [http://maatkara.extra.hu/tortenelem/kertek1.htm] |
Thotmesz
hadjáratot vezetett Núbiába – tovább feszegetve a határokat D felé. Egy
ilyen alkalommal, hazafelé tartva a feljegyzések szerint hajója orráról fejjel
lefelé lógatta a núbiai főnök
testét. Ezzel a hadjáratával véget vetett a D-i ország hatalmának.
I. Thotmesz [https://www.wikiwand.com/hu/I._Thotmesz] |
Ezután Szíriába
ment, hogy Mitanni
vazallusaival ütközzön meg. Az egyiptomi
sereg egészen az Eufráteszig eljutott. Nagyobb csatára azonban egyelőre nem
került sor. A területen Kádes, Mitanni és a hettiták – látva a fenyegető veszélyt –
kezdték egyesíteni erőiket.
Thotmesz
„megörökölte” apja főépítészét, Inenit, így békeidőben folytatta az
apja által megkezdett karnaki templom építtetését és befejezte apja
alabástromkápolnáját is.
Az alabástromkápolna [https://www.abc.es/cultura/abci-completada-restauracion-capilla-barca-tutmosis-201610102011_noticia.html |
Miután Thotmesz két első fia meghalt, az egyik
mellékfeleségétől született harmadik fiára, II. Thotmeszre
szállt a trónörökösség. Ő feleségül féltestvérét, Hatsepszutot vette, aki
valamivel idősebb volt nála, s jelentős befolyása volt rá.
II. Thotmesz [https://www.wikiwand.com/hu/II._Thotmesz] |
Az egyetlen
hadjárat az ő idejéből, amiről tudunk, az egy núbiai zavargás leverése volt. A résztvevőket kivégezték, kivéve az
uralkodó fiát, akit túszként Egyiptomba
vittek.
Amikor II.
Thotmesz meghalt, trónörökös fia az egyik mellékfeleségétől
született III. Thotmesz még túl fiatal volt az uralkodáshoz. Ezért II.
Thotmesz első felesége, Hatsepszut régenskedett mellette. Azonban
az évek során fokozatosan teljesen átvette a hatalmat. Kijelentette, hogy apja,
I. Thotmesz valójában őt jelölte ki örökösének (és nem II. Thotmeszt), s még
életében apjának társuralkodója volt. A karnaki templom propaganda-felirata
szerint Ámon isten szobra személyesen jelölte ki, karjának egy intésével Hatsepszutot
uralkodónak. Ugyanakkor III. Thotmesszel mindig is nagy
tisztelettel bánt és arra biztatta őt, hogy kezdjen karriert a hadseregben. Ez
utóbbi számára kockázatot is jelenthetett volna, ha III. Thotmeszt az
ellenségévé teszi, miközben annak kezében van a katonai erő. Valószínűleg III.
Thotmesz is azért „tűrte” 20 éven át, hogy mostohaanyja uralkodjon
helyette, mert nem volt ellene kifogása.
Ámon isten szobra [https://hu.tripnholidays.com/1932-great-temple-of-amun-egy-qena-gta-hu] |
Hatsepszut fáraónő [http://noncsy75.ingyenblog.hu/Ezot%C3%A9ria,misztikum,h%C3%A9tk%C3%B6znapi%C3%A9let,szerelem,t%C3%A1rs,utaz%C3%A1s,/hatsepszut-faraono] |
A fáraónő is viselte a királyi jelképeket; köztük az álszakállat is [https://mult-kor.hu/amikor-szakallas-kiralyno-vezette-egyiptomot-20150703?openImage=2837] |
Hatsepszut
uralkodása alatt is csak néhány núbiai
felkelést kellett leverni.
Hatsepszut alatt
egy új építész jelent meg az udvarban, Szenenmut, aki a királynő Deir
el-Bahari-i templomának építését kapta meg. Ő írástudó családból származott.
Korábban ő volt Hatsepszut lányának, Nofruré hercegnőnek a nevelője. Egy
korabeli "graffiti" azt árulja el, hogy a királynővel esetleg szeretők voltak*.
*A Hatsepszut halotti templomán dolgozó egyik munkás
sírjának falára két meztelen emberalakot rajzoltak, közösülés közben, s
egyiküknek a fejére fáraói koronát firkantottak.
Szenenmut és Nofruré szobra [http://ujgenezis.uw.hu/6/6_01.htm] |
Amikor Hatsepszut
meghalt, III. Thotmesz kénytelen volt megkezdeni valódi
uralkodását. Katonai képzettségének megfelelően alaposan ki is használta a kevés
rendelkezésére álló időt: Tizenhét hadjáratot vezetett le.
Hatsepszut múmiája [https://mult-kor.hu/cikk.php?id=17751] |
III. Thotmesz [https://parameter.sk/haromezer-eves-mumiat-talaltak-iii-thotmesz-farao-halotti-templomanal] |
Először a Közel-Keletre
vonult. Az ottaniak összefogtak ellene. A háború egyik emlékezetes pontja a
megiddói csata volt.
III.
Thotmesz kortársa az izraelita bírák közül Jiftah volt.
Az ürügy, ami
miatt a fáraó elindult, az volt, hogy a helyi zavargásokat leverje. Valójában azonban a
kereskedelmi útvonalak egyiptomi
fennhatóságát akarta biztosítani és Mitanni
vazalussait is egyiptomi uralom alá
akarta vonni. A váratlan támadásnak köszönhetően Egyiptom nagy győzelmet aratott, s csak azért nem
semmisítette meg teljesen az ellenfelet, mert a város elfoglalása helyett a katonák az
ellenséges tábor fosztogatásának állt neki a hadsereg.
7 hónapos
ostrom után Megiddó városa megadta magát. A helyi
szíriai fejedelmek kénytelenek voltak hűséget esküdni a fáraónak.
Másik
emlékezetes hadjárata a kádesi csata volt. Erre pár évvel később
került sor, amikor megtámadta Mitannit,
ahol ebben az időben Parattarna, majd Parsatatar
uralkodott. Ezzel Egyiptom az
egész térség legerősebb államává vált, Mitanni
pedig meggyengült.
Harci szekér a kádesi csatából [ http://nol.hu/kultura/20110408-okori_arulok-1035001] |
Núbia
északi része, azaz Kús is
teljesen egyiptomi fennhatóság alá
került.
III. Thotmeszt
fia, II.
Amenhotep követte a trónon, amikor – uralkodása vége felé – maga
mellé vette őt, 18 évesen.
III. Thotmesz múmiája [http://okorieygiptoklub.network.hu/kepek/mumiak/iii_thotmesz] |
II. Amenhotep [https://www.flickr.com/photos/24729615@N00/8071374347] |
Amikor III.
Thotmesz meghalt, az általa meghódított területek népei természetesen rögtön
lázadozni kezdtek. Ezért II. Amenhotep is hadjáratokat
indított. Először a Kádestől D-re eső
területekre ment, ahol 7 fejedelmet ölt meg. Ezek testét a hazafele vezető úton
lelógatta hajója orráról, majd kifüggesztette őket a városfalakra – hatot Egyiptomban, egyet pedig Kúsban – elrettentésképpen.
II.
Amenhotepet IV. Thotmesz követte a trónon.
IV. Thotmesz (fején a khepres nevű kék koronával, amit harcok idején viseltek) [https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._Thotmesz] |
Núbia és
azon belül Kús földje az
egyiptomi Új Birodalom idején fokozatosan Egyiptom
kincseskamrájává vált, ahonnan évről évre hatalmas mennyiségű aranyat,
elefántcsontot és drágakövet szállítottak el.
A területen
domborművekkel és hieroglifákkal díszített kőtemplomokat építettek, egyiptomi
istenek tiszteletére. Ám a déli területeken az törzsi vezetők az egyiptomi
hivatalnokok mellett is megtartották saját hatalmukat.
A núbiai harcosokat bevették az egyiptomi hadseregbe.
Núbiai harcosok [http://okorieygiptoklub.network.hu/kepek/oegyiptomi/nubiai_harcosok] |
Núbiai harcosok [http://okorieygiptoklub.network.hu/kepek/oegyiptomi/nubiai_csapat] |
Núbiai harcos (nem tudtam kihagyni ezt a képet :) ) [https://www.jatektenger.hu/hu/termekek/pm5389-playmobil-5389-nubiai-harcos-felfegyverzett-dromedarral] |
ÁZSIÁBAN
A Sang-dinasztia területe (világos kék) [https://www.pinterest.ru/pin/518265869609809610/] |
Kínában
a Hszia-dinasztia bukását a Théra vulkán kitörése következtében kialakult
éhínség okozta.
( "A Théra vulkán kitörésének hatásait még a kínai Bambusz-évkönyvekben is feljegyezték! E szerint sárga köd ereszkedett le, a Nap elhalványult, majd három nap jelent meg az égen*, júliusban fagy söpört át a földeken, a termény elfonnyadt és hatalmas éhínség jelezte a Xia dinasztia végét és a Shang dinasztia felemelkedését." --> korábban ) A források ettől kezdve kissé megint homályosabbak, annak ellenére, hogy "Su-csing, Meng-ce, Co-csuan és Sze-ma Csien feljegyzései" is a Sang-dinasztia idejéről szólnak.
( "A Théra vulkán kitörésének hatásait még a kínai Bambusz-évkönyvekben is feljegyezték! E szerint sárga köd ereszkedett le, a Nap elhalványult, majd három nap jelent meg az égen*, júliusban fagy söpört át a földeken, a termény elfonnyadt és hatalmas éhínség jelezte a Xia dinasztia végét és a Shang dinasztia felemelkedését." --> korábban ) A források ettől kezdve kissé megint homályosabbak, annak ellenére, hogy "Su-csing, Meng-ce, Co-csuan és Sze-ma Csien feljegyzései" is a Sang-dinasztia idejéről szólnak.
A
Sang-dinasztia első uralkodója Cseng Tang volt, aki még
akkor kezdte meg életét, amikor a Hszia-dinasztia uralkodott. Ekkor lett a Sang törzs törzsfője. Lázadása sikeres
volt, s átvette a hatalmat a Hsziák összes területe fölött.
Megerősítette
a törvényeket, lecsökkentette a katonaidőt, békét és jólétet hozott az
uralkodása.
Őt Taj
Csia követte a trónon, aki viszont semmibe vette a törvényeket,
annyira, hogy végül első hivatalnoka száműzetésbe küldte.
Néhány
császárnak csak a neve maradt fenn, ám Vu Tingről tudni lehet, hogy
uralkodása alatt országában törvény és rend uralkodott. Az igazságosság
jegyében minden törzsből elvett egy nőt feleségül.
A csou törzs hadereje igen jelentős volt a mindenkori
császár számára, ezért nagy becsben tartották őket: vagyont, földet,
rabszolgákat, magas hivatalokat kaptak. Azonban egyre gyakrabban vezettek a csouk
önálló hadjáratokat, ami kezdett veszélyt jelenteni a császári dinasztia
számára.
További érdekességekért kövess a facebook-on is (kattints)
További érdekességekért kövess a facebook-on is (kattints)