DÉL-EURÓPA
APPENINI-FÉLSZIGET
Tranqinius Priscust Róma trónján Servius Tullius követte. Ő egy szabin nemesember fia volt. Az apa elesett egy Róma elleni csatában, így került ő anyjával a városba, ahol rabszolgákként éltek. Servius a király legidősebb lányát vette feleségül és a király felesége a király meggyilkolása után csellel segítette trónra Serviust.
Servius Tullius, miután trónra lépett öt classisra osztotta a római népet. Az addig nem szavazó szegények alkották a legalacsonyabb classist, a gazdag patríciusok pedig a legmagasabbat. A vagyontalan szegények mentesültek a katonai szolgálat alól, míg a gazdagok lovasságot és nehéz fegyverzetű katonaságot adtak. A köztes osztályok különböző könnyű fegyverzetűek voltak.
Az ő uralkodása alatt épült a legrégebbi római városfal, a Serviánus fal őse; akkor még csak egy földsánc.
Servius vezette be Rómába Diana kultuszát.
Végül azonban a veje és a lánya megbuktatta és meggyilkolta.
Az új uralkodó Tarquinius Superbus lett. Superbus folyamatosan háborúkat vívott Itália népei ellen. Uralkodása alatt befejezték a cloaca maximát (lásd itt) és a capitoliumi templomot. Ezen épület pincéjében őrizték Sibylla 3 jóskönyvét. A jósnő 9 könyvet ajánlott fel a királynak magas áron, mely 9 könyv a jósnő állítása szerint tartalmazta a város, sőt talán a világ sorsát.
A király sokallotta az árat. Ekkor a jósnő tűzbe dobott 3-at, majd az iménti áron kínálta az immár csak 6 könyvet. A király ismét sokallotta az árat, a jósnő megint tűzre vetett hármat, s az eredeti áron már csak a maradék hármat kínálta. A király végül beadta a derekát.
Superbus fia, Sextus Tranquinius, megkívánta másodunokatestvérének feleségét, Lucretiát. Megfenyegette a nőt, hogy ha nem adja neki magát, megöli és azt állítja majd, hogy egy rabszolgával történő házasságtörés közben talált rá. Hogy a férje ne kerüljön így szégyenbe, Lucretia engedett Sextusnak. Utána azonban apjának és férjének elmondta, hogy mi történt, majd megölte magát. Egyik rokonuk a király személyes testőrségének volt a feje, s így jogában állt összehívni a népgyűlést. Ezt kihasználva feltüzelte a népet a király ellen, akit végül száműztek Rómából. A király fia is elmenekült, de a helyőrség tagjai (akik között már sok ellenséget szerzett) végül megölték Sextust.
Ezt követően Rómában két konzult szavaztak meg, hogy ezek a hatalmat megosztva tartsák: Brutust és Collantiust (Lucretia férjét).
BALKÁN-FÉLSZIGET
Athén
Megara kezdetben korinthoszi gyarmat volt. Majd kivívta függetlenségét, s i.e. 667-ben megalapította Bizáncot és Khalkédónt.
Athénban, a külóni vérbűnt (lásd itt, Athénnál) követően kiélesedtek az arisztokraták közötti harcok, s noha Drakón megtiltotta a vérbosszút, az Alkmaiónidák és a Peiszisztratidák továbbra is egymás hatalmának csorbítására törtek. Közben birtokkoncentráció indult meg, sok kisparaszt vált földnélkülivé, bérlővé, vagy adósrabszolgává. A társadalmi feszültségek kezelésére az arisztokraták körében származása miatt és a démosz körében foglalkozása miatt népszerű Szolónt jelölték ki.
Szolón megszüntette az adósrabszolgaságot, elrendelte az adósságok elengedését. Akiket eladtak külföldre, azokat visszavásárolták az állam pénzén. Eltörölte az adósságokat az állammal és az egyénekkel szemben is. Akiket korábban megfosztottak földjüktől fizetésképtelenség miatt, azok most visszakapták a földjüket. Földosztásra azonban nem került sor. A teherlerázás megkönnyítette a nagybirtokosok számára, hogy olajfa ültetvényeket hozzanak létre hajdani örökbérlőik parcelláin. A felszabadított bérlők annyira nem örültek ennek a döntésnek, mert elvesztették megélhetési lehetőségüket és a legszegényebb rétegbe kerültek. Szolón négy vagyoni osztályba sorolta Athén népét, s a besorolás 4 évente megismétlődött, tehát ki lehetett mozdulni az adott osztályból. E besorolás szerint történt a tisztségviselés, az adófizetés és a katonáskodás. A hadseregbe az első két osztály adta a lovasságot, a harmadik a nehéz fegyverzetű gyalogságot, a negyedik pedig a könnyűfegyverzetű gyalogságot. Tisztségviselőket az első három osztályból választottak, arkhónokat pedig csak az elsőből. Szolón támogatta a kereskedelmet, betiltotta a gabonaexportot, viszont támogatta az olajkivitelt. Ezekkel megint a gazdagoknak kedvezett. Lehetővé tette a szabad végrendelkezést és a negyedik osztály számára is a népgyűlésen való részvételt. Létrehozta az esküdtbíróságot, amivel a démosz kiszolgáltatottságát csökkentette az arisztokráciával szemben. Rendelkezett, hogy ha Athénban viszály van, azt, aki nem akar állni egyik oldalra sem, fosszák meg polgárjogaitól és száműzzék.
Ő vezette be a Héliaiát is, vagyis az esküdtbíróságot. Ennek tagjait sorsolással választották a 30 év fölötti polgárok közül.
Rendelkezéseit öndicsőítő költeményekkel igyekezett népszerűsíteni.
Ezt követően megígértette a polgárokkal, hogy 100 évig betartják a törvényeit, majd elhagyta városát és Ciprusra ment, ahol részt vett Szoloi város megalapításában.
Fiúszeretője az ifjú Peiszisztratosz volt.
Püthagorasz Szamosz szigetén született. Egyiptomban és Babilonban tanult, s i.e. 530-ban Krotónban, a D-itáliai görög gyarmaton telepedett le. Félig-meddig titkos, vallásos táraságot alapított, mely nők és férfiak előtt is nyitva állt. Hitt abban, hogy a számoknak (főleg az első 10-nek) misztikus jelentőségük van. Az egész világegyetemet számok segítségével értelmezte. A páros számokat rossznak tartotta, mert eloszthatóak, a páratlan számoknak isteni hatalmat tulajdonított. Hitt a reinkarnációban. Azt a megállapítást tette, hogy a Föld-Nap, Föld-Hold és a bolygók közti távolságok megegyeznek a zenei skála arányaival. Ezt nevezte el a "szférák zenéje"-nek. Egy ellene szőtt összeesküvést követően visszavonult Metapontumba (ami szintén Itáliában volt). [forrás: Misztikus történetek gyűjteménye]
I.e. 510 körül megszületett Miltiádész (athéni arisztokrata) egyik fia, Kimón, leendő athéni hadvezér.
Spárta
A megerősödő katonai szellem a kereskedelem és a kultúra hanyatlását eredményezte a városállamban. A helyi kézműves piacokon az igénytelenség lett úrrá, a kereskedelemben nem tudnak már versenyezni a perzsákkal, keltákkal, karthagóiakkal, athéniakkal. Megjelenik a spártai „egyszerűség” idalizálása és az idegengyűlölet.
Spárta kiépíti a peloponnészoszi katonai szövetséget, a szümmakhiát. A többi polisszal közösen viselték a háborúk költségeit, békében viszont semmilyen adót nem fizettek.
Milétoszban i.e. 586-ban megszületett Anaximenész, leendő filozófus. Legismertebb gondolata az anyagok egymásba-alakulása
Ugyanebben az évben ott élt Thalész, aki i.e. 585-ben már 39 éves volt, olajkereskedőként beutazta az akkori művelt világot, Mezopotámiától Egyiptomig. Politikai tanácsadóként is működött, s mint ilyen, az ión városok szövetségét sürgette, a perzsa veszéllyel szemben. Korához képest materialista gondolkodó volt, holisztikus szemlélettel. Milétoszban mérnökként dolgozott. Tanulmányai alapján előre megjósolta az i.e. 585-ös napfogyatkozást.
I.e. 546-ban (64 évesen) Anaximandrosz (Thalész tanítványa) meghalt. Ő alkotta meg az első kozmológiai modellt.
KÖZEL-KELET
LÜDIA, MÉDEK, SZKÍTÁK, PERZSÁK
A korábbi részekből: A lüdiai Gügész király asszír segítséget várt az országra áradó kimmerek ellen, de eközben hagyta az egyiptomiaknak, hogy náluk toborozzanak sereget, éppen az asszírok ellen. Így az asszírok szemet húnytak a kimmer pusztítás fölött.
A médek szkíta fennhatóság alá kerültek.
A lüdiai király, Gügész fia, II. Ardüsz visszatért Asszíria hűségére. Őt is fia követte a trónon; Szadüattész, aki nagyobb hódításokat vitt véghez és harcolt a médek ellen, akiket Uvakhsatra vezetett.
Szadüattészt II. Alüattész követte, aki a kimmereket végleg legyőzte. Kelet felé terjeszkedve keveredett komoly harcokba a médekkel.
A méd uralkodót, Khsathritát fia, Uvakhsatra követte. De ekkor már a szkíták uralkodtak a médek fölött, akik királya pedig Madüész volt. Uvakhsatra már a szkíta uralomba cseperedett bele, így volt alkalma tanulmányozni a szkíta harcmodort és a hadsereg felépítését. Trónralépése után a méd hadsereget ennek megfelelően alakította: Létrehozta a lovas és a gyalogos egységeket, s elkülönítette az íjászokat a közelharcosoktól.
I. e. 625-ben megölte a szkíta helytartót, Madüészt pedig legyőzte és elűzte. A szkíta-asszír szövetséggel szemben Nabú-apal-uszurral létrehozta a méd-babiloni szövetséget. A szövetség megerősítésére feleségül adta lányát, Amütiszt a babiloni uralkodó fiához, II. Nabú-kudurri-uszurhoz. Végül a méd hadsereg legyőzte a szkítákat. Már Ninivét ostromolták, amikor a szkíták ismét beavatkoztak és megakadályozták az asszír főváros bevételét. Helyette a méd-babiloniak elfoglalták Assurt. Az asszír uralkodóosztály tagjait egytől-egyig kivégezték. A méd-babiloni sereg a Tigris-folyónál egyesült újra, s Ninivét együtt dúlták föl.
Uvakhsatra keletre is terjeszkedett, a mai Irán és Afganisztán térségében, s az Indusig eljutott. Ekkor találkozott a szaka néppel és ekkor került méd fennhatóság alá Parsa is (a leendő perzsák területe). Uvakhsatra a szkítákat észak felé szorította, s kiszorította őket a Kaukázusból (ők pedig onnan a mai magyar Alföldre tolták a kimmerek maradékait).
Anatóliában még volt egy állam Lüdia és Média között amire addig senki nem tartott igényt: Hilakku. I.e. 590-re a médek legyőzték az urartui törzseket, s ekkor készen álltak, hogy megharcoljanak Hilakkuért.
I.e. 585-ben készen álltak a csatára, a Halüsz-folyó két partján. A kitűzött napon azonban napfogyatkozás történt, amit mindkét nép isteni beavatkozásnak vélt, s a csata elmaradt, Lüdia és Média békét kötött. Ennek megpecsételéséül Alüattész feleségül adta lányát, Arüéniszt Uvaksathra fiához, Istuvigához. Uvaksathra halála után a trónt fia vette át.
I.e. 546-ban Kroiszosz, Lüdia királya jóslatot szeretett volna kérni, de előtte meg akart róla bizonyosodni, hogy melyik az a jósda, amelyik tényleg jól működik. Ezért hét jósdában tette fel inkognitóban a kérdést: "Mit csinál most éppen Lüdia királya?" Egyedül a delphoi jósdában kapott pontos választ, miszerint "A király bárányt és teknősbékát főz egy bronz edényben". Ezen felbátorodva megkérdezte, "Indíthatok-e háborút a perzsák ellen?". A válasz pedig az volt, "Ha háborút indít a perzsák ellen, hatalmas birodalmat dönt meg". Arra persze nem gondolt, hogy az a hatalmas birodalom a saját birodalma lesz. [Misztikus történetek gyűjteménye]
JÚDEA ÉS BABILÓNIA
A korábbi részekből: Jójákim föllázadt Babilónia ellen, mire II. Nabú-kudurri-uszur megostromolta Jeruzsálemet. Jójákim az ostrom során halt meg.
Jójákimot Júdea trónján a fia, Jójákin követte, i.e. 598-597-ban, mindössze 3 hónapig uralkodott (18 éves volt ekkor). Kénytelen volt megadni magát II. Nabú-kudurri-uszurnak, aki őt és 10.000 júdeait Babilonba hurcolt ("babiloni fogság"). Ezek az emberek az elit tagjai és kézművesek voltak főleg. A Templom kincseit Marduk templomába szállították.
Vazallus királynak pedig megtették Cidkiját. Ő Jósiás harmadik fia volt, Jójákin nagybátyja.
Idő közben II. Nabu-kudurri-uszurnak egy belső lázadást is le kellett vernie Babilóniában, s keletről is ellenség jelentkezett. Igaz, őket nem volt nehéz "elintézni", mert amikor a babiloni sereg letáborozott a Tigris partján, ők azonnal elmenekültek. Aztán megint a nyugati határon kellett mozgósítani, Egyiptom miatt (amikor II. Pszammetik lépett trónra, II. Nékó fia, i.e. 594-ben. A fáraó i.e. 592-ben Núbiába vezetett hadjáratot, messze délre tudott nyomulni, s gazdag zsákmánnyal tért haza. I.e. 590-ben a palesztinai terület ellen nyomult, remélve, hogy Babilónia nem ér rá a területtel foglalkozni. Itt jelentős sikereket nem ért el. Hamarosan meghalt, s a trónon fia, II. Uahibré követte).
II. Uahibré is vezetett hadjáratokat a szíriai területre. Trónralépésének évében (i.e. 589) Édom, Moáb és Júdea is elszakadt Babilontól. Uahibré a föníciai kereskedelmi utak és kikötők megszerzésének lehetőségét látta a palesztinai lázongásokban. Segítséget ígért a többi Babilonnal harcoló népnek is, de valójában nem akart konfrontálódni Babilonnal. Júeda (és Cidkija) állt a szakadár mozgalmak élére.
A Jeruzsálem alatt állomásozó babiloni sereg az egyiptomiak közeledésének hírére elvonult. Inkább Szaidát és Sór városát ostromolta 15 éven át, amit nem sikerült elfoglalni.
Ebben az időszakban a babilóniak elől menekülve a zsidók tömegesen költöztek Egyiptomba. Elephantinén, a Nílus egy kis szigetén alakult egy kolóniájuk.
A babiloniak még Egyiptom egy részét is megszállták, de Uahibrének sikerült őket visszaszorítania. Ekkor taktikát váltva a Földközi-tenger partmenti hajózásának lehetőségét igyekezett megszerezni. Ebben nagy segítségére volt a még nagyapja, II. Nékó által megszervezett hajóhad. Ciprust és a föníciai kereskedőállomásokat támadta.
Uahibré hagyta hátra azt a Szaiszban emelt obeliszket, amelyett később Diocletianus Rómába szállítatott, Ízisz templomába. Az obeliszk ma is áll. Fennmaradt memphiszi palotája is.
Jahmesz és a trónfosztott király, Uahibré i.e. 570-ben csaptak össze, Memphisz mellett. Uahibré vereséget szenvedett. Jahmeszt egész Egyiptom elismerte törvényes uralkodónak.
I.e. 566-ban Uahibré elfoglalta Ciprust és Babilonnal szövetséget kötve hajójaddal tért vissza Egyiptomba. De meghalt. II. Jahmesz illő pompával temette el nagy ellenfelét.
Jahmesz elárasztotta adományaival a papságot. A földművelés, az ipar, a közlekedés, a kereskedelem hatalmas lendületet vett.
Az idegenek “dédelgetésével” azonban ő sem hagyott fel. A görögök az ő uralma alatt még több kiváltságban részesültek. A görög zsoldos csapatokat tette saját testőreivé. Megadta a görögöknek a saját törvényhatóságot, s hogy isteneiknek templomokat emeljenek. Két egyiptomi felesége mellé két görög nőt is feleségül vett.
Az ostrom ideje alatt Jeremiás próféta türelmet hirdetett. A zsidó előkelők ezt árulásnak értelmezték és bebörtönözték Jeremiást. Amikor a babilóniak áttörték a városfalat, Cidkija éjszaka a Jordán felé menekült, de elfogták és II. Nabú-kudurri-uszur színe elé vitték. Cidkija fiait a szeme láttára megölték, ő megvakították és láncra verve Babilonba vitték. Ott raboskodott haláláig.
Jeruzsálem ostroma során a Templomot kirabolták és fölgyújtották, a lakosságot pedig Babilonba hurcolták - csak a legszegényebbeket hagyták ott. Júdea - Izraelhez hasonlóan - babiloni tartomány lett. Helyükre telepeseket költöztettek. Ők lettek - a maradék izraelitákkal keveredve - a szamaritánusok.
I.e. 581-ben Júdea maradék népe ismét lázongott, ezért újabb deportálások történtek. Júdea tartományi különállását is megszüntették, Szamariához csatolták.
A "babiloni fogság" vége felé fellépő próféták képviselték a deuteronomium elképzeléseit (miszerint Jahve fölötte áll a többi istennek, ő teremtette a Napot, a csillagokat... a többi nép számára istenül, de Izrael sorsának irányítását a maga számára tartotta fenn).
Jeremiás látta előre, hogy az újbabiloni birodalom elleni lázadás el fog bukni, de hogy erre figyelmeztesse népét, szembe kellett fordulnia a királlyal, a papokkal és nép közvéleményével is.
Ezékiel már a szentély újjáépítését és az áldozati kultusz helyreállítását hirdette. Ő már nem a szegények szószólója volt - mint Jeremiás -, hanem a papságé. A népnek nem a kötelességtudatát erősítette, hanem a kiválasztottságtudatát.
Egy ismeretlen nevű próféta, "második Ézsaiás", azt hirdette, Jahve a világmindenség teremtője, s őrajta kívül más isten nincsen. Ő az, aki a szenvedésekkel próbára teszi népét. Ő az egész emberiség istene, akit a népek öntudatlanul is, más neveken imádnak. De ő csak a saját népét választotta, s fölébe emelte őket más népeknek. A babiloni fogság hatására a jahvizmus ideológiája tudatosabbá vált, szükségét érezték, hogy leírják.
Az újbabiloni birodalom megdöntése után a Júdeába visszatért közösség a jeruzsálemi főpapok közvetlen uralma alá került - perzsa fennhatóság alatt. Magukat már nem izraelitáknak, hanem júdeaiaknak nevezték, mert a Júda törzsből származtatták magukat. Innen ered a "zsidó" szó. Politikai, társadalmi és szellemi életük megszervezésében a perzsa helytartónak, Nehemiásnak, volt szerepe, aki zsidó vallású volt, valamint a perzsák engedélyével hazatért, írástudó Esdrásnak. [forrás: Hahn István: Istenek és népek]
BABILÓNIA
Előzmények: Az Újbabiloni Birodalom II. Nabú-kudurri-uszur alatt a fénykorát élte. Ekkor épült meg a "Bábel tornya", Babilon függőkertjeit pedig az ókori világ 7 csodája közé sorolták. A soknemzetiségű birodalom közvetítő nyelve az arámi volt. Egyébként a Biblia a babiloniakat nevezi kháldeusoknak. A Birodalom utolsó királya Nabú-naid volt. A perzsa Kürosz Babilónia ellen fordult és elsöpörte Nabú-naid hadait. Küroszt Babilonban örömmel fogadták, különösen Marduk papjai, akik ellene voltak Nabú-naid vallásújító politikájának. Ezért a közvéleményt is ellene formálták. Így Kürosz nem rombolta le Babilon városát.
IRÁN
Valamikor a században élhetett valahol az Iráni-fennsíkon Zarathusztra, Vistászpa király tanácsosaként. Megfordult a perzsák között, járt Médiában, eljutott Indiába. Megtanult sokféle nyelven. Egyiptomban megismerte az írás varázslatát. Ott tapasztalta azt is, hogy az okos földművelő jobban él, mint a pásztor (otthonában a varázslók még átkozták azokat, akik a feltörik és bevetik a földeket). Amikor hazatért, nem akart visszamenni a királyhoz, mert számára már utálatos volt minden vérontás. Családjánál pásztorkodni sem akart. Inkább azokra a fennsíkokra ment, ahol az emberek földet műveltek, hogy okosabb módszerekre tanítsa őket. De először feleséget akart keresni, s ennek érdekében sorra járta a pásztor-nemzetségek sátrait, akik között családjának, s magának jó neve volt. A lány előtt, aki megtetszett neki, nyíltan vállalta terveit, s az örömmel vele tartott. Poruciszta volt a neve. Világjárása során sok istennel megismerkedett már, de itt, a fennsíkokon ismerkedett meg a helyi földművelők istenével, Áhura-Mazdával. Az istenség ellenfelének pedig Ahrimánt tartották. A területen még csak most zajlott a nagy pásztor-földműves ellentét, amit Kánaánban már Káin és Ábel korában lerendeztek. De ez nem volt elég; még veszedelmesebb hír is érkezett a fennsíkra a környékbeli vidékekről: A turáni lovas kalandozók felözönlöttek a hegyek lejtőin a fennsíkok felé és gyújtogattak, raboltak, közeledtek.
Zarathusztra az istenekhez próbált folyamodni válaszokért, ezért remeteségbe vonult. Megélése szerint találkozott egy addig teljesen ismeretlen istennel, Vohu Manah-hal, a "jó lélek"-kel, aki Ahura Mazda követeként érkezett. "Én magam vagyok a fényesség. Mindig is szemben álltam veled, amikor fényt és világosságot láttál." Tőle szerette volna Zarathusztra megtudni végre, hogy rendben van-e a földművelő életmód, vagy tényleg csak a pásztor a rendes ember. "Háromféle szentség van. Az első az igazmondó papoké. Szent a pap, aki engem hirdet [...], de Ahrimánt szolgálja a hamis pap, aki Ahrimánt mondja jónak, s engem gonosznak, aki hazug bálványokat állít az emberek elé [...] A második szentség a katonáé, aki védi a népet a veszedelmek ellen [...] De Ahrimánt szolgálja a katona, ha támad. A harmadik szentség a földművesé." Amikor lejött a hegyről, út közben egy másik látomás is érte őt, melyben Ahrimán szólt hozzá: "Áhura-Mazdá nincsen nélkülem és énáltalam minden mássá válik, mint ahogy ő akarja. Áldás árad a fényességes magasságból, de átokká válik, mire a föld mélységéig ér. Minden nappal mögött ott kullog az éjszaka. Minden békés vágy háborúba torkollik. Most te vagy Áhura-Mazdá eszköze. Rajtad áll, hogy ne következzék több vérontás, ne hangozzék több jajszó, mint eddig. - Énrajtam áll? - csodálkozott Zarathusztra. - Hogyan? - Úgy, hogy hallgatsz. Ne menj az erdő magányába, ne írd meg az új igék könyvét, ne menj el Vistászpa királyhoz Balkh városába. Műveld saját földedet, ne törődj a máséval." Ő azonban ellenállt a kísértésnek.
A látomások hatására Zarathusztra belátta, hogy azokhoz a királyokhoz kell mennie, akik védik a földműveseket. Először az Egyiptomban tanult módon papiruszt készített, s leírta tapasztalatait, melynek az "igazság", avagy "Aveszta" címet adta.
A turáni veszély miatt éppen a királynál tartózkodott egy nagy törzsfő, Bendva vezér. A parasztok nem merték elhagyni földjeiket, hogy harcoljanak a turániak ellen, mert attól tartottak, hogy akkor a pásztorok lelegeltetik a termést.
A pásztor nézőpont így szólt: "Tudod-e király, mit cselekszik a földműves? Elpusztítja a legelőket, felszántja a füves réteket. Pedig a mélységben élő istenek tiltják a föld feltörését. Hiszen éhen pusztul a gulya és a ménes, ha nincs füve. - Marad még legelőtök. - Hol? Hol? A hegyek magasában! [...] A földműves elkeríti a földeket; magáénak akarja, ami öröktől fogva közös."
Zarathuszra így beszélt a király előtt: "Az első igazság, hogy nem létezik az a sok isten, akiről a pásztorok mesélgetnek. [...] A második igazság, hogy szent a katona, aki védi az embereket, de gyalázatos, aki öldökölve támad. [...] A harmadik igazság, hogy szent a földműves, aki kenyeret ad."
A király nem tudott dönteni az ügyben, ezért meghívta magához a legnevesebb khaldeai mágust, valamint Csengeragácsát, az indiai bölcset. A khaldeai ellene volt, az indiai mellette.
A király végül Zarathusztrával és a földművesekkel fogott össze, s ezzel maguk ellen fordította a pásztorokat. Média és Perzsia földműveseit is segítségül hívták. A pásztorok pedig a turániakkal szövetkeztek. A földművesek győztek, s így Zarathusztrát a népek tanítójává emelték. [forrás: Istenek, megváltók, próféták, Hegedűs Géza]
INDIA, avagy MAHÁDZSANAPADA
A században Indiában a Mahádzsanapada, vagyis a "nagy birodalom" korszaka volt. Ez 16 királyság szövetségét jelentette. A 16 királyság: Anga, Asszaka, Avanti, Csédi, Gandhára, Kási, Kamodzsa, Kósala, Kuru, Magadha, Malla, Matszja, Pancsála, Szuraszéna, Vridzsi és Vatsa voltak.
A században Magadha és Kósala államok vezető szerepre tettek szert É-Indiában. Már kialakultak a klasszikus indiai tudományok: a matematika, a csillagászat és a filozófia.
Magadha állam a mai India ÉK-i sarkában helyezkedett el, a világ legcsapadékosabb területét magába foglalva. A védikus szövegek már i.e. 600 előtt is említették törzsi királyságként. Az Atharvavédában a magadhai emberek együtt szerepelnek az angákkal, a gandháraiakkal és a mudzsavatokkal. Itt voltak köztársasági közösségek is, mint pl. Radzsakumara. A falvaknak saját gyűlésük volt és saját helyi vezetőik.
Magadhával a legnagyobb ellenfelek voltak.
Ebben a században vált el a hinduizmustól a dzsainizmus. A dzsina szó győztest jelent, ez pedig azokat a tanítókat jelentette, akik önmegtartóztatásukkal uralták testüket, szenvedélyeiket, lelküket. Így elérték a megszabadulás állapotát, azaz megszabadultak a születés és halál örökös körforgásából. E vallás alapja Mahávíra herceg (i.e. 599-527) tanítása. Szerinte az emberiség által időnként elvetett, de örök és általános igazságok újra meg újra felbukkannak a felvilágosulást nyert emberi lények tanításán keresztül. Az erőszakmentesség jegyében nem csak vegetáriánusok, de olyan növényi részt sem esznek, ami a növény életét veszélyeztetné. Az utcán járva tollseprűvel tisztítják az utat maguk előtt, nehogy rálépjenek valamilyen élőlényre, s orrukat is eltakarják, hogy nehogy belélegezzenek valamilyen rovart. Számukra a föld, a levegő és a víz is élők.
A dzsainizmus kultuszának célja a lélek megtisztítása a karmától. Legrégibb és leghatalmasabb szent helyeik a barlangtemplomok (a sztúpák).
Mahávíra a Gangesz völgyéből származott. Szülei halála után, 30 évesen úgy döntött, hogy feladja minden földi kötődését. Legvégül még a ruháitól is megvált. Több millió követője lett. 72 évesen az éhhalálig folytatta az aszkézist, valószínűleg szándékosan.
A buddhizmus alapítója, Sziddharta i.e. 563-ban született. Apja, Suddhódana (az ősi India egyik leggazdagabb klánjának, a sákja klánnak az uralkodója) volt. Ő, a kor szokásának megfelelően egy testvérpárt vett feleségül, akik ráadásul unokatestvérei voltak. Ők Májá dévi és Mahá Padzsápati Gótami voltak. Májá dévivel 20 éven át nem született gyermekük, végül pedig a szülés után nem sokkal meghalt. Sziddharta nevelőanyja az édesanya húga lett. Volt két féltestvére is, Szundari Nanda hercegnő és Nanda herceg. Mivel születése után azt a jóslatot kapták, hogy Gautamából vagy nagy király, vagy nagy vallásalapító lesz, attól függően, hogy meglátja-e a palotán kívüli világot, nem engedték ki őt a palotából. Jólétben, kényelemben, gazdagságban nevelték és féltették. Egy alkalommal azonban a már fiatal felnőtt Sziddharta kíváncsiságában megszökött és kikocsizott a városba. Ekkor szembesült életében először a szenvedéssel, a szegénységgel, a betegséggel és a halállal. Mindez annyira megrendítette őt, hogy 29 évesen otthagyta családját (ekkor már megszületett csecsemő fiát is), hogy az 'Igazság' keresésére induljon. Az aszkétizmusnak ekkor már volt hagyománya, ezért szerzetesi életbe kezdett, a narancssárga ruhát magára öltve.
Valószínűleg a nagy kortársaktól is tanult. Mint pl. Mahávírától.
Vagy pl. Púrana Kasszapától, aki a "nem cselekvés" tanát hirdette és azt, hogy a cselekedeteinkből nem származik sem bűn, sem érdem.
Kortársa volt Makkhali Goszála is, akinek már az apja is aszkéta volt. Ő maga Mahávíra tanítványává vált és a determinista filozófiát követte.
Vagy például Adzsita Keszakambalí, az indiai materializmus első alakja. Az ő tanai Púranáéhoz hasonlítanak; jó vagy rossz cselekedeteinknek nincsen se gyümölcse, se eredménye és tagadta az örök lélek önálló létezését.
Hasonló elveket vallott Pakudha Kaccsájana is. Ő hét olyan elemet különböztett meg, melyek öröktől valók (azaz teremtő nélküliek) és nem változnak. Nem lépnek kapcsolatba és nem okoznak sem fájdalmat, sem örömöt. Ezek a tűz, a víz, a föld, a levegő, az öröm, a bánat és a lélek.
Szanydzsaja Belatthaputta pedig egy agnosztikus aszkéta volt.
Sziddharta elméje tisztává és csendessé vált. 35 évesen érte el azt az állapotot, amit megvilágosodásnak neveznek. Visszaemlékezett előző életeire, és ráébred a halál és az újjászületés lényegére.
Élete hátralevő idejében észak-Indiát járva terjesztette tanait. Melyek szerint az emberi élet szenvedéssel teli. E szenvedések oka mindig az emberi önzés és a vágyakozás. Egy út van, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól, ez pedig a "nyolcrétű ösvény": a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás és a helyes elmélyedés.
Tanait a mindennapi életből vett, könnyen érthető példákkal tanította az embereknek. Saját gondolatait soha nem tartotta abszolútnak; úgy gondolta, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia.
A családjából először az anyja vált a követőjévé, majd a testvérei és unokatestvérei, legutoljára pedig az apja. 7 évvel elvonulása után féltestvérének, Nandának esküvője volt, amire Sziddhárta (immár Buddha) hazament. Nanda még ezen a napon Buddha követője lett. Másik féltestvére, Szundari Nanda nem annyira a tanítás, hanem inkább a családhoz való hűsége miatt követte. De a tanítások helyett saját szépsége és népszerűsége jobban lefoglalta őt, ami miatt viszont lelkiismeretfurdalása volt, s félt, hogy Buddha ki fogja őt zárni a rendből. Ezért inkább kerülte őt. De egy beszélgetés alkalmával Buddha felhívta Szundari Nanda figyelmét a szépség múlandóságára, aki ezúttal mélyen megértette a tanítás lényegét és idővel magas szintű meditációra lett képes.
Buddhának, haláláig ezrek váltak a követőivé.
