33.7. Nézőpontok [i.e. 900-800]

 

Mikor elkezdtem írni ezt a blogot, az egyik dolog, amire leginkább kíváncsi voltam, az, hogy különböző történelmi eseményekre hogyan tekintett egy-egy nép. Különösen az egymással szemben álló felek esetében. Ez az első olyan század,amikorról annyi forrás maradt fenn, hogy már eleget tudok tenni e törekvésemnek. Ezért - bár még mindig nehéz volt az események szálait kibogozni, nagy öröm volt dolgozni rajta.

ALEPPÓ

A Hettita Birodalom bukása után Aleppó önálló városállamként működött [lásd itt] Itt még mindig szinte tiszta hettita lakosság élt, s hettita hercegek kormányozták, de csak az asszír II. Assur-nászir-apli hódításáig. Ezt követően viszont Hatti része lett, majd a frissen megalakuló Hamá államhoz került. 

URARTU ÉS ARAME

 Az asszírok, II. Assur-nászir-apli vezetésével háromszor is megtámadták Urartut. Az asszírok kegyetlen módszerei nagy ellenállást váltottak ki a helyiekből, amit azok úgy kezeltek, hogy urartui és aramei területeken asszír telepeket alakítottak ki.

 Szarduri uralkodása alatt vált Urartu állammá, Arme, Supria és Hajasa egyesítésével. Az itteni népek összeolvadása hozta létre az örmény népet. A környékbeli fejedelemségek már önként csatlakoztak Szardurihoz, hogy megvédje őket. A trónon fia, Ispuini követte. 

ASSZÍROK

A II. Assur-nászir-aplit közvetlenül megelőző időkben: Az asszírok folytatták szabályos időközönkénti hadjárataikat nyugat felé, hogy visszafoglalják korábbi földjeiket az arámiaktól. Az elfoglalt területek városait adminisztrációs központokká fejlesztették, a Hábúr folyó mellett hajózható csatornákat építettek, s rendbe hozták a közép-asszír korban épített úthálózatot.

 II. Adad-nirári (II. Assur-nászir-apli nagyapja) a meghódított területeken asszírokat telepített le, hogy azok művelés alá vonjanak minél több földet. Ez a gazdasági fellendülés és az, hogy a legyőzött népektől beszedett adót a hadsereg ellátására fordította; lehetővé tette, hogy óriás seregeket toborozzon, amelyekkel aztán még hatalmasabb területeket tudott meghódítani.

 Mindeközben az arámi vándorlás szétzilálta a korábbi hatalmi centrumokat, melyek helyén apró, újhettita királyságok jöttek létre. [lásd itt]

 II. Adad-nirári a Tigris és az Eufrátesz mentén határőrállomásokat hozott létre. Továbbá békeszerződést kötött az Eufrátesz-menti államokkal és Babilóniával. A Babilóniával kötött szövetséget dinasztikus házassággal is megpecsételték, ugyanis az uralkodók egymás lányait vették feleségül. Ez a babiloni uralkodó az idő alapján Sirikiti-Sukamuna volt, az utolsó uralkodó, aki még nem az elámi dinasztia tagja, azaz független volt. Azonban neki is csak a neve ismert.

II. Adad-niráritól az asszír trónt a fia, II. Tukulti-ninurta (II. Assur-nászir-apli apja) örökölte. Ő apja nyomdokaiban megerősítette Asszíria közel-keleti pozícióit. Uralkodása idejéből fennmaradt egy részletes kimutatás egy babilóniai behajtó-körútról. A dokumentum megőrizte az összes szálláshelyet és az egyes állomásokon beszedett sarcot. Most már nem kifejezetten vasat szedtek be, hanem inkább luxus-termékeket: aranyat, ezüstöt, mirhát, antimont, indiai rózsafát, elefántcsontot, ónt, színes szőtteseket és kétpúpú ázsiai tevéket.

Tukulti-ninurta kimutatása [forrás: https://www.wikiwand.com/hu/II._Tukulti-Ninurta]

"Én Kunulua felé közeledtem a hattinai Lubarna királyi rezidenciájához. Rettenetes fegyvereimtől és vad hadamtól félve megölelte lábamat, hogy mentse életét. Húsz ezüst talentumot és ugyanennyi arany talentumot, 100 talentum ónt, 100 talentum vasat, 1000 szarvasmarhát, 10 000 juhot, 1000 színes vászonruhát, könnyű székeket puszpáng betétekkel, puszpáng ágyakat, betéttel ellátott ágyakat, elefántcsont berakásos asztalokat, saját királyi puszpángbútorait kaptam tőle. Én megbocsátottam neki. Hattina szekereseit és gyalogharcosait átvettem tőle. Vettem túszokat is tőle... És elhagytam a hattinai Lubarna királyi rezidenciáját."

 II. Tukulti-ninurta fia és trónörököse II. Assur-nászir-apli volt. Ő is követte a nagyapja és apja által kijelölt utat. Számos hadjáratot vezetett, sőt a forrásokban az ő hadjáratai idején jelenik meg először a lovasság szerepe. Újra zajlott harc Babilon ellen is, s II. Tukulti-ninurta le is győzte a babiloni királyt, Nabú-apla-iddinát, de ezt követően újra békés viszony volt közöttük. II. Assur-nászir-apli újra legyőzte az Alalah-Ugariti Királyság uralkodóját, I. Lubarnát is és megadóztatta. S még három urartui hadjárata volt. Hogy saját népének hatalmát megerősítse, a korábbi királyok szokásának megfelelően asszírokat telepített le helyi kolóniákba. 

II. Assur-nászir-apli és fegyverhordozója [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Assur-n%C3%A1szir-apli#/media/F%C3%A1jl:Ashur-nasir-pal_II_Louvre_AO19851.jpg]

 Újdonság volt birodalma megszervezésében, hogy a meghódított területek élére tartományi főnököket nevezett ki. A birodalmat minden irányból vazallusok védték. 

 A hódítások most is hosszú távon átgondoltak voltak: Az asszírok a folyóvölgyekben fekvő kereskedelmi csomópontokat hódították meg elsősorban. Ahol a legtöbb vízi- és szárazföldi kereskedelmi út összefutott, ott a király egy új kereskedővárost alapított: Kár-Assur-nászir-aplit. 

 A haderőben az ő idején jelent meg független fegyvernemként a lovasság. Igaz, hogy ekkor még csak felderítő szerepben. Sőt voltak „műszakiak”, „utászok” és „árkászok” is.

 A király új fővárost is alapított magának; Kalhut. (Az ásatások során itt nagy mennyiségű elefántcsont bútordíszt találtak, valamint az északnyugati palota négy termének padlója alatt négy királynő sírját, arany ékszerekkel és dísztárgyakkal.) Itt építtetett magának egy hatalmas palotát, ami a fellegvárban helyezkedett el, számos templom és más királyi lakhely környezetében. A nagy építkezés 15 évig tartott. A város átadását csodálatos fényes ünnepségek kísérték, melyeken 70 000 alattvalót láttak vendégül.

Kalhu városa [http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=108.html]

A kalhui palota faragott kapuőre [https://hu.wikipedia.org/wiki/Kalhu] 

II. Assur-nászir-apli  palotájának bejárata [https://hu.wikipedia.org/wiki/Kalhu]

 Végül II. Assur-nászir-aplit is fia követte a trónon; III. Sulmánu-asarídu. Őt nehezen fogadta el saját népe. II. Assur-nászir-apli halála után Asszíria elvesztette a Földközi-tenger partján nem olyan rég megszerzett területeket, s ezzel a föníciai tengerpartot is. Az asszír uralkodótól azt várta a népe, hogy hadifoglyokat, hadizsákmányt és területeket szerezzen.

Sulmánu-asarídu hatalmas hadsereget állított föl. Akadálytalanul haladt, amikor átkelt az Eufráteszen. Elfoglalta Aleppót, majd megütközött Hamát* királyával, Irhulenivel. Az asszírok Hamát városát kifosztották. Míg azonban az asszírok a város kifosztásával töltötték az időt, az alatt Irhuleni villám gyorsan összetoborozta a szíriai koalíciót, s amikor Kinalua ellen indultak volna az asszírok, a szövetség útjukat állta. Így Karkarnál kellett megütközniük.

*Hamát egy nem túl régi városállam volt Szíria területén. Első királya, Tou Dávid kortársa volt. Utána következett Hadoram, I. Zakir, s most Irhuleni. A karkari csatában harcolt asszíria ellen, sőt párszor később is. De uralkodása második felében már jó kapcsolatot ápolt az asszír uralkodókkal – és adót fizetett nekik. Ez persze nem tetszett korábbi szövetségesének, a damaszkuszi királynak, Hadad-ezernek, s ez volt az oka a Damaszkusz és Hamát közötti háborúskodásnak. Irhuleni lehetséges, hogy hozzájárul majd Hadad-ezer halálához is.

Hadad-ezer [lásd itt] Egyiptomból hazatérve elfoglalta Damaszkusz trónját és fontos városállammá tette otthonát. Jelentős haderőt tudott megmozgatni. Hadad-ezer vezetésével a damaszkusziak fontos szerepet vállaltak a karkari csatában.

A karkari csata célja az asszír térhódítás megfékezése volt. Itt a damaszkusziak, a hamátiak, az izraeliek, a büblosziak, az egyiptomiak és még néhány föníciai városállam álltak szemben az asszírokkal. Valamint itt kerül a történelemben először megemlítésre a délarábiai Maáin királyság a tevegelő arabokkal.

Asszíria győzött, s a győzelemről III. Sulmánu-asarídu győzelmi sztéléje dicsekszik.

 Ezt követően az asszírok elleni szövetség szétesett.

III. Sulmánu-asarídu vívott még kisebb csatákat Hadad-ezer, damaszkuszi király ellen, Irhuleni, hamáti király ellen és az urartui I. Szarduri ellen, de a szíreket nem tudta legyőzni úgy, hogy újabb területet foglaljon el tőlük.

 Közben Hadad-ezer és Irhuleni egymás ellen is harcolt és persze Hadad-ezer az izraeliek ellen is hadat viselt.

  Salamon halála után Jeroboám, [aki korábban föllázadt Salamon ellen annak uralkodása elején, majd elmenekült előle Egyiptomba; lásd itt], most hazatért. Roboám (Salamon törvényes trónörökös fia) mintha nem is az apja vére lett volna, s nem tanult volna semmit annak uralkodásából; úgy döntött, hogy rögtön az elején tisztázza az erőviszonyokat, s már előre diktatórikus rendszert ígért népének. Ezzel persze épp az ellenkezőjét érte el annak, amit szeretett volna. Az izraeliták azonnal fellázadtak ellene. Úgy döntöttek, hogy Roboám méltatlan Salamonhoz és nem fogadják el királyuknak. Maradjon csak a júdaiaké, hiszen közülük való.

Az izraeliták inkább megválasztották királyuknak a lázadó Jeroboámot.

 Úgy képzelem, hogy az izraeliták átállásában Jeroboámhoz neki magának is lehetett némi szerepe, a hazatérésen túl, ám erről a források nem árulkodnak.

  Jeroboám, az izraeliták királya kiépítette Sikemet és ott lakott. Majd Penúélt is. Ám látta, hogy nem lesz az jó, ha a népe a templom miatt továbbra is Jeruzsálembe jár, a júdaiak székhelyére, hogy áldozatot mutasson be – még elpártolnak tőle. Ezért készíttetett két aranyborjút, ami ugye azt mutatja, hogy nem akarta tartani magát az zsidó valláshoz. Az egyik szobrot Bételbe, a másikat Dánba vitette. Papokat is rendelt hozzájuk, de természetesen nem a léviták közül, hiszen azok nem is vállalták volna. Ugye törvénybe lett foglalva Mózes idejében, hogy a zsidó papoknak a léviták törzséből kell származniuk, de az nem, hogy fél évezred múlva a zsidó nép Baált fogja tisztelni.

 Roboám Júdában lakott. Ő Jeruzsálemben székelhetett, mégsem érezte úgy ő sem, hogy a zsidó valláshoz kellene tartania magát és népét.

Roboám uralkodásának ötödik évében "fölvonult Sisák, Egyiptom királya Jeruzsálem ellen. Elvitette az Úr templomának kincseit meg a királyi palota kincseit; mindent elvitt." [Biblia]

 Ő ugye az a fáraó, aki vagy I. Sesonk, vagy II. Ramszesz volt. S ez vagy párhuzamosan történt Megiddó megtámadásával… vagy nem. [lásd itt]

 Megiddó város wikipédiás története is említi egyébként, hogy I. Sesonk leromboltatta a várost, azután pedig egy győzelmi sztélét emeltetett. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Megidd%C3%B3]

Roboám halála után fia, Abijjá lett a júdaiak királya. Apjának uralkodási módját folytatta.

„Júdában […] Ők is építettek áldozóhalmokat, szent oszlopokat és szent fákat […] Még férfiparáznák is voltak az országban. Elkövették azoknak a népeknek minden utálatosságát, amelyeket kiűzött az Úr Izrael fiai elől.” [Biblia]

Majd Abijját is a fia követte; Ászá. Ő végre visszatért a zsidó valláshoz és eltávolította az összes bálványt. Sőt saját anyját, a kánaánita Maakát is megfosztotta anyakirálynői méltóságától, amiért az Asérát imádta.

 Izraelben ekkor még mindig Jeroboám uralkodott, immár húsz éve. Halála után fia, Nádáb követte. Ő is bálványimádó volt. Az izraelita nép azonban ezt hamarosan megelégelte, s egy Baasá nevű férfi a követőivel megütközött a királlyal egy filiszteus városnál; Gibbethonál. Győzött is. A csatában Nádáb meghalt és Baasá lett az új izraeli király. Trónra lépése után kiirtotta Nádáb családját.

Habár Ászá, a júdai király és Baasá, az izraeli király is a zsidó vallás visszaállítását tűzte ki politikai zászlajára, a hatalom szeretete túlmutatott az idealizmuson, mint általában. Azt hogy egyik helyen azt írják, hogy Baasá vissza akart térni a zsidó valláshoz, másik helyen pedig azt, hogy bálványimádó volt, az magyarázhatja, hogy Baasá csupán arra használta föl a vallási kérdést, hogy maga mellé állítsa a népet a király ellenében. De amikor már sikerre vitte lázadását, teljesen megfelelt neki is a bálványimádás.

„Háború volt Ászá és az izráeli király, Baasá között egész életükben. Baasá, Izrael királya […] kiépítette Rámát, hogy ne lehessen Ászához […] átmenni, vagy tőle átjönni.”

Ászá, júdai király azt tudta tenni Baasá, izraeli király elleni védekezésül, hogy fogta a jeruzsálemi templom aranykincseinek egy részét és elküldte őket a damaszkuszi Hadad-ezernek, hogy annak az izraeliták elleni gyűlöletét kihasználva rávegye, támadja meg Baasát.

 „Ekkor Ászá fogta mindazt az ezüstöt és aranyat […] a palota kincseivel együtt […] és elküldte Ászá király Benhadadhoz* […] Arám királyához, aki Damaszkuszban lakott. […] Benhadad hallgatott Ászá királyra, és hadserege vezéreit Izráel városai ellen küldte” [Biblia]

*A Benhadad név Hadad-ezer héber neve.

 A júdai papok persze nem nézték jó szemmel sem a kincsek elvitelét a templomból, sem azt, hogy egy más vallású (más népből való) királlyal keresett Ászá szövetséget. Annak ellenére, hogy sikerült elérni Baasá visszavonulását.

 A Biblia azt is említi, hogy Ászá korában „Kivonult ellenük az etióp Zerah milliós haderővel és háromszáz harci kocsival és megérkezett Márésa alá.” De a júdaiak könnyedén legyőzték őket, visszaüldözték és útjuk során „kifosztottak minden várost […] A jószágok aklait is lerombolták, és rengeteg juhot és tevét hajtottak el. Így tértek vissza Jeruzsálembe.”

 A király, akit a Biblia etiópként nevez meg, valójában a kusita király lehetett. Ez a Zerah lehet, hogy azonos volt az egyiptomi II. Oszorkonnal a XXII. dinasztiából.  II. Oszorkon idejében egyiptomi nézőpontból az történt, hogy a fáraó valóban hatalmas sereggel lépett Júda királyság területére, de csak áthaladtak rajta, mert az asszírokat akarták megtámadni.

Volt már rá példa, hogy egy háborúból hazatérve mindkét uralkodó a maga győzelmét hirdette ki saját népének.

KUSITA KIRÁLYSÁG

Az egyiptomi harmadik átmeneti kor alatt a fáraók fokozatosan elvesztették hatalmukat Núbia fölött. A terület apró királyságokra esett szét. Közülük Napata uralkodói hoztak létre egy megerősödő bennszülött királyságot. Később e királyság uralkodói annyira megerősödtek, hogy kb. 80 évig núbiai/kusita fáraók ültek Egyiptom trónján is.

 Napata területének meghatározó eleme a közepén álló hatalmas sziklatömb, a Dzsebel Barkal. Úgy hitték, hogy itt lakik Amon. A sziklatömb körül egyiptomi és núbiai istenségek templomait építették fel.

EGYIPTOM

Az egyiptomi XXII. dinasztiában I. Sesonkot I. Oszorkon követte. Hosszú uralkodása alatt Egyiptomot jólét jellemezte.

Őutána II. Sesonk következett. Ő a dinasztia egyetlen olyan uralkodója, akinek a sírját érintetlenül találták meg a régészek. A múmia egy ezüstkoporsóban feküdt.

 Utána I. Takelot lépett trónra, aki I. Oszorkon fia volt és valószínűleg II. Sesonk öccse. Hatalmát Felső-Egyiptomban nem teljesen ismerték el; itt ugyanis egy Harsziésze nevű uralkodó (aki eredetileg Ámon thébai főpapja volt, s így tett szert nagy hatalomra) állt szemben vele.

 Takelotot északon II. Oszkoron követte, de a déli Harsziésze neki is ellenlábasa volt. Amikor Harsziésze meghalt, II. Oszorkon, hogy a hasonló helyzeteket megelőzze, saját fiát, Nimlotot nevezte ki Harsziésze helyére; Ámon thébai főpapjává. Uralkodása alatt jólét volt Egyiptomban és építkezések zajlottak.

 II. Oszorkon idejében Asszíria növekvő hatalma miatt az egyiptomi érdekszférába tartozó Izraelben és Szíriában már be kellett avatkozniuk. Ezért azonosítják II. Oszorkont a kusita Zimri királlyal (legalábbis én más indokot egyelőre nem találtam).

IZRAEL ÉS JÚDA

Baasát Izraelben a fia, Élá követte.

Élának, az izraeli uralkodónak volt egy szolgája, akinek az volt a feladata, hogy a király lovas szekereinek egyik felét irányítsa. Az ő neve Zimri volt. Egy napon, mikor Élá egy alattvalójának házában pihent és megrészegedett a bortól, Zimri megölte őt, utána pedig királlyá koronáztatta magát. Kiirtotta Élá egész családját, „nem hagyott belőle még csak egy ebet sem.” [Biblia]

A hatalom ilyen módon történt megkaparintása azonban ezúttal elnyerte méltó büntetését. A hadsereg, mely éppen Gibbetónt ostromolta, nem szimpatizált Zimri módszereivel, s fővezérüket, Omrit választották inkább királlyá. Omri vezetésével Zimri ellen vonultak. Mikor Zimri ezt látta, magára gyújtotta a tircai palotát. Lázadása 7 napi uralkodásra volt elég.

 Ezután azonban a nép másik része ellenkirályt állított Omrival szemben; egy Tibni nevű férfi személyében.

„Ekkor kétfelé szakadt Izráel népe.  […] egyik fele Tibni, Gínat fia pártján volt […] a másik fél pedig Omri pártján volt. […] Tibni is meghalt és Omri lett a király.” [Biblia]

„Omri […] megvette Samária hegyét Semertől[…] beépítette […] és elnevezte azt a várost […] Samáriának.” [Biblia]

 Omri Moáb országát leigázta és adót fizettetett vele. Föníciával pedig szövetséget kötött.

Őt a fia, Akháb követte Izrael trónján, aki a föníciai szövetség megerősítésére feleségül vette a szóri (türoszi) király lányát, Izebelt (bibliai nevén Jezábelt).

Izebel/Jezábel apja Etbaál volt. Türoszban a Dáviddal és Salamonnal szövetséges Hírám és a most uralkodó Etbaál közötti királyokról csak a nevüket lehet tudni.

 Akháb nem ragaszkodott a saját vallásához, ezért ő is Jezábel szokásait vette át.

„felségül vette Jezábelt, a szidóniak királyának, Etbaalnak a leányát, és a Baalt kezdte tisztelni és imádni. Oltárt is állított a Baalnak a Samáriában épített Baal-templomban […] Asérá-szobrot is” [Biblia]

De szövetséget kötött a júdaiakkal is.

Amikor Ászá élete véget ért, fia, Jósafát lett az új júdai király. Ő a júdai városokat megerősítette, megszilárdította a törvényeket és apjához hasonlóan ragaszkodott a zsidó valláshoz.

Ebben az időben békés kapcsolat volt Izrael és Júda; Akháb és Jósafát között. Akháb az egyik lányát, Atáliát feleségül adta Jósafát fiához, Jórámhoz.

A zsidó próféták szerint természetesen nem lehetett jó következménye annak, hogy Akhábnak más vallású felesége van.

„A Gileádban lakó […] Illés ezt mondta Ahábnak: […] ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra. […] kiszáradt a patak és nem volt eső az országban […] Samáriában súlyos éhínség volt” [Biblia]

 Izebelt/Jezábelt tehát egyértelműen nem kedvelték a zsidó vallás hívei Izraelben. Hogy ezt ő pusztán azzal érdemelte ki, hogy más vallású, arámi származású volt, vagy esetleg valós tettekkel, az bizonytalan. Azt lehet tudni, hogy amikor Illés próféta „párbajra”* hívta ki Baál papjait, akkor Jezábel elűzte őt országából. Illés egészen a Sínai-félszigetig menekült.

*párbaj a próféták között: Illés versengésre hívta ki Baál papjait: esőért könyörögve mutassanak be áldozatot. „amely isten tűz által felel, az az Isten”. Baál 450 prófétája reggeltől délig szólongatta istenét, de az nem gyújtotta meg a tüzet. Estefelé eljött Illés ideje. Az Úr pedig azonnal lángra lobbantotta a tüzet. [Readers’ digest válogatás: Misztikus történetek gyűjteménye].

A Biblia ezeket írja Jezábelről:

„amikor Jezábel megölette az Úr prófétáit, Óbadjáhú (a palota felügyelője) magához vett száz prófétát és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba és ellátta őket kenyérrel és vízzel.

Aháb[…] összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre.

Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kisón-patak mellé és ott lemészárolta őket.

Jezábel követet küldött Illéshez […] Illés megijedt […] és […] elment a pusztába […] a Hórebig.[Biblia]

Itt egy komoly vallásháború képe bontakozik ki, ahol egyik oldalt sem lehet a „jó oldalnak” nevezni mai szemmel.

Közben a damaszkuszi Hadad-ezer (arámi király) is újra megtámadta az országot.

„Benhadad, Arám királya összegyűjtötte haderejét. Harminckét király volt vele lovakkal és harci kocsikkal;[…] Samária ellen

Amikor délben kivonultak, Benhadad részegre itta magát a sátrakban azzal a harminckét királlyal együtt, akik segítették.

Közben a tartományi vezérek katonái kivonultak a városból, utánuk pedig a haderő. Mindenki levágta az ellenfelét és megfutamodott Arám, Izráel pedig üldözőbe vette. Arám királya, Benhadad elmenekült lóháton a lovasokkal együtt. […] Izrael királya […] nagy vereséget mért Arámra.

 Szolgád, Benhadad ezt üzeni: Hagyj életben engem! […] Visszaadom azokat a városokat, amelyeket apám elvett a te apádtól és rendezz be magadnak bazárutcákat Damaszkuszban, amilyeneket az én apám rendezett be Samáriában! Én pedig – felelte Aháb – szövetséggel bocsátlak el téged.”

 Valójában az történt, hogy Akhábnak sikerült foglyul ejtenie Hadad-ezert/Benhadadot, s csak jelentős kedvezményekért cserében engedte szabadon. Megkapott (vagy visszakapott) tőle pár várost, s ekkor érte el azt is, hogy az izraeli kereskedők külön kereskedelmi negyedet kapjanak Damaszkuszban.

 A Biblia említi, hogy Akháb idejében a bételi Híél újjáépítette Jerikót. Erről azonban sajnos nem találtam több információt.

 Egy arámiak ellen indított csatában Akháb meghalt, s ekkor a fiai közül Akházjáhu/Ahazjá lépett a trónra Izraelben.

 Az adót fizető moábiták kihasználva a váltást, föllázadtak az új király ellen. A moábiak királya még mindig Hadad-ezer volt. A Tel Dán-sztélé szerint ő győzte le Akházjáhut. Hadad-ezer után a következő király Hazaél lett; Hadad-ezer fia.

A Tel Dán-sztélé feljegyzése valószínűleg Hazáél szavait őrzik, melyeket élete vége felé jegyeztethette le:  „apám odament […] harcolt […] És Hadad ment előttem […] én elértem […] felfegyvereztem ezer harci szekeret és ezer lovas harcost. Én öltem meg Jehorámot, Akháb fiát, Izrael királyát és én öltem meg Akhazjáhut, Jehorám király fiát Dávid házából. És én városaik felé fordultam, azok romhalmazzá lettek, földjeik elpusztultak.” [https://hu.wikipedia.org/wiki/Tel_D%C3%A1n-szt%C3%A9l%C3%A9#A_sz%C3%B6veg]

 Akházjáhut a halála után öccse, Jórám követte Izrael trónján. Ő megerősítette a szövetséget a moábiták ellen a júdeai Jósafáttal és Edom királyával is. Együtt legyőzték Moábot. Jórám/Jehorám azonban a csatában meghalt.

A Biblia így meséli el a moábiak elleni csatát:

„Jórám, Aháb fia […] Izráel királya Samáriában […] eltávoltította Baal szent oszlopát, amelyet apja készíttetett.

Mésa, Móáb királya juhtenyésztéssel foglalkozott

amikor Aháb meghalt, Móáb királya elpártolt Izrael királyától. Ezért Jórám […] üzenetet küldött Jósafátnak, Júda királyának: Móáb királya elpártolt tőlem. Eljössz-e velem harcolni Móáb ellen? Ő így felelt: Elmegyek […]

Elment tehát Izráel királya, Júda királya és Edóm királya

Izrael megverte a móábiakat, és azok megfutamodtak előttük. De utánuk nyomultak, és szétverték a móábiakat. A városokat lerombolták, a jó szántóföldeket mind teledobálták kővel, minden forrást betömtek, és minden termőfát kivágtak. Csupán Kír-Hareset kövei maradtak meg, de azt is körülvették és lőtték a parittyások.

Moáb királya […] Akkor fogta elsőszülött fiát, aki őutána lett volna a király, és feláldozta égőáldozatként a várfalon.” [Biblia]

 Az a mondat, hogy „Móáb királya juhtenyésztéssel foglalkozott”, nem túl pontos, sok fordításon átesett változata az eredeti, arámi nyelvű szövegnek. Azt kell jelentse eredetileg, hogy pásztorkirály volt [lásd itt]. Ez és a királyfi-áldozat pedig világosan mutatja, hogy a moábiták még mindig a matriarchális rendszert őrizték. Baál vallása is matriarchális vallás volt. A királyfi feláldozása egy végső kétségbeesett áldozat lehetett az isteneik számára.

 Ezután azonban az asszírok elfoglalták Damaszkuszt.

 De amikor Sulmánu-Asarídu meghalt, Asszíria ismét visszaszorult az Eufráteszen túlra. Így ezt követően még három független királya volt Damaszkusznak: III. Barhadad, Hadianu és Rezin.

  Hamarosan Jósafát fia, akit szintén Jórámnak neveztek, foglalta el Júda trónját. Tehát Izrael és Júda fölött is egy-egy Jórám nevű férfi uralkodott. A júdai Jórám felesége az izraeli Jórám lánytestvére volt.

„Az ő idejében pártoltak el az edómiak Júdától, és királyt választottak maguknak.”

„Ugyanebben az időben pártolt el Libná is.”

Amikor a júdai Jórám élete véget ért, fia, Ahazjá lett a király.

Ahazjá „Jórámmal, Aháb fiával együtt háborút viselt Hazáél arám király ellen Rámót-Gileádért.”

Jósafátnak volt egy másik fia is, Jáhú (a júdai Jórámnak testvére) aki szintén politikai babérokra tört. Ő összeesküvést szőtt az izraeli Jórám ellen, vallási alapon. Ő is azt hirdette, hogy az igaz hitet, a zsidó vallást védi.

Amikor együtt tartózkodott Jezréelben az izraeli Jórám és a júdai Ahazjá; Jéhú haddal vonult a város alá. A két király eleinte még szerette volna feltételezni, hogy békés szándékkal jön a rokon, ezért Jórám kiment elé. De amikor látta a valós helyzetet, vissza akart menekülni a városba. Ekkor találta őt hátulról szíven Jéhú nyila.

A júdai Ahazjá menekülőre fogta, de Jéhú őt is megsebesítette. Ahazjá elért Megiddóba, de ott meghalt.

  „Ahazjá, Júda királya ezt látta, futásnak eredt Bét-Haggán felé, de Jéhú üldözőbe vette […] megsebesítették […] Elmenekült Megiddóba, de ott meghalt.” [Biblia]

 Amikor Jéhú bevonult Jezréelbe, Ahazjá anyja, Jezábel még úgy tűnik, bízott az izraeli népben, annak alapján, amit Zimri 7 napos ámokfutásakor tapasztalt [itt: 33.7.]. Akkor az izraeli nép megbüntette a trónbitorolót.

„Azután Jéhú megérkezett Jezréelbe. Amikor Jezábel ezt meghallotta, kifestette a szemét, feldíszítette a fejét és kinézett az ablakon. Amikor Jéhú bement a kapun, Jezábel ezt kérdezte: Vajon jó vége lett-e Zimrinek, aki meggyilkolta urát?!”

Jéhú azonban felszólította Ahazjá és Jezábel udvari embereit, hogy dobják ki az anyakirálynőt az ablakon, s a Jezábel ellen gerjesztett gyűlölet oly erős volt, hogy azok úgy is tettek.

 A feljegyzésekből még 3000 év után is süt az a kielégülés, amit a nép (vagy talán inkább annak vezetői) Jezábel csúf halálakor érezhettek.

 Ahábnak még élt 70 fia Samáriában. Jéhú felszólította a samáriai véneket és hercegi nevelőket, hogy nevezzék ki királyuknak a legrátermettebbet, s azután védjék magukat. Ők azonban arra gondolva, hogy Jéhú két királyt is könnyedén legyőzött, nagyon meg voltak ijedve, s rögtön visszajeleztek, hogy ők inkább nem harcolnának, jó lesz nekik királynak Jéhú. Jéhú ekkor azt parancsolta nekik, hogy hűségük bizonyítékául mészárolják le Aháb fiait. Azok így is tettek.

„fejüket kosarakba rakták és elküldték Jéhúnak Jezréelbe”

„Azután levágta Jéhú mindazokat, akik még megmaradtak Aháb házából Jezréelben, minden tekintélyes és bizalmas emberét, meg a papjait”

Ezután Jéhú elment Samáriába, s Ahazjá testvéreit is lemészárolta.

Majd arra hivatkozva, hogy Aháb nem tisztelte eléggé a Baalt, egy nagy Baal-ünnepséget szervezett, hogy annak híveit összecsalogassa (ők ugye többségükben a nem izraelita őslakosok voltak; a kánaániták). A templomukban csapdába ejtette és megölette őket. „Kihordták a Baal-templom szent oszlopait, és elégették. Ledöntötték a Baalnak szentelt oszlopot, majd lerombolták a Baal templomát, és árnyékszékké tették”Az ilyen mértékű gyűlöletnek minden bizonnyal meg volt az oka. Ahogyan a görögöknél is, amikor összeütközött a matriarchális és a patriarchális értékrend, az akhájok éppúgy irtóztak (akár most mi) az emberáldozatokat bemutató ősibb matriarchális hagyományoktól (melyeket természetesen nem is értettek), mint a zsidók a kánaániak hasonló szokásaitól.

Jéhú azonban természetesen szintén csak politikai célokra használta a vallási fanatizálást. Ő maga nem is annyira akarta megtartani a saját életében tisztán az izraeli vallást.

„Jéhú azonban nem vigyázott arra, hogy teljes szívvel az Úrnak […] éljen. Nem tágított Jeroboám vétkeitől”

Az akkori próféták szerint ennek következménye lett az Úr büntetése; hogy „megverte őket Hazáél Izrael egész határa mentén.” Erről az eseményről a Biblia igen szűkszavúan nyilatkozik. Megvan azonban a forrás az ellenkező nézőpontból.

Hazáél az ekkori moábita király volt, aki ekkor megalapította a független királyságot.

Az ellenkező nézőpontról a Mésa*-sztéléről értesülhetünk:

*Mésa volt ekkor a moábiták királya

"Én Mésa vagyok [...] Moáb királya. [...] Omri, Izrael királya hosszú időn át sanyargatta Moábot [...] Követte őt fia, és ő is így szólt: Hadd sanyargatom Moábot. Napjaimban mondta. De diadalt láttam vele és házával szemben. és Izrael elpusztult örök pusztulással. [...] Felépítettem Baal-Meont [...] Fogságba ejtettem Dávid papját és elhurcoltam [...] diadalt láttam és megöltem mind, hétezer férfit, ifjút, nőt, hajadont és terheset, mert Astar-Khemosnak ajánlottam fel. [...] Felépítettem Quarhát, az erősségek falát és a magaslat falát, felépítettem kapuit, felépítettem tornyait, királyi palotát is építettem és elkészítettem a ciszterna medencéjét, hogy víz legyen a falakon belül, mert nem volt kút Quarha falán belül. De így szóltam az egész néphez: Készítsen magának ki-ki kutat a házában. Tisztásokat is irtattam Quarha körül Izrael foglyaival. [...] és uralkodtam több száz falu felett, amelyeket országomhoz csatoltam. [...] Közben Dávid háza lakott Horonájimban. [...] és Khemos [isten] mondta nekem: "menj le és támadd meg Horonajimot", így ellene vonultam és [...?] Khemos újjá építette napjaimban." 

 Tehát itt is mindkét nép önmagát hirdeti meg győztesként és az ellenség teljes, totális legyőzéséről és megsemmisítéséről mesél.

A Mésa-sztélé [https://www.wikiwand.com/hu/M%C3%A9sa-szt%C3%A9l%C3%A9] 

 ELÁM

 Mezopotiámia déli részén telepedett le az arámiak egyik félnomád törzse, a kháld törzs (a Bibliában ők a kháldeusok). Területüket törzsi területekre osztották föl, melyeket "házaknak", azaz "béteknek" neveztek. Ezek közül a legjelentősebb a Bét-Jakin volt, melyet Elám pénzzel és fegyverrel támogatott Babilon ellenében.

BABILONI BIRODALOM

Az egykori sumér-akkád főváros fenyegetést jelentett Elámra. Az arámi betelepülők azonban gyengítették a városállam erejét.