Párhuzamos történelem időszámításunk előtt: 7. Káin és Ábel, a világ első "ezek a mai fiatalok"-ja és Atlantisz [i.e. 10 000

10 000 évvel ezelőtt talán a mai Irán területén a zarzian kultúra tűnt föl. Növényt már termesztettek ők is (mint a natúfiak), de az állatcsordákat még követték - időről időre visszatérve a szállásokra.

Az első földművelők már kezdtek szembesülni a növénytermesztés nehézségeivel, amikor a nagyjából ugyanott élő trialeti kultúra népe még mindig csak vadászott, csordákat hajtott.

Ha egy csorda ráment a friss vetésre, hogy lelegelje azt, nyilván nézeteltéréseket támasztott a két nép között. A földből élők dühösek lehettek, amiért nehéz munkájuk ébredő eredményét máris tönkreteszik, letapossák, lelegelik. Ha pedig nekiálltak elzavarni az állatokat – vagy netán levadászni őket – akkor a „pásztorok” háborodhattak föl részben azért, hogy nem hagyják a csordájukat nyugodtan legelni, részben azért, mert az ő tulajdonukból vettek el a földművesek.

Vadkár [a kép forrása: https://www.agroinform.hu/szantofold/szigoritasok-jonnek-a-vadkarokkal-kapcsolatos-eljarasokban-32420-001]

Ennek a konfliktusnak a történetét szimbolikussá zsugorítva úgy mesélték később a sumérok, hogy volt egyszer egy istennő, Innin, akinek választania kellett két kérője közül. Egyikük Dumuzi, a pásztor volt, a másik pedig Enkimdu, a földműves. Inninnek először a földműves tetszett meg, de amikor vetélkedni kezdett a két férfi a kegyeiért, s ajándékokat hoztak neki, Dumuzi, a pásztor jobb ajándékokkal tudta őt elhalmozni. Így végül az ő felesége lett.

Dumuzi és Emkindu ajándékokat hoznak Inninnek [a kép forrása: http://www.mesopotamiangods.com/dumuzid-and-enkimdu/]

A fenti rajzzal díszített mécsest itt veheted meg (kattints!)

Ugyanezt a történetet, nem messze a suméroktól egy másik nép az ellenkező nézőpontból így mesélte esténként a tűz körül: Káin földet művelt, Ábel pedig pásztor volt. Mindketten áldozatot mutattak be az Úrnak munkájuk gyümölcséből, ám Ábel áldozata kedvesebb volt az Úr előtt. Káin ezért irigy lett testvérére és megölte őt. Az Úr büntetésből kiűzte Káint Édenből, de megígérte neki, hogy aki őt bántja, az hetedíziglen bűnhődni fog. Káinnak a testvérgyilkosság miatt el kellett mennie az ősi földről. Édentől keletre, Nód földjén telepedett le.

Káin és Ábel áldozatot mutatnak be [a kép forrása: http://www.mesopotamiangods.com/dumuzid-and-enkimdu/]

Az előbbi történetben a pásztor-kultúra a nyertes, az utóbbiban – ha nem is szép módon – a földműves győzött. Igaz, a földműves(ek) a történet szerint elvándorolni kényszerült(ek), mégpedig keletre.

Az „éden” (edinu) sumér szó és füves pusztát jelent. A héber nyelv tőlük vette át. Az Éden négy folyója közül kettőt ismerünk; ezek a Tigris és az Eufrátesz. Ezt a tájat kellett tehát elhagyni a földműves káinoknak. A „nód” szó menekülést, száműzetést jelent.

Nód földje nem egy konkrét terület. Hanem maga a szó menekülést, száműzetést jelent. Sőt jelent még kelet felé haladást, s a keleti égtáj az újrakezdést is szimbolizálja.

Messze innen, keletre, a Jenyiszej-folyó mellett vége szakadt az afontova gora kultúrának.

A világtenger szintjének felemelkedése után pedig az emberiség egy kis része a Japán-szigeteken rekedt. Számukra megkezdődött az ún. Dzsómon-korszak. Ők, a világon elsőként zsinórmintás agyagedényeket készítettek. Gyűjtögettek, vadásztak és halásztak – s ezeket íj, lándzsa balta és csonthorog segítségével tették. Ugyanakkor már letelepedtek és náddal, vagy fűvel fedett veremházakban éltek. Eszközeik mellett több ezer dogút, azaz embereket és állatokat ábrázoló rituális agyag- és kőszobrocskát hagytak hátra. A kis szobrok mérete 3 és 40 cm között változik. Többségüknek, kidülledő szeme, maszkszerű arca, széles csípője és vastag válla és combja van. Gyakran szándékosan eltörték őket, valamilyen rítus, vagy szokás miatt.

Zsinórdíszes agyagedény a dzsómon-korból (Japán) [a kép forrása: https://moly.hu/enciklopedia/dzsomon-kultura]

Veremházak a dzsómon-korból (Japán) [a kép forrása: http://ferijapanban.blogspot.com/2011/11/blog-post.html]

Dogú-szobrocska, dzsómon-kor (Japán) [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dog%C3%BA]

I.e. 9800-ra észak-Európában a bromme és az ahrensburgi kultúra is megszűnt.

Az évezred során a Holt-tenger vidékén a natufi kultúra átvette az uralmat a kebarai kultúrától, de i.e. 9500-ra a natufi kultúrának is vége szakadt.

A bromme és ahrensburgi kultúrák eltűnése Európából, az afantova gora kultúra eltűnése Ázsiából, a natufi kultúra eltűnése a közel-keletről, Göbekli Tepe megjelenése Anatóliában, és a dzsómon-korszak kezdete Japánban [i.e. 10 000 - 9000]

Az eltűnő natúfi kultúrától valamivel északra egy vadászközösség tagjai (esetleg a khiami kultúrához tartozók) felépítették Göbekli Tepe kőköreit. Az olykor 5 méteresnél nagyobb, mintegy 15 tonnás köveket a szomszédos völgyekből juttatták ide. Laposra faragták őket, majd egymástól karnyújtásnyira felállították, kör alakban. Alacsony kőfal köti össze őket a „lábuknál”. A kőgyűrűk közepén egy vagy két magasabb kőoszlopot állítottak föl. Az oszlopok között vannak T-alakúak is. Ezeknek olykor faragott karjuk van, ami ágyékkötővel fedett hasuk felé irányul. Mindegyikük a kör közepe felé néz. A többi követ félelmetes állatok domborművei díszítik, mint skorpió, vaddisznó, vagy oroszlán.
Saját fantáziám szerint a kőkör rekonstrukciója labirintus-szerű, mint egy valódi barlang. Ha lefedték valamivel (ami azóta elporladt), akkor kellően sötét is lehetett, hogy valódi barlangra emlékeztessen. Lehet, hogy mivel ezidáig barlangokban űzték, barlangrajzok segítségével a vadászatot és termékenységet segítő mágiát, itt is - ahol talán természetes barlangot nem találtak - barlang-utánzatot készítettek. Annak a "falára", vagyis az oszlopokra vésték a domborműveket, melyek fejlettebb változatai a természetes domborulatokra festett barlangrajzoknak. Erre az időre egy-egy állat lassanként egy-egy embercsoport totemállatává is válhatott.

Göbekli Tepe egyik kőköre [a kép forrása: http://www.gercekhayat.com.tr/gundem/gobeklitepe-ezber-bozdu/]

Göbekli Tepe egyik kőembere [a kép forrása: https://www.suenee.cz/20-faktu-o-chramovem-komplexu-gobekli-tepe/]

Göbekli tepe-i kő domborművel [a kép forrása: https://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&ved=2ahUKEwi5n9L9ssbhAhWQLVAKHaonCtAQjhx6BAgBEAM&url=https%3A%2F%2Fwww.pinterest.es%2Fpin%2F350788258460803669%2F&psig=AOvVaw1xVfk_sl839YV_-ppjZyZ1&ust=1555015460118896]

Göbekli Tepe - rekonstrukció [a kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=kRow4ELfGO0]

Göbekli Tepe makettje megvásárolható itt (kattints)

Egy-egy ilyen kőkört csupán néhány évtizedig használtak, azután betemették és ráépítettek egy új, kisebb kőkört. Ezt viszont évszázadokon át folytatták, de a domborműveket egyre kevésbé dolgozták ki. Szinte hallom, ahogy már az akkori öregek is mondhatták: „ezek a mai fiatalok” hogy eligénytelenedtek.

Göbekli Tepe - egy kései dombormű [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6bekli_Tepe]

A különös kőkörök mellett hétköznapi tárgyakat is hagytak hátra: kőkéseket, bárdokat és hajítófegyvereket.

Göbekli Tepe népe nem élt itt; ez csupán kultuszhely volt. De a letelepedés a környéken megkezdődött, s a földművelés is.

Az évezred végén, a Föld másik oldalán, Amerikában is hagytak már nyomokat az emberek. D-Amerika K-i partvidékéről ismeretlen ok miatt ekkortájt szőrén-szálán eltűnt a clovis-kultúra. Valószínűsíthető, hogy egy meteorit-becsapódás, vagy meteor-okozta légrobbanás volt ennek az oka. Helyüket hamarosan újabb kultúra képviselői foglalták el; ez volt a folsom-kultúra.

Ha létezett Atlantisz, akkor legkorábban nagyjából ebben az időben, i.e. 9000 körül semmisülhetett meg. A leírás szerint az Atlanti-óceánban, "Héraklész oszlopain", vagyis a Gibraltári-szoroson túl helyezkedett el.
Az első leírás, amit a kutatók Atlantiszról szóló leírásnak vélnek, s ahonnan Szolón is merített, Egyiptomból származik: Ebben egy bizonyos "kísérő" bíztatja saját történetével a sikertelen expedíció hazatérő vezetőjét, hogy ne féljen a király elé állni és elmesélni a történteket. Az a történet, amit a kísérő mesél az expedíció vezetőjének, az szólhat Atlantiszról. Az ő sztorija szerint hajójával viharba keveredett a tengeren. A hajótörést egyedül ő élte túl, és egy szigetre sodródott. Amikor elindult táplálékot keresni, talált ott minden jót: fügét, szőlőt, mindenféle pompás hagymát [...] "mintha ültetve lett volna". Ez után egy kígyó jött oda beszélgetni vele. A kígyó teste arannyal volt bevonva, szakálla lazúrkőből volt. A kígyó megígérte neki, hogy újabb hajó fog jönni onnan, ahonnan hajótöröttünk is érkezett és velük majd hazamehet, addig pedig vendégül látja őt. Közben elmeséli saját szigete pusztulásának történetét: "Testvéreimmel együtt éltem itt [...] összesen hetvenöten voltunk kígyók: gyermekeim és testvéreim. [...] Egy csillag hullott alá, ettől tüzet fogtak ők, úgy történt, hogy nem voltam velük, amikor elégtek; nem voltam közöttük." [gepeskonyv.btk.elte.hu]

Érdekesnek tartom egy (valószínűleg) meteoritbecsapódás történetét ősi módon elmesélve, éppen arra az időre datálva, amikor a clovis civilizációt egy meteoritbecsapódás pusztíthatta el. További érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a későbbi Atlantisz-leírók szerint a birodalom hatalmas volt és rengeteg arany volt benne. Ez érvényes Amerikára, s ráadás a kígyó-kultusz. S ha még egy kis hallucináció is játszott (mindenféle füveket összeevett a mesélő), akkor bármelyik aranyozott kőkígyóval elbeszélgethetett. Emellett - ugyan jóval később - Amerikában találtak olyan fejszobrokat, melyek negrid, illetve europid arcokat mutatnak, az egyiptomi fáraók szervezetéből pedig kokain- és nikotin- (dohány) maradványokat mutattak ki. Mindkét növény Amerikában őshonos. Elgondolkodtató... [https://www.youtube.com/watch?v=EIbIErm6lHc]