1. Vértesszőlőssy Sámuel és társai [i.e. 2 000 000 - 280 000]

„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket […] És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” (Ószövetség, zsidó-keresztény kultúra)

„A földi férfiak és asszonyok Ré földre hulló könnyeiből születtek” (egyiptomi teremtéstörténet)

„Az Egy kettéosztotta önmagát. Egyik feléből, létesítő akaratának erejéből lett az első Atya: Szvájam-bhúva, „Az Önmagában Létezőtől Származott”. A másik feléből, a mindent magába foglaló és formáló Természetből pedig az első Anya: Satarúpá, „A Százalakzatú”. Az első párnak fiai és leányai, majd ezeknek ismét fiai és leányai születtek.” (indiai teremtéstörténet)

„Két fény támadt: fehér és fekete. A fehér és fekete fény két borsónyi dolgot hozott létre. Ezután megszületett egy fekete ember. Ez a fekete ember akkora volt, mint egy dárda. Ő volt a nemlét, a bizonytalanság, a gyilkosság, a pusztítás ura. […] minden létező mellé odaállította a pusztulás lehetőségét. […] Ekkor a napfényből kiemelkedett egy fehér ember. Megnevezte magát: „Élőlényeket Kedvelő Úr”. […] Azt akarta, hogy az emberek boldogok, és tiszták legyenek.” (tibeti teremtéstörténet)

„Egyszer korán reggel kilőtte nyilát az égből a Napisten, és a nyíl Tetzcalco helyén esett le […] Ahol a nyíl a földbe fúródott, lyuk támadt, és a lyukból kilépett egy férfi és egy asszony. A férfit Karvalynak és az asszonyt Növényhajnak nevezték.” (azték teremtéstörténet)

„Prométheusz végre a phókiszi Panopeusz környékén alkalmas anyagot talált, és Pallasz Athéné segítségével abból formálta az első embereket. Tudatlanok voltak eleinte ezek az emberek […] amit láttak, nem értették, amit hallottak, nem fogták fel, öntudatlanul élték végig életüket, mint az álomképek. […] Már-már kipusztulás fenyegette az emberi fajtát, amikor Prométheusz lelopta számukra az égből a tüzet […] A tűz segítségével azután az emberek megtanulták a mesterségeket, az anyag megmunkálását” (görög teremtéstörténet)

És a kedvencem:

„Hüvelykpiciny […] meg sem állt Atyácska asztaláig. […]

-        Atyácskám, […] Mit ér a szép föld, ha nem laknak rajta?

Arany Atyácska erre így válaszolt:

-        Hamarosan éles, csípős szelet támasztok, s ha a földre csillagos, vastag szemű hold hull, gyúrj abból emberi alakot. De előbb sárral összekeverd, s lábat, kezet is formálj neki, ahogy illik. […]

 Mire Hüvelykipiciny lejutott, vastag hótakaró fedte a földet, s ahogy Atyácska meghagyta, rendre megcselekedett mindent.” (hun és magyar mondák)

[Populart füzetek: Teremtéstörténetek]

 Őseink valamikor 2 000 000 évvel ezelőtt megjelentek ezen a bolygón. Persze az ekkori előembereket is megelőzték más hominidák (pl. homo rudolfensis, előtte meg az australopitecus, aki még inkább állat, mint ember). Akkor, amikor az éghajlat jégkorszakba fordult, ők valahol Afrikában elkezdtek kőből eszközöket készíteni, hogy szembeszálljanak a környezeti viszontagságokkal. S ezzel elvoltak még több, mint másfél millió évig, kb. 280 000 évvel ezelőttig.

Az olduvai-kultúra és az acheuli kultúra

Az olduvai-kultúra emberei még nem is voltak igazi emberek. Ők a homo habilis egyedei voltak (habilis azt jelenti, „ügyes”). Volt olyan időszak, amikor párhuzamosan éltek az acheuli-kultúrát létrehozó homo erectusokkal (erectus azt jelenti, „felegyenesedni”). Mindketten a Kelet-Afrikai hasadék és az Afar-mélyföld tavának vidékén (akkoriban volt ott egy nagy tó) szerettek élni a legjobban. Első leleteik a Turkana-tó partvidékéről kerültek elő. Nap mint nap láthatták egymást másfél millió éven keresztül, egymás technikáját mégsem vették át.

A Homo habilis és a Homo erectus elterjedési területe a Turkána-tó vidékén

 

Homo habilisok [a kép forrása: https://fineartamerica.com/featured/male-and-female-homo-habilis-mauricio-anton.html?product=greeting-card]

Homo erectusok [a kép forrása: https://www.sciencephoto.com/media/170963/view/homo-erectus-returning-from-hunt]

Az Afar-mélyföld [a kép forrása: https://lassonertsen.blog.hu/2012/01/18/elo_afarok]

A Turkana-tó [a kép forrása: http://www.erdekesvilag.hu/turkana-to-vilag-legnagyobb-allando-sivatagi-tava/]

Az olduvai-kultúra kőeszközei [a kép forrása: https://qubit.hu/2018/11/30/regeszek-szerint-talan-megsem-kelet-afrikabol-szarmazik-az-emberi-faj]

Az olduvaiak (habilisok) egyszerű kaparókat és marokköveket készítettek, míg az acheuliak (erectusok) gondosabban megmunkálták eszközeiket. Ezeket az étel feldolgozására használták csak, vadászatra nem. Húst darabolni, csontot felnyitni, bőrt lekaparni, ásóbotot hegyezni, a füvet levágni az alvóhelyen – minderre jól voltak a kőszilánkok, a magkövet pedig durvább feladatokra, pl. ágak, csontok, koponyák szétzúzására lehetett felhasználni. Ez lehetett a kor svájci bicskája – ami mindig jó, ha kéznél volt. A kisebb köveket kupacokba gyűjtötték, bizonyára állatbőrből készült iszákban cipelték őket „haza”, majd ott törték szilánkokra, vagyis tervszerű munkát folytattak velük.

Gumókat, bogyókat, magvakat, gyümölcsöket, hüllőket, tojásokat, madárfiókákat, halakat, kisemlősöket és rovarokat ettek. Ünnepi lakomát pedig akkor tartottak, ha egy nagyragadozó zsákmányát meg tudták szerezni.

 Ahogy a nevükből is kitűnik a habilis készített először eszközt (erre sok mai állatfaj is képes bizonyos szinten; a csimpánztól a hollófélékig), az erectus pedig elsőként kezdett stabilan két lábon járni. Ezzel együtt, ha nagyon akarta, a habilis is ki tudta nyújtani egészen egyenesre a lábát. Ezt főleg futás közben tette meg.

 A felegyenesedés a koponyánkon található úgynevezett öreglyuk elhelyezkedéséből következtethető ki, ahol a gerinc a koponyához csatlakozik. Ez a négylábú állatok esetében a koponyán följebb van hátul (így tud menet közben előre nézni), míg a két lábon járó embernél a koponya alján található. 

Emberi koponya alulnézetből. Jól látszik az ún. öreglyuk az alsó részen [a kép forrása: http://www.atlaszprofi.hu/2013/02/16/a-koponyaalap-torzulasa-az-atlasz-tartos-elfordulasa-miatt/]

Kutya koponyája hátulról. Az öreglyuk a koponya hátljának alsó részén helyezkedik el [a kép forrása: https://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&ved=2ahUKEwiZn7resJvhAhVG26QKHZIyDiIQjhx6BAgBEAM&url=https%3A%2F%2Fwww.tankonyvtar.hu%2Fen%2Ftartalom%2Ftkt%2Fhaziallatok%2Fch02.html&psig=AOvVaw2Vsfb5qSSVZ_fN6Sw0ZbxK&ust=1553537608201817]

 Gyorsan okosodtak a habilisok és az erectusok is (agytérfogat-növekedés), de mégsem újítottak az eszközkészítés terén.

 A homo erectus sejtjeiben már jelen lehetett az ún. „utazó gén”, (https://mindsetpszichologia.hu/2018/01/28/wanderlust-gen-a-vilagjaras-szenvedelyet-a-sejtjeinkben-hordozhatjuk/) , ugyanis ő eljutott távoli tájakra: Nyugat-Európától egészen Jáváig. Képviselői mintegy 1 000 000 évvel ezelőtt indultak útnak Afrikából és a tengerpartok mentén haladtak, de vízre még nem szálltak. 

A Homo erectus elterjedése. Az eljegesedés miatt a tengerek szintje alacsonyabb volt, így sok szárazföld "összeért".

 Ők már aktívan is vadásztak, mikor Európába és Ázsiába eljutottak, de csak kisebb vadakra. Eszközeiken látszik, hogy volt előzetes elképzelésük arról, milyen legyen majd a kész tárgy. Ők készítették a csepp alakú marokköveket, aminek a fogott része jól beleillik az ember markába (pontosan ugyanolyat készíteni a mai embernek sem könnyű). De újítani a formán ők sem voltak hajlandóak – ha már ilyen jól kitalálták – a következő másfél millió évben. Ők kezdhették el használni a tüzet. Talán eleinte véletlen tűzvészekben elpusztult állatok húsát megkóstolva tapasztalták meg, hogy ez jó. Megtanulták kordában tartani, majd előidézni is a tüzet. Minden bizonnyal aggódtak az öregek, hogy ez veszélyes és nem lesz ennek jó vége, de azért csak rászoktak a használatára az újítók. 700 000 évvel ezelőtt már biztosan használták. Meleget adott, védelmet nyújtott a ragadozók ellen, finomabbá és könnyebben emészthetővé varázsolta az ételt, fényt adott, erősítette a szociális kötelékeket. 

csepp alakú marokkő [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szak%C3%B3ca]

 

Ősök a tűz körül [a kép forrása: https://hu.pinterest.com/fordocska/%C5%91sember/]

 A Homo erectusokra nem csak a környezet és a vadállatok jelentettek veszélyt, hanem egymástól – más törzsektől – is óvakodniuk kellett. Ngandongban (Jáván) olyan koponyák kerültek elő, melyeket valakik feltörtek. Talán egy kannibalisztikus szertartás áldozatai voltak a koponyák egykori gazdái. [V. Mazák – Z. Burian: Az ősember és elődei].

 

Ngandongi koponyák [a kép forrása: http://www.1zoom.me/en/wallpaper/306347/z2255.8/2048x1536]

 

A heidelbergi kultúra

 A homo erectus északra szakadt törzseiből kialakult egy újabb hominida; a homo heidelbergensis. Ő mászkált Európa fagyos tájain, a barlangi medvék, barlangi oroszlánok, kardfogú tigrisek, mamutok és hasonló jószágok társaságában. Mint annyiszor, a nagyobb akadályok nagyobb eredményhez vezettek: A mostoha körülmények miatt kénytelen volt gyorsabban fejlődni társainál. Két lábon járt, agya nagyobb volt, mint afrikai testvéreié. Jobb híján főleg húst evett, dárdával vadászott nagyvadakra, de használt szakócát és fából, csontból, agancsból készített eszközöket. Ismerte a tüzet, s ételét megfőzte. Szokásokat alakított ki, melyekhez ragaszkodott és valamilyen szinten már beszélni is tudhatott.

 

Homo heidelbergensis [a kép forrása: https://www.sciencephoto.com/media/903530/view/homo-heidelbergensis-model]

 Ebbe a rokonságba tartozott Samu is, „akit” Vértesszőlősön találtak meg a régészek, s kinek nevét minden magyarországi iskolai csontváz viseli. Ő személy szerint 350 000 évvel ezelőtt élt.

Vértesszőlőssy Sámuel [a kép forrása: http://www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=&p=25&n=1582]

 Lehűlések és felmelegedések követték egymást. 300 000 évvel ezelőtt újabb jelentős lehűlés zajlott le. A jég mennyiségének szárazföldi növekedésével csökkent a világtenger szintje. Annyira, hogy a Földközi-tengerben Korzika és Szardínia, illetve Mallorca és Menorca között száraz földhíd keletkezett. A görög szigetek közül is sok összekapcsolódott.

 D-Európa nagy része tundra éghajlatú lett, csak a D-i szigetek legdélebbi részein és Afrika É-i részén maradtak cédruserdők. [David Attenborough: Az első édenkert]

Tundra jellegű táj [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Bolshezemelskaja_tundra_1.JPG]

cédruserdő [a kép forrása: https://pixabay.com/hu/photos/c%C3%A9drus-erd%C5%91-k%C3%B6d-reggel-p%C3%A1ra-2676310/

Emlékszem az előző életeimre…

Egyszer nagy vihar ért utol bennünket. A végtelen víz partjától nem messze csapott le ránk. Ott volt a táborunk. Behúzódtunk egy barlangba, de még úgy is félelmetes volt. Dörgött, villámlott, a szél iszonyatos erővel tépte a fákat. Olyan sötét lett, mintha öreg este volna. Fázva bújtunk egymáshoz.

 Majd egy hatalmas durranást hallottunk. Halálra rémültünk. Egy mennykő odavágott, a barlang bejárata mellé. Eltalált egy fát, az pedig fényesen és forrón táncolni kezdett.

 Amikor a vihar továbbvonult, a fa még mindig táncolt. Arra lettem figyelmes, hogy akik közelebb voltak a bejárathoz, s ezáltal a táncoló fához, azok lassan fölengedtek, nem fáztak. Elkezdtek a köveikkel játszani. Pedig máskor mindenki beljebb akar jönni ilyenkor, mert kint hidegebb van. Idáig azt is hittem, hogy milyen szerencse, hogy odabent sikerült helyet szereznem. Kíváncsiságból odamentem – és valóban melegebb volt. Szóltam a testvéreimnek – és őket is odahívtam.

 Egyiküknek támadhatott valami ötlete, mert egyre közelebb ment az táncoló forró fához. Néhányan – figyelve őt, mit csinál – aggodalmunkat fejeztük ki. De ő nem törődött vele, valamit figyelt.

 Aztán – azt hittem, meg fog halni – megfogott egy nagyobb ágat, ami táncolt, fénylett és forró volt. És mindenki rémületére behozta a barlangba! Ijedtünkben a falhoz húzódtunk. Volt, aki dühösen kiabált is. De beavatkozni nem mert egyikünk sem.

Aztán megértettem, hogy mit akar. Közelebb mentem és mivel nem történt semmi rossz, megnyugodtam. Meleg volt és ez jólesett. Odakint éjjel lett, ám bent fényesség maradt és meleg lett az egész barlang.

 Az ezt követő időkben már mindig örültünk neki, ha vihar jött és reménykedtünk benne, hogy ad ilyet is. S ha adott, bevittük a barlangba. A törzs többi tagja is látta már, hogy ez jó.

 Végül rájöttünk, hogy ha ágakkal etetjük, nem hal meg. Volt egy bátor lánytestvérünk. Ő szerette legjobban etetni. Úgyhogy rábíztuk, s attól kezdve mindig volt ilyenünk, míg el nem költöztünk másik helyre. Ha több ágat adtunk neki, nagyobbra nőtt, ha kevesebbet, kisebb lett.

 Egyszer, mikor máshova költöztünk, találkoztunk egy másik törzzsel. Úgy történt, hogy megint vihar volt és mentünk az öcsémmel forrót szerezni. S azt vettük észre, hogy más emberek is vannak ott – ők sem féltek –, de nem ágat vittek el, hanem egy, a forró miatt elpusztult mókust. És megették! Nagyon elcsodálkoztunk. Kíváncsi lettem megint és nem felejtettem el a látványt. Ezért amikor egy későbbi alkalommal ilyet találtam, én is megkóstoltam. És – atyám! – fantasztikus íze volt! Naná, hogy ezt is meg akartam mutatni a többieknek.

 Legközelebb, amikor vittünk haza zsákmányt, egy darab húst bedobtam az otthoni forróba. A többiek persze nem értették, hogy miért pazarlom az ételt. Majdnem megvertek. De sikerült megértetnem velük, hogy kóstolják meg. Megint húgom segített, aki bátran megkóstolta. S elámult a meglepetéstől, hogy milyen finom volt így a hús.

 Miután mind megkóstolták, már mindig csak ilyet akartak enni.

 Ez volt az életünk óriási felfedezése, amivel nagy hatással voltunk az egész jövendő emberiség sorsára!

--> Vihető régészeti lelet-ihletésű kézművek itt: https://www.alkotokboltja.hu/Shop/index/27279
--> Kövess facebook-on is: https://www.facebook.com/Bezzeg-r%C3%A9gen-338544310331985/?modal=admin_todo_tour