25.1. József kora, Caral pusztulása, Minósz király, pünkösdi királyság [i.e. 1700-1600]

 Észak-Amerikában valamikor ebben az időben állhattak neki a Poverty Point nevű terület kialakításának. Úgy tűnik, hogy a halászó-vadászó-gyűjtögető nép úgy döntött, hogy kialakít egy haláltól védett területet. A terület ugyanis nyugat felől zárt, s az indián kultúrák (mint sok más kultúra is) úgy tudják, hogy a halál szelleme nyugaton lakik, hiszen még a Nap is odamegy "meghalni".

 Az általuk kiszemelt terület talaját kiegyenlítették, ahol mélyedés volt, feltöltötték, ahol kiemelkedés volt, elhordták, lesímitották. Majd erre a területre nedves löszből emeltek 6 koncentrikus félkört. Ezeket 5 helyen sugárirányban egyenesen átvágták, aminek lehetett csillagászati jelentősége, de ez nem bizonyított. A földhalmokat úgy emelték, hogy cölöpök közé kosárfonatokat fontak, s ezek közeit töltötték föl a földdel. A kosárfonat lenyomata egy helyen meg is maradt mindmáig. A félkör alakú földhalmok tetején alakították ki lakóházaikat. Itt éltek, s a környező törzsekkel kereskedelmet folytattak. Így jutottak hozzá az Appalache lábától származó kövekhez, sőt a Nagy Tavak környékéről származó réz-eszközökhöz is. 

 A félköröktől ÉNy-ra, DNy-ra, s a belső rész É-i és D-i részén is van egy-egy pár méter magas kis kúp. Ezeket szintén löszből emelték és hogy az eróziót lassítsák, agyagos iszappal fedték be őket.

 Ami különleges bennük, hogy e korai időkben a Föld más tájain csak olyan népek fogtak ilyen nagy építkezésekbe, akik már földművelésből éltek, s ennél fogva megkezdődött a társadalom rétegződése.

 Másik érdekesség, hogy ők a löszt használták úgy, mint más népek az agyagot. Ezt formálták használati tárgyakká és ki is égették. Ilyen edényeiket nyersanyagokkal megtöltve földkemencékbe tették, s így sült vagy főtt meg bennük az étel.

Kiégetett lösz-tárgyak [a kép forrása: http://venturing4th.blogspot.com/2014/11/poverty-point.html]

A D-amerikai Caralban már az egyiptomi piramisoknál korábban épültek az első piramisok, i.e. 3000 körül (itt). Az emberek kereskedtek a tengerparti és az Andok-beli népekkel, de a kerámia-technikát – úgy tűnik – nem ismerték. 

 Az itt élő nép szokva volt a földrengésekhez, hiszen a terület egy tektonikai törésvonal fölött fekszik. Itt a Nazca-lemez (ami az Csendes-óceán DK-i része alatt van) bukik a D-amerikai szárazföldi lemez alá, s mivel így az óceán vizéből is kerül valamennyi a Föld magmatikus mélyébe, a képződő gőzök-gázok rettenetesen heves vulkanikus tevékenységet és rendszeres földrengéseket okoznak. 

A Föld tektonikai törésvonalai. A D-amerikai és a Csendes-óceáni lemez találkozási vonala D-Amerika Ny-i partvonalánál [a kép forrása:

  Élőhelyüket jól ismerve alkalmazkodtak ehhez az itt élők, amit piramisuk építési technikája is mutat. Illetve a környéket tápláló folyó áradásainak pusztítását úgy előzték meg, hogy a folyó feletti egyik teraszon építkeztek. Azonban ebben a században változások indultak meg. A D-Amerika Ny-i partja melletti hideg tengeráramlat időnként nem működött, nem hűtötte a partvidéket.. A víz felmelegedett, emiatt pedig megjelent az el-niño-jelenség. Ami azt jelenti, hogy az óceán felől óriási viharok érkeztek a szárazföldre, melyeket csak a hegyek állítottak meg. Ilyen nagy viharok néhány évtizedenként történtek, de ilyenkor a hegyekből a csapadék iszapfolyamokat hordott le.

 Az egyik földrengés, ami megrepesztette a Szent tűz-oltárt és kettévágta az egész piramist, nagyobb változást hozott. Ugyanis rövid időn belül egy nagy trópusi vihar követte. A folyó a hegyekről lemosott laza törmelékből ezúttal egy óriási zátonyt épített a part előtt, ami miatt az egykori jó halászterület elkezdett feltöltődni homokkal. Az óceán felől fújó szél pedig behordta a szárazföldre a folyó által lehordott homokot – s a következő évtizedek során Caral népe „belefulladt a homokba”. Az egykori jó termőföldek lassan sivataggá váltak. Az itt élő nép szétszóródott a kontinensen és i.e. 1600-ra eltűntek a történelem színpadáról.

Caral [a kép forrása: http://www.ancientpages.com/2018/08/28/sacred-city-of-caral-site-of-the-oldest-known-civilization-in-the-americas/]

Caral [a kép forrása: https://sferatravelgroup.com/en_us/producto/caral-y-chancay/]

Caral [a kép forrása: https://news.sky.com/story/peru-3-800-year-old-caral-civilisation-mural-found-11789593A

 A 16. részben megosztottam egy videót Caral történetéről. Abban Caral pusztulásáról a 32:00 perctől van szó.  

 Mivel a bronz készítéséhez ónra volt szükség és a Brit-szigeten, a mai Cornwall és Devon területén jelentős lelőhelye volt ennek a fémnek, megindult a bányászat és robbanásszerű fejlődésnek indult kereskedelme. A korábbi, halomsíros temetkezés helyett pedig egyre inkább elterjedt az egyedi, hamvasztásos, urnasíros temetkezés. Ez még mindig a harangedényes-kultúra népe volt.

 A Kárpát-medencében, a Szentendrei- és a Mohácsi-sziget között, a Duna két partján a Vatya-kultúra uralkodott. Ők földművelő nép voltak, egyszerű településekkel. Sáncokkal, árkokkal erődített földvárakkal védték a dunai átkelőhelyeket. A leletek, pl. az ún. koszideri kincsek békés időszakról tanúskodnak. A bronzkorban keletkeztek az alföldi "kunhalmok" is, melyek funkciója tisztázatlan.

"Csüngők" a koszideri kincsleletből [a kép forrása:

http://bronzkor.hu/kincsek-tiszakeszi-szodadombrol/]

  A században a görög törzsek vándoroltak be É felől Peloponésszoszra. Hajózásaik során találkoztak a minószi kultúrával, s a kettő összeolvadásából létrejött a mükénéi kultúra.

 Krétán a minószi civilizáció felfedezte, hogyan lehet meghatározni a földrajzi hosszúsági fokokat*. Ehhez tudni kellett, hogy a Föld (nagyjából) gömb alakú! 

*hosszúság fokok meghatározása: a Nap különböző hosszúsági fokok fölött különböző időpontokban delel. Ezt (tartózkodási helyünk, indulási pontunk és a Nap állása által bezárt szöget) megmérve ki lehet számolni, hogy a pl. Knósszosz fölött delelő Naptól milyen messze vagyunk nyugati vagy keleti irányban.

Hosszúsági fokok [a kép forrása:

https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0046_komputergrafika_matematikai_alapok/ch03s02.html]

  Valamikor ekkortájt élhetett a mitológiai alakká vált Minósz király. Pontosabban a "Minósz" valószínűleg egy uralkodói melléknév volt, amit több király is viselt. Egyikük ekkor élhetett. A királyról szóló mítosz szerint Minósz kapott ajándékba Poszeidóntól (a tenger istenétől) egy gyönyörű fehér bikát, hogy áldozza fel Zeusznak. Minósznak azonban nagyon tetszett az állat, s helyette inkább egy másikat, kevésbé szépet áldozott föl. Az istenek megharagudtak és őrületet bocsátottak Minósz király feleségére, Pasziphanéra. Ettől a királynő beleszeretett a Bikába, s közösült is vele. A nászból született gyerek egy ember-testű, bika-fejű szörny lett, Minotaurosz. A szörnyeteget, hogy senki ne láthassa, egy labirintusba zárták (az évszázadokon keresztült épített, bővítgetett minószi palota hatalmas, labirintus-szerű épületté „nőtt”. Lehetséges, hogy a nép fantáziája a fentiekkel magyarázta, miért „bujkálnak” az uralkodók egy ilyen épületben).

 Anatóliában i.e. 1700 körül a hettiták új királya Varszamasz után Anittasz lett. Ő sorban hódította meg a környék városait, Hattuszaszt, Calpát és Kanist. Hattuszasz teljesen leégett a támadásban, sőt a király még átokkal is sújtotta, hogy aki újjáépíti, azt a Viharisten büntesse meg:

„Éjszaka rohammal bevettem, és helyére gaznövények magvait vetettem […] Aki utánam uralkodik majd és Hattuszaszt újra benépesíti, afölött az ég Viharistene mondjon ítéletet.” [Anittasz király felirata]

 A század közepéig valóban elhagyatottan állt a település.

Anittasz elfoglalta Neszát, Puruszhandát és Vahszuszanát is. Hatalmi jelképeiket kisajátította, felvette uralkodói címeiket, s így megalakult a korai Hettita Birodalom.
 

 A Nyugat-iráni fennsíkról származó kassziták, akik már az előző században törzsszövetségbe tömörülve zaklatták a mezopotámiai városokat, most, Gandes vezetésével „bevándoroltak Babilónába” és államot alapítottak Mezopotámiában.
 

 Az amoriták népében a hébereken kívül voltak más törzsek is, akikről fennmaradt némi információ. A jaminiak törzséből származó Ila-kabkabi Tirka város fölött uralkodott, míg Mári városban a szimali törzsből való Jaggid-Lim volt a király. Ezek kezdetben szövetségben voltak egymással, azonban a szövetséget Jaggid-Lim megszegte. A két város között vérbosszúkkal terhes küzdelmek folytak. Kezdetben Ila-kabkabi volt erősebb. 

 Az Íszínből uralkodó Isbí-Erra (aki a király 600 ezüstjét elcsalva tett szert a hatalmára) i.e. 1773-ban halt meg. Hatalmát fia, Sú-ilísu örökölte i.e. 1753-ig. Őt Iddin-Dagan követte, i.e. 1732-ig, majd Ismé-Dagan, i.e. 1712-ig. 
 I.e. 1646-1639-ig Íszínben Erra-imittí uralkodott. 7 év után ideje volt a királyt fiatalító szertartást megtartani. Erről a szokásról már a 15. részben írtam: "Az ősi szokás (hogy az idődek erejét szakrális kannibalizmus révén tették magukévá) mostanra csak a királyokra, uralkodókra maradt érvényes. Ha a király – aki az egész közösséget/államot jelentette egy személyben – meggyengült, akkor az általa vezetett állam is meggyengült. Ez megengedhetetlen volt. Ezért az ősi közösségekben elterjedt szokás volt, hogy a kijelölt új királynak meg kellett ölnie az öreg királyt (és valószínűleg fogyasztania is kellett belőle).
A sumérok erre is kitaláltak egy helyettesítő megoldást. Kijelöltek egy embert minden évben, aki egy napra a király volt. Egy napig a királyi státusz minden előnyét élvezhette. Azonban a napnyugta elérkeztével őt ölték meg, hogy ezzel a király erejét megújítsák. (Ez a „pünkösdi királyság” ősi eredete). [Hahn István: Istenek és népek]."
 A helyettesítő személy ezúttal a király kertésze lett, akit a cél érdekében egy napra királlyá koronáztak, hogy a nap végén őt áldozzák föl a királyt szimbolizáló személyként. Ám az esti lakoma során az igazi királynak torkán akadt a forró kása, s meghalt. Így az istenek megkapták az áldozatot, a kertészt már nem kellett megölni. Ő került a király helyére és Enlil-báni, azaz "helyettes király" néven i.e. 1638-1615-ig uralkodott. Hogy azután mit kezdett a hatalmával az egykori kertész, arról sajnos nem nagyon maradt fenn információ. (Fiának neve egyébként Zambia volt - valaki történész mondja meg, hogy neki van-e / lehet-e köze Zambia ország alapításához!)

Babilonban Szumu-la-él fia, Szábium ült a trónra, őt pedig az ő fia, Apil-Szín követte, i.e. 1703-1686-ig. Az ő uralkodása is békés volt, csatornákat, templomokat, városfalakat építtetett. Babilon keleti főkapuja is ekkor épült, aminek a neve "báb-iláni" = "istenek kapuja" volt - innen ered a város neve. Apil-Szín után Babilon következő királya, i.e. 1685-1666-ig Szín-muballit volt. Ő több más városkirályságot meghódított. I.e. 1684-ben csatlakozott a larszai királyt legyőző koalícióhoz. A larszai király ekkor I. Rim-Szín volt, aki - bár a babiloni király alattvalójaként - maradt Larsza királya.

További érdekességekért kövess a facebook-on is (kattints)