35.1. 2600 éve működő csatorna, bezsírozott hajók, politikai eszmélés [i.e. 700-600]

 Róma

A háborús kedvű Tullus Hostilius után Ancus Martius lett Róma ura. Ő latin származású volt; Numa Pompilius unokája. Békés természetű, s Róma népe ezért választotta őt. Diplomáciával sok kisebb települést meggyőzött, hogy csatlakozzanak Rómához. A csatlakozókból lett a plebejusok társadalmi csoportja. A latinok ellen csatákat folytatott, s több városukat legyőzte. Ezek lakóit pedig az Aventinusra (a hét domb egyikére) telepítette. 

Ancus Martius [https://en.wikipedia.org/wiki/Ancus_Marcius]

 Még a században Lucius Tranquinius Priscus követte őt, aki Róma első etruszk származású királya volt. Ő Etruriában született, de valójában félig korinthoszi volt. Felemás származása miatt Etruriában nem várt rá nagy jövő, ezért a vegyes népességű Rómába ment. A legenda szerint egy sas levette, majd visszatette a kalapját, amit úgy értelmeztek, hogy Jupiter isten királlyá koronázta őt.

Lucius Tranquinius Priscus [https://en.wikipedia.org/wiki/Lucius_Tarquinius_Priscus]

 Uralkodása alatt épült meg a Cloaca Maxima, mely lecsapolta a római mocsarakat, s ezen a területen épült a Forum Romanum.

A Cloaca Maxima, mely csatorna ma is használatban van [https://www.reddit.com/r/ancientrome/comments/lkidwr/still_in_use_today_the_cloaca_maxima_was/]

A Forum Romanum [https://romesite.com/roman-forum.html]

Balkán-félsziget

 A görög politikai élet mozgatórugója valószínűleg a hadviselés gyalogostaktikájára vezethető vissza. A polgárok a városuk védelmében zárt alakzatban, együtt harcoltak, így egyforma felelősség és egyforma teher hárult mindannyiukra. A csatában való egyenlőség a politikai életben való egyenlőség igényét is felvethette. Az arisztokrata családok hatalmát több városban megdöntötték és helyettük "türannoszok" kerültek hatalomra. De eközben egyre nagyobb hatalom került a férfipolgárok kezébe, akik népgyűléseken döntöttek kérdésekről és a tisztségviselők személyéről. [Óvilág kultúrák]

Korinthosz

A görög városállam uralkodója, pontosabban türannosza ekkortájt Periandrosz volt. Legfontosabb rendelkezése a diolkosz nevű hajócsúszda megépíttetése volt, amely az Iszthmoszt, azaz a korinthoszi földszorost szelte át, s így óriási hasznot szerzett a városállam kereskedői számára. 

 Maga a földszoros ugyanis kb. 6 km keskeny. Ha viszont hajóval az egyikről a másik oldalára akartak átjutni, 700 km-es kerülőt kellett tenniük. Csatornát vágni a sziklás, földrengéses vidéken nem tudtak. Ezért azt találták ki, hogy egy kötélpályát létesítettek, ahol a hajókat zsírral síkosítva, faszerkezetre helyezve állati és emberi erővel áthúzták a szoros egyik partjáról a másikra. Ez volt az ún. hajócsúszda.

Periandrosz [https://hu.wikipedia.org/wiki/Periandrosz_korinthoszi_t%C3%BCrannosz]

A földszoros a Peloponésszoszi-félsziget keleti oldalán látható [https://hu.wikipedia.org/wiki/Diolkosz]

A diolkosz [https://hu.wikipedia.org/wiki/Diolkosz]

  Athén

Athénban a század királyai Agamésztór, Aiszkhülosz és Alkmaión voltak, akikről ismét nem nagyon lehet tudni semmi közelebbit. Hamarosan a királyság rendszerét felváltotta az, hogy a tanács nevezte ki a város vezetőjét, az arkhónt. I.e. 683 után a hivatalt csak egy évig viselhette valaki. Volt, amikor több arkhón vezette a várost, s volt, amikor egy.

I.e. 640-ben egy Külón nevű férfi kettős futásban az olimpiai játékok győztese lett. 

Athén politikai életét két család, a régi athéni Almaiónidák és a nem rég óta athénivá lett Peiszisztratidák viszálya jellemezte. [Óvilág kultúrák] Külón Almaiónida volt és i.e. 632-ben puccsot kísérelt meg, a kilenc (Peiszisztratida) arkhón ellen (akkor éppen kilencen voltak). A puccs sikertelen volt, Külón és testvére elmenekült, de híveik beszorultak az akropoliszi Pallasz Athéné templomba. Az arkhónok meggyőzték őket, hogy jöjjenek ki és vállalják a felelősséget, cserébe megkímélik az életüket. Mikor a lázadókat már az éhhalál fenyegette, úgy döntöttek, kijönnek, de magukat kötéllel a templom szobrához kötötték, hogy ezáltal a templom tisztaságát mélyen tisztelő athéniak ne bántsák őket. A kötél azonban elszakadt, amit az athéniak úgy értelmeztek, hogy az istennő "levette a kezét" a bűnösökről. Ekkor halálra kövezték őket.

Azokat az athéniakat, akik ilyen módon megszegték ígéretüket, száműzték a városból. 

Pallasz Athéné temploma az Akropoliszon [http://gorogorszagklub.network.hu/blog/gorogorszag-klub-hirei/parthenon]

 Az eseményt követően kiélesedett az arisztokrata nemzetségek közötti harc. Drakón lett felkérve arra, hogy törvényekkel rendezze a helyzetet. Ez lett Athén alkotmánya (i.e. 620-ban). Ő megtiltotta a vérbosszút és megnövelte a politizálásra jogosultak körét. Immár nem a származástól, hanem a vagyoni helyzettől függött, hogy valaki beleszólhat-e a politikába. Ezzel párhuzamosan birtokkoncentráció indult meg - rengeteg kisparaszt vált földnélkülivé, telekhez kötött bérlővé vagy adósrabszolgává, mivel nem tudták kifizetni tartozásaikat a nagybirtokosoknak.

Drakón [https://kultura.hu/tortenelem-130122/]

 Spárta

A század során virágzásnak indult a művészetük és az árkádiai nemzetközi kapcsolataik. A szomszédos Tegeával a szántóföldekért küzdöttek, s ez akkor ért véget, amikor egy ütközőállam létesült közöttük. Ekkor már csak Argosz maradt a veszélyes rivális.

 A század elején lett alkotmánya a városnak. Ez merev, konzervatív alkotmány volt (a folyamatosan modernizálódó athénival ellentétben). Spártát az alkotmánya hatékony katonai gépezetté tette. A város élén két ősi családból származó király állt, akik mellett öt évente választott tisztségvielő (ephorosz) és egy 25 fős idősek tanácsa állt, olyan emberekből, akik korábban már ephoroszok voltak. [Óvilág kultúrák]

Milétosz

I.e. 624 körül megszületett Thalész, föníciai és kár eredetű, előkelő családban. 

I.e. 610-ben megszületett Anaximandrosz (Thalész leendő tanítványa, a materialista filozófia kiemelkedő alakja).

 Kimmerek, Phrügia-Lüdia, médek, asszírok és szkíták

A korabeli 'országok' térképe [https://www.wikiwand.com/hu/Danuna]

 Emlékeztető: Az előző században a szkíták dél felé nyomultak, s ezzel maguk előtt "hajtották" a kimmereket, akik kénytelenek voltak még délebbre vonulni előlük. Amikor a kimmerek "nekiütköztek" a Fekete-tengernek, két ágra szakadtak - nyugatira és keletire. Illetve egy részük beszorult a Krím-félszigetre. Keleti águk lerohanta Urartut (a térképen fent középen lila). Ám ezután az asszírok hódították meg a területet, és uralmuk alá hajtották mind az urartui, mind a kimmer népet. Ekkor az urartuiak és a kimmerek szövetséget kötöttek egymással és meghódították Phrügiát (ami tőlük nyugatra, Anatólia közepén volt). A század végén Midasz király volt Phrügia királya, aki i.e. 709-ben szövetséget kötött az asszír Sarrukínnal. 

 Ebben a században azonban újabb "adag" kimmer érkezett, sőt a szkíták is elérték az országot Lüdiát. I.e. 695 után az áradat véget vetett Gordion városának. Ekkor - a hagyomány szerint - Midász király önkezével vetett véget az életének. Ezt követően Phrügia kimmer-urartui fennhatóságú Lüdiává lett. Lüdia királya i.e. 680-650 az urartui származású Gügész volt. Gügész szövetségre lépett az asszír Assur-bán-aplival a kimmerek ellen. Ugyanakkor azonban szövetkezett az egyiptomi fáraóval is, akinek megengedte, hogy az ő országában zsoldosokat gyűjtsön éppen Asszíria ellen. Az egyiptomiaknak ezáltal sikerült is végre lerázniuk magukról az asszír igát.

 Így nem csoda, hogy az asszírok a kisujjukat sem mozdították, amikor a kimmerek Lüdiában súlyos pusztításokat vittek végbe, s megölték Gügészt. 

 Emlékeztető: Az észak-kelet felől érkező médek eleinte hadakoztak az asszírokkal. A kimmerek a médeket támogatták. De végül a médek behódoltak az asszíroknak. 

I.e. 673-ban felkelés tört ki, melynek vezetői között ott volt Khsathrita, a médek akkori vezére. Ez a felkelés az asszírok ellen sikerrel járt. Tehát most a kimmer-méd szövetség állt szemben a szkíta-asszír szövetséggel - és nyerésre állt. I.e. 665-ben Asszíria háborúba keveredett Elámmal is. 

Gügész fia, II. Ardüsz visszatért Asszíria hűségére. 

A méd Khsathritát Khavakhsatra követte, aki azonban elesett. Ekkor a médek és a kimmerek is a szkíták fennhatósága alá kerültek.

Eddigre már Lüdia és Asszíria is támadta a kimmereket, egy nagy járvány is lecsapott a rájuk. I.e. 640 körül az asszírok végleg leverték a őket, maradékaikat pedig az aktuális lüdiai király, Alüattész  hódította meg.

A kimmerek nyugati ágát a szkíták a Kárpátokon túlra, az Alföldre szorították.

 Júdea

Emlékeztető: Az asszírok megsemmisítették az Izraeli Királyságot. Népeit áttelepítették, helyükre pedig másokat telepítettek.

A kitelepített izraeliták a században Mezopotámiában és Perzsiában éltek. Az apokrif iratok szerint ezek a kitelepített törzsek elvándoroltak az Eufráteszen túlra. [Misztikus történetek gyűjteménye]

Júdea a babilóniakkal szövetkezett az asszírok ellen, ezért az asszírok büntető-hadjáratot indítottak Jeruzsálem ellen. A hatalmas sereget azonban Ezékiásnak - Ézsaiás próféta bíztatására - sikerült visszavonulásra késztetni.

Amikor Ezékiás meghalt, a fia, Manassé lépett trónra. Azonban ő még csak 12 éves volt. Ő megint eltért a zsidó vallás szigorú követésétől. Bálványokat állíttatott a jeruzsálemi templomban, később feláldozta saját fiát, pogány isteneket imádott. 

Egy alkalommal Manassét Babilonba hurcolták, s ekkor ő megtért, mivel a zsidók Istenéhez könyörgött, hogy kiszabaduljon, s könyörgései meghallgatásra találtak. Hazatérve eltávolította a bályványokat a Templomból, s népének is megparancsolja, hogy csak az Urat imádják.

Manassé egyébként hű vazallusa volt az asszír királynak, így viszonylagos függetlenségben tudta kormányozni országát.

Manassé [https://hu.wikipedia.org/wiki/Manass%C3%A9_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

Manassét is a fia, Ámón követte a trónon, i.e. 665-641-ig. Ő is "vallási tévelygő" volt a feljegyzések szerint és ő is "asszír-barát" lehetett. Ez nem tetszhetett az udvari arisztokráciának, ezért összeesküdtek ellene és végeztek vele. A merénylet után azonban a szabad birtokosok mégis elérték, hogy az ő fia, Jósiás foglalhassa el a trónt. Mindössze 8 éves volt még. I.e. 641-609-ig uralkodott. Nagyívű vallási reformot hozott, úgy lázadt az Asszír Birodalom ellen, hogy teljesen visszaállította a zsidó vallást. Valamikor 8 és 16 éves kora között vitte végbe a vallási reformot. 20 éves volt, amikor megtisztította Júdeát az áldozóhalmoktól, Aséra-szobroktól, a faragott és öntött bálványoktól. 26 éves, amikor folytatja a Templom helyreállítását.  A "férfi paráznák", azaz a kultikus prostituáltak házait is leromboltatta a Templom mellett. Ezt követően a nép megtartotta a Páska ünnepét, a bírák kora óta először. 

"hordjanak ki az Úr templomából minden olyan fölszerelést, amely Baálnak, Asérának, és az ég minden seregének készült. [...] Eltávolította a bálványpapokat [...] Leromboltatta a férfiparáznák házait, amelyek az Úr háza mellett voltak, ahol az asszonyok sátracskákat szőttek a napistennőnek. [...] Az áldozóhalmok papjai [...] nem járulhattak az Úr oltárához Jeruzsálemben [...] a Tófetet [...] tisztátalanná tette, hogy senki se égethesse el fiát vagy leányát áldozatul Moloknak. [...] A napnak szentelt kocsikat is elégette." [Biblia]

 Jósiás törvénykönyvet is írt, aminek története úgy maradt fönn, hogy egy ősi törvénykönyvet talált meg a Templomban. Nem tudni, hogy ez fordítási hiba, esetleg tényleg így történt, vagy így volt könnyebb elfogadtatni a néppel. "És felolvasta fülük hallatára a szövetség könyvének minden igéjét, amelyet az Úr házában találtak." [Biblia]

 

Ámón [https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81m%C3%B3n_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

 A század végén Asszíriának keletre kellett fordulnia, ugyanis Samas-sum-ukín, babiloniai király fellázadt fivére, Assur-bán-apli ellen. I.e. 625-ben Nabú-apal-uszurnak sikerült önállósítani magát, s megvetette az Újbabiloni Birodalom alapjait. A médek segítségével a babilóniaiak elfoglalták Ninivét is, az Asszír Birodalom fővárosát. I.e. 610-ben elűzték II. Assur-uballitot. 

Jósiás ebben a zavaros időszakban uralkodott. A feltételezések szerint nem csak az izraelita kultuszt állította helyre, hanem megtagadta az adófizetést az Asszír Birodalomnak - mivel ebben a helyzetben komoly megtorlásra nem kellett számítania.

Közben Egyiptom is erősödött. Amikor az egyiptomi II. Nékó elindult, hogy segítsen az asszír Assur-uballitnak, út közben megverte Jósiás seregét Meggiddónál, i.e. 609-ben. Ez azért történt, mert Jósiás nem akarta átengedi az egyiptomi sereget az országán. Ugyanis a babiloni Nabú-kudurri-uszur épp a keleti országrészében harcolt Elám ellen, s arra kérte Jósiást, hogy tartsa fel az egyiptomiakat. Jósiás gerilla-harcmodorral Megiddó mellett lesben állt seregével, hogy váratlanul csapjon le az egyiptomiakra. Azonban a csatában súlyosan megsebesült, s a csata szervezetlen menekülésbe és mészárlásba torkollott. Jósiás célját ugyan elérte (Nékó fáraó megállt, hogy Júdeában rendet teremtsen), de halálos sebet kapott.

 "Az ő idejében vonult fel Nékó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen, az Eufrátesz folyó felé. Jósiás király szembeszállt vele, de az megölte Megiddónál" [Biblia]

 "Azok után, hogy Jósiás helyreállította a templomot, felvonult Nékó, Egyiptom királya [...] Jósiás azonban kivonult vele szemben. Nékó követeket küldött hozzá ezzel az üzenettel: Nem veled van dolgom, Júda királya! [...] Állj félre az Isten elől, aki velem van, hogy el ne pusztítson! Jósiás azonban nem tért ki előle [...] Fölvonult, hogy megütközzék Megiddó síkságán. Az íjászok eltalálták Jósiás királyt, [...] szolgái levették a harci kocsiról, egy másik kocsira tették és Jeruzsálembe vitték. Ott meghalt, és eltemették ősei sírjába." [Biblia]

 Jósiás két fia közül a fiatalabbat, Jóákházt tették meg királynak Júdeában. De hamarosan az Jóákházt  Egyiptomba vitette. Helyi királlyá a nagyobbik fiút, Jójákimot tette.

"fiát felkenték és királlyá tették [...] Nékó fáraó fogságba vetette őt [...] Az országra pedig száz tálentum ezüst és egy tálentum arany hadisarcot vetett ki. [...] Nékó fáraó Eljákimot, Jósiás fiát tettte királlyá [...] és a nevét Jójákimra változtatta. Jóákházt pedig magával vitte, aki így Egyiptomba került, és ott halt meg." [Biblia]

 Amikor az egyiptomiak - 3 évvel később -  tovább tudtak menni, már védekezésre kényszerültek, mert a babilóniaknak volt idejük felkészülni "fogadádukra", s az egyiptomi sereg i.e. 605-ben nagy vereséget szenvedett Karkemisnél. 

Jósiás [https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3si%C3%A1s_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

A babiloni sereget Nabú-apal-uszur király vezette, de átadta a fővezérséget fiának, Nabú-kudurri-uszurnak, aki egy meglepetésszerű támadással bevette Karkemist. A babiloni sereg messzire kergette az egyiptomi fáraót, csak a királyuk halálhírére fordultak vissza, hogy a trónörökös elfoglalhassa a trónt.

Jójákim három évvel később föllázadt az akkor már uralkodó babilóni II. Nabú-kudurri-uszur / Nabukodonoszor ellen, aki ezért megostromolta Jeruzsálemet. Ezzel párhuzamosan kháld, arámi, móábita és ammonita népek szorultak dél felé, immár Júdeát is megszállva. Jójákim Jeruzsálem ostromában halt meg, i.e. 598-ban.

 "Az ő idejében vonult fel Nabukodnozor, Babilónia királya és szolgája lett Jójákim három éven át; de azután [...] föllázadt ellene. Ezért az Úr káldeus és arám rablócsapatokat, továbbá móábi és ammóni rablócsapatokat küldött ellene. [...] Júda ellen." [Biblia] 

 

Jójákim [https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3j%C3%A1kim_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

 A század megrázkódtatásai a királyi és főpapi hatalmat arra késztették, hogy kibéküljenek a prófétai mozgalommal. Így a Jahve-kultusz jegyében egyesítsék az ország erőforrásait. E kiegyezés írásos dokumentuma Mózes ötödik könyve, az ún. Deuteronomium, i.e. 620 körülről. Ez megtiltja a jeruzsálemi szentélyen kívüli kultuszokat és felszámolja azok papságát. Ez megfelelt a centralizálós törekvéseknek és a papság ideológiai és anyagi érdekeinek is. Azonban ki kellett egyezni a prófétai mozgalom szociális követeléseivel is. A Deuteronomium a felszabadított rabszolgák számára végkielégítést írt elő, korlátozta az adósság miatti zálogolás lehetőségét, elrendelte a hetedévenkénti adósságelengedést, jótékonyságot követelt az árvák, özvegyek és a nemzetségi köteléken kívül állók számára, megtiltotta a napszámosok bérének önkényes visszatartását és a szökött rabszolgák számára bizonyos menedékjogot nyújtott. 

 A centralizálás végbe is ment, ám a szociális rendelkezések utopisztikus követelések maradtak. 

A Deuteronomium szerint Jahve még mindig nem egyedüli isten, de fölötte áll a többieknek. Ő az, aki a Napot, csillagokat a többi nép számára istenekül rendelte, de az izraeliták sorsának irányítását a maga számára tartotta fenn (így lettek ők a "választott nép"). [Istenek és népek - Hahn István]

34.4. Közel-Kelet - a kicsik [i.e. 800-700]

A pókháló szélső szálai...

Szíria

Asszíria sokszor támadta Szíriát. Ezért Szíria igyekezett az erős Urartuval szövetkezni és Urartu támogatta is a szír védelmi koalíciót. 

I.e. 805 és 780 között III. Qalparunta volt Hattina (az újhettita utódállamok egyike) királya. Szövetséget kötött Arpad (egy újhettita városállam)királyával Asszíria ellen. Az összecsapás III. Qalparunta számára sikertelen volt, jelentős területeket vesztett. Őt követte még Szaszi és Tutammu király Hattina trónján, mígnem i.e. 738-ban III. Tukulti-apil-Ésarra, asszír uralkodó lerombolta fővárosukat, Kinaluát. Hattina területét 4 asszír tartomány között osztották szét.

Hamátban (szintén az újhettita utódállamok egyike) a század legelején még II. Zakkur uralkodott. A Zakkur-sztéléből derül ki, hogy ő még hadban állt az észak-szír koalícióval, de győzött. Valamint az is, hogy ő nem törvényes trónörökös lehetett, hiszen alacsony származású volt. Míg Asszíria gyengélkedett, egymásnak estek a szövetségesek. Ekkor Zakkur egészen az anatóliai Melitenéig terjesztette ki hatalmát.

A Zakkur-sztélé [https://hu.wikipedia.org/wiki/Zakkur-szt%C3%A9l%C3%A9]

A Zakkur-sztélé szövege így hangzik:

"Ez az a sztélé, amelyet állított Zakir, Hamath és Laas királya LWR tiszteletére. Én Zakir, Hamath és Laas királya, alacsony származású ember vagyok én, de felemelt engem az Egek Ura, segítségemre jött, és az Egek Ura királlyá tett engem Hazrax földjén. Barhadad, Hazáel fia, Arám királya 10 + 7 királyt egyesített ellenem. Barhadad és tábora, Bargus és tábora, Que királya és tábora, a Völgy királya és tábora, Gurgum királya és tábora, Szamál királya és tábora, (...) Meliz királya és tábora, összesezn tizenhét király, táborukkal együtt. Ostrom alá vették e királyok Hazraxot, falat építettek, magasabbat, mint Hazrax fala és árkot ástak, mélyebbet, mint Hazrax árka. De felemeltem kezemet Baál Samen felé, meghallgatott Baál Samen és szólt hozzám Baál Samen látnokok és jósok által. Így szólt: Ne félj, hiszen én tettelek királlyá és megszabadítalak mindezektől a királyoktól, akik ostrom alá fogtak. És így szólt hozzám Baál Samen: Mindezeket a királyokat, akik ostrom alá vetettek téged, elpusztítom, és azt a falat, melyet Hazrax ellen emeltek, lerontom. (...) Hazrax (...) a szekeresek és a lovasság (...) én a király bent (...) Hazrax és én hozzá (...) minden körben (...) és én őt, mint királyt (...). Minden ellenség között (...). Én építettem templomokat minden istennek (...) és én építettem (...) ház (...). Mielőtt ezt a sztélét megírtam saját kezemmel (...). És aki eltávolítja ezt az írást, amelyet Zakir király, Hamath és Laas ura írt, vagy megzavarja ezt a helyet, vagy ledönti ezt a sztélét, az átok őt (...) az Ég Ura (...) és a Nap és a Hold (...) és az istenek (...) föld (...)"

Hamát további uralkodói a században: III. Zakir v. Zakkur, Ilubidi, Enílu és Jahu-Bíhdi voltak. Ez az új-hettita állam i.e. 721-től került asszír fennhatóság alá.

Karkemisben a századelő uralkodója Jaririsz volt. Mivel az előző király halálakor annak fia, Kamanisz még kiskorú volt, ő lett a régens. Egy időben élt I. Argistivel és II. Szardurival, valamint III. Assur-dánnal. Békés kapcsolatot ápolt szomszédaival, diplomáciai kapcsolatot tartott fenn Egyiptommal, Lüdiával, Phrügiával, Babilonnal, Asszíriával, Urartuval és Főníciával is.

Jaririsz és Kamanisz [https://hu.wikipedia.org/wiki/Jaririsz]

 I.e. 790-ben Kamanisz lépett a trónra. Kamanisz uralkodása kisebb virágkort hozott Karkemis számára. Egy sztélé egy új város alapításáról tudósít, melynek neve az uralkodó neve alapján Kamana lett. Békés időszak volt, élénk kereskedelmi kapcsolatokkal.

I.e. 760 körül Szaszturasz lett Karkemis új királya, aki azelőtt Kamanisz vezíre volt.

Körülbelül i.e. 730-ban lépett trónra fia, Piszirisz. Uralkodása az Asszíria elleni védekezéssel telt, de a végsőkig tartotta magát a kis városállam, akkor is, amikor már minden felől asszír fennhatóságú területek vették körül.

 Amikor I. Rusza szövetségre lépett Midásszal és sikeres hadjáratokat vezetett Asszíria ellen (i.e. 720-as évek), akkor Piszirisz is fellázadt. Asszíria azonban eltiporta végül Karkemist és annektálta.

Piszirisz és családja asszír fogságba esett. Helyére egy asszír helytartó, Bél-emuranni került.

Médek

 Ez a nép csak az előző évszázad közepétől tűnik föl az asszír emlékekben. ÉK felől érkeztek azt követően, hogy az asszírok megsemmisítették a hegyvidéket uraló Urartut és így szabaddá vált az út Mezopotámia felé.

Óperzsa nyelvet beszéltek. Akár a zsidóknak, nekik is volt külön papi törzsük; a magik avagy morgok. 

A század elején Asszíria keleti részén hadakozott velük III. Adad-nirári. Tukulti-apil-Ésarra uralkodásának idején sok ezer médet telepítettek ki Assszíriából.

 Megjelennek Szín-ahhé-eríba évkönyvében, i.e. 703-ban, amikor a médek követei behódolást jelképező nagy ajándékot hoztak neki. A médeket az asszír uralkodó úgy említi, mint akik országának nevének apái korában még hírét sem hallották.

 II. Sarrukín, asszír király arról tudósít az i.e. 8. században, hogy a méd törzsszövetség-alapító, Daiakku fejedelem fogságba esett.  Ekkor a fia, Khsathrita lett az új uralkodó.

 Khsathrita folytatta apja politikáját. Lassanként körvonalazódott, hogy az ő számukra és az asszírok számára is a legnagyobb fenyegetést az északi kimmerek jelentették. 

Méd előkelő viselet [https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9dek]

Kus

A Júdai Királyságtól délre eső terület volt ez. Tukulti-apil-Ésarra innen származó robosztus lovakat és ügyes lovasokat vitetett az asszír hadseregbe, s belőlük építette fel lovasságát.

Káldeusok v. kháldok

 Az előző században a kháldok Kaldu területén, azaz a Tengerföldnek is nevezett mocsaras vidéken éltek, ahol földművelésből és állattenyésztésből, meg persze halászatból éltek. Területüket felosztották a törzseik között, s a törzseket "házaknak" (bít) nevezték. Ezek azonban nem határolódtak el élesen egymástól; a törzsfők hatalma személyes befolyásuktól függött. Legnagyobb törzsük, a Bít-Jakin Elámtól pénzt és fegyvereket kapott, hogy problémákat okozzon Babilóniának. 

 Amikor azonban Asszíria egyaránt fenyegette Babilóniát, Elámot és a kháldokat is, mégis szövetségre tudtak lépni egymással. Életmódjukban azonban erősen különböztek a babilóniai "civilizált" életmódtól, emiatt sokan nem tudtak azonosulni a szövetséggel. Így a városokban létrejöttek asszírbarát pártok is. Nippur városa például a végsőkig kitartott Asszíria mellett.

III. Sulmánu-asarídu hadisarc fizetésére kényszerítette a kháldokat. A későbbi évek során ez lassanként elsikkadt, mígnem III. Adad-nirárinak újra eszébe jutottak, s ő újra fizetésre fogta őket.

 Abban az időszakban, mikor az asszírok meggyengültek, a babilóniak pedig megerősödtek, a kháldok is megszilárdították hatalmukat. Olyannyira, hogy megszerezték Babilónia trónját is! A Bít-Jakinból származó Eríba-Marduk volt az első kháld származású babiloni király. Ekkora már az összes törzs fölvette a babiloni identitást és Babilónia szabadságának őrzőiként határozták meg magukat.

 Eríba-Mardukot követte még Babilónia trónján Nabú-suma-iskun, Nabú-nászir, Nabú-nádin-zéri, és II. Nabú-suma-ukín, míg végül i.e. 729-ben az asszír III. Tukulti-apil-Ésarra át nem vette a babilóniai trónt [lásd itt ]

Nabú-suma-iskun [https://www.mesopotamiangods.com/nabu-suma-iskun-i-text-version-b/]

I.e. 721-ben azonban, az asszír V. Sulmánu-asarídu után a kháld Bít-Jakín törzs sejkje került ismét hatalomra. Az ő neve II. Marduk-apla-iddína volt. Amikor V. Sulmánu-asarídu meghalt és II. Sarrukín lépett Asszíria trónjára (a bibliai Szárgon), az ő uralkodása kezdetét jellemző zavaros helyzetet kihasználva a kháld vezér megszerezte a városa fölötti uralmat. Sarrukín/ Szárgon úrrá lett a helyzeten, s ekkor rögtön támadást indított a lázadók ellen. Csakhogy Marduk-apla-iddínát segítették az elámiak. Valószínűleg döntetlen eredményt értek el. Ezért II. Marduk-apla-iddína 11 éven át ülhetett Babilónia trónján. Sarrukín/ Szárgon csak azután foglalkozott vele újra, hogy a birodalom többi határát biztosította. I.e. 709-ben Sarrukín/ Szárgon megszerezte Babilónia trónját, i.e. 707-ben pedig elfoglalta a Bít-Jakin központját. II. Marduk-apla-iddína elmenekült a Tengerföld mocsarai közé.

II. Marduk-apla-iddína [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Marduk-apla-idd%C3%ADna]

I.e. 705-ben Babilónia trónjára ismét asszír uralkodó ült; Szín-ahhé-eríba (a Bibliában Szanhérib). Az ő uralkodása idején, i.e. 703-ban Marduk-apla-iddína ismét elfoglalta Babilóniát. Szín-ahhé-eríba/ Szanhérib azonban gyorsan reagált és hamar leverte a kháldokat, a babiloni, arámi, elámi és arab szövetségeseikkel együtt, majd követte az Elámba menekülő Marduk-apla-iddínát és lerombolta a Perzsa-öböl kikötővárosait. A kháld sejk családját elfogták, de további sorsuk ismeretlen.

Szín-ahhé-eríba [https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADn-ahh%C3%A9-er%C3%ADba]

 Amikor Tukulti-apil-ésarra megerősítette asszíriát, több ezer kháldot is kitelepített Asszíriából, illetve az asszírrá vált területekről.

Arámiak

 Jelentős mértékben ők irányították a térség kereskedelmét. Nyelvük lett a térség legfontosabb közvetítő nyelve. Természetesen nyelvi keveredés is történt, így alakult ki a szamali nyelv. Valószínűleg közeli rokonai voltak a kháldoknak. Törzseiket ők is bít-nek nevezték.

 A Tukulti-apil-ésarra féle kitelepítések őket is utólérték.

Arpad

Arpad egy arámi újhettita város, az Urartu Királyság egyik legnagyobb vazallus városa volt. I.e. 743-ban Tukulti-apil-ésarra, miután legyőzte II. Szarduri seregeit, ezt a várost is ostrom alá vette. A város királya ekkor Mati-ilu volt. Azonban Arpad városa nem adta magát egykönnyen. Tukulti-apil-ésarrának három évébe tellett elfoglalni. Ekkor a lakosságot lemészároltatta, a várost elpusztíttatta.

Gurgum

Az i.e. 8. század első felében Urartu fenyegette ezt a városállamot. I.e. 760-ban II. Szarduri, urartui király birodalmának része lett. Ezzel Urartu már óriási ívben vette körül északról Asszíriát.

 III. Tukulti-apil-ésarra urartui hadjárata során Gurgum az asszíroknak nyújtott segítséget. Nem sokkal később azonban már Urartu szövetségese lett. Gurgum királya ekkor III. Halparuntijasz volt, aki az észak-szíriai szövetséghez csatlakozott.

I.e. 743-ban azonban III. Tukulti-apil-ésarra meghódította Kumahát, s ezzel éket vert a szövetségesek közé. Szarduri kénytelen volt elmenekülni táborából. Gurgum pedig legyőzött városállamként vazallus státuszba került. Szarduri utódja, I. Rusza már nem törődött Gurgummal.

 Szkíták

Ókori források ettől a századtól kezdve említik őket. Így egy urartui felirat, asszír ékírásos  táblák, valamint az Ószövetség is. Ugyanis ekkortájt érkeztek előőrseik a Kaukázuson túli területekre. 

Az Urál-folyó, a Don és a Donyec között éltek. A században egy részük elköltözött az ősi lakóhelyről és a Kaukázus északi előterében telepedtek le. Majd egy részük továbbvándorolt nyugatra, s a Balkánon, az Erdélyi-medencében, az Alföldön és a Kisalföld északi részén szálltak meg. A Tiszántúlon urai lettek a helyben lakó trákoknak. 

 Egy csoportjuk behaltolt a Kaukázuson túli területekre. Erről egy urartui jelentés (i.e. 774) számol be, melyet I. Argisti urartui király jegyzett: "Köszönvén Haldi isten nagyáságnak, Argisti kijelenti: meghódítottam Eriahi országát, elfoglaltam Irdaniu várost, [eljutván] Isqigulu országáig"

 Az urartuiak ugyanis Is-qi-Gu-lu népnek nevezték a szkítákat.

 Kimmerek

A századig ők uralták az eurázsiai sztyeppe Kárpátok és Kaukázus közötti részét (a szkíták érkezése előtt). Most a nomád szkíták dél felé kényszerítették őket, s ekkor a Fekete-tengerbe "ütközve" keleti és nyugati ágra szakadtak, illetve egy kis részük a Krímben maradt. 

A keletiek átkeltek a Kaukázuson, majd lerohanták Urartut. Az asszírok legyőzték Urartut is, meg őket is, s a meggyengült nép szövetséget kötött. Meghódították Phrügiát.

Perzsák

 A kialakuló Méd Birodalom egyik vazallus tartománya lett Párszua, a médekkel rokon perzsák tartománya.

Izraeli Királyság

„Jéhú azonban nem vigyázott arra, hogy teljes szívvel az Úrnak […] éljen. Nem tágított Jeroboám vétkeitől” [lásd itt]

„megverte őket Hazáél Izrael egész határa mentén.” (Hazáél volt Damaszkusz arámi királya.)

Jéhu 28 évig ült a trónon.  Ez alatt az arámiak - Hazáél, majd III. Benhadad a királyság keleti részeit elfoglalták. Jéhu adót fizetett III. Sulmánu-asarídu asszír uralkodónak. 

Jéhu [https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9hu]

Jéhu ilyen jóslatot kapott: "Amiért szorgalmatosan megcselekedted azt, ami nékem tetszett... azért a te fiaid negyedízig ülnek az Izráel király székiben"

Jéhut fia, Jóáház követte. 17 évig uralkodott. Ő sem tartotta magát a zsidó valláshoz - csak amikor bajban volt.

Jóáház [https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9hu]

Jóáház fia, Jóás 16 évig uralkodott. Bár nem tartotta magát a zsidó valláshoz, a zsidó prófétákkal, így Elizeussal - udvariasan viselkedett. Uralma alatt az ország ismét megerősödött. Még III. Benhadaddal, az arámi és Amásiával, a júdai királlyal szemben is sikeresen tudott fellépni. 

Jóás [https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3%C3%A1s_izraeli_kir%C3%A1ly]

A Jeruzsálemi palota falainak egy részét lerombolta, hogy a templom és a palota kincseit az új fővárosba, Szamáriába vitesse.

Jóás fia II. Jeroboám apja társuralkodójaként tanulta az uralkodást 11 éven át. Ezalatt Damaszkuszt leigázta és a keleti területeket visszafoglalta. Szamária megerősödött. 

A nép körében ugyanakkor erkölcsi romlás következett be korának prófétái szerint. Ők Hóseás, Ámosz,  Jóel és Jónás voltak.

*Hóseás Baál ellen és Jahve mellett prófétált Izraelben. A maga idejében a nép "bolond prófétának" nevezte. Ő lehet a valódi szerzője a bibliai "Hóseás könyvének". A Jéhu-dinasztia bukása utáni zavaros időszakban tevékenykedett.  

Ámosz júdeai születésű volt, de Izraelben volt próféta. Ő a szegények kizsákmányolása és a látszat-vallásosság ellen lépett föl. 

Jóel apokaliptikus színekkel festette meg a világvégét és böjtöt hírdetett. 

Jónás története a legismertebb és legérdekesebb: Az izraeli próféta elhivatást kap, hogy menjen Ninivébe; Asszíria fővárosába (a félelmetes ellenség szívébe) és ott prófétáljon ellenük. Megpróbál elmenekülni feladata elől, s felszáll egy főníciai hajóra. A hajó viharba keveredik, s végül ő maga tanácsolja a tengerészeknek, hogy ő a vihar oka, dobják őt a tengerbe. Erre a tenger elcsendesedik, s Jónást elnyeli egy hal, majd a parthoz viszi és ott kihányja. Ekkor már Jónás összeszedi magát és elmegy Ninivébe és belekezd a jóslatokba: "Még 40 nap és Ninive felfordíttatik". A niniveiek azonban - váratlan módon - hallgatnak rá és böjtöt hirdetnek. Így természetesen elmarad az isten-ítélet. Ez azonban elveszi Jónás hitelességét, amitől ő nagyon dühös lesz. 

Az ő története az alapja Babits Mihály "Jónás könyve" és "Jónás imája" című műveinek. 

II. Jeroboám [https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Jerobo%C3%A1m]

Zakariás volt Jéhu negyedik generációs leszármazottja, így a Jéhu-dinasztia utolsó uralkodója a jóslatnak megfelelően.

Zakariás [https://hu.wikipedia.org/wiki/Zakari%C3%A1s_zsid%C3%B3_kir%C3%A1ly]

Mindössze hat hónapnyi uralkodási idő jutott neki, mert Sallum megölette, hogy ő foglalja el a trónt. Sallum a trónra lépve új  nevet vett föl: Jóáház király lett. 

Jóáházt egy hónapnyi uralkodás után ölte meg Menáhem, aki Jóáház hadvezére volt. Összeesküvést szőtt ellene. Így ő lépett a trónra. Uralkodása alatt az asszírok betörtek az országba, s fogságba vitték a nép egy részét. 

Menáhem [https://hu.wikipedia.org/wiki/Men%C3%A1hem]

Őt 2 év után a fia, Pekája követte - miután megölette.

"Azt cselekedte, ami gonosz volt az Úr előtt: nem távozott el Jeroboámnak, Nábát fiának bűneitől, aki bűnre vitte Izraelt."

Pekája testőreinek tisztje volt Pekah. Pekáját ő ölette meg és maga ült a trónra.

Ő megpróbált az arámi királlyal szövetkezni az asszírok ellen. Az arámiakkal megtámadta Akház júdai királyt és Jeruzsálemet is megostromolta.

Pekah [https://hu.wikipedia.org/wiki/Pekah]

Végül Akház III. Tukulti-apil-ésarrától kért segítséget - és kapott is. Elfoglalták Damaszkuszt és az Izraeli Királyság nagy részét. Sok izraelitát Asszíriába deportáltak. 

Pekah-t Hóseás ölette meg. Korabeli asszír felirat szerint Asszíria uralkodója helyezte őt vazallus királyként Izrael trónjára. Kezdetben valóban adót fizetett V. Sulmánu-asarídu asszír uralkodónak, de később fellázadt ellene.

I.e. 726-ban Sulmánu-asarídu megostromolta Szamáriát. Az ostrom 3 évig tartott. Sokan haltak meg éhség, betegség vagy fegyver által. De az asszír uralkodó is meghalt az ostrom alatt. 

Ekkor Hóseást elfogták és börtönbe vetették, az izraeliták nagy részét pedig elhurcolták Asszíriába. 

Helyükre idegen népeket telepítettek be. Ezzel megsemmisítették az Izraeli Királyságot.

Hóseás [https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3se%C3%A1s_zsid%C3%B3_kir%C3%A1ly]

Júdea

 Miután Jórám fiait egy portyázó arab csapat elrabolta, s csak a legkisebb - Akházjáhu - maradt meg, 22 évesen ő lett a király. Anyja befolyására teret engedett az országban Baál kultuszának.

Akházjáhu  [https://hu.wikipedia.org/wiki/Akh%C3%A1zj%C3%A1hu_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

Elkísérte nagybátyját, az izraeli királyt, Jórámot az arámiak elleni csatába. Ott azonban a lázadó Jéhu vezér rajtukütött, Jórámot megölte, s Akházjáhut megsebesítette, aki sebébe belehalt.

Az utána következő uralkodó Athália volt. Az izraeli Akháb és Jezábel lánya. Apja a júdeiai Jósafát fiához adta feleségül. Miután fia - Akházjáhu - meghalt, kiirtotta Dávid házának minden férfi tagját, beleértve saját fiait és unokáit. Egyedül a még csecsemő Jóást sikerült megmenteni tőle. 

Ezután Athália hat évig uralkodott Júdea királynőjeként, Baál kultuszát terjesztve.

Athália [https://hu.wikipedia.org/wiki/At%C3%A1lia_j%C3%BAdai_kir%C3%A1lyn%C5%91]

Végül egy Jójáda nevű főpap szervezett összeesküvést ellene, s megölték.

Jóást Jójáda saját fiaként nevelte föl a templomban. 

Athália halála után az akkor 9 éves gyermeket megkoronázták.

Ifjú korában Jóás a templom és a zsidó kultusz ügyeiben nagy buzgalmat tanúsított, de Jójáda halála után ez alábbhagyott.

Az arámiak ellen viselt háborúját Jóás elvesztette, s amikor a templom kincstárából fizette ki a hadisarcot, főemberei ellene fordultak és megölték.

Jóás [https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3%C3%A1s_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

Fia, Amásia követte őt a trónon. Trónralépése után apja merénylőit megbüntette, de azok fiait megkímélte. 

Amásia [https://hu.wikipedia.org/wiki/Am%C3%A1sia_j%C3%BAdai_kir%C3%A1ly]

Hadseregét izraeli zsoldosokkal bővítette. Egy próféta szavára azonban mégis elküldte őket, ami ellentétekhez vezetett az Izraeli Királysággal. 

Edom ellen sikeres hadat viselt.

Háborút provokált Jóás izraeli királlyal szemben. Ez azonban szégyenletes vereséggel végződött a számára. Az izraeliek ekkor rombolták le Jeruzsálem falát és vitték el a Templom kincseit.

Elégedetlen főemberei összeesküvést szőttek ellene és megölték.

Amásia fia, Uzziás 16 évesen lépett a trónra. Az első időkben azonban még apja társuralkodójaként.

Uzziás hadi sikereket ért el a filiszteusok és az ammoniták ellen.

Újjáépítette és hadi gépezetekkel erősítette meg Jeruzsálem falait. Sokat tett a mezőgazdaság fellendítéséért is. Sikerei azonban gőgössé tették, annyira, hogy nem akarta az illatáldozatot bemutatni a Tempomban. Megbetegedett, s kénytelen volt visszavonulni. 

Ezekben az években már fia, Jótám uralkodott. Ő folytatta Jeruzsálem falainak megerősítését és új városokat is alapított Júdeában. Az ammonitákat adófizetésre kötlezte.

Fia, Áház apja halála után örökölte a trónt. Amikor be akarták őt vonni az Asszíria ellenes szír szövetségbe, ő vonakodott, s emiatt az izraeli Pékah és a szíriai Rusza is háborúval szorongatta. 

Ézsaiás próféta próbálta őt tanácsokkal ellátni, Áház mégis Molochnak áldozta fiát, s a Templom kincsei árán nyerte meg az asszír uralkodó, III. Tukulti-apil-ésarra támogatását. Új kegyura kedvéért idegen elemeket vezetett be a templomi kultuszba.

"...még az ő fiát is átvitte a tűzön, a pogányok utálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izrael fiai előtt kiűzött volt. És ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon és a halmokon és minden zöld fa alatt."

A következő uralkodó Akház király fia, Ezékiás volt. Ő követte Ézsaiás próféta tanácsait és megpróbálta az asszír fennhatóság alatt az asszírok kultuszával szemben álló zsidó vallási hagyományokat érvényesíteni és bizonyos mértékű politikai függetlenséget elérni.

*Ézsaiás a hagyomány szerint királyi családból származott. A júdai király unokaöccse volt. Éles eszű, széles látókörű ember hírében állt.

A Tempomból kidobott mindent, ami nem a zsidó valláshoz tartozott.

"Ő rontotta le a magaslatokat, törte le az oszlopokat, és vágta ki az Aserát, [...] Egyedül az Úrban, Izrael Istenében bízott"

Uralkodása idején támadta meg Szín-ahhé-eriba Jeruzsálemet.

 Csatlakozott a környező államok asszír-ellenes lázadásához! Ekkor az asszíroknál II. Sarrukín uralkodott. I.e. 710-ben leverte a lázadást.

Később Ezékiás Babilónia királyával, Merodach-Baladánnal próbált szövetkezni Asszíria ellen. Ezért i.e. 701-ben az akkori asszír király, Szín-ahhé-eríba hatalmas sereggel vette körül Jeruzsálemet.

Ezékiást Ézsaiás próféta bíztatta, s valóban az ostromló sereget egyetlen éjszaka alatt sikerült legyőzni és visszavonulásra késztetni.

Nagyjából erre a századra tehető az izraelita törzsek szóbeli hagyományainak első írásbafoglalásai. Ezt külön végezték északon, illetve délen. Az egyiptomi hagyományokhoz erősebben ragaszkodó Izraelben az Elohim istennevet használták, míg a déli Júdában a Jahve nevet. [Istenek és népek - Hahn István]

A század prófétái - köztük Ézsaiás - beszédeiket már írásba foglalták. Nem csupán eksztatikus csodatevők voltak, mint elődeik, hanem vallásos gondolkodók, a Jahve-hit első teológusai. Istenképüket nagymértékben befolyásolták a század tragikus eseményei. Ha megmaradtak volna a hagyományos értelmezés mellett, el kellett volna ismerni Jahve vereségét az asszír Assurral szemben. Jahvét csak úgy lehetett megmenteni, ha Asszíria győzelmét is az ő akarataként fogták föl. Asszíria győzelme tehát a szövetséghez hűtlenné lett törzsszövetség Istenének haragját bizonyította. [Istenek és népek - Hahn István]

Moábita Királyság

 I.e. 733-ban szűnt meg létezni, amikor az asszír III. Tukulti-apil-ésarra meghódította. 

Gáza

A város királya, Hanunu III. Tukulti-apil-ésarra hódítása elől Egyiptomba menekült. Ám később vazallus irányítóként visszatérhetett.

Kimmerek

Iráni eredetű nép lehettek. Az eurázsiai sztyeppe Kárpátok és Kaukázus közötti részét uralták Urartutól északra. A században a nomád szkíták dél felé kényszerítették őket. A Fekete-tengert kerülve két ágra szakadtak (plusz néhányan megmaradtak a Krím-félszigetre szorulva). A keleti águk i.e. 720 táján lerohanta Urartut.

Az asszírok i.e. 714-ben tönkreverték I. Rusza urartui király seregét, majd legyőzték a kimmereket is. 

Karkemis

 Az újhettita városállam folyamatosan résztvett az asszírellenes védelmi koalíciókban. Az észak-szír szövetség Asszíria új ellenlábasával, Urartuval kereste a kapcsolatot. A koalíciónak Arpad városa volt a vezetője.

Urartu azonban megerősödve az észak-szíriai térségben is hadat viselt, mivel az egyik fő célja az volt, hogy legyen tengeri kijárata.

Piszirisz, karkemisi király I. Rusza urartui király sikerein felbuzdulva lázadást indított az asszírok ellen, amelyet II. Sarrukín levert. Ezzel - i.e. 717-ben - Karkemis végleg elvesztette önállóságát és Til-Turahi néven lett asszír tartomány.

Piszirisz és családja asszír fogságba került.

EGYIPTOM ÉS A KUSITA KIRÁLYSÁG

 Eközben Felső-Egyiptom a kusita Piankhi/Piye fáraó (XXV. dinasztia) uralma alatt állt, aki jó kapcsolatban állt az asszírokkal. Hamarosan behódolt neki az alsó-egyiptomi IV. Oszorkon is, II. Juputtal (aki Leontopoliszban tekintette magát Alsó-Egyiptom fáraójának) és a hermopoliszi Nimlottal együtt. 

Piye, a szerecsen fáraó [https://www.youtube.com/watch?v=0nm7x20rvuk]

 A kusita uralkodó elfogadta ezek behódolását, de az északi királyok nem járulhattak a színe elé, ugyanis az ő fogalmai szerint tisztátalanok voltak (nem voltak körülmetélve és halat ettek).

 Győzelme után Piye/ Piankhi visszahajózott Núbiába.

Utóda Sabataka/ Szabakosz, majd Sabaka/ Szebikhosz volt. Ez utóbbi Piye fivére lehetett. Csak őket követően lépett a trónra Piye fia, Taharka/ Tarakosz.