I.e. 3000 – 2900
Dél-Amerikában,
a mai Peru területén piramisokat emelt egy ősi, ismeretlen civilizáció – a
régészektől a Norte Chico-kultúra
nevet kapták – Caral vidékén. Hét nagy piramist emeltek a következő
évszázadokban, melyeket számos kisebb piramis vesz körül. Mindegyiknek más-más
funkciója volt. A legnagyobb 98 m magas. Egy lépcsős piramisból és egy kör
alakú térből (amfiteátrumból) áll a teljes épület. A kör a piramis homlokzatához
kapcsolódik. A piramis belsejét kavicsokból, hálóval összerendezett kisebb
kövekből építették föl – ezáltal földrengés-állóvá tették (a hálók gyapotból
készültek). A piramis tetején tűz-oltárt alakítottak ki. Hogy máglyáik magasabb
hőmérsékletet érjenek el, a szelet földalatti csatornákba vezették.
Tőlük 16 kilométerre,
a Csendes-óceán partvidékén egy halásznép élt. Abban az időben, amikor egy
éghajlatváltozás miatt a tengeráramlat megváltozott (a hidegáramlat, ami
D-Amerika nyugati partja előtt vonul el, egy időre felmelegedett), s a nagy
halakat kis halak váltották fel, a korábbi, horgos-zsinóros halászat nem tudta
ellátni többé a népességet. Rájöttek azonban, hogy háló segítségével a kis
halakból is elegendő mennyiséget tudnak kifogni. Ám az ő területükön nem
lehetett a sok hálóhoz elegendő gyapotot termeszteni. Ezért elkezdtek cserekereskedelmet
folytatni a piramisok népével. A szárazföldi, piramisépítő nép termesztette a
gyapotot és készítette a halászhálók egy részét, amit a tengerparti néppel
halra cseréltek el. De a piramisépítő nép kereskedett az esőerdei népekkel és
az Andokbeli népekkel is.
A legnagyobb piramis amfiteátrum-részében több száz
ember részvételével tarthattak meg eseményeket. 32 pelikán- és
kondorkeselyű-csontból készült fuvolát találtak itt, valamint 37 szarvas- és
lámacsontból készült kürtöt – vagyis a zene nyilvánvalóan fontos szerepet
játszott a társadalmukban.
Caral város piramisai D-Amerikában, Peruban találhatóak [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Peru] |
Caral piramisai [a kép forrása: http://www.costadelsolmagazin.com/content/del-amerika-osi-civilizacioja-caral] |
Caral nagypiramisa és a hozzá tartozó amfiteátrum [a kép forrása: http://www.costadelsolmagazin.com/content/del-amerika-osi-civilizacioja-caral] |
Caral egykori (elképzelt) látképe a nagypiramisról. Valószínűleg a valóságban jóval zöldebb volt annak idején, hiszen volt folyójuk [a kép forrása: http://www.costadelsolmagazin.com/content/del-amerika-osi-civilizacioja-caral] |
Carali csontfuvolák [a kép forrása: http://www.caraljourneys.com/en/caral-tour-classic] |
A
piramisok tetején nagy, jól karbantartott szobákat alakítottak ki, az elit
számára. Ők azzal is megkülönböztették magukat a köznéptől, hogy gyermekeik
fejét laposra deformálták.
A piramis lépcsőzetén, egy felajánlási helyen egy
csónak maradványait találták meg a régészek, a piramis tetején pedig, az ünnepi
teremben egy fa állt, elrendezett kékbálna csigolyákkal körülvéve.
Épültek ugyanakkor földszintes komplexumok a kézművesek
számára, míg az egyszerű munkások a kopottabb, külső szegénynegyedekben laktak.
Vízzel egy folyó látta el a piramisok népét,
valamint a hegyekből érkező források.
A régészek azt
is kiderítették, hogy fájdalomcsillapításra fűzfa levelét használták (ami ugyanazt
a hatóanyagot tartalmazza, amit az aszpirin). [http://boldognapot.hu/blog/500-evvel-az-egyiptomiak-elott-egy-osi-civilizacio-peruban-hihetetlen-piramisokat-epitett/]
--> Ez a videó róluk szól: https://ujvilagtudat.blogspot.com/2018/08/az-uj-vilag-elso-varosa-caral.html
Európa nyugati szegletén, a Brit-szigeten ekkor épült az avebury-i megalit: egy nagyobb kőgyűrűben két kisebb kőgyűrű. Ez a kőkör jóval nagyobb, mint a Stonehenge. A belső kőkör egyikében álltak a gazdagok házai. Először épültek a házak, majd nagyjából ebben az időben körülvették őket a megalitokkal. A házak faszerkezetűek voltak. [https://divany.hu/vilagom/2019/04/30/avebury-kokor/]
Végül az egészet árkokkal és sánccal vették körül.
Stonehenge-t viszont a század végére elhagyták, s a területet bozót nőtte be.
Az avebury kőkörök maradványai [a kép forrása: http://www.mylittleblueroom.com/blog/avebury-salisbury] |
A Baltikum területén már létezett a „suksi”
szó, ami finnül „sí”-t jelent.
A Földközi-tengeren, Máltán, a Xaghrai kőkör
területén a barlangok felhasználásával épült hipogeumot* használták temetkezési
helyként.
A xaghrai kőkör barlangjainak alaprajza [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C4%A0gantija#/media/F%C3%A1jl:Plan_des_temples_de_Ggantija.png] |
*hipogeum: Föld alatti üreg
Rhodosz
szigetén a poini tengerészek
kolóniákat alapítottak.
Anatóliát
a hattik lakták. Betelepedtek Kum
Tepe-be (a későbbi Trójába), mely híres lett a kereskedelemnek köszönhető
gazdagságáról és drága kelméiről. Elhelyezkedése révén uralta az Égei-tengert a
Fekete-tengerrel összekötő kereskedelmi hajóutat. Ezt a gazdagságot persze erős
falakkal kellett védelmezni. Érdekesség, hogy hatti nyelven a Napisten neve
Es-tan. Vagyis az „isten” szó innen kerülhetett át közvetetten a magyar
nyelvbe.
Trója elhelyezkedése (a térképen Troy) [a kép forrása: http://emf-kryon.blogspot.com/2015/05/troja.html] |
Ugarit egy időre elnéptelenedett, majd az ún. „nyakperecesek népe” költözött be. Nem
sokkal ezután tűntek fel az amoriták
a térségükben.
Az ugaritiak és az eblaiak is önálló nyelvet
beszéltek. Mindkét nyelv a sémi nyelvcsaládba tartozott.
Bübloszban
már forgalmas kikötő működött.
A Kánaán és
Mezopotámia közötti Arab-fennsík sztyeppéin vándoroltak a mardu-nomádok, akik rendszeresen
megtámadták a folyóvölgyek parasztjait. Nagy beduin csoportok hatoltak be mezopotámiai
és kánaáni területekre. Amikor elkezdtek letelepedni, már amurrukként, vagy amoritákként
emlegették őket. Letelepedésük és beilleszkedésük emlékét őrzi az a legenda,
miszerint istenük, a nomád Marduk isten feleségül vette a városi Numusda isten lányát.
Az övék volt Ebla városa, ami a Kánaán és Mezopotámia közötti területen nagyon
befolyásos várossá vált. Sokat hadakozott a mezopotámiai Mári várossal.
Mindkét város a kereskedelemből élt. A vitás kérdés közöttük legfőképpen az
volt, hogy a nagy folyamkanyarban elhelyezkedő kikötő-város; Emar melyikükhöz
tartozzon.
A vízözön
elmúltával a mezopotámiaiak újból kereskedni kezdtek mind Szusziánával,
melynek neve ekkor már Elám, mind
az északi hegyvidékkel; Arattával.
Az elámiak átvették az ékírást Sumértól,
hogy egyszerűbb legyen az elszámolás a kereskedők számára. Elámban a földművelés, állattenyésztés és kereskedelem
bevételeinek kiegészítésére szolgáltak a rabló hadjáratok, melyeknek fő
célpontja Mezopotámia volt.
A mezopotámiai településhálózat megváltozott:
A falvak láncszerű sorba rendeződtek, ami a távolsági öntözőcsatornák
kiépülését mutatja. A települések mérete növekedett.
Ebben az időben érkeztek Mezopotámia
területére az akkádok, akik félnomád
pásztorok voltak. Ők is elkezdtek letelepedni és városokat alapítani – így
asszimilálódtak a sumérokhoz.
Átvették tőlük az ékírást, amit saját nyelvükhöz igazítottak. Legnagyobb
számban Mezopotámia középső területére települtek be, s legfőbb városuk Agade
lett. Istár kultusza volt itt a legerősebb – aki a sumér Inanna istennőből
lett.
Mezopotámiában ebben az időben az agyagból nem csak
edények és kis szobrok készültek, hanem pl. megtaláltak a régészek egy nagyon
pontosan elkészített birkamáj-formát is, melyet feliratokkal láttak el. Vagyis
valószínűleg szemléltető taneszköz volt. De nem állatorvosokat képeztek a
segítségével, hanem jósokat. A jóslás tudománya Mezopotámiában alakul ki
először. Amikor egy embernek (az uralkodónak) kellett vállalni a felelősséget
egész népességek jólétéért, ehhez természetesen segítségre volt szüksége. A
jósok csak testileg ép, szabad emberek közül kerülhettek ki. Aki kitanulta a
mesterséget, az uralkodó palotájában dolgozhatott később. Az állat (kos)
májából, tüdejéből, beléből éjszakán át tartó boncolás után igyekeztek
megmondani a jövőt. A szerveken látott rendellenességekből következtettek. A
szervek jobb oldala a szerencsét, a bal a balszerencsét mutatta számukra.
Minden jelentősebb uralkodói döntés meghozatala előtt végeztek ilyen jóslást.
[Misztikus történetek gyűjteménye; Reader’s Digest válogatás]
De kezdtek
jósolni a csillagokból is. Minden égitest valamely istenhez tartozott. A Vénusz
Istár (Inanna) bolygólya lett, a szerelem és termékenység istennőjéé, a Mars,
vörös színével Nergalé, a háború istenéé, míg a Szaturnusz (gyenge fényével)
Ninurta, a járványok istenének bolygója volt. Már ismerték és figyelték az
állatövi csillagképeket is. [Hahn István: Istenek és népek]
Az uralkodó
felelőssége tehát óriási volt. Ahhoz, hogy döntéseit elfogadtassa és keresztülvigye,
hatalmat, erőt kellett sugároznia. Népe pedig akaratának szolgálójává kellett,
hogy váljon. Miután ember ember fölött kezdett uralkodni és az átalakult
gondolkodás megszemélyesítette az isteneket, az emberek már abban hittek, hogy
az istenek is csak azért teremtették az embereket, hogy az emberek szolgálják őket. Az
istenek szolgálata sokrétű volt: lehetett templomokat építeni, karbantartani,
templomok földjén dolgozni, ajándékot vinni, az isteneket öltöztetni,
díszíteni… Az istenek a hanyagságot megtorolták, s mivel sokan voltak, az
emberek sokszor nem tudhatták, mikor, miként melyik istent sértették meg.
Ahogyan a földi életben is sokszor nem tudhatták a sumér városállamokban, hogy
a rengeteg adó- és munkakötelezettség közül mit mulasztottak el. Ez az általános
bűntudat nyilvánul meg ebben a sumér költeményben: „Nem ismerem a vétket, amit vétkeztem. Nem ismerem a hibát, amit
hibáztam. […] Én istenem meddig
büntetsz még? Én istennőm, meddig gyötörsz még? Te isten, akit ismerek, vagy
nem ismerek, csillapítsd le már szívedet…”
Ur városának kikötője a tengeri kereskedelem
központja lett. Ide érkeztek a hajók Meluhhából (Indus-völgye), Maganból (ma
Omán, az Arab-fsz. déli részén) és Dilmun szigetéről.
Uruk városa növekedett, s magába olvasztotta a Kula
nevű templomkörzetet, melynek neve ezt követően Kulaba lett. Itt állt a
gipszvakolatáról elnevezett „fehér templom” nevű zikkurat.
Kulaba, Uruk és Eridu királya Meszkiaggaser fia, Enmerkar
lett.
Enmerkarnak volt egy lánya, Ninszun és egy fia, Lugalbanda.
Enmerkar neve annyit jelent: „Enmer, a vadász”. Ezt
a nevet héberre úgy fordították – mivel a héber írásban nem szerepeltették a
magánhangzókat – hogy „Nmr, a vadász”. Aki a héber szöveget olvasta (jóval
később) és nem ismerte az eredeti nevet, nem tudta, hogy kellett eredetileg
kiejteni azt. Így a saját nyelvéhez igazítva „Nimr”-nek mondta. A héber nyelvű
írástudók azonban szerették, ha a történetben szereplő nevek az ember jellemét
is kifejezték. Héber nyelven pedig ha hozzáteszünk egy „d” hangot a fenti
betűkhöz, azt jelenti: „lázadó”. Így lett Enmerkar a Bibliában Nimród, az Isten
ellen lázadó király. A lázadó Nimród egy Lugal-e néven ismert szöveg szerint
(ahol Nimurta néven szerepel), szándéka szerint „gondoskodott arról, hogy a városokat többé ne öntse el az áradat.”
Josephus Flavius feljegyzései szerint „Azt is kijelentette, hogy bosszút áll
Istenen, ha újabb özönvizet kíván zúdítani a földre. Ezért aztán olyan magas
tornyot épít, amelynek tetejéig nem ér fel a víz!”
A Biblia szerint: „Kús nemzette Nimródot. Ez kezdett hatalmaskodni a földön. Hatalmas
vadász volt ő az Úr előtt*. Ezért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint
Nimród. Országa először Bábelben*, Ereken*, Akkádban és Kalnéban, Sineár
földjén* volt. Arról a földről ment Assúrba, és építette Ninivét, Rehóbot-Írt,
Kelahot és Reszent, ezt a nagy várost Ninive és Kelah között.”
Helyesebb fordításban valószínűleg így nézne ki:
„Nagy zsivány volt az Úrral szemben” [David Rohl]
Bábel: Téves fordítás. Sumér nyelven Bábelt is és
Eridut is Nunki-nak nevezték. Bábel még nem létezett Nimród idején, így a
város, amiről szó van, Eridu.
Erek = Uruk
Sineár földje = Sumér
Nimród/Enmerkar,
miután Uruk királya lett, Inannát tette meg a városban felépült szakrális
központ, az Éanna-körzet védőistenének. Inanna istennőt eredetileg fent,
északon, az Arattában/Urartuban/Ararát-hegyen tisztelték, ahova a sumérok aranyért, ezüstért, rézért,
drágakövekért és lazúrkőért másztak föl. A hegyvidék völgyeiben élő fák, pl.
nyárfák pedig építészeti alapanyagot adtak, melyek lent a mocsaras síkságon nem
éltek meg. Ez volt tulajdonképpen a Bibliában Havilla földjeként
szereplő terület, Inanna istennő kultuszának területe. Havilla királya ekkor Enszukussziranna
volt.
Enmerkar/Nimród
– azon az alapon, hogy ugyanazt az istenséget tisztelik – követelőzni vagy
alkudozni kezdett, hogy Enszukussziranna a terület egzotikus
termékeit szállítsa az istennő új otthonába, Urukba. Sok-sok üzenetváltás által
sem tudtak megegyezni, hiába váltak az üzenetek egyre hosszabbá és
összetettebbé. Végül eljutottak olyan szintre, hogy a követek nem tudták
pontosan visszamondani az üzenetet. A legendák szerint Enmerkarnak ekkor támadt
az az ötlete, hogy jeleket ír egy agyagtáblába, amelyekről majd eszükbe jut a
követeknek minden. Vagyis feltalálta az írást. (Ez a történet az „Enmerkar és
Aratta ura” című eposzban szerepel).
Enmerkar király [a kép forrása: http://emf-kryon.blogspot.com/2015/05/troja.html] |
Aratta
királya élelmiszereket, valamint nádat kért a
kincsekért cserébe. Végül így szólt Enmerkar futárához: „Hírnök! Beszélj királyodhoz, Kulaba urához és mondd neki: Egy bajnok, aki nem fekete színű, egy bajnok, aki nem
fehér színű, egy bajnok, aki nem barna színű, egy bajnok, aki nem vörös színű,
egy bajnok, aki nem sárga színű, egy bajnok, aki nem sokszínű – adjon egy ilyen
bajnokot! Az én bajnokom versenyez az ő bajnoka ellen és lássuk, ki képes
inkább felülkerkedni.”
A fordítás
bizonytalansága miatt a bajnoknak fordított szó jelenthetett eredetileg kutyát,
vadat, vagy a mítikus Dumuzi állatát, a juhot is. Ebben az esetben a szöveg nem
fenyegetés, inkább kereskedelmi csere-ajánlat.
A történet végén kiegyeznek és mindkét ország népe
boldog és elégedett.
Miután Enmerkar/Nimród
megkapta, amit akart, a sumér legendák szerint így szólt hozzá Enki (Ádám
istene):
„Építsen
Aratta népe… templomot nekem, állítson nekem nagy szentélyt az istenek számára!
…Olyan legyen: Apszú, mint a szent felföld! Tisztítsák meg nekem Eridut, mintha
hegy lenne!”
A Biblia szerint viszont: „Azt mondták egymásnak [az emberek]: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az
építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. Azután ezt mondták: Gyertek,
építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és
szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az Úr
pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek
építettek.
Akkor ezt mondta az Úr: Most még egy nép ez,
és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak.
És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek.
Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás
nyelvét! […] Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész
föld nyelvét és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld színére.”
Josephus Flavius feljegyzései szerint: „A tömeg készen várta Nimród parancsát… és
erejüket nem kímélve, serényen tornyot emeltek… Égetett téglából építették,
amelyet a szurokból készült habarcs tartott egybe, hogy a víz ne szivárogjon át
a falak között.”
Eriduban valóban egy
hatalmas zikkurat építésébe kezdtek. 17 korábbi templom romjára emelték az
óriási teraszt, vályogtéglából, s erre került volna a magas templom.
Az eridui félbemaradt zikkurat maradványai [a kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Eridu] |
Ebben az
időben valószínűleg sok idegen nép érkezett Sumérba, kelet, nyugat és észak felől is, akik nem beszélték
a helyiek nyelvét. Hirtelen sokan lettek és szó szerint nem értették meg
egymást. Ez és az eltérő kultúrák keveredése csatározásokhoz vezetett. Ez
lehetett maga, a bábeli (héberül balal = összezavarni) nyelvzavar, ami arra
kényszerítette az építőket, hogy félbehagyják a tornyot, vagyis a zikkuratot és
elhagyják a várost.
Nagyon sokan a már az előző évezred során Afrikába
vándorolt testvéreik után indultak hajókon; Eridu pedig elnéptelenedett.
Azok, akik
elindultak Sumérból Afrikába, még emlékezhettek, hogy ők Kus népe és valószínűleg
így is nevezték magukat. Ők is átvontatták flottájukat a keleti sivatagon a
Nílusig és nagyon gyorsan uralmuk alá hajtották a Nílus-menti népeket, egy
jelentősebb szakaszon. Maszri/Micraim törzse délebbre menekült előlük és
Nehenben élő rokonaiktól kértek segítséget. Nehen uralkodója ekkor I.
Skorpió, vagy Hórusz-Skorpió volt (a fáraók a nevük
elé illesztették a Hórusz, vagy Sólyom előnevet, hiszen a Sólyomisten fiainak
tartották magukat). I. Skorpió éppen délre indult volna, hogy országának területét
növelje, de meghallotta, hogy >Széth hívei< észak felől támadják az ő
földjét. Kus --> Kas --> káosz (görögül: felosztást jelent) --> Széth (a káosz
ura) – Így lettek a támadó Kus népéből Széth, a káosz istenének hívei. Széth az
egész egyiptomi pantheon legnegatívabb figurája, ami érthető, hiszen egy
támadó, de vesztes népet jelképez. Ha Széth hívei győztek volna, akkor Széthből
egy pozitív istenség lett volna.
Széth, a káosz és sötétség ura [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9th] |
Skorpió
király tehát visszafordult és szembeszállt ellenfeleivel.
A vízi csata ott zajlott, ahol ma Edfu temploma van. Skorpió győzött és
visszafoglalta az északabbi területeit is. Területe központját északabbra
helyezte, Abüdoszba. Abüdosz valójában jóval későbbi, görög elnevezés.
Egyiptomi nyelven Apszunak hívták a várost.
Hórusz, a sólyomisten [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3rusz] |
A
sólyomistennek, Hórusznak szentelt templom falán (Edfuban) a feliratok
elmondják, hogy a templomot a sebtiuk (= régiek = építő istenek) alapították.
Ahogyan a suméroknál az anunnakik leereszkedtek a Paradicsomból (Édenből), hogy
megépítsék az első szentélyt Eridu szigetén; az egyiptomiak szerint Hórusz
követői, a sebtiuk hozták magukkal a civilizációt, messze keletről, a Láng
szigetéről, amely kiemelkedik az ősi apszuból, Nun vizéből (Eridu neve Nunki).
Erre, az ún. „Harc szigetére” emelték a sebtiuk az első templomot – vagyis még
az egyiptomi mitológia is visszaemlékezik a Nunkiban épült első zikkuratra.
A kolónia,
melyet még Put/Paut alapított a Nílus deltájában, jó darabig független volt.
Áruit azonban kénytelen volt délről, Micraim területéről beszerezni. Egy idő
után ez feszültségeket szült.
A nagada-kultúra eddigre eltűnt.
A nagada-kultúra eddigre eltűnt.
Nimród/Enmerkar
is halála után istenné vált. Mezopotámiában később Ninurtának nevezték,
Babilonban Marduknak, sumér nyelven Aszar-luhi lett (Marduk melléknevéből).
Ebből lett az asszír Assur és az egyiptomi Aszar, majd az Ozirisz. Ozirisz
tehát így azonos Nimróddal, a vadásszal – nem az emberrel, hanem a király
legendáiból lett istennel.
Ozirisz, az egyiptomi főisten [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ozirisz] |
II. Skorpió király buzogánya [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Skorpi%C3%B3#/media/File:Scorpion_Macehead.jpg] |
Meni fáraó összevont koronája [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Meni#/media/File:Double_crown.svg] |
A fehér korona eredetileg
Felső-Egyiptom uralkodójának jelképe volt. Hedjet-nek hívták. 63 cm magas,
süveg-szerű, ezüst lemezekből készült. Oldalait Egyiptom történetét elmesélő
motívumokkal díszítették. Elől egy támadó kobra a királyság intézményének
isteni mivoltát szimbolizálta. Alsó-Egyiptom hatalmi szimbóluma a vörös korona
volt; a deshret.
A két korona egyesített változata a pschent.
Az uralkodó, ha harcba szállt az ellenséggel, a khepresh-t viselte a fején. Ez egy kékre festett bőr-sisak volt. Elejét egy kis arany napkorong és egy kobra díszítette. [http://kleopatrakiralyno.blogspot.com/2017/05/a-faraok-hatalmi-jelkepei.html]
Meni fáraó alapította az I. dinasztiát, valamint Ineb-Hedzs (ma Memphisz) városát. A várost gátakkal védte a Nílus áradásaitól. Az ő uralkodása alatt alakult ki a hieroglif írás. És egy alkalommal győzelmet aratott a kusiták fölött.
A királyt, egy vadászata során (Fajjúmban) saját kutyái megtámadták. Ő előlük menekülve a Moirisz tóba ugrott, ahol egy krokodil átvitte őt a túlsó partra. Ettől kezdve a király elrendelte a krokodilok tiszteletét, s templomot állíttatott csodálatos megmenekülésének emlékére. A sors iróniája, hogy végül egy víziló ölte meg őt (Diodórosz feljegyzései szerint).
Egyiptomi koronák [a kép forrása: http://kleopatrakiralyno.blogspot.com/2017/05/a-faraok-hatalmi-jelkepei.html] |
A következő időszak egyiptomi
fáraói már az I. dinasztia képviselői: Hór-Aha, I. Teti,
Dzser és Dzset. Ez utóbbi nő volt és a neve kígyót
jelent.
Hór-Aha hieroglifája [a kép forrása: https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/muzeumok/Janus_pannonius_muzeum/pages/janus_magyar/003_regeszet.htm] |
Dzser hieroglifája [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzser] |
Egyiptomban,
már az I. dinasztia korától kezdve rendszeresen mérték a Nílus árhullámának
nagyságát kezdetben a Nílus partja menti sziklafalba vésett jelekkel, később az
ún. nilométerrel, ami egy, a folyóba vezető, pontosan kalibrált lépcsősor volt.
Edfui nilométer [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Nilometer_edfu.jpg] |
Éghajlatváltozás zajlott le; kisebb lehűlés és annak
következtében szárazodás. A Szahara elsivatagosodása felgyorsult.
Egyiptomban elkezdtek az évezred elején egységnyi
súlyú fémtárgyakat használni fizetőeszközként. Ez azért volt jó, mert ha pl. valaki a kelméjét obszidiánra akarta cserélni, nem kellett arra várnia, hogy olyan valakivel találkozzon, aki éppen obszidiánt akar kelmére cserélni. Hanem odaadta a kelméjét valakinek, aki fémdarabot adott érte. Ő pedig ezzel a fémdarabbal fizetett az obszidiánért. Ez gyakorlatilag már pénz volt.
Dzset
fáraó és Merineith fia volt Den
fáraó. Az ő nevével ellátott elefántcsont tábla egy keleti hadjáratot
örökít meg, egy sivatagi törzs legyőzéséről, de erről nem tudni semmi többet.
Ineb-hedzsben (későbbi Memphisz) is megjelent a
bika-kultusz, Ápisz bikaisten tisztelete – ami a városban Den fáraó nevéhez
fűződik.
Den fáraó fia Anedzsib fáraó volt, aki Nehenből az
északabbi Thinibe tette át a székhelyét. Anedzsib fia pedig Szemrkhet
fáraó volt, akinek uralkodása idején apja nevét sok helyről kitörölték.
A századforduló fáraója II. Ka volt.
A Kaszpi-tengertől keletre, a buharrai oázisban
megjelent a szapalli-kultúra, ami
már egy bronzkori kultúra volt.
Kína területén kis államok jöttek létre a Huangho-völgyben,
vagyis a Sárga-folyó völgyében.
A leendő Kína ÉNy-i részén, az edényeken
fontos szerepet kezdett játszani az emberi alak reliefként kiemelkedő formában, vagy az
edények belsejében csontváz-alakban. Ez is a rituális ember-evéshez vezethető
vissza.
Gyakorivá váltak a sárkánymotívumok és a vörös vagy
szürke kerámiák. Tahsziban henger alakú üveget találtak ebből a korból, Dengjiawanban pedig
5000 teljes állatszobrocskát (madarakat, kutyákat, elefántokat).
Ázsia felől
az indonéz szigetvilág felé vándorló törzsek letelepedtek Bali
szigetén.
--> Régészeti lelet-ihletésű kézműves munkák (ékszerek, díszek, bögrék, mécsesek) itt: https://www.alkotokboltja.hu/Shop/index/27279
--> Kövess facebook-on is: https://www.facebook.com/Bezzeg-r%C3%A9gen-338544310331985/?modal=admin_todo_tour