2. Jégkorszaki egészségügy [i.e. 280 000 - 50 000]

 280 000 évvel ezelőtt rövid időre őseink fellélegezhettek: a jég szorítása enyhült, némileg melegedett az éghajlat. Ezt az időszakot nevezzük a történelemben középső paleolitikumnak.

 250 000 évvel ezelőtt a jég visszahúzódását követve az északabbi tájakra is eljutott a homo heidelbergensis, majd ezeknek az embereknek egy csoportja a lehűlésekhez legjobban alkalmazkodva mindig annyira északon maradt, amennyire az „örök hó” határa engedte. Talán azok voltak ezek, akik teste az idők során már annyira alkalmazkodott az itteni (hideg) körülményekhez, hogy nem is esett jól nekik a melegebb időjárás. A természetes kiválasztódás útján ők maradtak északon, míg a „táposok”, a gyengébbek visszavonultak délebbre, vagy kihaltak. Az új emberféle valószínűleg nem új fajt, csupán új alfajt képviselt a homo heidelbergensishez képest. Ez a csoport lett a homo sapiens neanderthalensis (a neandervölgyi ember). Testük szőrösebbé és zömökebbé vált, végtagjaik megrövidültek – ezekkel is csökkentve a hőveszteséget. Bőrük világosabb lett – nagyobb esélyt adva a D-vitamin képződésének, s hajlamosabbá váltak a hízásra (hát az ő hibájuk!), hiszen a háj is melegít.

Homo neanderthalensis [a kép forrása: http://jabillings.weebly.com/homo-sapiens-neanderthal.html]

Kis neandervölgyi [a kép forrása: https://juharizsuzsanna.blog.hu/2013/05/27/csak_6000_eve_feheredtunk_ki]

 A zord körülmények miatt rákényszerültek arra is, hogy eszközeiken újítsanak.  Nyél nélküli kőbaltákat, kaparókat, szakócákat és már késeket, dárdákat is készítettek. Övék volt a moustier-i kultúra. Aztán ezekkel a vívmányokkal újabb százezer évekre megelégedtek.

dárdahegyek [a kép forrása: https://mult-kor.hu/20121116_felmillio_eves_pattintott_dardahegyekre_bukkantak]

  Vadásztak és gyűjtögettek. A dárdát nem hajítva használták, hanem döfve, közelharcban. Így gyakran szereztek pankrációs sérüléseket. Ám a törzsek sérült (vagy beteg) tagjait nem hagyták magukra. Hazavitték őket és adtak nekik esélyt meggyógyulni. Ha ez mégsem sikerült, halottaikat – szertartás kíséretében – eltemették. Magzatpózban, sekély gödörbe, virágot és vörös okkert szórva rájuk, húst vagy csontokat és használati eszközöket téve melléjük. Kezdetben a tűzhely közelébe temették megholtat, hogy továbbra is a közösség részei lehessenek az 'eltávozottak'. Később a barlangot, ahol a temetés történt, elhagyták, továbbköltöztek onnan.

 A rövid nyarakon egyik helyről a másikra vándoroltak, de télen megszálltak valahol. [V. Mazák – Z. Burian: Az ősember és elődei]. Állandó lakhelyeik (ahol telente laktak) néha barlangokban voltak, de inkább mamutcsontokból épített kunyhókban. 

 Valamilyen szinten tudtak beszélni, de nem tudtak hangsúlyokkal variálni, vagy hosszú magánhangzót kiejteni. Beszédjük emocionális kiáltásokból és az állatvilágtól elcsent hangokból állhatott [V. Mazák – Z. Burian: Az ősember és elődei].

 Már megjelentek náluk a művészi hajlamok: fennmaradt pl. egy faragott, vésett csont, ami furulya lehetett. (Más vélemények szerint a csonton egy hiéna harapása ütötte a két lyukat. Szerintem ahhoz túl szabályosak a lyukak. De legyen igaza mindenkinek: Lehet, hogy először valóban véletlenül – esetleg hiéna harapása miatt – kilyukadt csonton vették észre, hogy ’zenélni’ is lehet vele.)

Csontfurulya [a kép forrása: https://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&ved=2ahUKEwi87rT85qDhAhXQaVAKHYfYCVoQjhx6BAgBEAM&url=http%3A%2F%2Ffurulya.hu%2Flegregebbi_hangszer%2F&psig=AOvVaw0m_6kPE9KUUpvX1FQVSmRW&ust=1553723967766095]

 Itt meg is szólaltatják a csontfurulya rekonstrukcióját: http://furulya.hu/legregebbi_hangszer/

A neandervölgyiek közé tartozott a tesiktasi fiú, aki nem dicsekedhetett hosszú élettel. Mintegy 9 éves volt, amikor meghalt – sírja azonban több százezer éven át megmaradt. Eltemetésekor feje köré a földbe hegyi kecskék szarvait szúrták le, körbe. De más, zordabb vidékeken ugyanilyen célra használták barlangi medvék csontjait is [V. Mazák – Z. Burian: Az ősember és elődei].

 150 000 évvel ezelőtt az Altamurai-barlangban (D-Olaszország) bóklászott egy ember, mélyen a barlang belsejében, messze a bejárattól, 8 méter mélységben. Egyedül mászkálni barlangokban ma sem veszélytelen dolog. Emberünk valahogyan megcsúszott és elesett. Sérülése olyan súlyos volt, hogy nem tudta kiszabadítani magát a padlóról nőtt cseppkövek (sztalagmitok) közül. S nem találták meg társai sem. Ott halt szomjan a szerencsétlen.

Az altamurai ember - cseppkövek képződtek a csontjain [a kép forrása: https://mult-kor.hu/arcot-kapott-a-barlang-falaval-egybeolvadt-osember-20160428]

 130 000 évvel ezelőtt egy, az Adriai-tenger mellett élő neandervölgyi emberünknek fájt a foga. Egy társa megpróbált segíteni rajta: Valamilyen csontból készült fogpiszkával megpróbálta a fogból eltávolítani a sérült részeket, s kicsit lefaragott a hibás fogból.

neandervölgyi fogászat [a kép forrása: https://mult-kor.hu/a-neandervlgyiek-mar-130-ezer-evvel-ezelott-is-megprobalkoztak-a-fogaszattal-20170705]

 Ebben az időben Afrikában megjelent a Homo sapiens sapiens és szinte azonnal el is terjedt szerte a világon. Ő is a tengerpartokat szerette legjobban – azok mentén terjeszkedett a Közel-kelet felé, majd onnan DK-Ázsiába. Ugyanekkor a Homo erectusok kihaltak. A Homo sapiens sapiens mintegy 60 000 évvel ezelőtt eljutott Ausztráliába is.

 Mungo3 „nevű” ősünk már itt halt meg. Ízületi gyulladása ellenére 50 évet megélt s halála után „tisztességes temetést" kapott. 

 A Homo sapiens sapiens teste törékenyebb, finomabb, gracilisabb volt a neandervölgyiekénél. A következő 32 000 évben a neandervölgyi és a modern ember kerülgették egymást Európában és Ny-Ázsiában.

 Emlékszem az előző életeimre…

 Egyszer, mikor még fiatal kölyök voltam, a táborhelyen köveket törtem, míg vártam a vadászok hazatérését. Már nagyon éhes voltam, reméltem, hogy legalább egy mamutot sikerül megfogniuk.

 Mikor hazatértek, rémültem láttam, hogy Hegyipatakot kézben cipelik és véres a teste. Gyógyítóhoz vitték. Ő azt mondta, hogy Hegyipatak most a szellemvilágban jár. Én nem láttam, hogy bárhol járna, de Gyógyító azt mondta, hogy amikor ő még vadász volt és egyszer nagyon megsérült, ő is járt ott. Azt mesélte, hogy a testén kívül volt és olyanokkal találkozott a törzsből, akik már rég nem élnek. Azt mondta, lehet, hogy Hegyipatak ott is fog maradni. Ha elveszíti az arca a színét, akkor biztosan. Mondta is a többieknek, hogy hozzanak vörös színű földet, hogy azzal visszaadjuk Hegyipatak arcának élénk színét. Hátha úgy könnyebben meggyógyul. Hoztunk vörös földet. De mire visszaértünk vele, Hegyipatak már ’odaát’ volt. 
 Beletettük a testét a földbe. A vörös földet azért rászórtuk, hogy legalább amikor átmegy a szellemvilágba, majd ott jó, egészséges színe legyen. Tettünk mellé ennivalót is, hogy ne legyen majd éhes, míg bele nem jön az ottani vadászatba. Azután elhagytuk a barlangot, hogy új életet kezdjünk máshol, s ő nyugodhasson békességben.

--> Vihető régészeti lelet-ihletésű kézművek itt: https://www.alkotokboltja.hu/Shop/index/27279
--> Kövess facebook-on is: https://www.facebook.com/Bezzeg-r%C3%A9gen-338544310331985/?modal=admin_todo_tour